| Alessandro Marcello | |
| Született | 1673. augusztus 24. Velence |
| Elhunyt | 1747. június 19. (73 évesen) Velence |
| Álneve | Eterio Stinfalico |
| Állampolgársága | velencei |
| Foglalkozása |
|
| Iskolái | Padovai Egyetem (matematika, filozófia) |
| Sírhelye | Villa Giusti |
A Wikimédia Commons tartalmaz Alessandro Marcello témájú médiaállományokat. | |
Alessandro Ignazio Marcello (Velence, 1673.február 1. – Padova, 1747. június 19.) itáliai barokk zeneszerző. Benedetto Marcello bátyja.
Patricius családban született. Velencében a szomaszkok egyházi kollégiumában tanult. Tehetsége megmutatkozott a költészetben, filozófiában, matematikában, festészetben, de leginkább a zenében. Benedetto öccsével együtt, miután jogot tanultak, a Quarantia (Negyvenek Tanácsa) tagjai voltak. 1698-ban csatlakozott az Accademia degli Animosihoz. 1700-ban és 1701-ben diplomáciai küldetést teljesített a Levantében és Görögországban.
Koncerteket adott szülővárosában, és kedvtelésből szerzett zenét. Kamara kantátákat, hegedűszonátákat írt. Legismertebb kompozícióját, a Eterio Stinfalico álnéven írt d-moll oboaversenyét Bach csembalóra írta át. A 20. század közepén derült ki, hogy a néha Antonio Vivaldinak, néha pedig öccsének, Benedetto Marcellónak tulajdonított zenemű az ő szerzeménye.