| Bille August | |
| Született | 1948. november 9. (77 éves) Brede, Dánia |
| Állampolgársága | dán |
| Házastársa |
|
| Gyermekei |
|
| Foglalkozása |
|
| Iskolái | National Film School of Denmark (1971–1973, operatőr) |
| Kitüntetései | Lista
|
| Rendezői pályafutása | |
| Aktív évek | 1978– |
A Wikimédia Commons tartalmaz Bille August témájú médiaállományokat. | |
Bille August (Brede, 1948. november 9. –) dán filmrendező, operatőr, forgatókönyvíró.
Tanulmányait a Filmművészeti Akadémián végezte el 1971-ben. Építészetet, majd fotózást és dokumentumfilm-rendezést is tanult, később operatőr lett. 1978-ban készítette el első filmjét, a Mézesheteket. Ezután számos televíziós munkában dolgozott, mint például az 1983-as Zappa és az 1985-ös Hit, remény és szerelem című filmek. A nemzetközi sikert az 1988-as év hozta meg számára: a Hódító Pelle ekkor nyert Cannes-ban Aranypálmát, és a legjobb külföldi filmnek járó Oscart is kiérdemelte. A XIX. századi svéd emigránsokról szóló nagyszerű történet még Ingmar Bergmant is lenyűgözte, aki ezek után felkérte Augustot, hogy rendezze meg Legjobb szándékok című forgatókönyvét. 1992-ben ismét egy kis kitérőt tett a tévé világába: George Lucas nagy sikerű Ifjú Indiana Jones sorozatának két epizódját vezényelte le, amiért Emmy-díjas jelölést kapott. Munkásságának következő jelentős állomása az amerikai sztárokkal telezsúfolt családtörténet, a Kísértetház volt 1990-ben. A Jeruzsálem (1995), A hó hatalma (1996) és a Nyomorultak (1998) után 2001-ben a Dal Martinért című filmmel visszatért hazájába.
1991-1997 között Pernilla August svéd színésznő volt a felesége, akitől két gyermeke született.
| Év | Magyar cím | Eredeti cím | Feladatkör | |
|---|---|---|---|---|
| Rendező | Író | |||
| 1978 | Honning måne | Igen | Igen | |
| 1983 | Zappa | Zappa | Igen | Igen |
| 1984 | Buster világa | Busters verden | Igen | Nem |
| Hit, remény és szerelem | Tro, håb og kærlighed | Igen | Igen | |
| 1987 | Hódító Pelle | Pelle erobreren | Igen | Igen |
| 1992 | Legjobb szándékok | Den goda viljan | Igen | Nem |
| 1993 | A kísértetház | The House of the Spirits | Igen | Igen |
| 1996 | Jeruzsálem | Jerusalem | Igen | Igen |
| 1997 | A hó hatalma | Smilla's Sense of Snow | Igen | Nem |
| 1998 | A nyomorultak | Les Misérables | Igen | Nem |
| 2001 | Dal Martinért | En sång för Martin | Igen | Igen |
| 2004 | Return to Sender | Igen | Nem | |
| 2007 | Goodbye Bafana | Goodbye Bafana | Igen | Igen |
| Chacun son cinéma | Igen | Nem | ||
| 2012 | Marie Krøyer | Igen | Nem | |
| 2013 | Éjféli gyors Lisszabonba | Night Train to Lisbon | Igen | Nem |
| 2014 | Csendes szív | Stille hjerte | Igen | Nem |
| 2017 | Feng huo fang fei | Igen | Nem | |
| 55 lépés | 55 Steps | Igen | Nem | |
| 2018 | Egy szerencsés férfi | Lykke-Per | Igen | Igen |
| 2021 | Pagten | Igen | Nem | |
| 2023 | Ehrengard – Egy csábítás története | Ehrengard: The Art of Seduction | Igen | Nem |
| Év | Cím | Megjegyzések |
|---|---|---|
| 1977 | Christiania | dokumentumfilm |
| Hemåt i natten | Jon Lindström | |
| 1978 | Män kan inte våldtas | |
| 1980 | Love | |
| Mördare! Mördare! | ||
| Tomas: A Child You Cannot Reach | dokumentumfilm | |
| 1981 | Gräset sjunger | |
| 1982 | Sova räv | |