Chelsea Joy Handler(Livingston, 1975. február25. –)amerikai stand-up komikus, színésznő, író, televíziós műsorvezető és producer. Az E!Chelsea Lately című késő esti talk show-jának házigazdája volt 2007-től 2014-ig, 2016-ban pedig kiadta a Chelsea Does című netflixes dokumentumfilm-sorozatot. A Chelsea című talk show házigazdája is volt 2016-tól 2017-ig. 2012-ben felkerült Time magazin Time 100 listájára, amely a világ száz legbefolyásosabb embereit gyűjti össze.
Élete
Handler Livingstonban született Rita és Seymour Handler gyermekeként; a hat gyerek közül ő volt a legfiatalabb. Anyja háziasszony, apja pedig használtautó-kereskedő. Apja amerikai és zsidó származású, anyja pedig német és mormon származású. Elmondása szerint a zsidó vallást választotta, mert szerinte a mormon vallás "nevetséges." Felnőtt korában tudta meg, hogy az anyai ágon lévő nagyanyja a német hadseregben szolgált a második világháború alatt. A Livingston High School tanulója volt, ahol kifogásai voltak az iskola "diák-tanár-seggfej" aránya irántl. Két nővére és három bátyja van; a legnagyobb, Chet, 21 éves korában elhunyt egy kirándulás közbeni baleset során. 19 éves korában Los Angelesbe költözött, ahol a nagynénje Bel Air-beli lakásában élt. Pincérnői karrierbe kezdett, hogy eltartsa magát. 21 éves korában döntött úgy, hogy stand-upolni fog, miután elmesélte osztálytársainak, hogyan tartóztatták le ittas vezetés miatt; az osztálytársai viccesnek találták a történetet.
Anyját 1989-ben mellrákkal diagnosztizálták, 15 évig küzdött a betegséggel, egészen 2006-ban bekövetkezett haláláig.
Magánélete
Bel Air-ben él. Sosem házasodott meg és nincsenek gyerekei.
2006-ban kezdett randevúzni Ted Harberttel. 2010. január 25.-én Handler bejelentette a műsorában, hogy szakítottak.
↑"Chelsea Handler Biography". 2010. szeptember 16. Archived from the original on 2012. október 5. Hozzáférés: 2023. február 26.{{cite web}}: CS1 karbantartás: bot: URL eredeti státusza ismeretlen (link)
↑Friends, Chelsea's Family and Other Victims. Lies That Chelsea Handler Told Me, p. 158. Grand Central Publishing, 2011 ISBN9781455504657. Accessed August 5, 2019. "In spite of Chelsea's completely adult lifestyle, My parents had persuaded her that she needed to continue with high school. Chelsea half-heartedly agreed, but she was violently opposed to returning to Livingston High School in New Jersey since she felt that the student-teacher-asshole ratio, combined with the demanding structure of actually attending standard classes, was outrageous."
↑Antonella Gambotto-Burke Sablon:Usurped. Sight&Sound. July 11, 2010.