| Comedy Cluj | |
| Alapítás éve | 2009 |
| Ország | Románia |
| Székhely | Kolozsvár |
| Fesztiválok | |
| Első | 2009 |
| Legutóbbi | 2018 |
| Hivatalos weboldal | |
| comedycluj.ro | |
A Comedy Cluj vígjátékfilmek nemzetközi fesztiválja, amelyet 2009 óta évente októberben rendeznek meg Kolozsváron. A fesztivál jelképe egy mosolygó kaméleon. 2018-tól a rendezvény alapját továbbra is a filmek képezik, de a műfaji kötöttségek nélküli vígjátékfesztivál irányába kívánnak elmozdulni.
A fesztivál kezdeményezője Sorin Dan üzletember volt, az adminisztratív igazgató fia, Horatiu Dan lett. Az első évben 1 millió lejes költségvetéssel számoltak, melynek egy negyedét az alapító finanszírozta. Mintegy 70 filmet vetítettek le, emellett rendeztek epigramma-felolvasást, utcaszínházat, műhelybeszélgetéseket is. A filmeket a Köztársaság, Victoria és Művész mozikban illetve a Diákművelődési Házban vetítették, nem mindig megfelelő minőségben. A versenyben 12 film vett részt, emellett külön szekciót kaptak az 1920-2009 közötti francia filmek, a magyar filmek, a régi román filmek, Jacques Tati illetve Marin Moraru filmjei. A fesztivál keretén belül filmrestaurációs műhelymunkát is tartottak.
2010-ben a vetítési helyszínek közé bekerült a Tranzit Ház is, illetve a Polus Center parkolója. A versenyfilmek mellett ismét külön szekciót kaptak a francia illetve magyar filmek, új kategóriaként jelentek meg a rövidfilmek, a panoráma, és a némafilmek. Külön szekciót rendeztek Geo Saizescu filmjeiből. Összesen 100 film vetítésére került sor.
2011-ben külön szekciót indítottak a rövidfilmeknek. Nem hivatalos becslés szerint a fesztiválnak mintegy húszezer nézője volt. 2012-ben már több mint 130 filmet vetítettek 35 országból.
2014-ben 38 ország 192 filmjét vetítették. A fesztivál ideje alatt a szervezők ideiglenes névtáblákat helyeztek el a belváros egyes utcáin és terein, így például a Fő tér Charlie Chaplin nevét kapta, a Deák Ferenc utca Stan és Bran sugárút lett, a Karolina tér pedig Monty Python névtáblával szerepelt.
2015-ben első ízben színházi vígjátékokat is iktattak a műsorba. 2016 több olyan művészfilmet is bemutattak, amely nem lévén vígjáték, nem illett a fesztivál profiljába.
2017-ben nem rendezték meg a fesztivált arra hivatkozva, hogy a menedzsment cseréje után új stratégia kidolgozásával foglalkoznak. 2018-ban a fesztivál új igazgatója, Vlad Gliga azt nyilatkozta, hogy a rendezvényt műfaji kötöttségek nélküli vígjátékfesztivállá kívánják átalakítani. Nem indítottak versenyt, kevesebb filmet mutattak be, de azokat úgy válogatták ki, hogy minél közelebb legyenek a tiszta komédiához. A színházi előadások mellett angol nyelvű stand-up comedy előadásokat is szerveztek a városban tartózkodó külföldi közönség megnyerésére.