Dargay Marcell

Dargay Marcell
Született1980. február 13. (46 éves)
Eger
Állampolgárságamagyar
SzüleiDargay Lajos
Foglalkozása
Iskolái
Kitüntetései

Dargay Marcell (Eger, 1980. február 13. –) Artisjus-díjas magyar zeneszerző, zongorista. Dargay Lajos, szobrász fia. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.

Pályafutása

Általános-, és zeneiskolai tanulmányait Kalocsán végezte 1986 és 1994 között. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában 1994 és 1998 között Fekete Győr István növendékeként tanult zeneszerzés szakon, a zongora szakon pedig Faddi Sarolta és Benkő Zoltán voltak a tanárai. 2004-ben szerezte diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, Vidovszky László zeneszerzés-, illetve Komlós Katalin zeneelmélet-osztályában. Ugyanott Jeney Zoltántól, Serei Zsolttól és Wilheim Andrástól is tanult.

2003-ban részt vett az Ostrava Days experimentális zenei fesztiválon, ahol többek között Tristan Murail, Christian Wolff, Frederic Rzewski és Alvin Lucier előadásait hallgatta.

Több színházi kísérőzenét is komponált a Katona József Színház, a Radnóti Miklós Színház, a Színház és Filmművészeti Egyetem és az Ódry Színpad számára. Olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Ács János, Ascher Tamás, Fehér Balázs Benő, Gothár Péter, Nagy Péter István, Máté Gábor , Schilling Árpád, Zsámbéki Gábor.

Hálátlan dögök című operáját a Krétakör mutatta be, 2011 júliusában, Gulyás Márton rendezéseben.

Neve kortárs bemutatók zongoristájaként is ismert. Többek között Bozay Attila, Bánkövi Gyula, Fekete Gyula, Futó Balázs, Horváth Balázs, Kondor Ádám és Vidovszky László darabjainak több ősbemutatója is az ő nevéhez fűződik.

Budapest kortárs zenei életének állandó szereplője. A FUGA Budapesti Építészeti Központban működő CentriFUGA kortárs zeneszerzői alkotóműhely állandó résztvevője. Ott rendezték meg első szerzői estjét is, 2016. április 10-én.

2019 júliusában a bécsi Muth Theaterben mutatta be a Forte Társulat "El, valahová" című zenés színházi művét, melyet Horváth Csabával közösen írtak.

2016 szeptemberétől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktoriskolájának hallgatója, valamint ugyanott klasszikus kompozíciós gyakorlatot és partitúraolvasást tanít doktoranduszként a zeneszerzés szakon. 2006 óta a Színház és Filmművészeti Egyetem óraadó tanára.

Elismerései

Főbb művei

Könyv

  • A 180-as Csoport. 1979-1990. Művek-kontextus-recepció; Prae, Budakeszi, 2023

Jegyzetek

  1. ↑ "WorldCat Entities" (angol nyelven). Online Számítógépes Könyvtári Központ. Hozzáférés: 2025. április 15.
  2. 1 2 3 4 5 "BMC - Magyar Zenei Információs Központ". BMC - Magyar Zenei Információs Központ. Hozzáférés: 2016. április 15.
  3. ↑ "Muzsikalendárium". www.muzsikalendarium.hu. 2016. április 25. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2016. április 15.
  4. ↑ "Tisztségviselők". MTA.hu. 2016. február 2. Hozzáférés: 2024. február 8.
  5. 1 2 "Dargay Marcell | Teljes oktatói adatbázis | Oktatók | Színház- és Filmművészeti Egyetem". www.filmacademy.hu. 2016. április 28. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2016. április 15.
  6. 1 2 "Dargay Marcell". PORT.hu. Hozzáférés: 2016. április 15.
  7. ↑ "Dargay Marcell". PORT.hu. Hozzáférés: 2021. augusztus 10.
  8. 1 2 "Hálátlan Dögök | Krétakör". kretakor.eu. 2016. április 28. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2016. április 15.
  9. ↑ "¡Vida! (tér-zene-színház) - a CentriFUGA bemutatkozó koncertje | ARTIQ". ARTIQ. 2016. április 27. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2016. április 15.
  10. ↑ "BMC - Magyar Zenei Információs Központ - Tér/Zene: Dargay Marcell szerzői estje". BMC - Magyar Zenei Információs Központ. Hozzáférés: 2016. április 15.
  11. ↑ "Csaba Horváth – Marcell Dargay: Away, No Matter Where" (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2021. augusztus 10.
  12. ↑ "Dargay Marcell - Oktatók - Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem". lfze.hu. Hozzáférés: 2017. május 18.
  13. ↑ http://szfe.hu, SZFE-. "Színház- és Filmművészeti Egyetem | Dargay Marcell". Hozzáférés: 2021. augusztus 10. {{cite web}}: External link in |last= (súgó)[halott link]
  14. ↑ www.grafinet.hu. "Papiruszportal.hu - Kulturális Portál". www.papiruszportal.hu. 2016. május 8. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2016. április 15.
  15. ↑ "Átadták az UMZF zeneszerzőverseny díjait". fidelio.hu. 2016. április 13. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2016. április 15.
  16. ↑ "Átadták a Színikritikusok Díját: tarolt az Örkény Színház – Színházi Kritikusok Céhe". Hozzáférés: 2026. augusztus 1.
  17. ↑ https://www.youtube.com/watch?v=_OozUoJ06gE
  18. ↑ Exxite. "Átlátszó Hang 2019 | Újzenei Fesztivál :: Műcsarnok". mucsarnok.hu. Hozzáférés: 2021. augusztus 10.

Külső hivatkozások