Dick Hyman

Dick Hyman
SzületettRichard Hyman
1927. március 8. (99 éves)
New York
Állampolgárságaamerikai
SzüleiJoseph C. Hyman
Foglalkozása
IskoláiColumbia Egyetem
KitüntetéseiNational Endowment for the Arts

A Wikimédia Commons tartalmaz Dick Hyman témájú médiaállományokat.

Dick Hyman (New York, 1927. március 8. –) amerikai dzsessz-zongorista és zeneszerző. 60 éves karrierje alatt mint zongorista, organista, hangszerelő, zeneigazgató, mint elektronikus és egyre inkább mint zeneszerző vált nevessé. 2017-ben az Arts Jazz Masters díjazottja lett.

Pályakép

A Columbia Egyetemen tanult. Olyan zenészekkel játszott, mint Teddy Wilson, Red Norvo, Benny Goodman. Különböző nevek alatt készített felvételeket. 1966-ban a „Moritat” lemezen csembalójázott triójával, és több mint egymillió példányt adtak belőle el. Az 1960-as évek végén a a korai ragtime-ot tanulmányozta, a korai dzsessz elemeit kutatta és rögzítette.

Hyman különféle billentyűs hangszerekkel kísérletezett, köztük a „Baldwin” és „Lowrey” orgonát. Az 1960-as évek végén avantgarde albumokat vett fel egy „minimoog” szintetizátorral. Felvette az űrkorszak pop-zenéjének a legnépszerűbb darabjait is.

Stílusa improvizációs eszközkészletét a ragtime, a legkorábbi dzsessz befolyásolták: Scott Joplin, Jelly Roll Morton, James P. Johnson, Zez Confrey, Eubie Blake, James P. Johnson, Fats Waller játékának tanulmányotása.

Hyman két ragtime albumot is rögzített „Knuckles O'Toole” álnéven, ami két saját kompozíciót is tartalmazott.

1952-ben Charlie Parkerrel játszott annak az egyetlen televíziós szerepléselekor; ebben a zenekarban szerepelt Dizzy Gillespie is.

Tévézett is; filmzenét írt például Woody Allennek.

Válogatott diszkográfia

Díjak

Források

Jegyzetek

  1. 1 2 Német Nemzeti Könyvtár. "Gemeinsame Normdatei". Integrált katalógustár (Németország) (német nyelven). Hozzáférés: 2014. május 5.
  2. 1 2 "SNAC" (angol nyelven). Hozzáférés: 2017. október 9.
  3. 1 2 "Internet Broadway Database". Internet Broadway Database (angol nyelven). Hozzáférés: 2017. október 9.
  4. ↑ One of jazz's early vibraphonists, known as "Mr. Swing".