1927
Események
Határozott dátumú események
január 1. –Giuseppe Motta harmadszor lett egy évre a Svájci Államszövetség elnöke.
január 15. – Az Andrej Hlinka vezette Szlovák Néppárt belép a csehszlovák kormányba. (Egyik feltételük a teljhatalmú szlovák miniszteri tárca megszüntetése.)
január 21. – Új pénznem Magyarországon : a pengő bevezetése.
február 19. – Romániában megalakul a Parasztpárt .
február 24. – A Horvát Parasztpárt (HSS) kilép a jugoszláv kormányból, majd a független demokratákkal létrehozza az ún. Paraszt-Demokrata Koalíciót (SDK).
április 5. – Benito Mussolini olasz és Bethlen István magyar miniszterelnök Rómában, a Palazzo Chigi dísztermében aláírta az olasz–magyar barátsági szerződést .
április 8. – Csehszlovákiában az újoncok évenkénti számát 70 ezer főben állapítják meg.
május 9. – Canberra Ausztrália fővárosa lesz.
május 10. – Románia és a Vatikán konkordátumot köt, amit azonban a parlament a román ortodox egyház ellenállása miatt csak 1929-ben ratifikál.
május 13 –15. – A kisantant jáchymovi csúcstalálkozóján a tagállamok eredménytelenül próbálják a katonai szövetséget gazdasági társulással kiegészíteni.
május 20. – A vakmerő és rendkívüli pilóta tudású Charles Lindbergh – helyi idő szerint reggel 7 óra 52 perckor, a Spirit of St. Louis névre keresztelt, Ryan M–2 jelű egymotoros repülőgépével – felszáll a Long Island-i Roosevelt Field repülőtérről, hogy majd 5800 kilométer és 33,5 óra megtétele után, elsőként leszállás nélkül átrepülje az Atlanti-óceánt. (Másnap épségben leszállt a Párizs melletti Le Bourget -ben. Teljesítményéért a Time magazin őt választotta az első Év Emberévé.)
május 27. – Tomáš Masarykot harmadszor is köztársasági elnökké választják a csehszlovák nemzetgyűlésben. (A kommunista ellenjelölt 54 szavazatot kap, míg a német és a magyar kisebbségi ellenzéki képviselők üres lappal szavaznak.)
május 31. – Az új, szigorított csehszlovák vámtörvények miatt rövid tárgyalási periódusban, 1926-ban elkészített ideiglenes kereskedelmi szerződést rendes kereskedelmi szerződés váltja fel Magyarország és Csehszlovákia között.
június 4. – Bukarestben megalakul a Barbu Știrbey herceg vezette új kabinet .
június 19. - Egy villámcsapás következtében kidől a Normafa.
június 21. – A Daily Mail című angol napilapban megjelenik Lord Rothermere írása „Magyarország helye a Nap alatt” címmel.
június 24. – Corneliu Zelea Codreanu megalapítja Mihály Arkangyal Légióját, a Vasgárda elődjét.
július 3. – A Klebelsberg-féle középoktatás megújításának jegyében kihirdetik a polgári iskola szervezetéről, felügyeletéről és közigazgatásáról szóló 1927. évi XII. törvénycikket, amely alapvetően meghatározza a polgári iskola feladatát és művelődési anyagát, ugyanakkor életbe lép az a törvénycikk is, amely intézkedik a közszolgálati alkalmazottak gyermekeinek tanulmányi ösztöndíjáról, 400-1000 pengő közötti éves támogatást biztosítva a rászoruló, jó tanulmányi eredményű (jeles vagy jó) középiskolás, illetve egyetemi/főiskolai hallgatók számára, különös tekintettel a hadiárvákra.
július 14. – Csehszlovákiában a nagymegyerendszer sikertelensége miatt új közigazgatási rendszert vezetnek be. (Öt tartományt hoznak létre, azokon belül pedig járásokat alakítanak ki.)
augusztus 4. – 21 éves korában megnősül ifjabb Horthy Miklós ; felesége gróf Károlyi Mária Consuelo .
augusztus 23. – Az Amerikai Egyesült Államokban kivégzik Saccót és Vanzettit .
szeptember 11. – A jugoszláv választások a kormánypártok győzelmével záródnak.
november 11. – Jugoszláv-francia barátsági szerződés.
november 25. – A magyar felsőház elfogadja azt a törvényt, amely szerint március 15. nemzeti ünnep lesz Magyarországon.
november 28. – Lengyelországban feloszlatják a szejmet , számos ellenzéki képviselőt letartóztatnak. 2
november 30. – XI. Piusz pápa Serédi Jusztiniánt nevezi ki esztergomi érsekké.
Határozatlan dátumú események
január–március – Lengyelországban betiltják a Belorusz Paraszt-Munkás „Hromadá”-t és a Független Parasztpártot.
október – Lengyelországban a Józef Piłsudski vezette Sanacja politikai szervezeteként létrehozzák a Kormányt Támogató Pártonkívüliek Blokkját (BBWR), amely meghirdeti a végrehajtó hatalom erősítését a parlament rovására.
Születések
Január
január 1. – Obersovszky Gyula , magyar író († 2001 )
január 15. – Takács Nándor , magyar karmelita szerzetes, székesfehérvári megyés püspök (1991–2003) († 2016 )
január 17. – Eartha Kitt , amerikai színésznő, énekesnő, kabarésztár († 2008 )
január 29. – Széplaky Endre , magyar színész († 2006 )
január 30. – Olof Palme , svéd miniszterelnök († 1986 )
január 30. – Jean-Pierre Pedrazzini , francia fotóriporter († 1956 )
január 31. – Győriványi Sándor , politikus, tanár, technikatörténész († 2007 )
Február
február 1. – Szekeres László irodalomtörténész, műfordító, muzeológus († 2014 )
február 2. – Stan Getz , dzsessz-zenész († 1991 )
február 7. – Juliette Gréco , francia énekes, színésznő († 2020 )
február 7. – Vlagyimir Kuc , szovjet hosszútávfutó atléta († 1975 )
február 11. – Fekete Sándor , magyar író, újságíró, irodalomtörténész († 2001 )
február 11. – Vámos Imre , magyar író, újságíró († 1993 )
február 14. – Buss Gyula , magyar színész († 2008 )
február 17. – Juan Almeida Bosque kubai politikus, a kubai forradalom történelmi vezetőinek egyetlen fekete bőrű tagja († 2009 )
február 17. – Horváth Pál magyar színész († 1987 )
február 20. – Sidney Poitier , Oscar-díjas amerikai színész, filmrendező († 2022 )
február 20. – Solymosi Ottó a Magyar Rádió vezető rendezője, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének tagja († 2024 )
február 20. – Hubert de Givenchy , francia arisztokrata, divattervező († 2018 )
február 24. – Szlávics László , magyar ötvös, szobrászművész († 1991 )
Március
március 1. – Harry Belafonte , Grammy-díjas amerikai énekes, színész († 2023 )
március 6. – Gordon Cooper , űrhajós († 2004 )
március 6. – Gabriel García Márquez Nobel-díjas kolumbiai író, újságíró, kiadó és politikai aktivista († 2014 )
március 7. – Varga János , Széchenyi-díjas levéltáros, az Országos Levéltár volt főigazgatója, az MTA rendes tagja († 2008 )
március 10. – Jupp Derwall , labdarúgóedző († 2007 )
március 14. – Eckhardt Sándor orvos, onkológus, az MTA tagja († 2016 )
március 15. – Mednyánszky Ági magyar színésznő, a Budapesti Operettszínház örökös tagja († 2015 )
március 16. – Vlagyimir Mihajlovics Komarov , szovjet űrhajós († 1967 )
március 19. – Szász Imre , író, műfordító († 2003 )
március 21. – Hans-Dietrich Genscher , német politikus, külügyminiszter († 2016 )
március 23. – Benedek Gábor , olimpiai bajnok magyar öttusázó
március 23. – Békés András , Kossuth-díjas magyar rendező († 2015 )
március 23. – Békés Itala , Kossuth-díjas magyar színésznő († 2025 )
március 31. – Vlagyimir Szergejevics Iljusin , szovjet-orosz berepülőpilóta († 2010 )
Május
május 1. – Lorán Lenke Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész († 2017 )
május 8. – Paskai László , magyar bíboros, budapest-esztergomi érsek († 2015 )
május 10. – Hexendorf Edit magyar nyelvész, nyelvtörténész, művelődéstörténész († 2001 )
május 12. – Littomeritzky Mária olimpiai bajnok magyar úszó († 2017 )
május 13. – Keleti Tamás biokémikus, az MTA tagja, a magyarországi enzimkinetikai kutatások elindítója († 1989 )
május 16. – Máthé Erzsi , Kossuth-díjas színművésznő , a nemzet színésze († 2023 )
május 21. – Zwack Péter , üzletember, politikus, volt országgyűlési képviselő († 2012 )
május 22. – Oláh György Széchenyi-nagydíjas és Nobel-díjas magyar származású amerikai vegyészprofesszor († 2017 )
május 25. – Marx György , fizikus, az MTA tagja († 2002 )
május 25. – Robert Ludlum , science fiction író († 2001 )
Június
június 8. – Jerry Stiller , amerikai színész, humorista († 2020 )
június 10. – Márkus László , magyar színművész († 1985 )
június 17. – Lucio Fulci , filmrendező, forgatókönyvíró, producer († 1996 )
július 17. – Sütő András , Kossuth-díjas magyar író († 2006 )
június 19. – Bánffy György , magyar színész († 2010 )
június 20. – Dargay Attila , forgatókönyvíró, rendező († 2009 )
június 24. – Martin Lewis Perl , Nobel-díjas amerikai fizikus († 2014 )
június 25. – Róka Antal , atléta, távgyalogló († 1970 )
június 27. – Csernus Tibor , festőművész († 2007 )
Július
július 4. – Halász Béla Széchenyi-díjas orvos, anatómus, neuroendokrinológus, egyetemi tanár, az MTA tagja († 2019 )
július 4. – Gina Lollobrigida , olasz színésznő († 2023 )
július 7. – Kosztarab Mihály amerikai magyar entomológus, az MTA tagja († 2022 )
július 12. – Gyetvai Elemér , világbajnok asztaliteniszező († 1993 )
július 15. – Huszár István magyar közgazdász, statisztikus, szakpolitikus († 2010 )
július 16. – Farkas János magyar mezőgazdász, országgyűlési képviselő († 2003 )
július 23. – Balla László , kárpátaljai magyar költő, író, műfordító és újságíró († 2010 )
július 26. – Sákovics József , az első magyar párbajtőr -világbajnok, a magyar vívóválogatott volt szövetségi kapitánya († 2009 )
Augusztus
augusztus 6. – Ezio Marano , olasz színész († 1991 )
augusztus 7. – Vekerdi József , Széchenyi-díjas nyelvész († 2015 )
augusztus 13. – Nagy László , Európa-bajnok műkorcsolyázó, orvos († 2005 )
augusztus 17. – Geosits István , burgenlandi horvát író, fordító, katolikus pap († 2022 )
augusztus 18. – Rosalynn Carter , az Egyesült Államok first ladyje († 2023 )
augusztus 19. – Szász Péter , Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, dramaturg († 1983 )
augusztus 30. – Dunc Fisher , kanadai jégkorongozó († 2017 )
Szeptember
szeptember 1. – Pertorini Rezső , orvos, pszichiáter és neurológus († 1980 )
szeptember 2. – Csík Tibor , olimpiai bajnok ökölvívó († 1976 )
szeptember 2. – Kádár László Gábor egri érsek († 1986 )
szeptember 2. – Bogár Pál 40-szeres magyar válogatott, kosárlabda-játékos († 2012 )
szeptember 4. – Sánta Ferenc , Kossuth-díjas magyar író († 2008 )
szeptember 4. – Bernardino Zapponi , olasz forgatókönyvíró († 2000 )
szeptember 10. – Molnár János magyar főiskolai tanár, történész, művelődésügyi miniszterhelyettes († 1990 )
szeptember 16. – Peter Falk magyar származású amerikai színész († 2011 )
szeptember 18. – Kőrös Endre kémikus, az MTA tagja († 2002 )
szeptember 29. – Kováts Ervin svájci magyar kémikus, vegyészmérnök, az MTA tagja († 2012 )
szeptember 29. – Edith Eger magyar pszichológus († 2026 )
szeptember 30. – Bajor Andor , író, költő, humorista († 1991 )
Halálozások
január 22. – Bodor Ödön , atléta, labdarúgó (* 1882 )
január 25. – Ivan Milev , bolgár festőművész (* 1897 )
február 8. – Koch Antal geológus, petrográfus, mineralógus, paleontológus, az MTA tagja (* 1843 )
február 9. – Charles Doolittle Walcott , amerikai paleontológus (* 1850 )
február 10. – Nagy Pál , honvéd tábornok (* 1864 )
április 2. – Prohászka Ottokár , püspök, író, akadémikus (* 1858 )
április 27. – Darányi Ignác , jogász, agrárpolitikus, nagybirtokos, földművelésügyi miniszter (* 1849 )
április 28. – Li Ta-csao kínai kommunista, a Kínai Kommunista Párt alapítója (* 1888 )
június 26. – Armand Guillaumin francia impresszionista festő (* 1841 )
július 4. – Ujváry Ignác magyar festő (* 1860 )
július 20. – I. Ferdinánd román király
augusztus 3. – Edward Bradford Titchener angol pszichológus, akinek nevét saját pszichológiai irányzata, a strukturalizmus tette híressé (* 1867 )
augusztus 21. – William Burnside , angol matematikus (* 1852 )
augusztus 31. – Andranik Ozanján örmény tábornok, szabadságharcos, az örmények nemzeti hőse (* 1865 )
október 2. – Svante August Arrhenius svéd kémikus (* 1859 )
október 10. – Stromfeld Aurél vezérezredes, az Osztrák–Magyar Monarchia vezérkari tisztje, a Tanácsköztársaság idején a Magyar Vörös Hadsereg vezérkari főnöke (* 1878 )
november 11. – Wilhelm Johannsen , dán botanikus (* 1857 )
november 24. – Ion I. C. Brătianu , politikus (Ion Constantin Brătianu fia), az I. világháború alatt Románia miniszterelnöke (* 1864 )
november 25. – Rippl-Rónai József , magyar festőművész (* 1861 )
december 9. – Rohr Ferenc erdélyi szász származású magyar katonatiszt, tábornok, 1913 –14 között a magyar honvédség főparancsnoka, császári és királyi tábornagy (Feldmarschall) , első világháborús hadvezér (* 1854 )
december 21. – Kornis Elemér magyar újságíró, lapszerkesztő (* 1866 )
A Nobel-díjat a svéd Alfred Nobel alapította, 1901 óta adják át, melyet a Svéd Királyi Tudományos Akadémia ítél oda a tudomány, az irodalom és humanitárius területen kimagasló eredményt elért magánszemélyeknek, illetve intézményeknek.
Jegyzetek
1 2 3 4 5 6 Baló–Lipovecz Csehszlovákia, 136. o.
↑ G. Nagy László: Ötven éves a forint. Honismeret, XXIV. évf. 4. sz. (1996) 63–67. o.
↑ Balkán-kronológia : 62. o.
↑ Bali Lóránt, Kolutácz Andrea: Horvátország történeti kronológiája. Balkán Füzetek, 4. sz. (2006) 6–19. o.
↑ Császár Ildikó: Az 1927. évi magyar-olasz barátsági szerződés előzményei. International Relations Quarterly, VII. évf. 1. sz. (2016)
1 2 Balkán-kronológia : 63. o.
↑ Nagy Gábor: Elszállt magától. HVG, XLII. évf. 13. sz. (2020) 46–47. o. ISSN 1217-9647
↑ György Béla: A Romániai Országos Magyar Párt története [ doktori disszertáció] . doktori.btk.elte.hu (Hozzáférés: 2021. december 11.)
↑ Normafa (XII. kerület). fokert.budapestikozmuvek.hu (Hozzáférés: 2024. december 11.)
↑ Zeidler Miklós: Rothermere lord cikke a The Daily Mail hasábjain – 1927. június 21. rubicon.hu (Hozzáférés: 2024. december 11.)
1 2 Ujváry Gábor : Klebelsberg nemzetpolitikai elképzelései. Népoktatás, elitképzés, decentralizáció, kultúrfölény, neonacionalizmus. Rubicon, XXXVII. évf. 422. sz. (2026) 7–9. o. ISSN 0865-6347
↑ "A polgári iskola szervezetéről, felügyeletéről és közigazgatásáról szóló 1927. évi XII. törvénycikk" (magyar nyelven). jogtar.hu. Hozzáférés: 2026. április 6 .
↑ "A közszolgálati alkalmazottak gyermekeinek tanulmányi ösztöndíjáról szóló 1927. évi XIV. törvénycikk" (magyar nyelven). jogtar.hu. Hozzáférés: 2026. április 7 .
↑ Stemlerné Balog Ilona - Demeter Zsuzsanna: Horthy Miklós életpályájának krónikája. História , 5–6. sz. (2012)
1 2 Baló–Lipovecz Jugoszlávia, 165. o.
↑ Fabó Edit: Először lett március 15-e állami ünnep. mki.gov.hu (2020. november 25.) (Hozzáférés: 2024. december 11.)
1 2 3 Baló–Lipovecz Lengyelország, 182. o.
↑ Szabados Tamás: Emlékezés Serédi Jusztiniánra (1884-1945), a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági és tiszteleti tagjára. real.mtak.hu (Hozzáférés: 2024. december 11.)
↑ Téglás János: "a nagyvilág fáradt zarándoka" - Baumgarten Ferenc élete. Kortárs, LI. évf. 2. sz. (2007)
↑ Bartók Béla zeneművei (időrendben). zti.hu (Hozzáférés: 2024. december 11.)
↑ Reinhard Barth: Pápák: Szent Pétertől XVI. Benedekig. Pécs: Alexandra. 2010. 271. o. ISBN 978 963 370 953 5
↑ María del Socorro Tellado López. dbe.rah.es (Hozzáférés: 2024. december 11.)
↑ Balkán-kronológia : 64. o.
Források
↑ Balkán-kronológia: Balkán-kronológia III: Válság és háború, 1919–1945. Szerk. Bagdi Róbert, Demeter Gábor, Bíró László, Zahorán Csaba. Budapest: Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet; Szófia: Institut za Istoricheski Izsledvaniya – Balgarska Akademiya na Naukite. 2022. = A Magyar-Bolgár Vegyes Történész Bizottság Kiadványai, 10. ISBN 978 963 416 312 1
↑ Baló–Lipovecz: Tények Könyve '92. Szerk. Baló György –Lipovecz Iván. [Budapest]: Ráció. 1992.