2024
Évszázadok : 20. század – 21. század – 22. század
Évtizedek : 1970-es évek – 1980-as évek – 1990-es évek – 2000-es évek – 2010-es évek – 2020-as évek – 2030-as évek – 2040-es évek – 2050-es évek – 2060-as évek – 2070-es évek
Évek : 2019 – 2020 – 2021 – 2022 – 2023 – 2024 – 2025 – 2026 – 2027 – 2028 – 2029
2024-ben több fegyveres konfliktus is folytatódott , ami az előző években tört ki, mint Oroszország inváziója Ukrajna ellen és a 2023-ban kitört háború Izrael és a Hamász között. Szeptemberben Izrael és a Hezbollah konfliktusa is felerősödött, Izrael több rakétatámadást is folytatott Libanon ellen. A háború elleni tüntetések száma világszerte egyre tovább gyarapodott az év folyamán. A konfliktus alatt a Hamász több vezetőjét is megölte Izrael, közöttük Iszmáíl Hanijét és Jahja esz-Szinvárt . Folytatódott még a mianmari polgárháború, a harmadik szudáni polgárháború és az iszlamista felkelés a Száhil övben. December egy politikailag kifejezetten fontos hónap volt, többek között véget ért az el-Aszad család uralma Szíria felett, két dél-koreai elnök ellen is eljárást indított a parlament, és összeomlott a francia kormány.
Ezek mellett több magazin is a történelem legnagyobb választási évének nevezte 2024-et, annak következtében, hogy 79 ország és közel 4 milliárd ember vesz részt választásokon 2024 során. Ezek közé tartozik a tíz legnépesebb országból nyolc és az európai parlamenti választások is. Ezeken a választásokon a hivatalban lévő pártok 80%-a vesztett támogatottságából, többen történelmi jelentőségű vereségeket szenvedetek. Japánban , Botswanában és a Dél-afrikai Köztársaságban is elveszítették többségüket olyan pártok, amelyek évtizedekig dominánsak voltak az országuk politikájában. Szenegálban az ország függetlensége óta először nyerte meg az elnökséget ellenzéki jelölt, míg az Egyesült Államokban 132 év után először újraválasztottak egy elnököt két nem egymást követő terminusra.
Események
Január
január 1.
Belgium veszi át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét Spanyolországtól .
Örményország veszi át Oroszországtól az Eurázsiai Gazdasági Unió (EGU) soros elnöki tisztét. (A szervezet szentpétervári csúcstalálkozóján Nikol Pasinján örmény miniszterelnök kijelentette, hogy támogatja ugyan a tagállomok gazdasági együttműködésének elmélyítését, de ellenzi, hogy az EGU közös politikai, pláne geopolitikai célokat tűzzön ki maga elé.)
Egyiptom , Etiópia , Irán , Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek a BRICS tagja lesz. (Argentína csatlakozási szándékát visszavonta az új elnök, Javier Milei .)
A Hegyi-Karabah Köztársaság hivatalosan is felbomlik, újra Azerbajdzsán része.
Mickey egér 1928-ban rajzolt figurája közkinccsé válik, mivel a The Walt Disney Company szerzői jogai 95 év után lejárnak.
7,6-os erősségű földrengés rázza meg Japánt , cunamiveszélyt hirdetnek az országban.
Etiópia bejelenti, hogy elsőként el fogja ismerni Szomáliföld függetlenségét.
január 3. – A legtöbb életet követelő terrortámadás Irán területén az 1970-es évek óta, a meggyilkolt Kászem Szolejmáni emlékére rendezett eseményen. (A két robbantás következtében 84 személy halt meg.)
január 7. – Parlamenti választás Bangladesben . (A Sejk Haszina Vazed miniszterelnök vezette szekuláris Áojámi Liga nevű kormánypárt győzött a megszerezhető mandátumok több mint háromnegyedével.)
január 8.
Az Astrobotic Technology és a NASA elindítja az első magán cég által legyártott Holdra szálló egységet. (Hét órával az indítás után elveszítik az irányítást az eszköz fölött, ami üzemanyag-veszteséget okoz és törlik a holdra szállást.)
Általános sztrájk veszi kezdetét Németországban . (Miután a német kormány jelentősen csökkentette a 2024-es költségvetésben a mezőgazdasági támogatásokat a gazdák országszerte tüntetéseket szerveztek, lezárták az autópályák felhajtóit és a városok közlekedését is megbénították.)
Ecuador elnöke, Daniel Noboa válsághelyzetet hirdet és a hadsereget az utcákra küldi, miután a Los Choneros kartell vezetője, José Adolfo Macías Villamar , megszökött börtönéből.
január 9. – Az előző nap lemondó francia miniszterelnök, Élisabeth Borne helyébe Gabriel Attal oktatási minisztert nevezi ki Emmanuel Macron elnök. (A 34 éves Attal a modern francia történelem legfiatalabb miniszterelnöke.)
január 11. – Egy Egyesült Államok által vezetett koalíció több rakétatámadást hajt végre Jemen területén a hútik ellen.
január 12. – Ukrajna és az Egyesült Királyság biztonsági együttműködési megállapodást köt.
január 13. – Parlamenti és elnökválasztás Tajvanon . (A szavazatok alig több mint 40%-ával a Demokratikus Progresszív Párt (DPP) jelöltje, Laj Csing-tö nyeri a választást, ezzel az 1996-os első szabad elnökválasztás óta most sikerült először a harmadik egymást követő alkalommal is ugyanannak a pártnak győznie. 33,5%-kal a második helyen végzett a Kuomintang jelöltje, Hou Jü-ih , a harmadik pedig a 2019 -ben létrejött centrista Tajvani Néppárt (TPP) alapítója, Ko Ven-cse lett 26,5%-kal.)
január 14.
január 15.
január 16. – Irán Pakisztán területét bombázza, egy szunnita szeparatista mozgalmat célozva, amire Pakisztán három nappal később saját támadásával válaszolt.
január 19.
január 20. – Irán elmondása szerint Izrael megölte a Forradalmi Gárda öt tagját egy bombázásban.
január 22. – Joseph Boakai beiktatása, mint Libéria elnöke.
január 23. – A török parlament megszavazza Svédország NATO -csatlakozásának ratifikálását (a ratifikációs okmányt Erdoğan török elnök január 25-én írta alá), így a magyar kormány ígéretével ellentétben Magyarország marad az utolsó NATO-tagállam, amely még nem járult hozzá Svédország csatlakozásához.
január 24. – A Korocsai járás területén lezuhan az orosz légierő egyik Il–76 gépe, amin hatvanöt ukrán háborús foglyot szállítottak. Senki nem éli túl a katasztrófát.
január 24. – A Texasi Nemzeti Gárda az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának döntését figyelmen kívül hagyva elfoglalja a Shelby Park területét Eagle Pass városában, a Mexikóval közös határ közelében. Az ország huszonhat republikánusok által ellenőrzött állama közül huszonöt támogatásáról biztosítja Texast.
január 26.
január 28. – Elnökválasztás Finnországban . (Az első fordulóban egy jelölt se kapott elég szavazatot, a második fordulót február 11-én rendezik meg.)
Február
február 1.
február 2. – A 444.hu cikkével kirobban a kegyelmi ügy , amely nyolc nappal később Novák Katalin köztársasági elnök lemondásához vezet.
február 3.
Macky Sall szenegáli elnök bejelenti, hogy a választási eljárással és a jelöltállítással kapcsolatos viták miatt elhalasztják a február 25-re kiírt elnökválasztást. (Három nappal később, február 5-én a parlament – azt követően, hogy a csendőrség több ellenzéki képviselőt eltávolított az ülésteremből – jóváhagyja azt a törvényjavaslatot, mely december 15-re halasztja az elnökválasztást. Az elnök arra is felhatalmazást kap, hogy az április 26-án lejáró mandátuma ellenére a posztján maradjon. Zavargások robbannak ki. Március elején azonban mégis kezdetét veszi a rövidített elnökválasztási kampány, miután az elnök kihirdette, hogy az elhalasztott elnökválasztást áttette március 24-re .)
Michelle O’Neill tölti be Észak-Írország első minisztere (miniszterelnöke) tisztét, s ezzel első ízben irányítja az Egyesült Királysághoz tartozó országrészt annak a katolikus Sinn Féin pártnak a politikusa, amely az Ír-sziget újraegyesítése mellett áll ki.
február 4. – Elnökválasztás El Salvadorban .
február 5. – A Fidesz -KDNP és a kormány képviselői bojkottálják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amit az ellenzéki képviselők azért kezdeményeztek, hogy felgyorsítsák Svédország NATO -csatlakozásának ratifikálását; a parlament ülését így a napirend elfogadása nélkül berekesztik.
február 7. – A 2003 óta hivatalban lévő İlham Əliyev nyeri az azerbajdzsáni elnökválasztást a voksok 92%-ával, míg ellenfele, Zahid Oruj a második helyen végez 2%-kal. (A szavazást 2025 -ről hozták előre, miután az azeri hadsereg 2023 -ban visszafoglalta az örmény kézen lévő, Azerbajdzsán területére beékelődött Karabahot .)
február 8. – Parlamenti választás Pakisztánban . (A Pakisztáni Muszlim Liga–Navaz (PML–N) nyeri a választást, míg a Tihrík-i-Inszaf (PTI) párt támogatta, függetlenként indult jelöltek szerzik a legtöbb, 93 mandátumot.) Egy kegyelmi ügy következtében lemondásra kényszerül Novák Katalin magyar köztársasági elnök
február 10. – Lemond Novák Katalin , Magyarország köztársasági elnöke , miután kiderült, hogy elnöki kegyelemben részesítette a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon volt igazgatóhelyettesét, akit kényszerítésért 3 év 4 hónap börtönre ítéltek, mert megpróbálta eltussolni főnöke szexuális visszaéléseit . (Varga Judit volt igazságügy-miniszter vállalva a politikai felelősséget az államfő döntésének ellenjegyzéséért bejelenti a közéletből való távozását, lemond az országgyűlési képviselői mandátumáról és a Fidesz 2024-es EP-listájának a vezetéséről.)
február 11.
február 14. – Parlamenti és elnökválasztás Indonéziában .
február 16.
február 22. – Az amerikai Intuitive Machines űrkutató magánvállalat Odysseus nevű holdszondája sikeresen leszáll a Hold déli-sarki vidékére. (Több mint 50 év elteltével az Apollo–17 expedíciója óta ez az első eset, hogy ismét leszállóegység jut a Holdra. Az első magántulajdonban lévő űrhajó magyar idő szerint 2024. február 23-án 00:24-kor landolt.)
február 25. – Parlamenti választás Fehéroroszországban . (A Belaja Rusz párt kapja a legtöbb szavazatot, de minden jelölt kormánypárti volt.)
február 26.
Április
április 1. – Izrael rakétatámadást folytat a damaszkuszi iráni nagykövetség ellen, 16 embert megölve.
április 3. – 7,7 erősségű földrengés éri Tajvant .
április 4. – Parlamenti választás Kuvaitban .
április 5. – A bécsi diplomáciai szerződés szabályait megszegve az ecuadori rendőrség razziát tart Mexikó nagykövetségén Quitóban , hogy letartóztassák az ország 48. alelnökét, Jorge Glast . Mexikó és Nicaragua is megszakítja diplomáciai kapcsolatát Ecuadorral.
április 6.
április 8. – Teljes napfogyatkozás Észak-Amerikában .
április 9. – Leo Varadkar lemondása után Simon Harris lett Írország legfiatalabb taoiseach -ja.
április 10. – Parlamenti választás Dél-Koreában . (A Demokratikus Összefogás Pártja ) nyeri a legtöbb széket.
április 13. – Irán megtorló támadást indít Izrael ellen, miután az utóbbi ország megtámadta nagykövetségét Szíriában .
április 17. – Parlamenti választás Horvátországban . (Egymást követő negyedik alkalommal nyerte meg a parlamenti választást a konzervatív Horvát Demokratikus Közösség (HDZ). Az Andrej Plenković miniszterelnök vezette párt a voksok 34,4%-át kapta meg, s az ugyancsak jobboldali Haza Mozgalommal hozott létre koalíciós kormányt.)
április 19.
Megkezdődik a parlamenti választás Indiában . (A választás június 1-én ér véget.)
Izrael légitámadással válaszol az Irán által hat nappal korábban elkövetett rakétatámadásra.
április 22. – Az Európai Parlament elutasít egy indítványt, ami napirendre vette volna a Nemzeti Konzervativizmus Konferencia akadályozásának ügyét. (Emir Kir, Brüsszel Saint-Josse-ten-Noode kerületének polgármestere az esemény megtartását több helyszínen is betiltotta április 16-án. Egy nappal később a tiltást egy belga bíróság visszavonta.)
április 24. – Steinbach József dunántúli püspököt választja meg a Magyarországi Református Egyház Zsinata a testület lelkészi elnökévé a posztjáról a kegyelmi botrányban játszott szerepe miatt lemondott Balog Zoltán helyére. (Balog Zoltán lemondása után ideiglenesen Pásztor Dániel alelnök, tiszáninneni püspök látta el az elnöki teendőket.)
Május
május 3. – A kínai mitológia holdistennőjéről elnevezett Csang-o–6 űrszonda megkísérli, hogy mintegy két kilogrammnyi kőzetmintát hozzon a Hold túlsó oldaláról, amit a Földről nem látni.
május 5. – José Raúl Mulinót választják Panama elnökének.
május 7 –11. – Malmőben rendezik meg a 2024-es Eurovíziós Dalfesztivált .
május 8. – Gordana Sziljanovszka-Davkovát megválasztják Észak-Macedónia első női elnökének.
május 8 –10. – Hszi Csin-ping kínai elnök háromnapos magyarországi látogatásán Sulyok Tamás köztársasági elnökkel, valamint Orbán Viktor miniszterelnökkel tárgyal. (Tizennyolc kínai-magyar megállapodást írnak alá.)
május 10. – Az Egyesült Nemzetek Szervezete Közgyűlése megadja a jogot Palesztinának , hogy teljes jogú tagjai között üljön a 2024. szeptemberi gyűléstől kezdve.
május 15.
május 18. – Halálos motorcsónak-baleset Verőcénél a Dunán . (Egy motorcsónak, buliból hazafelé tartó nyolcfős baráti társasággal a fedélzetén, olyan nagy sebességgel ütközött az MS Heidelberg szállodahajónak, hogy a vízi jármű kettétört, utasai pedig a vízbe estek. Közülük egy férfinek sikerült partot érnie, öten életüket vesztették, két főt eltűntként kersnek.) Helikopterbalesetben meghal Ebrahim Raiszi iráni elnök
május 19.
május 20.
május 22. – Írország , Norvégia és Spanyolország bejelentik, hogy elismerik Palesztinát független államnak.
május 24. – A Nemzetközi Bíróság felszólítja Izraelt, hogy állítsa meg hadműveletét Rafah városában.
május 26. – Gitanas Nausėda litván elnököt újraválasztják, a szavazatok közel 76%-ával.
május 29. – Az apartheid rezsim 1994 -es bukása utáni hetedik szabad választást tartják Dél-afrikában . (Az Afrikai Nemzeti Kongresszus párt 1994 óta először nem szerzi meg a szavazatok többségét.)
május 30. – Donald Trumpot , az Amerikai Egyesült Államok 45. elnökét, harmincnégy vádpontban bűnösnek találják okirathamisítás vádjával. (Ez az első alkalom, hogy egy amerikai elnököt bűnösnek találtak egy büntetőeljárásban.)
Július
július 1. – Magyarország veszi át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét.
július 2. – Hivatalba lép Dick Schoof , Hollandia új miniszterelnöke, aki a 14 év után leköszönő Mark Ruttét váltja a poszton.
július 3. – Elkészült az ITER , Európa első magfúzióval működő reaktora. (Az energiatermelés legkorábban 2039 -ben kezdődhet meg.)
július 4. – A Keir Starmer vezette Munkáspárt győzelmet arat a brit parlamenti választáson, ahol a 650 fős alsóházban 411 mandátumot szerez meg, s 2010 után került újra kormányra. (Ennél nagyobb többségre csak a pártot megújító Tony Blair tett szert 1997 -ben.)
július 5.
július 7. – A francia parlamenti választásokon meglepetésszerű győzelmet arat az Új Népfront nevű baloldali –szélsőbaloldali szövetség. (Az esélyesnek számított Nemzeti Tömörülés mindössze a harmadik helyet érte el.)
július 8.
július 13. – Thomas Matthew Crooks merényletet hajt végre Donald Trump ellen egy kampányeseményen.
július 15. – Paul Kagame ruandai elnököt harmadjára is újraválasztják.
július 18.
július 19.
A Nemzetközi Bíróság határozata szerint a palesztin területek izraeli megszállása illegális.
Minden idők legnagyobb IT -összeomlása nagy hatással van szervezetekre és repülőterekre világszerte. (A Crowdstrike amerikai kiberbiztonsági cég szoftverfrissítése miatt kialakult globális informatikai hiba közel 8,5 millió Microsoft -eszközt érintett.)
július 21. – Joe Biden amerikai elnök bejelenti visszalépését a 2024-es választástól , és Kamala Harrist ajánlja maga helyett. (Harris már másnapra a Demokrata Párt feltételezett jelöltje lett.)
július 22. – A TISZA Párt tisztújító közgyűlésén Magyar Pétert választják a párt elnökévé, alelnöknek pedig Tarr Zoltánt és Radnai Márkot .
július 26. – Megkezdődnek a 2024. évi nyári olimpiai játékok Párizsban .
július 28.
Elnökválasztás Venezuelában . (A latin-amerikai ország választási bizottság a hivatalban lévő Nicolás Madurút nyilvánította az elnökválasztás győztesének, melynek hatására tüntetők vonultak az utcára Venezuela több városában. Négy héttel később a legfelsőbb bíróság megerősítette Maduro választási győzelmét, és így januárban újabb 6 éves mandátumát kezdheti meg.)
Megkezdi négyéves mandátumát Irán július elején megválasztott új elnöke, Maszúd Pezeskian , miután Ali Hámenei legfőbb vallási vezető hivatalosan is jóváhagyta a kinevezését. (Első hivatali ténykedéseként alelnökké nevezte ki Mohammad-Reza Arefet , aki korábban ugyanezt a beosztást töltötte be a reformista elnök, Mohammad Khatami alatt.)
július 31.
Szeptember
szeptember 2. – Brazília betiltja a Twitter (X) platformot, amiért ellenőrizetlen dezinformáció terjedt rajta, és amiért Elon Musk nem volt hajlandó kinevezni egy jogi képviselőt az országban.
szeptember 7. – Elnökválasztás Algériában . (Abd el-Madzsíd Tebbúnt újraválasztják.)
szeptember 12. – Jared Isaacman üzletember végrehajtja az első kereskedelmi űrsétát a Polaris Dawn űrrepülés részeként. A repülés közben volt ezek mellett az Apollo-program óta a legnagyobb távolság, amit emberek a Földtől elértek.
szeptember 17. és 18. – Harminckét ember meghal, és legalább 3450-en megsérülnek támadásokban Libanonban és Szíriában , amelynek részeként személyhívő készülékek felrobbantak Hezbollah -tagok zsebeiben. Az elkövető valószínűleg Izrael .
szeptember 20. – Izrael megöli Ibrahim Akilt , a Hezbollah parancsnokát, tíz másik vezetőségi taggal együtt Bejrútban .
szeptember 21. – A Sri Lanka-i elnökválasztást Anura Kumara Dissanayaka nyeri meg.
szeptember 23. – Izrael és a Hezbollah konfliktusának legvéresebb napja 2006 óta, izraeli rakétatámadásokban 569-en életüket vesztik, míg 1835-en megsérülnek.
szeptember 27. – Izrael megöli Haszan Naszr Alláht , a Hezbollah főtitkárát.
szeptember 29. – Parlamenti választás Ausztriában , amelyen a szélsőjobboldali Szabadságpárt (FPÖ) végez az első helyen. (Ennek ellenére a zöldpárti államfő, Alexander Van der Bellen a választás után hivatalban maradó kancellárt, a második helyen végző néppárti Karl Nehammert kéri fel kormányalakítási tárgyalásokra.)
szeptember 30. – Az Egyesült Királyság az első G7 -es ország, ami teljesen felhagy a szénenergia-gyártással.
Október
Izrael megöli Jahja esz-Szinvárt , a Hamász vezetőjét
október 16. – Az izraeli hadsereg megöli a Hamász vezetőjét, Jahja esz-Szinvárt .
október 20.
A WHO százéves küzdelem után maláriamentesnek nyilvánítja Egyiptomot .
Népszavazás Moldova európai uniós tagságáról. (A javaslatot elfogadták a szavazatok 50,38%-ával.)
Beiktatják hivatalába Prabowo Subianto új indonéz elnököt, a februárban tartott elnökválasztás győztesét.
október 26. – Parlamenti választás Grúziában, amelyen az oroszbarát kormánypárt, a Grúz Álom végez az elsőhelyen, a négy pártból álló EU-szimpatizáns ellenzék ellenében.
október 27.
Parlamenti és elnökválasztás Uruguayban .
Előrehozott képviselőházi választás Japánban , amelyen az országot 1955 -ös megalapítása óta négy év kivételével folyamatosan vezető politikai erő, a Liberális Demokrata Párt (LDP) és kisebb koalíciós partnere, a Kómeitó összesen 215 helyet szerzett a 465 fős törvényhozásban. (A kormányzáshoz szükséges többség megszerzéséhez legalább 233 mandátum megszerzése kellett volna.)
A Bojko Boriszov korábbi miniszterelnök vezette GERB párt szerepel a legjobban az előrehozott bolgár parlamenti választáson. (A jobbközép, nacionalista párt csupán a voksok 26%-át szerezte meg, így koalíciós kormányzásra kényszerül. A második helyen a reformpárti Folytatjuk a Változást (PP) párt végzett 14,76%-kal, míg az ultranacionalista Újjászületés párt 13,8%-kal a harmadik helyen végzett.)
A litván parlamenti választás második fordulójában is a szociáldemokraták szerepelnek a legjobban. (A baloldali párt 52 helyhez jutott a 141 fős törvényhozásban, az eddigi kormányzó jobbközép tömörülés, a Haza Szövetség 28 helyet szerzett.)
október 30. – Elnökválasztás Botswanában , amelyen sokkoló vereséget szenved az országot közel hat évtizede irányító Botswanai Demokrata Párt (BDP) az Ernyő a Demokratikus Változásért (UDC) ellenzéki tömörüléssel szemben. (Az eddigi kormánypárt csak 4 mandátumhoz jutott, míg az UDC 36 helyet szerzett meg a 65 fős parlamentben, így a párt jelöltje, az 54 éves egykori jogász, Duma Boko lett az új elnök.)
November
Megválasztják második terminusára Donald Trump amerikai elnököt
A Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot ad ki Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök ellen, Palesztinában elkövetett háborús bűncselekmények vádjával
november 1. – Az újvidéki vasútállomás előtetejének összeomlása , 14 halálos áldozat.
november 3. – Az elnökválasztás második fordulója Moldovában . (A választás győztese a hivatalban lévő, EU-párti államfő, Maia Sandu .)
november 5.
november 6. – Szétesik a német kormánykoalíció, miután Olaf Scholz meneszti Christian Lindner pénzügyminisztert.
november 11. – Megkezdődik a 29. ENSZ éghajlatváltozási konferencia Bakuban .
november 12. – Lemond Justin Welby , Canterbury érseke, az Anglikán Közösség vezetője.
november 21.
november 22 –23. – A Magyarországi Evangélikus Egyház XII. zsinata Lázárné Skorka Katalin mezőberényi lelkészt választja lelkészi elnöknek, míg az elnök-püspöki székben Fabiny Tamást Szemerei János váltja. (Lázárné személyében először kerül nő a lelkészi elnöki posztra.)
november 24. – Az elnökválasztás első fordulója Romániában . (A második fordulóba Călin Georgescu és Elena Lasconi jut tovább, azonban a román alkotmánybíróság december 6-án érvénytelenítette az eredményeket, és elrendelte a teljes választási folyamat elölről kezdését, miután a Legfelsőbb Védelmi Tanács megállapította, hogy a választás eredményét nemzetbiztonságot veszélyeztető külföldi beavatkozás befolyásolta.)
november 27. – A Hajat Tahrír as-Sám iszlamista terrorszervezet támadást indít Szíria Idlíb tartományából Bassár el-Aszad kormányának csapatai ellen. (Három nappal később, november 30-én, nyolc év után ismét elfoglalták az ország második legnagyobb városát, Aleppót .)
november 29. – Parlamenti választás Írországban .
november 30. – Parlamenti választás Izlandon . (A Szociáldemokrata Szövetség szerezte a legtöbb széket a parlamentben, a Függetlenség Párt története legrosszabb teljesítményét mutatta fel.)
December
december 1.
Hivatalba lép António Costa , az Európai Tanács új elnöke.
Hivatalba lép az új Európai Bizottság , a második Von der Leyen-bizottság , elnöke Ursula von der Leyen .
Parlamenti választás Romániában . (A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) végzett az első helyen, a szavazatok 22%-ával, míg a második helyen a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), 18%-al. A harmadik hely a szociáldemokrata koalícióban kormányzó jobbközép Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) jutott (14%), a negyedik hely pedig a Mentsétek meg Romániát Szövetségnek (USR), 12%-al. Az RMDSZ , a voksok 6,38%-ával – a Fiatal Emberek Pártja (POT) és az S.O.S Románia mögött – ugyancsak bejutott a törvényhozásba.)
Dél-koreai tüntetők ünneplik az ország elnöke ellen indított vádemelési eljárást, miután Jun hadiállapotot hirdetett
December 8-án 53 év után véget ér az el-Aszád család uralma Szíria fölött
december 8. – Szíriai lázadók beveszik Damaszkusz városát, véget vetve Bassár el-Aszad 24 évig tartó uralmának az ország felett.
december 12. – Dommarázu Gukés a sakkozás történetének legfiatalabb világbajnoka 18 évesen és 195 naposan, megdöntve Garri Kaszparov rekordját (22 éves).
december 13. – François Bayrou -t nevezik ki Franciaország új miniszterelnökének .
december 14.
A dél-koreai parlament vádemelési eljárást indít az ország elnöke, Jun Szogjol ellen a hadiállapot december 3-i kihirdetése miatt, ezért azonnali hatállyal felfüggesztik pozíciójából.
A 2024-es grúziai elnökválasztáson ellenzék nélkül megválasztják Miheil Kavelasvilit , legitimitását vitatják.
december 19. – Húsz év börtönbüntetésre ítélik Dominique Pelicot-t, amiért feleségét, Gisèle-t bedrogozta, öntudatlan állapotában megerőszakolta és másoknak is felkínálta szexuális erőszakra. Ötven másik elkövető három és tizenöt év közötti büntetést kap.
december 20. – Magdeburgban az Alternatíva Németországért szélsőjobboldali párt egyik szimpatizánsa, Táleb el-Abdálmohszen autóval belehajtott a karácsonyi vásárba .
december 24.
Megkezdődik a 2025-ös jubileumi szentév .
A Parker napszonda a Naphoz legközelebb kerülő ember által készített tárgy, saját rekordját megdöntve, „megérintve” az égitestet.
december 25. – Az orosz légvédelem lelövi az Azerbaijan Airlines 8243-as járatát .
december 27. – A Dél-Koreai parlament felfüggeszti Han Dokszu megbízott elnököt, amiért nem volt hajlandó jóváhagyni két törvényjavaslatot az elődje elleni eljárásban.
december 29.
Határozatlan dátumú események
február – Ferenc pápa kinevezi a Nobel-díjas Karikó Katalint a Pápai Életvédő Akadémia rendes tagjává. (Az 1994 -ben alapított, 70 tagú vatikáni testület a bioetikai kérdéseket hivatott tudományosan kutatni.)
július
A hónap magyarországi középhőmérséklete 24,53 fokot ér el, ez az eddig valaha mért legmelegebb július Magyarországon.
Minden idők három legmagasabb átlaghőmérsékletű feljegyzett napja ebben a hónapban volt.
A japán külügy- és a Fülöp-szigeteki védelmi miniszter Manilában katonai megállapodást ír alá, ami erősíti együttműködésüket a térségben nyomuló Kínával szemben. (Az egyezmény lehetővé teszi, hogy a japán önvédelmi erők egységei az eddigi megfigyelői státus helyett aktívan részt vegyenek az USA és a Fülöp-szigetek éves közös, Balikatan (Vállvetve) nevű hadgyakorlatán.)
Az év témái
Kiemelt témák és évfordulós emlékévek 2024-ben
január 1. – Megszűnik a Magyarországon is elérhető Deutsche Welle csatorna német nyelvű változata, amit csak az interneten tesznek elérhetővé.
január 3. A CBS Reality csatorna megszűnik Magyarországon, Bulgáriában és Horvátországban is (már csak Lengyelországban fogható).
február 21. – Bejelenti Pavel Stanchev , a TV2 Csoport vezérigazgatója és Till Attila műsorvezető, hogy 2024-ben rekordnyereménnyel tér vissza a TV2 -re a csatorna ikonikus tehetségkutató műsora, a Megasztár .
március 8. – Átnevezéssel megszűnik a FEM3 , és TV2 Klub néven folytatja tovább működését, ezzel egy időben elindul a Jóban Rosszban és a Mintaapák című sorozatok ismétlése.
július 6. – Megszűnik a Paramount családi humorcsatornája, a Comedy Central Family .
szeptember 26. – A Testvérek című török televíziós sorozat befejezése Magyarországon a TV2 -n.
szeptember 27. és október 18. – Arculatfrissítésben részesült az RTL és RTL Kettő .
november 4. – A Big Picture szakmai konferencián bejelentik, hogy 2025 -ben, 8 év után visszatér a TV2 -re Az 50 milliós játszma című kvízműsor, továbbá azt is bejelentik, hogy 2025 -ben, 7 év után visszatér A Nagy Duett című zenés show-műsor.
december 7. – Az X-Faktor tizenkettedik évadának döntőjében bejelentik, hogy 13 év után, 2025 -ben visszatér a Csillag születik című tehetségkutató műsor.
március 22. – Megjelenik Future és Metro Boomin Like That című dala Kendrick Lamar közreműködésével, amivel ismét fellázad Drake és Lamar-rivalizálása .
április 19. – Megjelenik Taylor Swift The Tortured Poets Department című lemeze, ami a következő hónapokban több rekordot is megdönt: az első női előadó által kiadott lemez, ami első tizenkét hetét a Billboard 200 élén tölti, illetve Swift hetedik lemeze, amelyből első hetében több, mint egy millió példány kel el.
május 4. – Megjelenik minden idők egyik legjobb diss trackjének tekintett dala, Kendrick Lamar Not Like Us című kislemeze, amely később minden idők legtöbb Grammy-díjat elnyert dala lett.
május 7 –11. – A 68. Eurovíziós Dalfesztivált – a Svájc színeiben induló – Nemo nyeri, a The Code című dalával. (Második helyen a Horvátországot képviselő Baby Lasagna végzett Rim Tim Tagi Dim című dalával, a harmadik helyezést az ukrán Alyona Alyona és Jerry Heil a Teresa & Maria című dal szerezte meg. Magyarország sorozatban ötödik éve nem vett részt a versenyen.)
augusztus 27. – Újraalakul az Oasis brit együttes, 15 évvel felbomlása után, és bejelentenek egy turnét.
november 16. – Shaboozey A Bar Song (Tipsy) című száma az évtized legsikeresebb dala a Billboard Hot 100 -on. (Két héttel később minden idők legsikeresebbje lett.)
Díjátadók
Albumok
Halálozások 2024-ben
január 4.
január 7.
január 9. – Benedek Miklós , Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész , a nemzet színésze (* 1946 )
január 11. – Jakab Csaba magyar színész (* 1953 )
január 20. – Norman Jewison kanadai-amerikai filmrendező (* 1926 )
január 21. – Grétsy László magyar nyelvész, főiskolai tanár, televíziós személyiség (* 1932 )
január 22. – Arno Allan Penzias Nobel-díjas amerikai asztrofizikus, rádiócsillagász (* 1933 )
február 1. – Carl Weathers Nobel-díjas amerikai színész, televíziós rendező, amerikaifutball-játékos (* 1948 )
február 2. – Vitézy László Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar producer, forgatókönyvíró, filmrendező, érdemes és kiváló művész (* 1940 )
február 3. – Helena Rojo mexikói színésznő (* 1944 )
február 5. – Dries van Agt holland politikus, miniszterelnök (1977-1982) (* 1931 )
február 16. – Alekszej Navalnij orosz politikus, ellenzéki vezető (* 1976 )
február 20. – Andreas Brehme világbajnok német labdarúgó (* 1960 )
február 21. – Czakó Gábor Kossuth-díjas magyar író, képzőművész, a nemzet művésze (* 1942 )
február 27.
március 1. – Akira Toriyama japán mangaka (Dragon Ball ) (* 1955 )
március 3. – Vadász György Kossuth-díjas magyar építész, szobrász, a nemzet művésze (* 1933 )
március 9. – Kévés György Kossuth-díjas magyar építész, a nemzet művésze (* 1935 )
március 13. – Szilágyi István Kossuth-díjas erdélyi magyar író, a nemzet művésze (* 1938 )
március 16. – Bacsó Béla Széchenyi-díjas esztéta, egyetemi tanár (* 1952 )
március 18. – Thomas Stafford amerikai űrhajós (* 1930 )
március 21. – Gyenesei István politikus, sporttisztviselő, önkormányzati miniszter (2008–2009) (* 1948 )
március 24. – Eötvös Péter kétszeres Kossuth-díjas magyar zeneszerző , zenepedagógus és karmester (* 1944 )
március 25. – Fritz Wepper német színész (* 1941 )
március 29. – Louis Gossett Jr. Oscar-díjas amerikai színész (* 1936 )
március 30. – Tordy Géza Kossuth-díjas magyar színész, rendező, a nemzet színésze (* 1938 )
április 3. – Müller Sándor válogatott magyar labdarúgó, sportvezető (* 1948 )
április 4. – Ferge Zsuzsa Széchenyi-díjas magyar szociológus, egyetemi tanár (* 1931 )
április 8. – Peter Higgs Nobel-díjas brit elméleti fizikus, a Higgs-bozon felfedezője (* 1929 )
április 10. – O. J. Simpson amerikaifutball-játékos, színész (* 1947 )
április 25. – András Ferenc Kossuth-díjas magyar filmrendező, a nemzet művésze (* 1942 )
április 30. – Paul Auster amerikai író, költő, műfordító és forgatókönyvíró (* 1947 )
május 3. – Hammerl László olimpiai bajnok magyar sportlövő, edző, a nemzet sportolója (* 1942 )
május 5. – Bernard Hill angol színész (Titanic ) (* 1944 )
május 9. – Roger Corman amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, filmproducer, színész (* 1926 )
május 13. – Alice Munro irodalmi Nobel-díjas kanadai író (* 1931 )
május 14. – Gudrun Ure skót színésznő (Szupernagyi ) (* 1926 )
május 19. – Ebrahim Raiszi iráni jogász, vallási vezető, 2021-től haláláig Irán elnöke (* 1960 )
május 31. – Tompos Kátya Jászai Mari-díjas magyar színésznő, énekesnő (* 1983 )
június 1. – Philippe Leroy francia színész (* 1930 )
június 3. – Brigitte Bierlein osztrák jogász, politikus, Ausztria kancellárja (2019 – 2020) (* 1949 )
június 11. – Françoise Hardy francia énekesnő, színésznő (* 1944 )
június 18. – Anouk Aimée Golden Globe-díjas francia színésznő (* 1932 )
június 20. – Donald Sutherland kétszeres Golden Globe-díjas kanadai színész (* 1935 )
július 1. – Ismail Kadare albán író, költő (* 1936 )
július 11.
július 13. – Shannen Doherty amerikai színésznő (* 1971 )
július 18. – Bob Newhart amerikai színész, humorista (* 1929 )
július 30. – Király Levente Kossuth-díjas magyar színművész , a nemzet színésze (* 1937 )
augusztus 3. – Gyulay Endre a Szeged-Csanádi egyházmegye püspöke (* 1930 )
augusztus 8. – Boros Lajos magyar zenész, rádiós műsorvezető, író, újságíró (* 1947 )
augusztus 14. – Gena Rowlands kétszeres Golden Globe-díjas amerikai színésznő (* 1930 )
augusztus 15. – Komora Imre olimpiai bajnok magyar labdarúgó, edző, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya (* 1940 )
augusztus 17. – Novák Ferenc Kossuth-díjas magyar koreográfus, rendező, etnográfus, a nemzet művésze (* 1931 )
augusztus 18. – Alain Delon César-díjas francia színész (* 1935 )
augusztus 21. – Berczelly István Kossuth-díjas magyar operaénekes (* 1938 )
augusztus 26.
szeptember 2. – Kupa Mihály magyar közgazdász, politikus, pénzügyminiszter (1990–1993) (* 1941 )
szeptember 9.
szeptember 18. – Salvatore Schillaci olasz labdarúgó, Az 1990-es világbajnokság gólkirálya (* 1964 )
szeptember 26. – Jelenits István Széchenyi-díjas magyar piarista szerzetes, író, teológus (* 1932 )
szeptember 27. – Maggie Smith kétszeres Oscar-díjas angol színésznő (* 1934 )
szeptember 28.
október 12. – Alex Salmond skót politikus, első miniszter (2007-2014) (*1954 )
október 16. – Liam Payne angol énekes, dalszerző (* 1993 )
október 17.
Kozma Imre magyar római katolikus pap, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója, elnöke (* 1940 )
Potápi Árpád János magyar politikus, országgyűlési képviselő, Bonyhád polgármestere (2002–2014), államtitkár (* 1967 )
október 21. – Paul Di’Anno angol énekes, 1978-tól 1981-ig az Iron Maiden énekese (* 1958 )
október 22. – Sánta Ferenc kétszeres Kossuth-díjas magyar hegedűművész, primás, a nemzet művésze (* 1945 )
október 25. – Dózsa Imre Kossuth-díjas magyar táncművész, balettpedagógus, balett- és színházigazgató (* 1941 )
október 31. – Hadas Krisztina magyar újságíró, szerkesztő, riporter, egyetemi oktató (* 1971 )
november 2. – Szörényi Szabolcs Kossuth-díjas magyar énekes, basszusgitáros, zeneszerző, az Illés és Fonográf tagja (* 1943 )
november 3. – Quincy Jones amerikai zeneszerző , trombitás , zenei producer , karmester (* 1933 )
november 4. – Forgács Gábor magyar színész, humorista, szinkronszínész (* 1947 )
november 6. – Tony Todd amerikai színész (* 1954 )
november 15. – Nemere István magyar író, műfordító, eszperantista (* 1944 )
november 26. – Jim Abrahams amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, filmproducer (* 1944 )
december 23. – Szombathy Bálint vajdasági magyar költő, kritikus, képzőművész, író (* 1950 )
december 27. – Olivia Hussey angol színésznő (* 1951 )
december 29. – Jimmy Carter amerikai politikus, az Egyesült Államok 39. elnöke (* 1924 )
Jegyzetek
↑ Világ – 7 nap. Folyamatos légiriadó. Ukrajnai rakétaháború . In.: HVG . XLVI. évfolyam, 2024/1. (2321.) szám, 20. oldal, ISSN 1217-9647
↑ Világ – 7 nap. Hónapokig tartó háború. Netanjahu küzdelmei . In.: HVG . XLVI. évfolyam, 2024/1. (2321.) szám, 20. oldal, ISSN 1217-9647
↑ "Israeli strikes kill 492 in Lebanon's deadliest day of conflict since 2006" . AP News (angol nyelven). 2024. szeptember 23. Hozzáférés: 2024. szeptember 29 .
↑ "A look at the protests of the war in Gaza that have emerged at US colleges" . AP News (angol nyelven). 2024. április 24. Hozzáférés: 2024. szeptember 29 .
↑ "French police remove pro-Palestinian students from the courtyard of Sorbonne university in Paris" . AP News (angol nyelven). 2024. április 29. Hozzáférés: 2024. szeptember 29 .
1 2 Bob, Yonah Jeremy–Laznik, Jacob–Arieh, Maya Gur (2024. október 17.). "Officials to 'Post': Hamas leader Yahya Sinwar killed in Rafah, Gaza Strip" (angol nyelven). jpost.com. Hozzáférés: 2024. november 2 .{{cite web }}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link )
1 2 "2024 is the biggest election year in history" . The Economist . Hozzáférés: 2024. január 5 .
↑ Bazail-Eimil, Eric (2024. január 1.). "The global elections Washington should be watching in 2024" . POLITICO (angol nyelven). Hozzáférés: 2024. január 5 .
↑ "Transcript: What will work look like in 2024?" . Financial Times . 2023. december 26. Hozzáférés: 2024. január 5 .
↑ Ray, Siladitya. "2024 Is The Biggest Election Year In History—Here Are The Countries Going To The Polls This Year" . Forbes (angol nyelven). Hozzáférés: 2024. január 5 .
↑ "In 2024, It's Election Year in 40 Countries" . Bloomberg.com (angol nyelven). 2023. november 1. Hozzáférés: 2024. január 5 .
↑ "The 'super year' of elections has been super bad for incumbents as voters punish them in droves" . AP News (angol nyelven). 2024. november 17. Hozzáférés: 2024. november 30 .
↑ Burn-Murdoch, John (2024. november 7.). "Democrats join 2024's graveyard of incumbents" . Financial Times . Hozzáférés: 2024. november 30 .
↑ Ndebele, Lenin. "Initial counting suggests Botswana may just get a new ruling party after 58 years" . News24 (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2024. november 30 .
↑ "In a historic election, South Africa's ANC loses majority for the first time" . NPR . Hozzáférés: 2024. november 30 .
↑ "Japan's ruling bloc loses lower house majority, a red flag for PM" . Kyodo News+ . Hozzáférés: 2024. november 30 .
↑ "Senegal top court confirms Bassirou Diomaye Faye's election victory" . France 24 (angol nyelven). 2024. március 29. Hozzáférés: 2024. november 30 .
↑ "Trump isn't first to be second: Grover Cleveland set precedent of nonconsecutive presidential terms" . AP News (angol nyelven). 2024. november 6. Hozzáférés: 2024. november 30 .
↑ "Eurasian Economic Union adopts declaration on further economic development" (angol nyelven). news.cn. 2023. december 26. Hozzáférés: 2024. január 4 .
↑ Világ – 7 nap. Hónapokig tartó háború. Netanjahu küzdelmei . In.: HVG . XLVI. évfolyam, 2024/1. (2321.) szám, 21. oldal, ISSN 1217-9647
↑ Sharma, Shweta (2023. augusztus 24.). "Brics countries agree major expansion as six countries invited to join" . The Independent (angol nyelven). Hozzáférés: 2024. január 1 .
1 2 3 4 5 6 7 Világ – Ami 2024-ben vár ránk . In.: HVG . XLVI. évfolyam, 2024/1. (2321.) szám, 22-23. oldal, ISSN 1217-9647
↑ Ebel, Francesca (2024. január 1.). "Defeated by force, Nagorno-Karabakh government declares it will dissolve" . The Washington Post . Hozzáférés: 2024. január 1 .
↑ "2024-ben a Disney elveszíti Miki egér jogait" . Telex . Hozzáférés: 2024. január 1 .
↑ "M 7.5 - 42 km NE of Anamizu, Japan" . United States Geological Survey . 2024. január 1. Hozzáférés: 2024. január 1 .
↑ "Hatalmas, 7,6-os erősségű földrengés rázta meg Japánt" . Index . 2024. január 1. Hozzáférés: 2024. január 1 .
↑ "Landlocked Ethiopia signs Pact to Use Somaliland's Red Sea Port" . Reuters . 2024. január 1.
↑ Gritten, David (2024. január 4.). "Iran leader vows harsh response to deadly bombings that killed 84" . BBC . Hozzáférés: 2024. január 4 .
↑ "Bangladesben a kormánypárt nyerte meg a választást" . hirado.hu. 2024. január 8. Hozzáférés: 2024. január 9 .
↑ "Peregrine mission abandons moon landing attempt after suffering 'critical' fuel loss" . CNN (angol nyelven). 2024. január 8. Hozzáférés: 2024. január 9 .
↑ Németh Kornél (2024. január 8.). "Első kézből a németországi sztrájkról: íme a helyzet Nyugaton. Kamionsofőrök nyilatkoztak a német forgalmi helyzetről, íme a sztrájk testközelből" . autonavigator.hu. Hozzáférés: 2024. január 9 .
↑ "Ecuador declares state of emergency amid prison chaos" . Reuters . Hozzáférés: 2024. január 14 .
↑ Bozsó Ágnes–Cseke Balázs (2024. január 8.). "Lemondott a francia miniszterelnök, Élisabeth Borne" . Telex . Hozzáférés: 2024. január 9 .
↑ "34 éves és nyíltan meleg az új francia miniszterelnök, Gabriel Attal" . hvg.hu. 2024. január 9. Hozzáférés: 2024. január 9 .
↑ "U.S.-led coalition strikes Iran-aligned Houthi militants in Yemen" . Washington Post . Hozzáférés: 2024. január 14 .
↑ "Történelmi jelentőségű megállapodás született Ukrajna és az Egyesült Királyság között" . euronews.com. 2024. január 12. Hozzáférés: 2024. január 16 .
↑ Világ – 7 nap. Nacionalista lendület. Tajvani lemondás . In.: HVG . XLIII. évfolyam, 2022/48. (2264.) szám, 25. oldal, ISSN 1217-9647
↑ Világ – 7 nap. Peking mérges. Triplázás Tajvanon . In.: HVG . XLVI. évfolyam, 2024/3. (2323.) szám, 22. oldal, ISSN 1217-9647
↑ "Queen Margrethe II: Danish monarch announces abdication live on TV" . BBC News (brit angol nyelven). 2023. december 31. Hozzáférés: 2024. január 1 .
↑ Konya, Rita (2023. augusztus 21.). "Bernardo Arévalo nyerte az elnökválasztást Guatemalában" . euronews.com. Hozzáférés: 2023. augusztus 30 .
↑ "What is the Iowa caucus and why is it important?" . Al Jazeera . 2024. január 15. Hozzáférés: 2024. január 15 .
↑ "Pakistan launches retaliatory strikes into Iran, killing nine people" . BBC .
↑ "Japans SLIM mission aims for historic lunar landing 2023" (angol nyelven). 2024. január 20. 2024. január 20. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2024. január 21 .
↑ "Iran blames Israel for Damascus strike that killed five Revolutionary Guards" . Financial Times . 2024. január 24. Hozzáférés: 2024. január 25 .
↑ "A török parlament megszavazta Svédország NATO-csatlakozását" . telex . 2024. január 23. Hozzáférés: 2024. február 17 .
↑ "Erdogan aláírta Svédország NATO-csatlakozását - Már csak Magyarországra várnak" . Portfolio.hu . 2024. január 25. Hozzáférés: 2024. február 17 .
↑ "No survivors on plane Russia says was carrying 65 Ukrainian PoWs" . BBC News . 2024. január 24. Hozzáférés: 2024. január 25 .
↑ Melhado, William (2024. január 22.). "U.S. Supreme Court says Texas can't block federal agents from the border" . The Texas Tribune (angol nyelven). 2024. január 24. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2024. január 24 .
↑ "Gov. Little, Republican Governors band together, issue joint statement supporting Texas' Constitutional Right to Self-Defense" . 2024. január 25. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2024. január 28 .
↑ "Schedule in the Presidential Election - Elections" . Vaalit (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2023. augusztus 14 .
↑ "EU leaders unlock €50bn support package for Ukraine" . BBC News . 2024. február 1. Hozzáférés: 2024. február 2 .
↑ "US sanctions Israeli settlers over West Bank violence" (brit angol nyelven). 2024. február 1. Hozzáférés: 2024. február 2 .
1 2 3 4 2024 Krónikája. Magyarország . In.: HVG . XLVI. évfolyam, 2024/51-52. (2371-2372.) szám, 58-76. oldal, ISSN 1217-9647
↑ A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökének kinevezéséről szóló 2/2024. (I. 10.) KE határozat . In.: Magyar Közlöny . 2024. évi 3. szám, 88. oldal (2024. január 10., szerda)
↑ Balázs, Kaufmann (2024. február 2.). "Novák Katalin kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon pedofil exigazgatóját fedező bűntársnak" . 444 . Hozzáférés: 2024. augusztus 17 .
↑ Nóra, Diószegi-Horváth (2024. február 10.). "Lemondott Novák Katalin köztársasági elnök" . 444 . Hozzáférés: 2024. augusztus 17 .
↑ B.B. (2024. február 4.). "A szenegáli ellenzék nem fogadja el az elnökválasztás elhalasztását, tüntetést szervez" . Index . Hozzáférés: 2024. február 11 .
↑ Papp Attila (2024. február 6.). "Elhalasztják a szenegáli elnökválasztást, az ellenzék szerint intézményes puccs történt" . 24.hu. Hozzáférés: 2024. február 11 .
↑ Világ – 7 nap. Macky Sali szenegáli államfő váratlanul… In.: HVG . XLVI. évfolyam, 2024/6. (2326.) szám, 21. oldal, ISSN 1217-9647
↑ "Protesters and security forces clash in Senegal over election delay" (angol nyelven). aljazeera.com. 2024. február 9. Hozzáférés: 2024. február 11 .
↑ "Elkezdődött a rövidített elnökválasztási kampány Szenegálban" (magyar nyelven). hirado.hu. 2024. március 9. Hozzáférés: 2025. január 1 .
1 2 3 4 5 6 7 8 9 2024 Krónikája. Világ . In.: HVG . XLVI. évfolyam, 2024/51-52. (2371-2372.) szám, 82-101. oldal, ISSN 1217-9647
↑ "Elections in El Salvador: 2024 Presidential Elections" (angol nyelven). ifes.org. Hozzáférés: 2024. február 11 .
↑ "Svéd NATO-csatlakozás: A Fidesz nem ment el a rendkívüli parlamenti ülésre, David Pressman viszont ott volt" . telex . 2024. február 5. Hozzáférés: 2024. február 17 .
↑ "Hiába mentek el a NATO-országok nagykövetei, a fideszesek nem voltak ott, így nem tudott szavazni a parlament a svéd tagságról" . hvg.hu . 2024. február 5. Hozzáférés: 2024. február 17 .
↑ Világ – 7 nap. Katonadolgok. Hazatért Navaz Sarif . In.: HVG . XLV. évfolyam, 2023/43. (2311.) szám, 22. oldal, ISSN 1217-9647
↑ "Pakistan sets elections for February 8" . Al Jazeera (angol nyelven). Hozzáférés: 2023. december 2 .
↑ Világ – 7 nap. Politikai patthelyzet. Pakisztáni választási libidó . In.: HVG . XLVI. évfolyam, 2024/7. (2327.) szám, 22. oldal, ISSN 1217-9647
↑ "Lemondott Novák Katalin" . nepszava.hu. 2024. február 10. Hozzáférés: 2024. február 10 .
↑ "Itt a vége, lemondott Varga Judit is" . nepszava.hu. 2024. február 10. Hozzáférés: 2024. február 11 .
↑ Világ – 7 nap. Kormányfőből államfő. Finnország választott . In.: HVG . XLVI. évfolyam, 2024/7. (2327.) szám, 23. oldal, ISSN 1217-9647
↑ Partizán (2024. február 11.). "EXKLUZÍV: Varga Judit exférje a pedofilbotrányról, Rogán Antalról és a fideszes törésvonalakról" .
↑ "Varga Judit volt férje: Ha én lennék Rogán Antal, nagyon vigyáznék arra, hogy Magyar Péternek ne essen semmi baja" . telex . 2024. február 11. Hozzáférés: 2024. augusztus 17 .
↑ "Elnök- és parlamenti választások kezdődtek Indonéziában" . hirado.hu. 2024. február 14. Hozzáférés: 2024. február 17 .
↑ "Kína védelmi megállapodást kötött Magyarországgal" . vg.hu. 2024. február 19. Hozzáférés: 2024. február 19 .
↑ Kovács István (2024. február 19.). "150 ezernél is többen lehettek a pénteki tüntetésen a Hősök terén, mutatjuk, hogy számoltuk ki" . rtl.hu. Hozzáférés: 2024. február 19 .
↑ "„Az állam a legnagyobb szörny" – több tízezren tüntettek a Hősök terén a gyermekbántalmazás ellen" . telex . 2024. február 16. Hozzáférés: 2024. február 17 .
↑ "Azahriah: Új szint, hogy pedofil arcoknak falaznak – tele volt tüntetőkkel a Hősök tere" . 24.hu . 2024. február 16. Hozzáférés: 2024. február 17 .
↑ "Amerikai űrszonda landolt a Hold déli sarkvidékén!" . csillagaszat.hu. 2024. február 23. Hozzáférés: 2024. február 24 .
↑ "Fél évszázad után először landolt amerikai űrhajó a Holdon" . economx.hu.
↑ "Sikeres leszállást hajtott végre a Holdon Amerika holdjárója + VIDEÓ" . magyar hírlap.hu . 2024. február 23. Hozzáférés: 2024. február 24 .
↑ hl -, - (2024. március 5.). "Új korszak kezdődik mától Magyarországon" . index.hu . Hozzáférés: 2024. március 9 .
↑ "Svédország hivatalosan is NATO-tag lett" . Telex.hu. 2024. március 7.
↑ Világ – 7 nap. Előrehozott választás. Portugál korrupciós botrány . In.: HVG . XLV. évfolyam, 2023/46. (2314.) szám, 13. oldal, ISSN 1217-9647
↑ "World's first major act to regulate AI passed by European lawmakers" . CNBC (angol nyelven). 2024. március 13. Hozzáférés: 2024. március 18 .
↑ "A puccsisták és dzsihadisták régiójában nyert az ellenzék a szenegáli elnökválasztáson" . telex . 2024. március 28. Hozzáférés: 2024. augusztus 18 .
↑ "A puccsisták és dzsihadisták régiójában nyert az ellenzék a szenegáli elnökválasztáson" (magyar nyelven). Telex . 2024. március 28. Hozzáférés: 2025. január 1 .
↑ "Romania and Bulgaria to join Schengen border-free zone by air and sea" . BBC News . 2023. december 28. Hozzáférés: 2024. január 1 .
↑ "Woman and her son among 16 people killed in Israeli raid on building attached to Iranian embassy" . Syrian Observatory For Human Rights . 2024. április 3. Hozzáférés: 2024. április 20 .
↑ "Taiwan 7.7 magnitude earthquake sparks tsunami warning in Japan" . The Guardian . 2024. április 2. Hozzáférés: 2024. április 20 .
↑ Vélez, Roger. "México rompe relaciones diplomáticas con Ecuador, tras irrupción policial en Embajada México rompe relaciones diplomáticas con Ecuador" . Primicias (spanyol nyelven). Hozzáférés: 2024. április 20 .
↑ "Magyar Péter országjárásra indul, anyák napjára pedig újabb tüntetést hirdetett" . Telex.hu. 2024. április 6.
↑ "Teljes napfogyatkozás volt Észak-Amerikában" . 444.hu. 2024. április 8.
↑ "Simon Harris formally appointed Taoiseach after Dáil vote" . RTÉ News. 2024. április 9.
↑ "South Korea's 2024 General Election: Results and Implications" . CSIS. 2024. április 10.
↑ Harris, Chris (2024. április 13.). "Iran launches wave of drone attacks at Israel: report" . New York Post . Hozzáférés: 2024. április 20 .
1 2 Világ – 7 nap. Megállíthatatlan Modi. Indiai nacionalisták . In.: HVG . XLV. évfolyam, 2023/49. (2317.) szám, 23. oldal, ISSN 1217-9647
↑ Alkhshali, Hamdi. "Isfahan, Iran: Explosions Hear, Reports Say" . CNN. Hozzáférés: 2024. április 20 .
↑ "Az Európai Parlament baloldala nem engedte, hogy a betiltott konferencia ügye napirendre kerüljön" (magyar nyelven). magyarnemzet.hu. 2024. április 22. Hozzáférés: 2024. április 29 .
↑ "15. Ügyrend" (magyar nyelven). europa.eu. 2024. április 22. Hozzáférés: 2024. április 29 .
↑ "Szavazási eredmény hirdetőtábla" (magyar nyelven). twitter.com. Hozzáférés: 2024. április 29 .
↑ "Jogi pácban találta magát a NatCont betiltó brüsszeli baloldali polgármester" (magyar nyelven). mandiner.hu. 2024. április 19. Hozzáférés: 2024. április 19 .
↑ "Political storm erupts after police told to shut down hard-right NatCon event in Brussels" (angol nyelven). france24.com. 2024. április 16. Hozzáférés: 2024. április 19 .
↑ "Suspension de l'interdiction de la Conférence « National Conservatism » à Saint-Josse-ten-Noode" (francia nyelven). raadvst-consetat.be. Hozzáférés: 2024. április 17 .
↑ Magyarország – 7 nap. Zsinatolás. Reformátusok . In.: HVG . XLVI. évfolyam, 2024/18. (2338.) szám, 10. oldal, ISSN 1217-9647
↑ "Steinbach József püspököt választotta lelkészi elnökének a Zsinat" (magyar nyelven). reformatus.hu. 2024. április 24. Hozzáférés: 2024. május 4 .
↑ Benedek, Bellágh (2024. május 3.). "Sikeresen elstartolt a kínai holdszonda, a Csang-o–6" . Qubit . Hozzáférés: 2024. május 29 .
↑ Valentine Hilaire; Elida Moreno (2024. május 5.). "Panama's Mulino wins presidency with support from convicted former leader" . Reuters . 2024. május 6. dátummal az eredetiből archiválva . Hozzáférés: 2024. május 6 .
↑ "Malmö will host the 68th Eurovision Song Contest in May 2024" . Eurovision.tv . European Broadcasting Union (EBU). 2023. július 7. Hozzáférés: 2023. július 7 .
↑ "North Macedonia elects first woman president as center-left incumbents suffer historic losses" . Associated Press (angol nyelven). 2024. május 9. 2024. május 9. dátummal az eredetiből archiválva . Hozzáférés: 2024. május 9 .
↑ "Претседателски и парламентарни избори 2024 – 08.05.2024" . Државна Изборна Комисија (macedón nyelven). 2024. május 8.[ halott link ]
↑ "Véget ért a kínai elnök magyarországi látogatása" (magyar nyelven). hirado.hu. 2024. május 10. Hozzáférés: 2024. május 10 .
↑ "UN general assembly calls on Security Council to admit Palestine as member" (brit angol nyelven). 2024. május 10. Hozzáférés: 2024. május 10 .
↑ "Slovakia PM shooting live: Robert Fico in hospital after being shot" . BBC News (brit angol nyelven). Hozzáférés: 2024. május 15 .
↑ "Slovakian prime minister shot in 'brutal' attack while meeting supporters" . Sky News (angol nyelven). Hozzáférés: 2024. május 15 .
↑ "Singapore's new prime minister vows to 'lead in our own way' as Lee dynasty ends after half-century" (angol nyelven). apnews.com. 2024. április 16. Hozzáférés: 2024. szeptember 14 .
↑ "Halálos hajóbaleset történt Verőcénél, több embert még mindig keresnek - videó" (magyar nyelven). Origo . 2024. május 19. Hozzáférés: 2024. május 26 .
↑ Magyarország – 7 nap. Bulihajó. Dunai baleset . In.: HVG . XLVI. évfolyam, 2024/21. (2341.) szám, 13. oldal, ISSN 1217-9647
↑ Porkoláb Zsófia (2024. május 21.). "Verőcei hajóbaleset: közleményt adott ki a meghalt és az eltűnt fiatal iskolája" (magyar nyelven). Index . Hozzáférés: 2024. május 26 .
↑ "Megtalálták a verőcei hajótragédia ötödik áldozatát" (magyar nyelven). rtl.hu. 2024. május 24. Hozzáférés: 2024. május 26 .
↑ Tamsin Paternoster (2024. május 20.). "Mi következik Iránban az elnök halála után?" (magyar nyelven). euronews.com. Hozzáférés: 2024. május 23 .
↑ "ICC prosecutor seeks arrest warrants for Netanyahu and Hamas leaders" . BBC News (brit angol nyelven). 2024. május 20. Hozzáférés: 2024. május 20 .
↑ Világ – 7 nap. Régi feszültség. Új tajvani elnök . In.: HVG . XLVI. évfolyam, 2024/21. (2341.) szám, 25. oldal, ISSN 1217-9647
↑ "Norvégia, Spanyolország és Írország is el fogja ismerni az önálló palesztin államot" . telex . 2024. május 22. Hozzáférés: 2024. június 13 .
↑ "UN's top court orders Israel to halt military operations in Rafah" . BBC News (brit angol nyelven). 2024. május 24. Hozzáférés: 2024. május 24 .
↑ "South Africa to hold general election on May 29" . Al Jazeera (angol nyelven). Hozzáférés: 2024. március 10 .
↑ "ANC facing worst result since end of apartheid" . BBC . 2024. május 31.
↑ "Donald Trump found guilty in historic New York hush money case" . NBC News (angol nyelven). Hozzáférés: 2024. május 30 .
↑ "What Trump's guilty verdict means for the 2024 election" . www.bbc.com (brit angol nyelven). Hozzáférés: 2024. május 30 .
↑ Spike, Justin (2024. június 1.). "Orbán stages a 'peace march' in Hungary in a show of strength before European Parliament election" (angol nyelven). apnews.com. Hozzáférés: 2024. június 1 .
↑ Adam, Darren (2024. június 1.). "Presidential Election 2024: Katrín concedes to Halla T - RÚV.is" . RÚV . Hozzáférés: 2024. június 2 .
↑ Berger, Eric (2024. június 7.). "After a drama-filled day, Boeing's Starliner finally finds its way" . Ars Technica (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2024. június 10 .
↑ "Megkezdődtek az európai parlamenti választások: Hollandiában már szavaznak" . hvg.hu . 2024. június 6. Hozzáférés: 2024. június 6 .
1 2 "Eldőlt, mikor lesz 2024-ben az EP- és a magyar önkormányzati választás" . hvg.hu . 2023. május 17. Hozzáférés: 2023. május 17 .
↑ Az Alkotmánybíróság elnökének megválasztásáról szóló 16/2024. (VI. 11.) OGY határozat . In.: Magyar Közlöny . 2024. évi 62. szám, 3862. oldal (2024. június 11., kedd)
↑ Graham-Harrison, Emma (2024. június 12.). "Israel and Hamas have both committed war crimes since 7 October, says UN body" . The Guardian (brit angol nyelven). Hozzáférés: 2024. június 16 .
↑ Tanács Gábor (2024. június 17.). "Feloszlatja a háborús kabinetjét Netanjahu, miután Gantz kilépett a koalícióból" (magyar nyelven). euronews.com. Hozzáférés: 2024. június 18 .
↑ Sang-Hun, Choe (2024. június 19.). "Putin and Kim Sign Pact Pledging Mutual Support Against 'Aggression' " . The New York Times (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2024. június 19 .
↑ Bae, Gawon–Seo, Yoonjung (2024. június 24.). "Fire at lithium battery factory kills at least 22 in South Korea" (angol nyelven). cnn.com. Hozzáférés: 2024. június 24 .{{cite web }}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link )
↑ "Десятки человек погибли в пожаре на заводе по производству батареек в Южной Корее. Есть раненые и пропавшие без вести" (orosz nyelven). bbc.com/russian. 2024. június 24. Hozzáférés: 2024. június 24 .
↑ "Julian Assange leaves UK after being freed in US plea deal" . BBC News (brit angol nyelven). 2024. június 25. Hozzáférés: 2024. június 25 .
↑ Keresztes Imre : Viharos idők . In.: HVG . XLVI. évfolyam, 2024/21. (2341.) szám, 26. oldal, ISSN 1217-9647
↑ Világ – 7 nap. A kormányzó Mongol Néppárt … In.: HVG . XLVI. évfolyam, 2024/27. (2347.) szám, 27. oldal, ISSN 1217-9647
↑ "Hivatalos: Orbán Viktor átvette a soros EU-elnökséget" . Index . 2024. július 1. Hozzáférés: 2024. július 5 .
↑ "A hónapokig tartó tárgyalások után letette az esküt az új holland kormány" . telex . 2024. július 2. Hozzáférés: 2024. július 10 .
↑ "Keir Starmer: Labour leader to become UK prime minister" . BBC News (brit angol nyelven). 2024. július 5. Hozzáférés: 2024. július 5 .
↑ "Iran to hold presidential elections on June 28 after Raisi's death" . Al Arabiya . 2024. május 20. Hozzáférés: 2024. május 20 .
↑ Kirby, Paul (2024. július 7.). "French left celebrates as far right faces surprise defeat" . BBC . Hozzáférés: 2024. július 8 .
↑ "Történelmi jelentőségű a Patrióták Európáért-frakció megalakulása" (magyar nyelven). hirado.hu. 2024. július 8. Hozzáférés: 2024. július 22 .
↑ Bittner Dániel (2024. július 8.). "Teljes sorcserét hajtott végre a Momentum, fontos lenne a reális önkép" (magyar nyelven). nepszava.hu. Hozzáférés: 2025. január 15 .
↑ "Trump survives assassination attempt at campaign rally, as it unfolded" . AP News (angol nyelven). Hozzáférés: 2024. július 20 .
↑ "Paul Kagame set to win flawed Rwanda election with 99% of vote" . The Independent (angol nyelven). 2024. július 16. Hozzáférés: 2024. július 20 .
↑ K. B. G. (2024. július 18.). "Az ukránok elzárták a Barátság vezetéket, napok óta nem jön olaj a Lukoiltól Magyarországra" (magyar nyelven). vg.hu. Hozzáférés: 2025. január 15 .
↑ Hovet, Jason–Komuves, Anita (2024. július 18.). "Slovakia, Hungary say Ukraine has halted Lukoil's Russian oil transit" (angol nyelven). reuters.com. Hozzáférés: 2024. július 25 .{{cite web }}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link )
↑ "Ismét Ursula von der Leyent választották meg az Európai Bizottság vezetésére" . telex . 2024. július 18. Hozzáférés: 2024. július 28 .
↑ "ICJ says Israel's occupation of Palestinian territory is illegal" . Al Jazeera (angol nyelven). Hozzáférés: 2024. július 20 .
↑ "Hospitals, banks, media, airlines hit by major IT outage" . www.bbc.com (brit angol nyelven). Hozzáférés: 2024. július 20 .
↑ Bence, Loksa (2024. július 20.). "A világtörténelem legsúlyosabb IT-katasztrófája történt pénteken" . Index.hu . Hozzáférés: 2024. július 20 .
↑ "Világszerte 8,5 millió Microsoft-eszközt ítélhetett kék halálra a CrowdStrike-krach" . Hvg.hu. 2024. július 21.
↑ "Read Biden's Letter Withdrawing From the Race" . The New York Times (amerikai angol nyelven). 2024. július 21. Hozzáférés: 2024. július 21 .
↑ "AP survey shows Kamala Harris backed by enough delegates to become Democratic nominee" . AP News (angol nyelven). 2024. július 22. Hozzáférés: 2024. július 23 .
↑ Sándor, Czinkóczi (2024. július 22.). "Magyar Péter lett a Tisza Párt elnöke" . 444 . Hozzáférés: 2024. július 28 .
↑ Szabó Márta : Megér egy mesét . In.: HVG . XLVI. évfolyam, 2024/30. (2350.) szám, 8. oldal, ISSN 1217-9647
↑ Világ – 7 nap. Csalás és népharag. Választás Venezuelában . In.: HVG . XLVI. évfolyam, 2024/31. (2351.) szám, 23. oldal, ISSN 1217-9647
↑ Barta Lóránt (2024. augusztus 23.). "Megerősítette Nicolás Maduro választási győzelmét a venezuelai legfelsőbb bíróság" (magyar nyelven). Index . Hozzáférés: 2024. augusztus 23 .
↑ Világ – 7 nap. Biztató start. Pezaskian beiktatása . In.: HVG . XLVI. évfolyam, 2024/31. (2351.) szám, 22. oldal, ISSN 1217-9647
↑ "Iránban megölték a Hamász politikai vezetőjét, Teherán Izraelt sejti a háttérben" . telex . 2024. július 31. Hozzáférés: 2024. augusztus 10 .
↑ "Russia Releases Evan Gershkovich in Sweeping Prisoner Swap, Turkish Officials Say" . The New York Times . 2024. augusztus 1. Hozzáférés: 2024. augusztus 6 .
↑ Paul, Ruma; Ganguly, Sudipto (2024. augusztus 5.). "Bangladesh PM Sheikh Hasina resigns, interim government to be formed" . Reuters (angol nyelven). Hozzáférés: 2024. augusztus 6 . {{cite news }}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link )
↑ "Avião com 61 pessoas a bordo cai em Vinhedo, no interior de SP; vídeo mostra queda" (portugál nyelven). G1. 2024. augusztus 9. Hozzáférés: 2024. augusztus 17 .
↑ "Ukraine braces for reprisals as Russia to send more troops to Kursk" . Al Jazeera (angol nyelven). 2024. augusztus 10. 2024. augusztus 10. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2024. augusztus 18 .
↑ "WHO declares mpox a global public health emergency for second time in two years" . Reuters . 2024. augusztus 14. Hozzáférés: 2024. augusztus 17 .
↑ "Indonesia Breaks Ground on Its New Capital City" . Bloomberg.com (angol nyelven). 2022. augusztus 2. Hozzáférés: 2023. március 26 .
↑ Shankar, Vivek (2024. augusztus 25.). "Israel Strikes Hezbollah in Lebanon and Says It Thwarted Major Attack" . The New York Times (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2024. augusztus 27 .
↑ "Letartóztatták a Telegram vezérigazgatóját Franciaországban" . telex . 2024. augusztus 25. Hozzáférés: 2024. augusztus 28 .
↑ Press, Associated (2024. szeptember 2.). "Brazil Supreme Court Upholds Judge's Decision to Block X" . TIME (angol nyelven). 2024. szeptember 9. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2024. szeptember 4 .
↑ "Algeria's Abdelmadjid Tebboune re-elected president with 94.7 percent vote" . Al Jazeera (angol nyelven). 2024. szeptember 8. Hozzáférés: 2024. szeptember 14 .
↑ " 'Earth sure looks like a perfect world': Watch live as first non-professional astronauts walk in space" . BBC News (angol nyelven). 2024. szeptember 12. Hozzáférés: 2024. szeptember 14 .
↑ "New explosions kill 20 in Lebanon a day after pager attack" . The Washington Post . 2024. szeptember 18. Hozzáférés: 2024. szeptember 19 .
1 2 "What we know about the Hezbollah device explosions" . BBC . 2024. szeptember 19. Hozzáférés: 2024. szeptember 19 .
↑ Ravid, Barak. "Israel says it killed top Hezbollah military commander in Beirut strike" . Axios . Hozzáférés: 2024. szeptember 29 .
↑ "Anura Kumara Dissanayake: Left-leaning leader wins Sri Lanka election" . www.bbc.com (brit angol nyelven). Hozzáférés: 2024. szeptember 29 .
↑ "Lebanon strikes are preparation for ground incursion, Israel army chief tells troops" . BBC News (brit angol nyelven). Hozzáférés: 2024. szeptember 29 .
↑ "Here's what happened today" . Hozzáférés: 2024. szeptember 29 .
↑ "Israel-Lebanon live updates: Israel says it's striking Hezbollah's southern Beirut stronghold after killing leader Nasrallah" . BBC News (brit angol nyelven). Hozzáférés: 2024. szeptember 29 .
↑ Földvári Zsuzsa : Példátlan trió . In.: HVG . XLVI. évfolyam, 2024/44. (2364.) szám, 32. oldal, ISSN 1217-9647
↑ "UK to finish with coal power after 142 years" . BBC News (angol nyelven). 2024. szeptember 30. Hozzáférés: 2024. október 9 .
↑ "Israel Launches Invasion Into Southern Lebanon" . New York Times .
↑ "Israel says Iran has fired missiles at Israel and it warned residents to shelter in place" . AP News (angol nyelven). 2024. október 1. Hozzáférés: 2024. október 9 .
↑ "Shigeru Ishiba, Japan's newly elected prime minister, forms Cabinet with emphasis on defense" . AP News (angol nyelven). 2024. október 1. Hozzáférés: 2024. október 9 .
↑ Geddie, John; Kelly, Tim; Murakami, Sakura (2024. október 1.). "Japan's new PM Ishiba pledges reform, deeper ties with friendly nations" . Reuters . {{cite news }}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link )
↑ "Tunisia's Saied wins presidential election, electoral commission says" (angol nyelven). Al Jazeera . 2024. október 7. Hozzáférés: 2024. október 9 .
↑ Belles, Jonathan; Dolce, Chris; Kaiser, Caitlin; Tonks, Sara (2024. október 9.). "Hurricane Milton To Make Landfall In Florida Tonight With Life-Threatening Storm Surge, Winds, Flooding" (angol nyelven). weather.com. Hozzáférés: 2024. október 9 . {{cite web }}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link )
↑ "Litvániában megtartják a parlamenti választások második fordulóját" (magyar nyelven). magyarnemzet.hu. 2024. október 27. Hozzáférés: 2024. november 2 .
↑ "Elon Musk's Starship booster captured in world first" . BBC News . 2024. október 13. Hozzáférés: 2024. október 20 .
↑ "NASA's Europa Clipper launches aboard SpaceX rocket, bound for Jupiter's icy ocean moon" . Los Angeles Times . 2024. október 14. Hozzáférés: 2024. október 20 .
↑ Rotari, Iurie (2024. október 31.). "Referendumul a fost validat. Aderarea la UE a devenit oficial „obiectivul strategic" al Republicii Moldova" (román nyelven). europalibera.org. Hozzáférés: 2024. november 2 .
↑ Világ – 7 nap. Új indonéz elnök. Subianto hatalmon . In.: HVG . XLVI. évfolyam, 2024/43. (2363.) szám, 25. oldal, ISSN 1217-9647
↑ Pupli Anna Sára (2024. október 31.). "Az újraszámlálás során eddig nem találtak nagy eltérést a grúz választások eredményében" (magyar nyelven). Telex . Hozzáférés: 2024. november 2 .
↑ Világ – 7 nap. Ítéletidő. Fordulat Japánban . In.: HVG . XLVI. évfolyam, 2024/44. (2364.) szám, 27. oldal, ISSN 1217-9647
↑ Mucsi Viktor (2024. október 28.). "Jó ötletnek tűnt az előrehozott választás Japánban, a kormány mégis belebukhat" (magyar nyelven). Index . Hozzáférés: 2024. november 2 .
↑ Világ – 7 nap. Hetedik kísérlet. Bulgária választott . In.: HVG . XLVI. évfolyam, 2024/44. (2364.) szám, 27. oldal, ISSN 1217-9647
↑ Kassai Zsigmond (2024. október 28.). "Orbán szövetségese nyerte a választásokat Bulgáriában" (magyar nyelven). 24.hu. Hozzáférés: 2024. november 2 .
↑ Világ – 7 nap. A litván parlamenti választás… In.: HVG . XLVI. évfolyam, 2024/44. (2364.) szám, 27. oldal, ISSN 1217-9647
↑ Világ – 7 nap. Hamu és gyémánt. Egy politikai korszak vége Botswanában . In.: HVG . XLVI. évfolyam, 2024/45. (2365.) szám, 35. oldal, ISSN 1217-9647
↑ "Železnička stanica Novi Sad dan posle nesreće: Mirno na bulevarima, policija dežura, uklanja se šut" . telegraf (szerb nyelven). 2024. november 2. Hozzáférés: 2024. november 2 .
↑ "A Nyugat-barát Maia Sandu nyerte az elnökválasztást Moldovában" . hvg.hu . 2024. november 4. Hozzáférés: 2024. november 4 .
↑ Világ – 7 nap. Orosz kudarc. EU-párti győzelem Moldovában . In.: HVG . XLVI. évfolyam, 2024/45. (2365.) szám, 35. oldal, ISSN 1217-9647
↑ Nagy Gábor : Ki letépné láncát . In.: HVG . XLVI. évfolyam, 2024/1. (2321.) szám, 9. oldal, ISSN 1217-9647
↑ "Statement des Bundeskanzlers zur Entlassung des Finanzministers | Bundesregierung" . Der Bundeskanzler der Bundesrepublik Deutschland | Startseite (német nyelven). 2024. november 6. Hozzáférés: 2024. november 15 .
↑ "COP29 Opens in Baku with Breakthrough on Global Carbon Markets" . COP29 . 2024. november 11. Hozzáférés: 2024. november 15 .
↑ "Why did an abuse scandal lead to the archbishop's resignation?" . BBC . 2024. november 12. Hozzáférés: 2024. november 15 .
↑ "ICC issues arrest warrant for Benjamin Netanyahu for alleged Gaza war crimes" . The Guardian . 2024. november 21. Hozzáférés: 2024. november 26 .
↑ "Gunmen fire on vehicles carrying Shiites in northwest Pakistan, killing at least 42" . AP News (angol nyelven). 2024. november 21. Hozzáférés: 2024. november 26 .
↑ Lea, Robert (2024. november 21.). "Star imaged in detail outside the Milky Way for the 1st time (image, video)" . Space.com (angol nyelven). Hozzáférés: 2024. november 26 .
↑ "Egyháztörténelmi jelentőségű voksolás: lelkésznőt választottak a legfőbb grémium élére" (magyar nyelven). evangelikus.hu. 2024. november 28. Hozzáférés: 2025. január 8 .
↑ Magyarország – 7 nap. Nő először. Evangélikus tisztújítás . In.: HVG . XLVI. évfolyam, 2024/48. (2368.) szám, 10. oldal, ISSN 1217-9647
↑ "A szélsőjobboldali Călin Georgescu nyerte a romániai elnökválasztás első fordulóját" . telex . 2024. november 25. Hozzáférés: 2024. november 26 .
↑ "Érvénytelenítették a román elnökválasztás eredményét" (magyar nyelven). 24.ju. 2024. december 6. Hozzáférés: 2024. december 7 .
↑ "Öt éve nem látott méretű támadást indítottak a szíriai lázadók egy támaszpont ellen" . Telex.hu. 2024. november 28.
↑ "Amíg a világ nem figyelt, újra fellángolt a szíriai polgárháború" . Hvg.hu. 2024. november 30.
↑ "A szír hadsereg kivonul Aleppóból, a lázadók és a kurdok foglalják el a várost" . Telex.hu. 2024. november 30.
↑ "Social Democrats overtake PM's party in Iceland vote" . France 24 (angol nyelven). 2024. december 1. Hozzáférés: 2024. december 1 .
↑ "Szimbolikusan átadta tisztségét utódjának az Európai Tanács leköszönő elnöke" . euronews . 2024. november 29. Hozzáférés: 2024. december 2 .
↑ Világ – 7 nap. Szélsőségesek előretörése. Románia választott . In.: HVG . XLVI. évfolyam, 2024/49. (2369.) szám, 26. oldal, ISSN 1217-9647
↑ "Alegeri parlamentare, 01 Decembrie 2024" (román nyelven). prezenta.roaep.ro. 2024. december 7. Hozzáférés: 2024. december 9 .
↑ "The South Korean National Assembly has voted to block President Yoon Suk Yeol's martial law declaration" . The Washington Post . 2024. december 3. Hozzáférés: 2024. december 3 .
↑ "South Korea latest: President faces impeachment - as martial law chaos a 'wake-up call for West' " (angol nyelven). news.sky.com. 2024. december 4. Hozzáférés: 2024. december 9 .
↑ "No-confidence vote topples French government, plunges country into chaos" . The Washington Post . 2024. december 4. Hozzáférés: 2024. december 4 .
↑ Kimmelman, Michael (2024. december 6.). "A Miracle: Notre-Dame's Astonishing Rebirth From the Ashes" . The New York Times (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2024. december 8 .
↑ "Ghana's former President Mahama wins election" . Reuters . 2024. december 8. Hozzáférés: 2024. december 22 .
↑ "Syria latest: Rebels capture Damascus, saying President Assad has fled" . BBC News (brit angol nyelven). Hozzáférés: 2024. december 8 .
↑ Graham, Bryan Armen (2024. december 12.). "Gukesh Dommaraju becomes youngest world chess champion after horrific Ding Liren blunder" . The Guardian (brit angol nyelven). ISSN 0261-3077 . Hozzáférés: 2024. december 13 .
↑ "Macron names centrist Bayrou as French PM in bid to end political instability" . BBC News (brit angol nyelven). Hozzáférés: 2024. december 13 .
↑ "South Korea's President Yoon suspended after MPs vote to impeach him" . BBC News . 2024. december 14. Hozzáférés: 2024. december 18 .
↑ "The electoral college has elected Mikheil Kavlashvili to the position of president" . Interpress News (amerikai angol nyelven). 2024. december 14.
↑ "Who are the men convicted in the Gisèle Pelicot rape trial" . BBC . 2024. december 19. Hozzáférés: 2024. december 22 .
↑ "What we know about suspect in Christmas market attack in Germany" . CBS News . 2024. december 22. Hozzáférés: 2024. december 22 .
↑ "Jubilee 2025: Rome expects more than 30 million pilgrims during Holy Year" . Yahoo! News UK (angol nyelven). 2024. december 24. Hozzáférés: 2024. december 24 .
↑ "NASA's Parker Solar Probe celebrates Christmas with record-smashing 'kiss' of the Sun" . Space.com (angol nyelven). 2024. december 24. Hozzáférés: 2024. december 27 .
↑ "Azerbaijan Airlines plane crashes in Kazakhstan, many feared dead" . Reuters . Hozzáférés: 2024. december 29 .
↑ Yim, Hyunsu. "South Korea's acting president Han Duck-Soo impeached as Yoon goes on trial" . Reuters . Hozzáférés: 2024. december 29 .
↑ Németh András : Párhuzamos történetek . In.: HVG . XLVI. évfolyam, 2024/49. (2369.) szám, 34. oldal, ISSN 1217-9647
↑ Magyarország – 7 nap. Ferenc pápa döntése nyomán… In.: HVG . XLVI. évfolyam, 2024/7. (2327.) szám, 13. oldal, ISSN 1217-9647
↑ Varga Sándor (2024. augusztus 6.). "Az idei július lett toronymagasan az eddigi legmelegebb Magyarországon" (magyar nyelven). idokep.hu. Hozzáférés: 2024. augusztus 6 .
↑ Udasin, Sharon. "Planetary 'vital signs' reaching record extremes: 2024 State of the Climate Report" . The Hill . Hozzáférés: 2024. október 9 .
↑ Világ – 7 nap. A japán külügy- és a Fülöp-szigeteki védelmi miniszter… In.: HVG . XLVI. évfolyam, 2024/28. (2348.) szám, 27. oldal, ISSN 1217-9647
↑ "The Schedule | Gangwon 2024" . olympics.com . Hozzáférés: 2023. március 26 .
↑ A Nemzet Sportolóinak javaslata alapján a Nemzet Sportolója cím adományozásáról szóló 1192/2024. (VI. 28.) Korm. határozat . In.: Magyar Közlöny . 2024. évi 69. szám, 4806. oldal (2024. június 28., péntek)
↑ "Olimpia: 2024-ben Párizs, 2028-ban Los Angeles rendezi a játékokat" . nemzetisport.hu. 2017. szeptember 13. Hozzáférés: 2017. szeptember 15 .
↑ "Einstellung des deutschen TV Kanals zum 01.01.2024 | DW | 16.08.2023" . DW.COM (német nyelven). Deutsche Welle. Hozzáférés: 2023. december 30 .
↑ "DIGI" . digi.hu . Hozzáférés: 2023. december 30 .
↑ "Končí placená televize CBS Reality" . MediaGuru.cz (cseh nyelven). Hozzáférés: 2023. december 30 .
↑ "CBS Reality műsor" . tvmustra.hu . Hozzáférés: 2023. december 30 .
↑ https://sorozatwiki.hu/hirek/12-ev-utan-visszater-a-megasztar-a-tv2-re/
↑ "Klubból sosem elég" . DTV News . 2023. november 6. Hozzáférés: 2024. január 27 .
↑ Dániel, Szalay (2024. április 18.). "Újabb tévécsatorna szűnik meg | Media1" . Media1 . Hozzáférés: 2024. április 19 . [ halott link ]
↑ https://sorozatwiki.hu/hirek/8-ev-utan-visszater-a-tv2-egyik-korabbi-vetelkedoje/
↑ https://sorozatwiki.hu/hirek/6-eve-nem-latott-nagyszabasu-showmusort-hoz-vissza-tavasszal-a-tv2/
↑ https://rtl.hu/csillag-szuletik/2024/12/07/csillag-szuletik-2025
↑ "Golden Globe Awards to Air on CBS in 2024" . /variety.com.
↑ "Baftas 2024: the complete list of winners" . archive.org. 2024. február 19. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2024. február 24 .
↑ [96. Oscar-gála: nagyot nyert az Oppenheimer, Mihalek Zsuzsa is díjat kapott "https://fidelio.hu/vizual/96-oscar-gala-nagyot-nyert-az-oppenheimer-mihalek-zsuzsa-is-dijat-kapott-180615.htmlt "]. fidelio.hu. ;
↑ Caulfield, Keith (2024. április 28.). "Taylor Swift Makes Historic Debut at No. 1 on Billboard 200 With The Tortured Poets Department " . Billboard . Hozzáférés: 2024. november 26 .
↑ Caulfield, Keith (2024. július 14.). "Taylor Swift Hits Career-Best 12th Week at No. 1 on Billboard 200 With Tortured Poets Department " . Billboard . Hozzáférés: 2024. november 26 .
↑ "Switzerland's Nemo wins the Eurovision Song Contest 2024" (angol nyelven). eurovision.tv. 2024. május 12. Hozzáférés: 2024. május 16 .
↑ "Baby Lasagna second at the Eurovision Song Contest! He won the most votes from the audience" (angol nyelven). Croatians Online. 2024. május 12. Hozzáférés: 2024. május 16 .
↑ Goncharova, Olena (2024. május 12.). "Ukraine takes third place at Eurovision 2024" (angol nyelven). The Kyiv Independent. Hozzáférés: 2024. május 16 .
↑ "Oasis confirm reunion with 2025 world tour announced" . BBC News (brit angol nyelven). Hozzáférés: 2024. augusztus 27 .
↑ Trust, Gary (2024. november 11.). "Shaboozey's 'A Bar Song (Tipsy)' Logs Landmark 17th Week at No. 1 on Billboard Hot 100" . Billboard . Hozzáférés: 2024. november 26 .
↑ https://opac-nevter.pim.hu/record/-/record/display/manifestation/PIM52711/93b9013e-f5a5-4170-a83d-143383438e48/solr/0/24/0/1/authorOrder/ASC