A csehszlovák ellenzék képviselői közzéteszik a Charta ’77 elnevezésű dokumentumot, melyben kinyilvánítják, hogy céljuk az emberi jogok védelme. (A Charta '77 első szóvivői: Václav Havel, Jiří Hájek és Jan Patočka.)
Hatályba lép a szocialista országokba érvényes „piros” útlevél.
Szarajevó térségében lezuhan a Dzsemal Bijedics jugoszláv miniszterelnököt és kíséretét szállító repülőgép; a kormányfővel együtt 8-an veszítik életüket.
január 28. – Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) vezetősége művészek és értelmiségiek részvételével „antichartista” tüntetést rendez a prágai Nemzeti Színházban.
február 20. – Választásokat tartanak Salvadorban. Az elkövetett visszaélések miatt a következő napokban heves tömegmegmozdulások törnek ki, melyre a hatóságok kíméletlen terrorral válaszolnak.
március 2–3. – Az olasz, a francia és a spanyol kommunista párt vezetőinek tanácskozása Madridban. Közös nyilatkozatban fogalmazzák meg az eurokommunizmus alapelveit.
március 4. – A Richter-skála szerinti 7,2 erősségű földrengés hatalmas pusztítást visz végbe Románia délkeleti részén. A természeti csapás mintegy 1500 emberéletet követel, 35 ezer család fedél nélkül marad.
március 18. – Kongóban halálosan megsebesítik Marien Ngouabi köztársasági elnököt, majd egy 11 tagú katonai bizottság veszi át a hatalmat.
március 22. – Kádár János vezetésével párt- és kormányküldöttség utazik az NDK-ba. Aláírják az új, 25 évre szóló barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést.
április 17. – Az Egyesült Államokban, az először rendezett West Coast Computer Faire-en (Nyugati Parti Számítógép Vásár) Steve Jobs és Steve Wozniak bemutatták az Apple II számítógépet.
április 18. – Carter amerikai elnök energiatakarékossági programot jelent be.
május 7–8. – Londonban tartják csúcstalálkozójukat a legfejlettebb gazdaságú országok (G7) állam- és kormányfői. (Az Európai Bizottság elnöke első alkalommal vesz részt a tanácskozáson.)
május 10–11. – A NATO állam- és kormányfői Londonban megvitatják a hosszú távú védelmi programot.
május 17. – Az izraeli előrehozott parlamenti választásokon megerősödik a jobboldali Likud blokk, háttérbe szorítva az 1948 óta folyamatosan kormányzó szocialistákat. Az új miniszterelnök Menahem Begin.
május 18. – Genfben 33 ország – köztük az USA és a Szovjetunió – képviselői aláírják a környezeti hadviselés tilalmáról szóló egyezményt.
június 11. – A lengyel kormány leállítja a helyi beruházásokat.
június 13. – A Jugoszláv Kommunista Szövetség Központi Bizottságának (JKSZ KB) elnöksége elfogadja Edvard Kardelj előterjesztését az egypártrendszerből az „önigazgatói politikai pluralizmusba” való átmenetről.
június 15. – 41 év után Spanyolországban újra szabad választásokat tartanak. (Adolfo Suárez miniszterelnök Demokratikus Centrum Szövetség pártja győzedelmeskedik; a szocialisták a második legnagyobb párt.)
június 15–16. – Kádár és CeaușescuDebrecenben és Nagyváradon folytatnak tárgyalásokat. (Közleményben rögzítik a nemzetiségek „híd-szerepét”, konkrét eredményeket azonban nem sikerül elérni a magyar kisebbség ügyében.)
szeptember 21. – A Malév 203-as járata, az Isztambul-Bukarest-Budapest között menetrend szerint közlekedő TU-134-es Bukaresttől 55km-nyire kényszerleszállás közben lezuhan. A nyolctagú személyzet és 21 utas életét veszti, 23 magyar és egy török állampolgár túléli a szerencsétlenséget.
október 13. – A Lufthansa Mallorcáról Frankfurtba tartó járatát palesztin terroristák kerítik hatalmukba. A túszokért cserébe a Baader-Meinhof csoport bebörtönzött tagjainak szabadon bocsátását követelik.
október 17. – Spanyolországban életbe lép az amnesztiatörvény, amely büntetlenséget garantál az 1937. július 27. és 1977. június 15. között elkövetett cselekményekre, elrendeli a politikai foglyok szabadon bocsátását, és lehetővé teszi a száműzöttek hazatérését.
november 17. – Luxorban 58 külföldi turistát és négy egyiptomit gyilkolnak meg iszlám terroristák, következményeként az utazási irodák tömegesen mondják vissza egyiptomi körútjaikat.
január – Harmincnégy magyar értelmiségi felhívása a Charta '77 támogatására.
az év folyamán – Új devizarendszert vezetnek be Jugoszláviában. (A külföldi fizetőeszközökkel azok a gazdasági alanyok, köztársaságok rendelkeznek, amelyek ezeket kivitelből előteremtik.)
január 25. – Megnyitják a Ferihegyi repülőtér korszerű induló utascsarnokát, ezzel kétszeresére bővül a légikikötő utaskapacitása.
március 27. – A holland KLM és az amerikai PanAmBoeing 747-es repülőgépe összeütközik a tenerife-i repülőtér kifutópályáján. 583 ember veszíti életét. Ez a repülés történetének eddigi legsúlyosabb szerencsétlensége.
február 27. – Ausztráliai koncertkörútjának első állomására, Sydney-be érkezik az ABBA együttes. A nagy sikerű turnén forgatják az ABBA – A film c. filmet.
december 7. – Az AC/DC nevű rockegyüttes az amerikai Atlantic Records stúdiójában rögzíti egyik minikoncertjét, amit kifejezetten rádiós lemezlovasoknak szánnak. A felvétel 20 évvel később nagy példányszámban is megjelent Live from the Atlantic Studios címmel.
↑Baló–Lipovecz:Tények Könyve '92. Szerk. Baló György–Lipovecz Iván. [Budapest]: Ráció. 1992.
↑Bölöny–Hubai:Bölöny József: Magyarország kormányai 1848–2004. Az 1987–2004 közötti időszakot feldolgozta és sajtó alá rendezte Hubai László. 5. bővített és javított kiadás. Budapest: Akadémiai. 2004. ISBN963-05-8106-X
↑Matz: Klaus-Jürgen Matz: Ki mikor uralkodott, kormányzott?: Uralkodói táblák a világtörténelemhez. Császárok, királyok, államfők, miniszterelnökök és pártvezérek. Ford. Hulley Orsolya. Átdolgozott, felújított kiadás. Budapest: Magyar Könyvklub. 2003. ISBN9635478496
↑Németország története: Heinrich August Winkler: Németország története a modern korban. II. kötet Budapest: Osiris. 2005. ISBN9789633896891
Horváth Jenő: Évszámok könyve: Egyetemes és magyar történelmi, művelődéstörténeti kronológia. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 2001. ISBN9631922464