Posta Victor
Gyermekévek
4 éves korában Rimóczi Éva zeneóvodájának tagja, 5 éves korától zongorázni tanult. Középiskolai tanulmányait a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte meg, majd harmadévesen a budapesti Szent István Zeneművészeti Szakközépiskola zongora szakán folytatta, miközben párhuzamosan elvégezte a debreceni Kossuth Gimnáziumot is.
13 évesen került kapcsolatba a színházzal és a színjátszással: 1990-ben megkapta Orczy szerepét a Légy jó mindhalálig című musicalben, a debreceni Csokonai Színházban, amit több, mint 100 alkalommal játszott. Játszott még a Bolondóra című zenés játékban és a Fanni hagyományai című darabban is.
1993-ban öccsével beneveztek a Ki mit tud? -ba.A 'Posta Fivérek' formáció bejutott a középdöntőbe ének kategóriában, 1994-től Toldy Máriától vesz énekórákat.
Svájc
1995-ben felvételizett Bázelbe a Zeneakadémiára Gyimesi László osztályába. A zongora mellett az énekszakot is felvette. A tanári diploma megszerzése után átjelentkezett a luzerni Zeneakadémia operaének szakára.
Svájci tanulmányai megkezdésekor beválogatták Az Operaház Fantomja című musical zenekarába billentyűsnek, így lett a Really Useful Company tagja, mely Andrew Lloyd Webber zenekara. Két évvel később felkérték, hogy játsszon a Crazy For You és a West Side Story New York-i zenekarába is. Majd a Reinen-i Színház felkérte, hogy legyen a Hegedűs a háztetőn című előadásuk zenei vezetője. A kis színházi zenekar számára újra hangszerelte és betanította a darabot, mely nagy sikert aratott és jelentős mérföldkő volt az akkor 21 éves művész életében.
Ezt követően nem csak zenekari, de énekesi meghallgatásokon is részt vett, így kapta meg első főszerepét a Band In Palace című darabban, mellyel bejárta Svájc összes nagyvárosát. A turnésorozat végén lehetőséget kapott arra, hogy részt vegyen a Space Dream szereplőválogatásán (1995-ben mutatták be, 1998-ban szereplőgárdát frissítettek). Ekkor megkapta Svájc legnagyobb és legsikeresebb musicaljének a főszerepét – Rodint, melyet két éven át, nagy sikerrel játszott egészen 2000. június 18-áig, ami egyben a darab 'temetésének' időpontja is.
Főszereplő volt a Why Not? című musicalben, megkapta Lars szerepét a SweetieCakes című filmben, 2000-ben zenét szerzett a Duisburg -i Musical Theater-ben bemutatott Die schöne Marguerite című darabhoz.
Ismét Magyarországon
2001-ben tért vissza Magyarországra. Felvételt nyert a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemre , ahol 2005-ben végzett operett-musical szakon. A főiskolán több szerepben is kipróbálhatta magát, például John volt a Miss Saigonban, Fredrich Egerman a Kis éji zenében, Eugene a Démonológiában, Vernon Gersch a Kapj el! című darabban. Rendszeresen szinkronizál sorozatokban, mozifilmekben, rajzfilmekben, ezzel párhuzamosan pedig egy szinkroniskolában színészmesterséget tanít.
A Főiskola elvégzése után a Madách Színházban kapott kisebb, de annál változatosabb karakterszerepeket, így A Volt egyszer egy csapatban például a Bírót, a Producerekben Mr. Marks-ot, Kevin-t és Jason Green-t.
2005 szeptemberében megkapta Az Operaház Fantomja musical főszerepét is, ezzel a musical irodalom legfiatalabb Fantomja lett.
2007 tavaszán a Madách Színház bemutatta az Édeskettes hármasban című musicalt, melynek férfi főszerepét már a főiskolán is játszotta (Kapj el!) így ismét lehetősége volt Vernon bőrébe bújni.
2007 májusában a Vidám Színpad bemutatta a Démonológia felújított változatát, június végén pedig a Vámpírok Bálja produkcióban mutatkozott be Herbert szerepében.
2008. május 30-án a Madách Színház bemutatta a József és a Színes Szélesvásznú Álomkabát című musicalt, ahol a Fáraó szerepét kapta meg. Ennek az évnek a telén a MÜPÁ-ban bemutatott Best of Webber gálának volt szereplője.
2009 szeptemberében a Madách Színházban került bemutatásra a Spamalot című musical, ami a Gyalog Galopp musical változata, ebben Sir Galahad szerepét játssza. Ebben az évben az Anna Karenina felújított változatában – szintén a Madách Színházban – Vronszkij szerepét kapta meg.
2010 szeptemberében a Jézus Krisztus Szupersztár Pilátusának szerepében mutatkozott be.
2011. februárban a Madách Színház Végtelen szerelem címet viselő előadásában működött közre, majd márciusban az I. Madách Musical pályázat egyik díjnyertes darabjából létrehozott Fabáb című előadásában játszotta a főszerepet.
2012 februárjában mutatták be az Én, József Attila című musicalt, ami szintén a musical pályázat díjnyertes darabja volt. Ebben József Attila szerepét játssza.
2013-as bemutatója a L'élek címet viselő önálló zenés est a Madách Színházban.
2026 szeptemberétől a Madách Színház művészeti tanácsának tagja.
Színház, film
Színház:
A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 12 .
Bohémélet – (Debrecen)
Légy jó mindhalálig – Orczy (Debrecen)
Bolondóra – (Debrecen)
Fanni hagyományai – (Debrecen)
Band in Palace – Herceg (Svájc)
Space Dream – Rodin (Svájc)
Why not? – (Svájc)
Miss Saigon – John (Ódry Színpad)
Kis éji zene – Fredrich Egerman (Ódry Színpad)
Démonológia – Eugene (Ódry Színpad, Vidám Színpad)
Kapj el! – Vernon Gersch (Ódry Színpad)
Volt egyszer egy csapat – Bíró (Madách Színház)
Az operaház Fantomja – Fantom (Madách Színház)
Producerek – Mr. Marks; Kevin; Jason Green (Madách Színház)
Édeskettes hármasban – Vernon Gersch (Madách Színház)
Vámpírok Bálja – Herbert (Magyar Színház – PS Produkció)
József és a színes szélesvásznú álomkabát – Fáraó (Madách Színház)
Spamalot – Sir Galahad, Herbert herceg apja, Fekete lovag, Kevin (Madách Színház)
Anna Karenina – Vronszkij (Madách Színház)
Végtelen szerelem – (Madách Színház)
Best of Webber gála – (MÜPA)
Én, József Attila – József Attila (Madách Színház)
L'élek – Zenés est (Madách Színház)
Rice-Webber: Jézus Krisztus Szupersztár: Pilátus (Madách Színház)
A tizenötödik – Julius von Haynau (Madách Színház)
Aranyoskám – Ron (Madách Színház
Pretty Woman – Phillip Stuckey (Madách Színház)
Film:
SweetieCakes – Lars (Svájc)
Szinkronszerepei
Rajzfilmes szinkronjai
A Jetson család és a pankrátor robotok – További magyar hang
A Lármás család: A film – További magyar hang
A Madagaszkár pingvinjei – Roger (Nickelodeon )
A vándorló palota – További magyar hang
Alvin és a mókusok – Simon
Alvin és a mókusok 2. – Simon
Alvin és a mókusok 3. – Simon
Alice Tükörországban – További magyar hang
Az igazság ligája – Professor Emil Hamilton (Cartoon Network )
Az utolsó mohikán – Sólyomszem (M2 )
Bakugan: Gundáliai megszállók – Mason Brown (Cartoon Network)
Barbie: Csillagok között – Barbie: Star Light Adventure
Bleach – Inoue Szora (Animax )
Blood+ – Akihiro Okamura (Animax)
Dragon Ball Super – (1. rész: A béke jutalma: Kié lesz a 100 millió zeni?) – Kibito (hangja)
Éliás, a kis mentőhajó – További magyar hang
Én és az androidom – További magyar hang
Fullmetal Alchemist – A bölcsek kövének nyomában – Barry, a mészáros – 4 epizód (Animax)
Fullmetal Alchemist: Testvériség – Barry, a mészáros (2 epizód) (Animax)
Galactik Football – További magyar hang (Megamax )
Gauko, a dinó lány – (I/1. rész: Udvarias bemutatkozás) – R3 (hangja)
Hangyaboy – További magyar hang
Hubbák – Hubba Hubba (JimJam )
Jake és Sohaország kalózai – Vége főcím (Disney Channel )
Kung Fu Panda – A rendkívüliség legendája – Peng
L’ecsó – Patkány
Miles a jövőből – Leo (Disney Channel, Disney Junior )
Nana – Hondzsó Ren (Animax)
Naruto – Oboro (Animax)
PB & JOtter – Tünci
Phineas és Ferb: Star Wars – Luke Skywalker (hangja)
Rick és Morty (I./3. rész: Anatómia park) – Jackob hangja
Pirula panda – Tyler apukája (hangja)
Quest világa – további szinkronszerep (Jetix )
Robotboy – Constantine (Cartoon Network)
Scooby-Doo rémes karácsonya – Fabian Menkle (hangja)
SpongyaBob: Spongya szökésben – További magyar hang
Star Wars: A Rossz Osztag – Roland Durand – Tom Taylorson (Disney+ )
Star Wars: Látomások – Lah Zhima – Shin-ichiro Miki (japán), Simu Liu (angol) (Disney+)
Subidubidú – További magyar hang
Szenilla nyomában – Angus (hangja), Doktorhal (hangja), Tengeri féreg (hangja), Turista (hangja)
Supa Strikas – Fociláz – Táncoló Rasta (M2)
Született kémek – Blaine (1. hang) (Jetix)
Táncoló talpak – További magyar hang
Team Galaxy – Josh (Jetix)
Totál Dráma Akció – Geoff (Cartoon Network)
Totál Dráma Sziget – Geoff (Cartoon Network)
Totál Dráma Világturné : Geoff
Toy Story 3. – Kukás
Túl a sövényen – További magyar hang
Ugly Americans – Mark Lilly (Comedy Central )
Undipofik – Michael (hangja) (Stephen Zimpel)
Verdák 3. – Gabriel (hangja)
Viharsólymok – Finn (Matt Hill ) (Cartoon Network)
Violetta – Matías, Joaquín Berthold (Disney Channel)
Yin! Yang! Yo! – Coop (Jetix)
Yu-Gi-Oh! GX – Chumley Huffington (Animax)
WALL·E – További magyar hang
Winx Club – Valtor (RTL Klub)
W.I.T.C.H. – További szinkronszerep (Jetix)
Volt egyszer egy stúdió – Gaston (Richard White )
Sorozatbeli szinkronszerepei
Filmes szinkronok
A bátrak háborúja (USS Indianapolis: Men of Courage) – További magyar hang
A csapda mélyén (The House on Turk Street) – David Brewster (Jonathan Higgins)
A Da Vinci-kód (The Da Vinci Code) – További magyar hang
A detonátor (The Detonator) – Mitchel (Warren Derosa)
A faun labirintusa (El laberinto del fauno) – A dadogós (Ivan Massagué)
A fenevad árnyékában (Eye of the Beast) – Jordy (Erik Fjeldsted)
A galaxis őrzői vol. 2. (Guardians of the Galaxy Vol. 2) – További magyar hang
A gondozoo (Zookeeper) – Nimer (Brandon Keener)
A fáraó bosszúja (The Curse of King Tut's Tomb) – Andrew Walker(Niko Nicotera)
A herceg (The Prince) – Wilson (Jesse Pruett)
A harag napja (Day of Wrath) – További magyar hang
A hét kard legendája (Chat gim) – Mulang (Duncan Lai)
A Jade démon királysága (Bai fa mo nu zhuan zhi ming yue tian guo) – További magyar hang
A jó német (The Good German) – További magyar hang
A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja (Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales) – További magyar hang
A keselyűk karmaiban (Unter Geiern) – Ifj. Baker (Terence Hill(Mario Girotti néven))
A kívülállók (The Outsiders) – Randy Anderson (Darren Dalton)
A lengyel menyasszony (De Poolse bruid) – További magyar hang
A medvék és én (The Bears and I) – Oliver Vörös Páfrány (Michael Ansara)
A pofátlan (The Ringer) – Steve Levy (Steve Levy)
A pokol bajnoka (Triumph of the Spirit) – További magyar hang
A préda (Prooi) – Maarten Gravestein (Pieter Derks)
A Ragnarok-rejtély (Gåten Ragnarok) – Allan (Nicolai Cleve Broch)
A replikátor (Reptilicant) – További magyar hang
A repülő guillotine 2. (Can ku da ci sha) – További magyar hang
A rettegés 12 napja (12 Days of Terror) – Alex - Colin Egglesfield
A Robinson család titka (Meet the Robinsons) – További magyar hang
A szellemlovas (Ghost Rider) – Stuart (Gibson Nolte)
A szerelem markában (Playing It Cool) – Stuffy (Ioan Gruffudd)
A szépség és a szörnyeteg (Beauty and the Beast) – Gaston (Luke Evans)
A testőr (The Sentinel) – Davies ügynök (Joshua Peace)
A texasi láncfűrészes mészárlás (The Texas Chain Saw Massacre) – Jerry (Allen Danziger)
A titánok harca (Clash of the Titans) – Apolló (Luke Evans)
A titkos templom legendái (Legends of the Hidden Temple) – Chet (Greg Cromer)
A tölgy (Le chêne) – További magyar hang
A Valdemar hagyaték 2. – Tiltott árnyék (La herencia Valdemar II: La sombra prohibida) – További magyar hang
A vasöklű testőr (Da dao Wang Wu (Iron Bodyguard)) – Tan Sitong (Hua Yueh)
A Wendell Baker balhé (The Wendell Baker Story) - McTeague (Eddie Griffin)
A yan királysága (Jiang shan mei ren) - Muyong Xuehu (Donnie Yen)
Aeon Flux (Aeon Flux) – Claudius (Nikolai Kinski)
Agyament karácsony (Snow 2: Brain Freeze) - Nick Snowden (Tom Cavanagh)
Agyő, nagy Ő! (The Heartbreak Kid) – Anyakönyvvezető
Al Capone kincse (Capone`s Lost Treasure) – További magyar hang
Aliens vs. Predator – A Halál a Ragadozó ellen 2. (Aliens vs. Predator: Requiem) – Dallas (Steven Pasquale)
Angyalok és Démonok (Angels & Demons) – Urs Weber (Thomas Morris)
Anna Nicole (Anna Nicole) – Howard K. Stern (Adam Goldberg)
Aranyhal a cápák között (Ein Goldfisch unter Haien) – Edward Craine (Alexander Beyer)
Arctalan ellenség (Good Kill) – Danny (Michael Sheets)
Ádám és Éva (Adam and Eve) – Delivery Guy; Miles (Devin Barry; Joshua Wade Miller)
Álmodj merészet! (Something Big) – További magyar hang
Az 5 nindzsa elem (Ren zhe wu di) – További magyar hang
Az arany iránytű (His Dark Materials: The Golden Compass) – Hunt (Joao De Sousa)
Az éden foglya (Stranded in Paradise) – További magyar hang
Az igazság nyomában (Angel of Mine) – Brian (Rob Collins)
Az ítéletidő napja (Der Abgrund-Eine Stadt stürzt ein) – Thomas Jacobi (Marco Girnth)
Az olajherceg (Der Ölprinz) – Richard Forsythe (Terence Hill)
Az oroszlánkirály (2019) (The Lion King) – Hiéna (hangja) (J. Lee)
Az ördög Pradát visel (The Devil Wears Prada) – James Holt (Daniel Sunjata)
Az üvegpalota (The Glass Castle) – Dr. Taylor (Andrew Shaver)
Bábel (Babel) – Határőr (Clifton Collins, Jr.)
Barátom, Knerten – Lillebror és a színes harisnyák (Knerten) – Martin, Vesla apja (Ole Johan Skjelbred-Knutsen)
Battle Royale 2.: A megtorlás (Battle Royale 2: Revenge) – További magyar hang
Beethoven árnyékában (Copying Beethoven) – Karl van Beethoven (Joe Anderson)
Biztos zsákmány (Certain Prey) – További magyar hang
Bohém rapszódia (Bohemian Rhapsody) – David (Max Bennett)
Bor, mámor, Provence (A Good Year) – További magyar hang
Bőr – Lee (Jason Gwen)
Buliszerviz 2: Taj előmenetele (Van Wilder 2: The Rise of Taj) – Taj Mahal Badalandabad (Kal Penn)
Búcsú Greenéktől (We Don't Belong Here) – Tomas (Justin Chatwin)
Bűbáj (Enchanted) – További magyar hang
Carlita titka (Carlita's Secret) – További magyar hang
Casino Jack (Casino Jack) – További magyar hang
Casshern (Casshern) – Sekiguchi (Tetsuji Tamayama)
Casting minden (Casting minden) – További magyar hang
Célpont neve: Salazar (Killing Salazar) – Skony (Darren E. Scott)
Charlie Wilson háborúja (Charlie Wilson's War) – Mike Vickers (Christopher Denham)
Családom és egyéb állatfajták (My Family and Other Animals) – Turkish Boyfriend – Török barát (George Couyas)
Csendes holtág (Midnight Bayou) – Declan Fitzpatrick(Jerry O'Connell)
Cserebere szerencse (Just My Luck) – Antonio (Carlos Ponce)
Csillagközi háború (Crimson Force) – Igor (Kitodar Todorov)
Csótányinvázió (They Nest) - Dr. Ben Cahill (Thomas Calabro)
De-Lovely – Ragyogó évek (De-Lovely) – Jack (John Barrowman)
Demóna: A sötétség úrnője (Maleficent: Mistress of Evil) – További magyar hang
Dermesztő rémület (The Frozen Ground) – Gregg Baker tiszt (Ryan O'Nan)
Délutáni szerelem (Love in the Afternoon) – Michel (Van Doude)
Démonok (Demoni) – További magyar hang
Dick és Jane trükkjei (Fun with Dick and Jane) – Boltos (Jason Marsden)
Doc West – A nagy játszma (Doc West: La sfida) – Johnny 'A kölyök' O'Leary (Fabrizio Bucci)
Don Bosco – A szeretet küldetése 1-2 (Don Bosco) – További magyar hang
Dreamgirls (Dreamgirls) – C. C. White (Keith Robinson)
Dr. Dolittle: Apja lánya (Dr. Dolittle: Tail to the Chief) – Papagáj (hangja) (Nolan North)
Dzsungeltúra (Jungle Cruise) – Axel (Philipp Maximilian)
Egy herceg karácsonyra (A Christmas Prince) – Simon (Theo Devaney)
Egy herceg karácsonyra: Királyi esküvő (A Christmas Prince: The Royal Wedding) – Simon (Theo Devaney)
Egy herceg karácsonyra: A királyi bébi (A Christmas Prince: The Royal Baby) – Simon (Theo Devaney)
Egy macsó meleg helyzetben (Macho im Schleudergang) – Kai (Christian Bergmann)
Egy rém retardált család (Elvira`s Haunted Hills) – Nicholai Hellsubus (Remus Cernat)
Egy személyes ügy (Une affaire privée) – Vincent Walt (Samuel Le Bihan)
Egy szoknya, egy szoknya (Imagine Me & You) – További magyar hang
El Cid (El Cid) – Fanez (Massimo Serato )
Ellopták a dinoszauruszt (One of Our Dinosaurs Is Missing) – További magyar hang
Előttünk a vízözön (El arca) – További magyar hang
Ember a magasban (Man on Wire) – További magyar hang
Eragon (Eragon) – Magas katona; További magyar hang (Matt Devere)
Életem legkedvesebb esküvője (My Favorite Wedding) – Jack (Peter Benson)
Érzelmi számtan (Emotional Arithmetic) – További magyar hang
Fedőneve: Takarító (Code Name: The Cleaner) – Eric Hauck (Mark Dacascos)
Fegyverszünet karácsonyra (Joyeux Noël) – További magyar hang
Féktelen vírus (Doktor végzet) (Doomsday) – Man Mike (Esai Morales)
Felvéve (Accepted) – További magyar hang
Flyboys – Égi lovagok (Flyboys) – Eugene Skinner (Abdul Salis)
Gagyi mami 2. (Big Momma's House 2) – További magyar hang
George W. Bush élete (W.) – Jeb Bush (Jason Ritter)
Gonin (Gonin) – Bandai (Koichi Sato)
Gracie (Gracie) – Coach Owen Clark (Andrew Shue)
Guantanamo (The Road to Guantanamo) – További magyar hang
Gyagyás gyilkosság (Murder Mystery) – Charles Cavendish (Luke Evans)
Gyilkos esküvő (Deadly Vows) – George Carr (Josh Nuncio)
Gyilkos vipera (Project Viper) – Fred, irányítóközpont (Eamonn Roche)
Ha már nem lennél az enyém (Se non avessi piu te) – További magyar hang
Ha magadra maradsz (One of Her Own) – Heller (Jeff Yagher)
Halál a Níluson (Death on the Nile) – Windlesham (Russell Brand )
Halálos barátság (Death Clique) – Lee nyomozó (Roy Vongtama)
Halálos közellenség 2. (L'ennemi public n°1) – További magyar hang
Halálos leshely (Le guetteur) - Vincent Kaminski (Mathieu Kassovitz)
Halhatatlan kedves (Immortal Beloved) – További magyar hang
Harag (Fury) – További magyar hang
Hazafutás (Home Run) – Clay (James Devoti)
Hárommal több esküvő (3 bodas de más) – Cristiano (Octavi Pujades)
Házasság a négyzeten (Trust the Man) – További magyar hang
Hideg préda 2. (Fritt vilt II) – Kim (Andreas Cappelen)
Hideg préda 3. (Fritt vilt III) – További magyar hang
Holiday (The Holiday) – További magyar hang
Hotel Ruanda (Hotel Rwanda) – További magyar hang
Hullámtörők (The Guardian) – Johnell Lewis (Johnell Gainey)
Hysteria – A Def Leppard története (Hysteria: The Def Leppard Story) – Rich Savage (Adam MacDonald)
Idegen név (The Namesake) – További magyar hang
Idióták (Idioterne) – Jeppe Nikolaj (Lie Kaas)
II. János Pál- A béke pápája (Jan Pawel II) – Krysztof Zachuta (Fabrizio Bucci)
Itt a fiú, hol a fiú? (Now You See Him, Now You Don`t) – További magyar hang
Jack Ryan: Árnyékügynök (Jack Ryan: Shadow Recruit) – További magyar hang
Jazz-kikötő (Keisarikunta) – További magyar hang
Johan Falk: Játékszabályok (Johan Falk: Spelets regler) – További magyar hang
Jöttünk, láttunk, visszamennénk 3. – A forradalom (Les Visiteurs: La Révolution) – Verdier (Dimitri Storoge)
Karate harcos (Kozure satsujin ken) – További magyar hang
Katie Fforde – New York-i románc (Katie Fforde: Eine Liebe in New York) – Alejandro (René Ifrah)
Kegyetlen jel (The Zodiac) – Scott Washington (Nate Dushku)
Kereszthalál (The Crucifixion) – Dimitru atya (Catalin Babliuc
Kétarcú január (Johan Falk: Spelets regler) – További magyar hang
Kihez menjek? (Marry Me) – Luke Maynard (Steven Pasquale)
Kísértetek (The Awakening) – Robert Mallory (Dominic West)
Klára és Ferenc- A szeretet köteléke (Chiara e Francesco) – További magyar hang
Korlátlan befolyás (Sous Emprise) – Pascal (Sofiane Zermani)
Krokodil Dundee öröksége (The Very Excellent Mr. Dundee) – Önmaga (archív felvétel) (Hugh Jackman)
Kundo – A féktelenség kora (Kundo: Min-ran-eui si-dae) – További magyar hang
Lány a vízben (Lady in the Water) – Szőke dohányos (Alexander Emmert)
Legénybúcsú a vadonban (Stag) – Rory (Brendan Gall)
Lejtőn (The Ledge) – Joe Harris (Patrick Wilson)
Lepattintva (Forgetting Sarah Marshall) – Aldous Snow (Russell Brand)
Leszámolás Bangkokban (Zero Tolerance) – Johnny (Dustin Nguyen)
Gémerek (Level Up) – Matt (Josh Bowman)
Lola versus (Lola versus) – Henry (Hamish Linklater)
Lökéshullám (Chak daan juen ga) – További magyar hang
Malac a pácban (Charlotte’s Web) – Lurvy (Nate Mooney)
Marley meg én (Marley and Me) – Sebastian (Eric Dane )
Mary Poppins visszatér (Mary Poppins Returns) – Jack (Lin-Manuel Miranda)
Másodszor is karácsony (Correcting Christmas) – Nick(Jonathan Patrick Moore)
Mell-bedobás (Cloud 9) – Tony Danza; Tom Arnold (Tony Danza; Tom Arnold)
Menedék (Haven) – Hammer (Anthony Mackie )
Mély Torok – A Watergate-sztori (Mark Felt: The Man Who Brought Down the White House) – Angelo Lano (Ike Barinholtz)
Mikulás úrfi (Partymikulás) (Mr. Saint Nick) – Hector Villarba (Luis Esteban Garcia)
Milliárdos fiúk klubja (Billionaire Boys Club) – Charlie Bottoms (Thomas Cocquerel)
Minden jó, ha szex a vége (10 Rules for Sleeping Around) – Matt (Corey Saunders)
Mindhalálig buli (Bottoms up) – További magyar hang
Mocsok (Dirty) – További magyar hang
Molière (Molière) – Valere (Gonzague Montuel)
Mulan – További magyar hang
Mufasa: az oroszlánkirály (2024) – Masego, Mufasa apja.
Nagyvárosi történet (Chronically Metropolitan) – További magyar hang
Napfény (Sunshine) – Robert Capa (Cillian Murphy)
Nem hátrálunk meg (Won't Back Down) – Michael Perry (Oscar Isaac)
Nővérek (Sisters) – További magyar hang
Nyár februárban (Summer in February) – Gilbert Evans (Dan Stevens)
Nyugaton a helyzet változatlan (All Quiet on the Western Front) – További magyar hang
Old Surehand (Old Surehand) – Toby (Terence Hill)
Oltári frigy (My First Wedding) – David (James Berlingieri)
Öld meg a sógunt! (Ninja bugeicho momochi sandayu) – További magyar hang
Össztűz (Free Fire) – Chris (Cillian Murphy)
Ötösfogat 2. (Fünf Freunde 2) – Szerzetes (Sebastian Gerold)
Pinokkió – Kocsis úr (Luke Evans )
Pokoli mobil (Hellphone) – Maitre d' (Baptiste Caillaud)
Pókember 3. (Spider-Man 3) – Maitre d' (Bruce Campbell)
Pom Poko – A tanukik birodalma (Heisei tanuki gassen ponpoko) – További magyar hang
Pumpkinhead 3. Porból porrá (Pumpkinhead: Ashes to Ashes) – Richie (Radu Iacobian)
Red Faction – A kezdetek (Red Faction: Origins) – Hale – (Gareth David-Lloyd)
Retkes verdák rémei (Car Wash) – Scruggs – (Jack Kehoe)
Rettegés Londonban (The Glory Boys) – Elkin (Ron Berglas)
Rikkancsok (Newsies) – Jack Kelly (Christian Bale)
Saját szavak (Freedom) – Writers (Andre Mario)
Séta a napfényben (Walking on Sunshine) – Raf (Giulio Berruti)
Sétarepülés (Horizon Line) – További magyar hang
Shaolin templom (Shao Lin si) – További magyar hang
Sohaország (Neverwas) – Jake (Alan Cumming)
Solo: Egy Star Wars-történet (Solo: A Star Wars Story) – További magyar hang
Star Wars VIII. rész – Az utolsó jedik (Star Wars: Episode VIII – The Last Jedi) – Börtönőr (Andy Nyman)
Star Wars IX. rész – Skywalker kora (Star Wars: Episode IX – The Rise of Skywalker) – Quinn (Simon Paisley Day)
Sweeney – A törvény ereje (The Sweeney) – További magyar hang
S.W.A.T. – Tűzveszély (S.W.A.T.: Under Siege) – Diego (Leo Rano)
Szamba-hajsza (Hot Tamale) – Caesar Lopez (Matt Cedeno)
Szellemtanú (Little Murder) – Paul Marais (Noah Bean)
Szemenszedett boldogság (Love, Wedding, Marriage) – Gerber (Michael Weston)
Szent Johanna (Joan of Arc) – További magyar hang
Szépség és a szörnyeteg (Beauty and the Beast) – Herceg / Szörnyeteg (John Savage)
Szerelem az oldalvonalon (Love on the Sidelines) – Ned Banks (GJason Schombing)
Szerelem és egy 45-ös (Love and a .45) – Watts (Gil Bellows)
Szerelmes hangjegyek 2. (High School Musical 2) – Javier (Jaymz Tuaileva)
Szerencse dolga (Lucky You) – Billie csodálója (Joey Kern); Alexander Lemke, orosz játékos (Alexander Kuznetsov)
Szex, hazugság, bosszú – A titkos társaság (Poison Ivy: The Secret Society) – Blake (Graves Ryan Kennedy)
A szicíliaiak klánja (Le clan des Siciliens) – Aldo Manalese (Yves Lefebvre)
Szupercápa (Super Shark) – Greg (Shane Van Dyke)
Szűkebb pátriánk (A casa nostra) – Gerry (Luca Argentero)
Taxi 4. (Taxi 4) – Marley (Johnson Douyard)
Table 19 (Table 19) – Huck (Thomas Cocquerel)
Tekkonkinkreet – Harcosok városa (Tekkon kinkurîto) – További magyar hang
Terror az űrben (Incoming) – Bridges (Aaron McCusker)
Tökös csávó 2. (Bad Ass 2: Bad Asses) – Adolfo (Ignacio Serricchio)
Tuti duók (Duets) – Billy (Scott Speedman)
Tűréshatár – További magyar hang
Underworld – A vérfarkasok lázadása (Underworld: Rise of the Lycans) – Sabas (Craig Parker)
Utazás a halhatatlanság felé (The Immortal Voyage of Captain Drake) – Peter Easton (Wes Ramsey)
Utóhatás (Aftermath) – Roman ügyvédje (Michael Lowry)
Új Föld (Nova Zembla) – Oene (Arjan Duine)
Újabb rendőrsztori (Xin jing cha gu shi) – Joe's Kwan's father, További magyar hang (Chun Sun)
Úriemberek (The Gentlemen) – Brown (Max Bennett)
Üvöltő szelek (Wuthering Heights) – Hendrix (Johnny Whitworth)
Vadregény (Into the Woods) – Hamupipőke hercege (Chris Pine )
Vakáció Mr. Darcyval (Austenland) – Mr. Henry Nobley (JJ Feild)
Valentin nap (Valentine's Day) – További magyar hang
Válaszúton (The Choice) – Ryan (Tom Welling )
Végső állomás 3. (Final Destination 3) – Recepciós a szoláriumban
Végzetes kitérő (Turistas) – Liam (Max Brown)
Versus – Fegyenc KSC2-303 (Tak Sakaguchi)
Vérvörös égbolt (Blood Red Sky) – További magyar hang
Vigyázz, kész, Charlie! (Achtung, fertig, Charlie!) – További magyar hang
Visszatérés a Kísértet-hegyre (Return to House on Haunted) – Hill Kyle (Andrew Lee Potts)
Whisky (Whisky) – Martin (Daniel Hendler)
Winnetou és Old Shatterhand a Halál Völgyében (Winnetou und Shatterhand im Tal der Toten) – Capt. Cummings (Clarke Reynolds)
Winnetou 1.: Apacsok földjén (Winnetou & Old Shatterhand) – Winnetou (Nik Xhelilaj)
Winnetou 2.: Az Ezüst-tó kincse (Winnetou – Das Geheimnis vom Silbersee) – Winnetou (Nik Xhelilaj)
Winnetou 2.: Az Ezüst-tó kincse (Winnetou – Der letzte Kampf) – Winnetou (Nik Xhelilaj)
Wonder Wheel – Az óriáskerék (Wonder Wheel) – További magyar hang
World Trade Center (World Trade Center) – Hírmondó
Wyatt Earp bosszúja (Wyatt Earp's Revenge) – Bill Tilghman (Levi Fiehler )
Zűrös szörfös (Under the Radar) – Adrian (Clayton Watson)
Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet (Rogue One: A Star Wars Story) – További magyar hang
51-es körzet (Area 51) – További magyar hang
Színészek Színészek (Operett, musical) Drámapedagógusok (levelező szak) Koreográfusok Film- és televíziórendezők Film- és televízió operatőrök Színháztudomány Adásrendezők Kameraman Adásrendezők - TV-műsorszerkesztők