A kisantant szervezeti paktuma, amellyel – a kisantant-államok külpolitikai egységét biztosítandó – létrehozzák a szövetség Állandó Tanácsát.
Hermann Göring megbízott porosz belügyminiszter az SA-ból, az SS-ből és a Stahlhelm (Acélsisak) paramilitáris szervezetből rendeletileg segédrendőrséget állít fel.
február 28. – Hindenburg birodalmi elnök kibocsájtja rendeletét „a nép és az állam védelmére”, amely a weimari alkotmány 48. cikkét felhasználva megvetette a diktatúra alapjait.
március 1. – Megnyitják a Kelet-Felső-Sziléziát és a gdyniai kikötőt összekötő szénvasútvonalat.
március 5. – Parlamenti választások Németországban, melyen a nemzetiszocialista pártnak nem sikerült egyedül megszereznie a szavazatok abszolút többségét. (43,9%-os eredményével – és 288 mandátumával – csak a Német Nemzeti Néppárttal – 8%-kal és 52 mandátummal – együtt sikerült biztosítani az 51,9%-os abszolút többséget.)
március 27. – Csehszlovákiában életbe lép az ún. kartelltörvény, amely jogi védelmet nyújt a termelést, piacot és árakat szabályozó kartelleknek.
április 1. – Németországban bojkottot hirdetnek a zsidó üzletek ellen.
április 7. – Németországban törvényt hoznak az állami hivatalnokok átvizsgálásáról, a zsidó származású tisztviselőket azonnali hatállyal kényszernyugdíjba helyezik. (Paul von Hindenburg birodalmi elnök tiltakozására azonban a „nemzeti” érzelműekkel, elsősorban az első világháborúban katonai szolgálatot teljesítőkkel még kivételt tettek.)
április 25. – A zsidó származásúak kiszorítása a német főiskolákról.
június 21. – A porosz belügyminiszter – a birodalmi elnök által a nép és állam védelmére kibocsátott rendeletre hivatkozva – a Német Nemzeti Front Harcszövetségét, valamint annak valamennyi alakulatát, továbbá a Bismarck-Bundban egyesült ifjúsági csoportokat a porosz szabad állam területén feloszlatja és betiltja.
Az „Usztasa Alapelvekben” Ante Pavelić kimondja, hogy a mozgalom célja a független Horvátország, amelyben politikai jogai csak azoknak lesznek, akik „rokonsági és vérségi alapon” a horvát nemzet tagjai.
július 5. – A német centrumpárt feloszlatja önmagát.
július 8. – Törvény a kormányzói jogkör kiterjesztéséről.
július 10. – A csehszlovák nemzetgyűlés sajtótörvényt fogad el, amely lehetővé teszi a kommunista, fasiszta és irredenta sajtótermékek betiltását.
szeptember 16. – Csehszlovákiában három hónapra betiltják a magyar ellenzéki pártok központi napilapját, a Prágai Magyar Hírlapot.
október 2. – Konrad Henlein, a szudétanémet tornaegyletek szövetségének képviselője bejelenti a Szudétanémet Hazafias Front (Sudetendeutschen Heimatfront – SHF) megalakulását.
A csehszlovák kormány rendelettel megtiltja a Német Nemzetiszocialista Munkáspárt (Deutsche Nationalsozialistische Arbeiterpartei – DNSAP) és a Német Nemzeti Párt (Deutsche Nationalpartei – DNP) működését.
A német parlament elfogadja a szerkesztői törvényt.
december 30. – A román kormány ostromállapotot hirdet.
Határozatlan dátumú események
az év folyamán – A Báthory Emlékév keretében országszerte megemlékeznek Báthory István (1533–1586) erdélyi fejedelem és lengyel király születésének 400. évfordulójáról. (Salgótarjánban Báthory-szobrot, Nyírbátorban a református templom falán emléktáblát avatnak.)
október 2. – Borsos Károly református pedagógus, gimnáziumi és főiskolai tanár, a Mezőtúri Református Kollégium igazgatója, klasszika-filológus, vallásfilozófus, szabadkőműves (*1871)
A Nobel-díjat a svéd Alfred Nobel alapította, 1901 óta adják át, melyet a Svéd Királyi Tudományos Akadémia ítél oda a tudomány, az irodalom és humanitárius területen kimagasló eredményt elért magánszemélyeknek, illetve intézményeknek.
↑Baló–Lipovecz:Tények Könyve '92. Szerk. Baló György–Lipovecz Iván. [Budapest]: Ráció. 1992.
↑Németh 1995:Németh István: Németországi alternatívák. 1918–1933. Budapest: Korona. 1995. = A történelem alternatívái: Forrásfüzetek az iskolai oktatáshoz, 4. ISBN9638153652