Középosztálybeli lengyel zsidó emigráns családban született. 1959-ben kezdett verseket és elbeszéléseket írni. 13 évesen a Bár micvó ünnepsége alatt elgondolkozott azon, hogy esetleg rabbi lesz. A középiskola befejezése előtt egy évvel elváltak szülei. Auster és húga az édesanyánál maradtak. Gyermekkora óta nagyon szeretett olvasni, szorgalmasan járt a városi könyvtárba. Miután elolvasta DosztojevszkijBűn és bűnhődés című regényét, úgy döntött, hogy író lesz. Auster másik szenvedélye a sport volt. Osztálytársai irigykedve figyelték a baseballban, kosárlabdában és futballban elért eredményeit.
1966-ban fejezte be a középiskolát, anyja másodszorra is férjhez ment. Auster tüntetett a vietnámi háború ellen, egyszer letartóztatták. Megismerkedett Lydia Davis írónővel és műfordítóval, aki később felesége lett. Lydia Davis apja, angol irodalom szakos tanár ismertette meg Austert a francia költőkkel, s amikor Párizsban töltött egy hónapot, megkedvelte a francia nyelvet és kultúrát. Elutazott Olaszországba, majd Spanyolországba és James Joyce nyomán Dublinba is. Azután visszament Párizsba és tanulmányozni kezdte a francia lírát, mellette némafilmforgatókönyveket írt. Visszatért az Egyesült Államokba és 1970-ig anglisztikát és összehasonlító irodalomtudományt tanult a Columbia Egyetemen. 1970 augusztusában matróznak állt egy tankerhajón a Mexikói-öbölben.
1971–1974 között ismét Párizsban tartózkodott. Ott találkozott Samuel Beckettel, aki nagy hatással volt rá. Párizsban fordító, angoltanár és a The New York Times telefonközpontosa volt.
1974-ben visszatért az Egyesült Államokba és a Columbia Egyetemen adott órákat. Mellékállásban francia szerzők – többek között Stéphane Mallarmé és Joseph Joubert – műveit fordította angolra. 1974-ben feleségül vette Lydia Davist. 1975-ben ösztöndíjat kapott az Ingram-Merrill-Alapítványtól. Több egyfelvonásos darabot írt. 1978-ban megszületett Daniel fia. 1978-ban Paul Benjamin álnéven adta ki a Squeeze Play detektívregényt. 1979 elején meghalt apja, öröksége lehetővé tette, hogy az írásnak szentelje idejét. Házassága felbomlott. 1982-ben Siri Hustvedt írónőt vette el feleségül, és a Princetoni Egyetemen kezdett tanítani. Egy lányuk született 1987-ben, Sophie.
Auster Brooklynban élt családjával a Prospect Park közelében. Sokat utazott, író-olvasó találkozókon vett részt az Egyesült Államokban és Európában.
Írói pályája
Első sikerkönyve a The Invention of Solitude (A magány feltalálása, 1982) után, melyben apjának állított emléket, a New York trilógia (The New York Trilogy, 1987) hozta meg számára a hírnevet. Ezekben a megszokottól eltérő, csak lazán összefüggő detektívregényekben az emberi léttel, identitással kapcsolatos kérdésekkel, valamint a nyelvet és az irodalmat érintő problémákkal foglalkozik és megteremti saját posztmodern és a posztmodernizmust bíráló kifejezési formáját.
Az identitáskeresés és az élet értelmének kutatása jellemzi Auster későbbi műveit is. Jó néhányban a véletlen történések állnak a középpontban és intenzíven foglalkozik az emberek egymáshoz és környezetükhöz fűződő viszonyával. Visszatérő témái többek között az aszketizmus, egy közelgő katasztrófa érzése, a beszéd és megértés képességének elvesztése, az apa hiánya, a hétköznapi élet, a kudarc, sikertelenség, írás/elbeszélés, metafikció, intertextualitás, a történet főszereplője vagy elbeszélője egy megszállott író.
A The New York Times 1990 karácsonyán publikálta az Auggie Wren's Christmas Story című novelláját. A filmrendező Wayne Wang is olvasta, és többszöri találkozásuk után készültek 1995-ben a Füst (Füst) (Smoke) és a Blue in the Face(Egy füst alatt – Beindulva) című filmek. Auster írta a forgatókönyvet és társrendezőként is közreműködött. A Füst elnyerte az Independent Spirit Award for Best First Screenplay díjat A legjobb első forgatókönyv kategóriában és a Bodil-díjat. Sophie Calle francia írónővel és fotóművésszel eszmecserét folytatott a művészetről, és a beszélgetésekből született 2007-ben a Double Game című közös kiadású könyvük.
Austert ért intellektuális hatások
Paul Auster és John Ashbery a Brooklyn könyvfesztiválon (2010. szeptember 12.)
Heiko Jakubzik a Heidelbergi Egyetemen tartott disszertációjában kifejtette, hogy Paul Auster írásaira nagy hatással volt Jacques Lacan francia pszichoanalitikus munkássága és az amerikai transzcendentalizmus, nevezetesen Henry David Thoreau és Ralph Waldo Emerson és Nathaniel Hawthorne.
Lacant tekintik a francia posztstrukturalizmus egyik kulcsalakjának. Lacan felfogása szerint a beszéden keresztül lépünk kapcsolatba a külvilággal, amit viszont érzékszerveinkkel észlelünk. Ezeket az észleléseket a beszéd, a nyelv segítségével fejezzük ki és a tudatunkban is a nyelv által strukturálódnak. A tudatalatti is a nyelvhez hasonlóan strukturált. Csak szavakkal tudjuk megfogalmazni, leírni a külvilágot, ugyanakkor hiányérzetünk van, mert a szavak soha nem adják vissza pontosan érzéseinket, észleléseinket. Jakubzik szerint ez Auster írásainak központi témája. Néhány irodalomtörténész szerint olyan posztstrukturalista filozófusok is hatottak Austerre mint Jean Baudrillard és Michel de Certeau. Auster úgy nyilatkozott, hogy számára olvashatatlan ez a filozófia.
A transzcendentalisták azt vallják, hogy a civilizációszimbolikus rendje elválasztotta az emberiséget a természettől, a világ természetes rendjétől, ezért vissza kell térni a természethez. Auster regényeinek főszereplői gyakran olyan írók, akiknek az írás jelenti az élet értelmét és megkísérlik megtalálni helyüket a természet rendjében, hogy képesek legyenek újra a civilizációban élni (Thoreau: Walden).
Kitüntetései
1989: Prix France Culture de Littérature Étrangère (New York trilógia)
1990: Morton Dauwen Zabel Award (American Academy of Arts and Letters díja)
Ez a szócikk részben vagy egészben a Paul Auster című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
.jpg)
