A DIGI World a DIGI ismeretterjesztő televíziócsatornája volt. Romániában2012. október 1-jén indult. A csatorna teljesen reklámmentes volt. Az adóval technikai problémák léptek fel október végén, ezért annak indulása (a DIGI Life-hoz hasonlóan) néhány napot csúszott, végül 2012. november 1. helyett november 7-én indult el a magyar adás. Eredeti tervek szerint közös verzió lett volna a román adással, ezért csúszott az indulás.[forrás?]
A DIGI World reklámmentes volt, csak a szolgáltató nyereményjátékait hirdette néha az ajánló blokkban.
Az adó 16:9-es képarányt használt, HD és SD változata is létezett. Románia korhatár-besorolását alkalmazta, de legfeljebb a 12-es korosztályig, 15-ös és 18-as műsorokat nem vetített. Nem alkalmazott piktogramot, a korhatárt a műsor előtti szünetzáró inzertben jelezték.
A DIGI World adásblokkjainak ideje változó volt, legtöbbször 30 perces. Gyakran alkalmazták ezt a blokkot a 25 perces műsoroknál is, ilyenkor egy hosszabb, öt perces szünettel pótolták ki a maradék időt. Az adó fő vetélytársai a házon belüli, szintén a DIGI érdeklődési körébe tartozó egykori DoQ, illetve a Discovery CommunicationsDiscovery Science csatornája volt. Eredetileg főleg a Discovery World-öt és az ID Investigation Discovery-t pótolta, de azok 2016-ban befejezték magyarországi sugárzásukat. Előbbi helyén a motorizációs témájú Discovery Turbo Xtra, utóbbi helyén pedig a női nézőket megcélzó ID Xtra volt fogható. Azóta az említett csatornák közül a Discovery Science és a DTX is megszűnt, míg az ID Xtra új neve ID lett.
A csatorna 2022. szeptember 1-jén szűnt meg a DIGI többi ismeretterjesztő csatornájával, valamint a zenecsatornákkal és a Film Now-al együtt.
Műsorai
Sorozatok
10 nap a háborúig
60 gyilkos
80 nap alatt a Föld körül
360 gyilkos
A BBC háborúja
A Biblia rejtett titkai
Ablak a nagyvilágra
A brit tengerek titkai
A bűnüldözés iskolája
A csillagok nyomában
A csillagok története
A déli Csendes-óceán
A D-nap hősei
Adolf Hitler
Adrenalinfüggők
A fák világa
A fehér farkasok földjén
A fejlődő Afrika
A francia vadon
Afrikába mentem
Afrika élelmiszer piaca
A generáció, amely megváltoztatta a világot
A Grand Canyon expedíció Dan Snow-val
A gravitáció titkai
A gyógyítás ára
A háború, amelyben Amerika megszületett
A hadviselés művészete
A harmadik évezred orvosságai – Álom vagy valóság?
A harmincas évek színesben
A hiányzó bizonyíték
A Himalája Michael Palin szemével
A holnap nyomában – Az ember és a természet
A holnap nyomában. A víz
A II. világháború eltemetett emlékei
A Jéghegy-hadművelet
A jövő álmai
A klímaváltozás számokban
A kontinensek születése
A kőkörök titka
Albert Kahn csodálatos világa
Állati lángelmék
Állati otthonok
Álomszállodák
A Lőpor-összeesküvés
Alpres Ski
A második világháború – Zárt ajtók mögött
Amerikában John Bishoppal
Amerika bőségszaruja
Amerikai csalók szökésben
A mi háborúnk – Tíz év Afganisztánban
A mi királynőnk
A mi világháborúnk
Amikor a természet lecsap
Amit a tudományról tudni kell
Amit tudni kell az emberi testről
A monszun földjén
A nagy háború halálalagútjai
A nagy korallzátony
Anatómia és művészet
A néma háború
A nemzetközi terrorizmus 1945 után
Anglia történelmi erődjei
Angol királyok könyvei
A Normannok
A partitúra meséi
Apres Ski
A régészet titkos története
A sarkvidék Bruce Parry-vel
A Sherlock Holmes-hatás
A sorozatgyilkos orvos
Ássuk ki a múltat!
A szafari története Richard E Granttel
A szelek világa
A szerelem városai
A szibériai kaland
A szuperhősök köztünk élnek
A tengerek vadászai
A tengerjáró Tara
A tenger óriási
A természet nagy eseményei
A természet nevében
A természet technológiája
A természet titkai
A törzs
Attenborough – 60 év a vadonban
A tudomány kutatása
A tudomány története
A tüzes óriások árnyékában
Auschwitz öröksége
Ausztráliában John Bishoppal
Autókerítő
Autónyúzók
A Vasherceg
A világ harcművészetei
A világ kincsei – Az emberiség öröksége
A világörökség
A világ Stonehenge után – Nagy-Britannia születése
A világ titkai
Az égbolt titkai
Az élet csodái
Az élet kezdete
Az ember bolygója
Az emberiség története
Az évszakok bűvöletében
Az iraki háború
Az ismeretlen Földközi-tenger
Az ítélet: halál
Az I. világháború elfeledett hősei
Az ókori Egyiptom kincsei
Az olaj bolygója
Az Oszmán birodalom – Európa muzulmán uralkodói
Az Univerzum csodája: Az ember
Az utolsó felfedezők
Az utolsó nácik
Az utolsó nomádok
A zsidók története
Bankárok
Bizarr természet
Borneói expedíció
Brazília Michael Palin-nel
Brit sorozatgyilkosok
Civilizációk egykor és ma
Csak egy Földünk van – Ázsia legjava
Csak egy Földünk van – Felfedezni Kínát
Csak egy Földünk van – Kína legjava
Csak utazás, semmi más
Csatamező
Csavargó család
Csendes-óceáni napló
Csíkos fivérek: A mongúz banda
Csináljuk a történelmet!
Csodálatos elmék
Csoda születik
Csodás folyók Európa szívében
Dinoszaurusz bolygó
Egy birodalom születése – A Kelet-indiai társaság
Egy év az Ír folyóban
Élet a Föld legnagyobb kráterében
Élet a lombok között
Elfeledett rabszolgatartók
Elnyelte a dzsungel
Első osztályú városok
Emlékezetes idők
Európa ízei
Európa őserdői
Építsünk bolygót!
Építsünk nagyobbat!
Európa őserdői
Fagyos bolygó
Feltárni a múltat
Fény az éjszakában – Három város meséje
Fény és sötétség
Florida vadjai
Formabontó építészet
Földi naplók
Földünk fejlődése
Földünk természeti csodái
Gandhi
Gazdagodj okosan!
Guyanai expedíció
Gyermeknevelés az állatvilágban
Gyilkosok és áldozatok
Gyilkosság RT.
Gyógyítsuk meg a Földet!
Háború a tengeren
Hajócsodák a történelem hullámain
Három éhes fickó
Három név, egy történet
Harc a klímaváltozás ellen
Hawaii – A földi paradicsom
Hazudj, ha tudsz!
Hétvégi kalandok
Híres brit városok
Hiroshima
Hogyan lettem milliomos?
Iparvárosok Kínában
Ismeretlen India
James May, a világűr peremén
James May bemutatja: Amit a tudományról tudni kell
Járműóriások párbaja
Jimmyvel az erdőben
Jönnek a kínaiak!
Kalandok a világ körül
Kalandok vízen és szárazon
Karibi kalandok Simon Reeve-vel
Karibi pillanatok
Kémek iskolája
Kényeztető természet
Képeslap helyett
Keresztes hadjáratok
Kétkezi milliomosok
Kezek és lábak
Kína belülről
Kínai kapitalista forradalom
Királyi kuzinok háborúja
Kiruccanás
Kiruccanások
Kóstold körbe a Földet!
Kő kövön
Krokodilok nyomában Ben Fogle-lal
Különleges szállodák
Különös rituálék
Labor a felhők között
Láthatatlan Itália
Legendás tengerpartok
Legendás várak
Légi katasztrófák
Lóháton a világ körül
London vadvilága
Lőttek az elméletnek
Luxus vitorlással az óceánon
Madagaszkár
Madártávlatból
Magányos bolygó: Ismeretlen vidékek
Maki blues
Makimesék
Mélytengeri búvárok: A második világháború
Mesél a sivatag
Mesélő kövek
Mesélő kövületek – A természet rejtett kincsei
Mesteri kézművesek
Metropolisz
Michael Palin – Új Európa
Mocskos városok
Múzeumok titkai
Nagy-Britannia öröksége
Nagy skót szellemek
Nagy túlélők
Napló a szigetekről
Napóleon
Newton
Ó, azok az oltalmazó gépek!
Obama Amerikája
Óceánok
Óriásgép születik – Az Airbus 380-as
Oroszlánok testközelből
Oroszország felfedezése Jonathan Dimblebyvel
Orvoslás a frontvonalban
Orvosok a világ tetején
Ökoautók
Örökségünk őrzői
Ősi kincsek az Indus mentén
Ősi kincsek titkai
Paranormális jelenségek
Pár perc tudomány
Partvidékek – Ausztrália
Paul Merton Európában
Paul Merton Indiában
Paul Merton kalandjai
Peking – Egy világváros életrajza
Pillantás a jövőbe
Putyin Oroszországa
Rács mögött
Randevú a lajhárral
Rejtélyes skót gyilkosságok
Rendkívüli nők
Rick Steves Európája
Román sikerek Angliában
Shaun Ryder és az UFO-k
Sigmund Freud – Út és ösztön
Sikerek a Közel-keleten
Simon Reeve szent folyói
Sítalpon a luxusba
Sivatagi háború
S.O.S. – A Föld végveszélyben
Szélsőségek nyomában
Szeptember 11 – A nap, amely megváltoztatta a világot
Szerzetesek évezrede
Szólt a jövendőmondó
Tájak, aromák
Találkozás az ősökkel
Teremtő Földünk
Természet RT.
Tervezőzsenik
Törzsek a Himalájában
Törzsek nyomában
Tudásra szomjazva
Tudd meg!
Tudomány a terror ellen
Tudósok a bűnözők ellen
Új-Guineai expedíció
Utazás a Loire mentén
Utazás az életen át
Utazz okosan!
Utazzuk be Óceániát!
Útra fel!
Űrhajósok
Űrkorszak – A NASA története
Vad Mongólia
Vadon a szomszédban
Változó idők
Vár a nagyvilág
Veszélyes utak
Viharvadászok
Virágarzenál
Vissza a halálból
Vissza Európába
Zseniális találmányok
Zsenik a tervezőasztalnál
Filmek
9/11 – Szükségállapot
A bébibumm-generáció
A berlini fal – Egy szétszakított város krónikája
A berlini fal titokzatos története
A Cápa-Öböl delfinjei
A cserépdarab meséje
A darvak birodalma
Adatforradalom
A digitális énünk
A digitális világ – A 21. század új diákjai
A Dolomitok madártávlatból
A dominó effektus – Európa válságban
A dzsungel rejtélyes manói
A fafojtó füge árnyékában
A fagy birodalma – A nagy utazás
A fagy birodalma – Vékony jégen
A fekete lyukak titkai
A fekete mamba – Egy halálos probléma
A felfedezések aranykora
A felvilágosodás hősei
A floridai víznyelők rejtélye
A foszforválság
A Föld nevű gépezet
Afrika aranyvonata
Afrika utolsó nomádjai
A General Motors-botrány
A genetika boszorkánykonyhája
A gépek kora
A gyapjas mamutok nyomában – Jégbe rejtett titkok
A Gyémántkirálynő
A gyógyszeripar trükkjei
A gyönyörű és kegyetlen Elba
A győzelem sötét oldala
A halál után – Az enyészet kutatása
A halhatatlan árnyjáték
A hallgatag kertész: A Hidcote major kertje
A hallgatag kertész: A Serre de la Madone kert
Ahány kultúra, annyi naptár
A harc indiai művészete
A Harz hegység
A Harz hegységtől az Északi-tengerig
A hatalmas tudatalatti
A hegymászás születése
A Himalája
A Holnap világa
A jég titka
A jóléti államok vége
A jövő vége?
A katakombák rejtélye
Aki majdnem megölte Kennedyt
A királyért és a birodalomért!
A királynő kertje
A királynő palotái
A kisbabák titkos élete
A klímaváltozás oka: Az ember
A komodói sárkány
A kristálykoponyák legendája
A kristálykoponyák rejtélye
A kristálytavak birodalma
A kubai rakétaválság
A La Plata-i csata
A láthatatlan Róma
Állatmúmiák – Egyiptom sötét titka
A Liberty hajóosztály
Alsó Ausztria vadonjai
A Lusitania tragédiája
A luxus története
A Lüneburgi puszta
A mágikus Kabbala
A Magna Carta
A majomember bolygója – Harc a Földért
A Mars küldetés
A medvecsalád és én
A mélység hangjai
A Mekong-Delta gyermekei
Amerika csodálatos nemzeti parkjai
Amerika fegyverben
A mesélő erdő
A mesterséges intelligencia nyomában
A modern maffia
A Monarchia vasútjain
A Mont Blanc
A nagy olvadás
A nagy pelék erdeje
A nagy kommunista bankrablás
A Naprendszer vulkánjai
A nagy szökés – A leszámolás
A nagy utazás – II. Ramszesz nyomában
A nap titkai
Andrei Blaier – Fény és árnyék
A nemzetközösség hét csodái
Anglia alulnézetben
Anglia az I. világháborúban
Anne Lister története
A pandák megmentése
A pápuák földjén
A pestis visszatér?
A polgárháború hősei
A prérikutyák titokzatos nyelve
A quintinshilli vonatszerencsétlenség
A rejtett hegyvidék
A remény hullámai
A római sírkamra titkai
Ásatások Írországban
A sejt
A Shuklapantha rezervátum
A sivatagi hangyák birodalma
A somme-i csata – A vereségtől a győzelemig
A sötét energia rejtélye
A Spitfire-lányok: Pilótanők a háborúban
A Steinhuder-tenger-alsó – Szászország gyöngyszeme
A Sulu-tenger partján
A szépség és a szörnyeteg igaz története
A szíriai csapda
A tanárnő, aki dacolt Hitlerrel
A teremtés igaz pillanata
A teremtő gondolat
A tenger és a szikla szirt
A tigris visszatér
A tiltott emlékezet
A Titanic tanúi
A titokzatos havasi gyopár
A titokzatos törpe víziló
A tízmillió fontos kihívás
Atlantisz
Atlantisz – A bizonyíték
Átok és gyönyör – Goya
A tömegmészárlások túlélői
A Trump család története
Attenborough és az óriástojás
Aurora, a Fülöp-szigetek ékköve
Auschwitz – A nácik végső megoldása
Auschwitz tanúja
Autószörnyek
A vad baltikum: Erdők és mocsarak
A vadregényes Mecklenburg
A vámpír hercegné
A vihar útjában
A világ legnagyobb bombája
A világ ünnepei
A Vörös tenger
A Weser-hegység
A zöldhatárok országa
Az afrikai gyilkos méhek
Az agyaghadsereg újabb titkai
Az agyam és én
Az Amazonas eredete
Az anyagok titkai
Az Apolló-lepke
Az arany ára
Az armada igaz története
Az Edward Snowden sztori
Az egymillió kígyómarás országa
Az éj, amikor Frankenstein megszületett
Az Elba
Az élelmezés jövője
Az elfeledett Brazília
Az elfeledett temető titkai
Az első britek
Az elveszett szurdok csimpánzai
Az ember, aki felfedezte Egyiptomot
Az emberiség gyökerei
Az emberszabásúak titkai
Az én kulturális forradalmam
Az erkölcs úttörői
Az érzékelés határai
Az északi erdőség fekete medvéi
Az évszázad üstököse
Az igazi Bonnie és Clyde
Az igazi Marie Curie
Az igazi Neil Armstrong
Az igazi svájci Robinson család
Az ipari forradalom
Az iraki mocsárvidék csodája
Az istenek földjén
Az istenek lehelete
Az I. világháború asszonyai
Az I. világháború madártávlatból
Az I. világháború utolsó napja
Az Odera
Azok a varázslatos gombák
Az öregedés jövője
Az ősi Britannia története – Az Orkney-i kőkori templom
Az Ősrobbanás gépezete
Az újjászületés fája
Az Univerzum fürkészői
Az Univerzum mikroszkóp alatt
Az utolsó drohobicsi zsidó
Az utolsó Grizzly
Barangolás a Schlei-öböl vidékén
Békét a favelláknak!
Belek
Bin Laden nyomában
Bizarr otthonok
Biztonság vagy szabadság?
Búvárkalandok a jég birodalmában
BMW – A guruló szenvedély
Bolygónk energiaellátása
Brit Awards 2015
Célkeresztben a Remington
Churchill – Háború vagy béke?
Churchill és az I. világháború
Churchill sivatagi háborúja – Az út El Alameinig
Civilizáció – A nyugat alkonya
Colditz, a legendás börtön
Csodák
Csodálatos Lettország
Dacolva az árral
Dalí, az ismeretlen filmes
Dél-Tirol, a megosztott tartomány
Delphi – Az ókori világ közepe
Drakula igazi arca
Dzsihád Amerikában
Echo – A felejthetetlen elefánt
Ecuadortól Galápagosig
Ecumenopolisz
Éden a Balti tengeren – Rügen
Édenkert Berlin kapujában
Égi háború – Az angliai csata igaz története
Egyiptom, és ami alatta rejlik
Egy szabad ország: New York 2001 őszén
Élet a pulykák között
Élet lóháton
Elfeledett almafajták
Energiát a sivatagból!
Elsa – Az oroszlán, amely megváltoztatta a világot
Ember, fa, Máramaros
Emlékeink
Emsland
Én, Putyin
Erdei elefántok
Eredetünk
Érzékcsalódások
Észak-Korea – A nagy illúzió
Extrém időjárás
Everest – Akik nem tértek vissza
Fallúdzsa – Egy nemzedék tragédiája
Fannie utolsó vacsorája
Farkas expedíció
Fedezzük fel Itáliát!
Fehérgalléros bűnözők – Élet a rács mögött
Felhőkarcolók tetején
Figyeld magad!
Ford – Az ikon újjáéled
Föld a víz alatt
Földünk fura csodái
Forma-1 – Vészterhes évek
Francia édenkertek – A Pireneusok Nemzeti Park
Francia édenkertek – A Port Cros Nemzeti Park
Galaktikus meteorológia
Gallipoli: Murdoch háborúba megy
Göring utolsó titka
Görög mítoszok – Igaz történetek
Grönland
Gyilkos bálnák között
Háború a famaffia ellen
Hadrianus
Hajsza az energiáért
Hal! A japán mánia
Halál tábor Treblinkában – Túlélők történetei
Halottaink nyomában
Hamuból lett – Herculaneum elveszett könyvtárának felfedezése
Harc a vízért
Harcban a hekkerekkel
Hárpia, a majomevő sas
Harz hegységtől az Észak-tengerig
Használati utasítás a Földhöz
Határtalan világ? – Úti kalauz az Univerzumhoz
Haya safari
Hegyi gorillák
Hegyre fel!
Heligan – Az elveszett paradicsom
Helikopterrel Afrikában
Helmut Schmidt
Hitler pere – Ami a filmből kimaradt
Hogyan építsünk dinoszauruszt?
Hogyan legyünk kreatívabbak?
Hogy működnek a rovarok?
Holdra szállás – Az Apollo 11 projekt
Horvátország, az Adria ékköve
Humusszal a klímaváltozás ellen
II. Erzsébet megkoronázása
II. Nagy Frigyes
Ikonikus uralkodók
Iparvárosok Kínában
Isaac Newton, az utolsó mágus
Isteni étkek – Az ételáldozatoktól az utolsó vacsoráig
Istent játszva
Itt jön a Vénusz!
Izland, a tűzhányók szigete – Az új kitörés
Izland, a kietlen vadon
Jégmadárlesen
Jeruzsálem – A szent város születése
Jimmy világot lát
Joe McCarthy, az amerikai hazafi
Kábelrengeteg a tenger alatt
Kadhafi – Egy őrült uralkodó
Kagylók, érmék, számsorok – A pénz kultúrtörténete
Kaja-gyár
Kaland a Serengetiben
Kalandvágyó asszonyok
Kalauz az anyagok világához
Karácsony Pakisztánban
Karintia – Az ezer tó vidéke
Kémek a jégen
Kert a tenger alatt
Készítsünk csillagot!
Kim Dzsong IL: A tiltott életrajz
Kim Dzsong Un, az utolsó vörös herceg
Kína – Diadal és zűrzavar
Kína Amerika ellen
Kínai milliárdosok
Kína másik arca
Ki ölte meg a hercegeket?
Ki ölte meg Sztálint?
Királynak született
Ki vagy, doki? – Tudomány a doki mögött
Klikkelj a frissítésre!
Kódfejtők: A Bletchley Park elfeledett hősei
Korea, a hajóépítő nemzet
Kórház a város szélén – Teheránban
Közel-keleti koktél
Kumbha Mela
Labdát a világnak
Lázadók, példaképek, vezetők
Lily – Egy medve élete
Madoff rács mögött
Magmentők
Magyarország, 1956 – A mi forradalmunk
Makaótól Szecsuánig
Mark Zuckerberg: A Facebook titkai
Marsi vagy, vagy vénuszi?
Mauritius
Mauthausen – A megújuló tárlat
Megállítható-e a klímaváltozás?
Melyik univerzumban élünk?
Mekkora az Univerzum?
Mennyit ér egy holttest?
Mentsük meg magunkat magunktól!
Merkel
Miért nem tudjuk megjósolni a földrengéseket?
Mi lesz a szeméttel?
Mi tesz minket emberré?
Mi történt a maláj géppel?
Mi ütött az időjárásba?
Mi van a levegőben?
Montezuma
Mozambik
Műanyag – Az igazi tengeri szörny
Műholdak – A világ urai
Namíbia – Az élő sivatag
Nanak Guru nyomában
Nelson Mandela – Aki a szabadságért élt
Németország vadvilága – A Türingiai-erdő
Nemzeti Parkok Amerikában – A Glacier Bay
Nemzeti Parkok Amerikában – A Grand Canyon
Nevetés és tudomány
Noé bárkájának nyomában
Nyelvészek
Oázisok a tenger mélyén
Oldenburg vadvilága
Olaszország tűzhányói – Élet a lőporos hordón
Omár Molla nyomában
Operatőr: losif Demian
Óriásgép születik – Az Airbus A380-as
Oroszlánhűség
Országot vegyenek! – Az NDK kiárusítása
Ősember a boncasztalon
Ősi óriáscunamik
Palesztina: Nincs visszaüt
Panamától a Kókusz-szigetekig
Pandakaland
Párizs háztető
Párizsi paloták
Pénz, olaj, hazugság
Pillangó igaz története
Pillangók
Pirulák, porok, kencék
Pol Pot – Út a Gyilkos mezőkig
Pompeii – Az utolsó pillanat rejtélye
Postások és pingvinek
PQ17 – Katasztrófa a Jeges-tengeren
Putyin – Az interjú
Rajzás
Rakétalovagok
Rallye – Vészterhes évek
Rendkívüli utazás a Nap körül
Repülő orrszarvúk
Rio Negro – A fekete folyó
Robotkéz – Esély egy új életre
Robotot akarok!
Romorantin – Da Vinci megvalósulatlan álma
Rovarvadászok Thaiföldön
Sabah – Édenkert Borneón
Sortűz – Birodalmak csatája
Spanyolország – A lázadás folytatódik
Sri Pada – Ég és föld között
Stacey Dooley nyomoz
Steve Jobs – A milliárdos hippi
Szélerőmű – Szélmalomharc?
Szicília másképpen
Szíria – Az eltitkolt forradalom
Szíria – Utazás a pokolba
Szívrohamtól rettegők
Taj Mahal: Az álom őrei
Tánc a sötétben – A fizika határain
Téglák: Az élet építőkockái
Tengerkék csoda Indonéziában
Tengeri vidrák – A millió dolláros bébi
Terrorista voltam
Testvérem, a terrorista
Tigris expedíció
Timbuktu eltűnt könyvtárai
Tornádók völgye
Túlélni a holokausztot
Túlélni az autóbaleseteket
Túlélni az óriás cunamit
Túléltem a háború poklát
Túszdráma a Szaharában
Új otthon
Új utakon a gázkitermelés
Utazás a Loire mentén
Út az Unióba
Űrorvoslás
Űrprogram Guayanában
Űrsiklók – Az utolsó küldetés
Űrszemét
Vadászat a Higgs-bozonra
Vad baltikum – A part
Vadon a ház körül
Vadon a kastélyparkban
Vadon a lőtér helyén
Vadon Hamburg kapujában
Vadvizek és szédítő csúcsok – Barangolások Reisseckben
Valóban egyedül vagyunk?
Van még hely a Földön?
Varázslatos India
Város a hullámok mélyén – Pavlopetri
Vásárlás kattintással
Végzetes repülőút
Veszedelmes napviharok
Veszélyben a Colorado
Veszélyben a mangrovék
VII. Eduárd – Az élvezetek királya
VIII. Eduárd, a náci király
VIII. Henrik – Egy zsarnoki elme
VIII. Henrik királynéi
VIII. Henrik végrehajtója – Thomas Cromwell felemelkedése és bukása