| Edna Ferber | |
| Ferber 1928-ban | |
| Született | 1885. augusztus 15. Kalamazoo, Michigan, Egyesült Államok |
| Elhunyt | 1968. április 16. (82 évesen) New York, |
| Állampolgársága | amerikai |
| Nemzetisége | amerikai |
| Foglalkozása |
|
| Iskolái | Lawrence Egyetem |
| Kitüntetései |
|
| Halál oka | rák |
A Wikimédia Commons tartalmaz Edna Ferber témájú médiaállományokat. | |
Edna Ferber (Kalamazoo, 1885. augusztus 15. – New York 1968. április 16.) amerikai regényíró, novella- és drámaíró. Regényei közé tartozik a Pulitzer-díjas So Big (1924), Show Boat (1926; ebből készült az ünnepelt 1927-es musical), Cimarron (1930; az ebből készült filmet a legjobb filmnek járó Oscar-díjra jelölték 1931-ben), a Giant (1952; 1956-ban azonos című film készült) és az Ice Palace (1958), amelyet 1960-ban filmesítettek meg. 1922-ben megjelent Old Man Minick című novelláját segített színdarabká alakítani (Minick), és háromszor is filmre adaptálták, 1925-ben Welcome Home címmel némafilmként, 1932-ben The Expert, 1939-ben pedig No Place to Go címmel.
1885. augusztus 15-én született a michigani Kalamazoo-ban, egy magyar származású zsidó raktáros, Jacob Charles Ferber és milwaukee-i, wisconsini születésű felesége, Julia (Neumann) Ferber (aki német zsidó származású volt) gyermekeként. Gyakran költözködtek apja üzleti kudarcai miatt, amelyet valószínűleg az apja korai vaksága okozott. Miután Chicagóban, Illinoisban élt, az iowai Ottumwába költözött szüleivel és idősebb testvérével, Fannie-val, ahol 7 évig laktak (Ferber 5-12 éves korában). Ottumwában Ő és családja brutális antiszemitizmussal szembesült, pl. a felnőtt férfiak mindennap verbálisan bántalmazták, kigúnyolták és leköpték őt, amikor ebédet vitt apjának, gyakran jiddis akcentussal kigúnyolva. 12 éves korában Ferber és családja a wisconsini Appletonba költözött, ahol középiskolát végzett és rövid ideig a Lawrence Egyetemen járt.

A kezdetben színészetet tanulni készülő Ferber 17 évesen feladta ezeket a terveket, hogy segítsen eltartani a családját. Megtiltották, hogy retorikát tanuljon, és a pillanat hevében befejezte felsőoktatási tanulmányait, kimaradt a Lawrence-ből, majd az Appleton Daily Crescenthez és végül a Milwaukee Journal-hoz került. Riporterként beszámolt az 1920-as republikánus nemzeti kongresszusról és az 1920-as demokrata nemzeti konventről a United Press International-nek.
Amikor Ferber vérszegénységből lábadozott, 1911-ben összeállították és kiadták első novelláit, a Dawn O'Hara, a The Girl Who Laughed című regényét.
1925-ben elnyerte a Pulitzer-díjat So Big című könyvéért. Ferber eleinte úgy gondolta, hogy a So Big nem túl jól sikerült, de amikor elküldte a könyvet kiadójának, Doubledaynek, meglepődve értesült, hogy a férfi nagyon élvezi a regényt. Ezt tükrözte a nagyközönségnek eladott több százezer példány is. A díjat követően a regényből némafilm készült Colleen Moore főszereplésével még ugyanabban az évben. 1932-ben egy korai hangosfilm remake következett, Barbara Stanwyck és George Brent főszereplésével, Bette Davis-szel pedig a mellékszerepben. A So Big 1953-as verziója Jane Wyman főszereplésével a legnépszerűbb változat a modern közönség körében.
A So Big népszerűségét meglovagolva Ferber következő regénye, a Show Boat ugyanolyan sikeres lett. Nem sokkal megjelenése után Jerome Kern zeneszerző javasolta, hogy alakítsák musicallé. Ferber megdöbbent, azt hitte, hogy az 1920-as évek tipikus könnyed szórakozásává változtatják. Amíg Kern elmagyarázta, hogy ő és Oscar Hammerstein II egy más típusú musicalt akarnak létrehozni, Ferber megadta neki a jogokat és 1927-ben mutatták be a Broadway-n, majd még nyolcszor újították fel.
1952-es regénye, a Giant lett az 1956-os film alapja, Elizabeth Taylor, James Dean és Rock Hudson főszereplésével.

Ferber 82 éves korában, New York-i otthonában halt meg gyomorrákban. Hagyatékát megmaradt nőrokonaira hagyta, de engedélyt adott az amerikai kormánynak irodalmi munkásságának terjesztésére, hogy bátorítsa és inspirálja a jövőbeli női szerzői.
Ferber soha nem házasodott meg, nem volt gyermeke és nem ismert, hogy romantikus vagy szexuális kapcsolatban állt volna. A Dawn O'Hara című korai regényében a címszereplő nagynénje még ezt is megjegyzi: "Vénlánynak lenni olyan volt, mint a fulladás okozta halál – igazán elragadó érzés, amikor abbahagyod a küzdelmet." Ferber anyai érdeklődést mutatott unokahúga, Janet Fox színésznői karrierje iránt, aki fellépett Ferber Dinner at Eight (1932) és a Stage Door (1936) című drámák eredeti Broadway-szerepeiben.
Ferber szókimondó és gyors eszű volt. Egy alkalommal más zsidó vendégeket vezetett a házibuli elhagyására, miután megtudta, hogy a házigazda antiszemita.
Munkája olyan magas színvonalú volt, hogy sok szexista irodalomkritikus azt hitte, hogy egy férfi írta a narratíváit női álnéven.
1922-től kezdődően Ferber tizenhárom-tizennégy éven keresztül évente egyszer-kétszer Európába látogatott. Ezalatt a legtöbb amerikaival ellentétben őt nyugtalanította a náci párt felemelkedése és annak az antiszemita előítéletnek a terjedése, amellyel gyermekkorában szembesült. Ezt így kommentálta: "Félelmetes dolog volt látni, hogy egy kontinens – egy civilizáció – a szeme láttára omlik össze. Ez egy gyors és elkerülhetetlennek tűnő folyamat volt, amelyre senki sem fordított különösebb figyelmet." Félelmei nagymértékben befolyásolták munkáját, amelyben gyakran szerepeltek a faji és kulturális megkülönböztetés témái. 1938-ban megjelent önéletrajzi könyve, az A Peculiar Treasure eredetileg egy Adolf Hitlernek szóló rosszindulatú ajánlást tartalmazott:
„Adolf Hitlernek, aki jobb zsidóvá és megértőbb emberi lénnyé tett engem, ahogyan több millió zsidót, ezt a könyvet az utálat és a megvetés jellemezte.”
Ferber tagja volt az Algonquin Round Table-nak, egy olyan okos csoportnak, akik mindennap ebédkor találkoztak a New York-i Algonquin Hotelben. Ferber és a Kerekasztal másik tagja, Alexander Woollcott régóta ellenségek voltak, ellenszenvük egészen Woollcott 1943-as haláláig tartott, bár Howard Teichmann Woollcottról írt életrajzában kijelenti, hogy viszályukat félreértés okozta. Teichmann szerint Ferber egyszer úgy jellemezte Woollcottot, mint "egy New Jersey-i Nerót, aki összetévesztette a pinafore-ját egy tógával".
Ferber együttműködött a Round Table taggal, George S. Kaufmannal a Broadway-n bemutatott több darabban: Minick (1924), The Royal Family (1927), Dinner at Eight (1932), The Land Is Bright (1941), Stage Door (1936), és Bravo! (1948).
A Saturday Review of Literature által végzett közvélemény-kutatásban, amelyben arról kérdezték amerikai írókat, hogy melyik elnökjelöltet támogatták az 1940-es választásokon, Ferber azon írók közé tartozott, akik Franklin D. Rooseveltet támogatták.
Ferber regényeiben általában erős női főszereplők, valamint mellékszereplők gazdag és változatos gyűjteménye szerepelt. Általában legalább egy erős másodlagos szereplőt emelt ki, aki etnikai vagy egyéb diszkriminációval szembesült.
Művei gyakran az amerikai kultúra kis részhalmazaira vonatkoztak, és néha olyan egzotikus helyeken játszódtak, amelyeket meglátogatott, de nem ismerte azt közelebbről, például Texasban vagy Alaszkában. Ezzel segített felhívni a figyelmet az amerikai kultúra sokszínűségére azok számára, akiknek nem volt lehetőségük megtapasztalni azt. Néhány regény olyan helyeken játszódik, ahol még nem is járt.