Erg

Az „Erg” lehetséges további jelentéseiről lásd: erg (mértékegység).

Az erg (arab عرق, kb. dűnetenger) a sivatagok egyik megjelenési formája. A magyar földrajzi nyelv az erg kifejezést párhuzamosan használja a homoksivatag megjelöléssel. Az erg szélfútta homok által uralt, növényzet nélküli, nagyjából sík területet jelent. A földrajzban egy terület akkor kaphat erg megjelölést, ha legalább 125 km² területet borítanak be szélfútta homokból felépülő dűnéi. Az ennél kisebb homoksivatagokat dűnemezőnek nevezik. A Föld legnagyobb sivatagja a Szahara, amelyben számos erg található. A világ teljes vándorlásra képes homokmennyiségének 85%-a olyan ergekben koncentrálódik, melyeknek területe 32 000 km²-nél nagyobb. A homoksivatagok nem csupán a Földön találhatóak. A kutatók hasonló képződményeket fedeztek fel a Mars, a Vénusz és a Titán felszínén.

Ergek a Földön

A homoksivatagok az egyenlítő mindkét oldalán a 20° és 40° szélességi kör között helyezkednek el. Ezt az égövet a száraz, leszálló trópusi légáramlások uralják. Aktív mozgó homoksivatagok csak ott jönnek létre, ahol az éves csapadékmennyiség nem haladja meg 150 millimétert. A legnagyobb ergek a Szaharában, Délnyugat-Afrikában, Közép- és Nyugat-Ázsiában, Ausztrália középső területein helyezkednek el. Területileg kisebb, ám rendkívüli méretű homokdűnéivel tűnik ki Peru tengerparti sivatagja és Argentína északnyugati része. Észak-Amerika egyetlen aktív ergje Kalifornia, Arizona és Mexikó határvidékén fekvő Sonora-sivatag.

Homoksivatag ott keletkezik, ahol a különböző szállítóközegek nagy mennyiségben halmoznak fel homokot. Ilyen helyek a folyópartok, kiszáradt folyómedrek, olvadékvíz-síkságok és strandok. Majdnem az összes nagy homoksivatag olyan területen fekszik, ahol a leszálló légáramlatok miatti kevés csapadék nem teszi lehetővé a növényzet megtelepedését, kiszolgáltatván ezzel a területet a széleróziónak. A szél az apró szemű homokot felkapja, majd olyan helyeken halmozza fel, ahol topográfiai okokból elveszíti szállítóképességét. Egyes ergek homokja a dűnék helyétől több száz kilométernyire keletkezett. A homok ilyen mértékű felhalmozódásához igen hosszú idő kell. Legkevesebb 1 millió év szükséges az Arab-félszigeten, a Szaharában vagy a Közép-Ázsiában látható dűnék létrejöttéhez. A mélyebb medencékben fekvő homoksivatagokban a homok vastagsága elérheti az 1000 métert is. Az ausztráliai Nagy-homoksivatag homokja azonban nem sokkal vastagabb a látható dűnéknél. Az ergek homokdűnéit formájuk szerinti csoportokra osztjuk. Egyes ergekben a csillagdűnék, máshol a paraboladűnék vagy a barkánok jellemzőek.

A homoksivatagok a Föld igen gyorsan változó területei közé tartoznak.

Ergek más égitesteken

Tudomásunk van a Földön kívül létező homoksivatagokról. Ergek valószínűleg minden olyan bolygón előfordulnak, ahol az atmoszféra sűrűsége elégséges a szélerózió megindításához, illetve az anyag felhalmozásához. A Naprendszer három égitestén találhatóak homoksivatagok:

Vénusz

A Magellán űrszonda három homoksivatagot azonosított a Vénusz felszínén. Ezekben többnyire keresztirányú dűnéket azonosítottak, ami szélirány gyakori változását jelzi.

Mars

A Mars hatalmas kiterjedésű sivatagjai a sarkvidékek környékén csoportosulnak, ahol egyes dűnék igen figyelemre méltó nagyságot érhetnek el. A Mars homoksivatagjai szokatlan formákat mutatnak, amelyeket a homokfelszín alatti körülmények és a szél együttesen alakítanak ki.

Titán

A Titánt elérő és annak egyenlítői vidékeit feltérképező Cassini űrszonda 2005-ös képein a földi sivatagokhoz nagyon hasonló formák tűnnek fel. A Szaturnusz gravitációja a földi árapályhoz hasonlóan hat a Titán légkörére. A feltételezések szerint az árapály-hatás által keltett szelek hozták létre a Titán dűnéit. A fényképeken hosszú párhuzamos dűnesorok láthatóak. A Titán homokját a folyékony metán morzsolhatta le a felszíni kőzetekről.

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben az Erg (landform) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek

↑ "Issaouane Erg, Algeria". NASA Earth Observatory. 2006. október 1. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2006. május 18.
1 2 "Erg". Everything2. Hozzáférés: 2006. május 18.
↑ Spector, Christy (2001. szeptember 24.). "Soil Forming Factors". NASA Goddard Space Flight Center. 2006. augusztus 28. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2006. május 18.{{cite web}}: CS1 karbantartás: year (link)
↑ Wilson, I. 1971. Desert sandflow basins and a model for the development of ergs. Geographical Journal, v. 137, Pt. 2, pp. 180-199.
↑ Glennie, K.W. 1970. Desert sedimentary environments: Developments in sedimentology 14, Enclosure 4. New York: American Elsevier Publishing Co.
↑ Breed, C.S., and T. Grow. 1979. Morphology and distribution of dunes in sand seas observed by remote sensing. In A study of global sand seas, edited by E.D. McKee. U.S. Geological Survey Professional Paper 1052, pp. 253-302.
↑ Breed, C.S., S.G. Fryberger, S. Andrews, C.K. McCauley, F. Lennartz, D. Gebel, and K. Horstman. 1979. Regional studies of sand seas using Landsat (ERTS) imagery. In A study of global sand seas, edited by E.D. McKee. U.S. Geological Survey Pro fessional Paper 1052, pp. 305-397.
↑ Greeley, R., et al. (1992), Aeolian features on Venus: Preliminary Magellan results Archiválva 2008. június 15-i dátummal a Wayback Machine-ben, J. Geophys. Res., 97(E8), 13,319–13,345.
↑ Britt, Robert Roy (2003. november 10.). "Sand Dunes on Mars Reach Dizzying Heights". Space.com. 2004. február 18. dátummal az eredeti címről archiválva.
↑ Stiles, Lori (2006. május 4.). "Titan's Seas Are Sand". UA News. University of Arizona. 2007. április 21. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2008. július 17.

[1] "Issaouane Erg, Algeria". NASA Earth Observatory. 2006. október 1. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2006. május 18.

[e2-2] 1 2 "Erg". Everything2. Hozzáférés: 2006. május 18.

[3] Spector, Christy (2001. szeptember 24.). "Soil Forming Factors". NASA Goddard Space Flight Center. 2006. augusztus 28. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2006. május 18.{{cite web}}: CS1 karbantartás: year (link)

[4] Wilson, I. 1971. Desert sandflow basins and a model for the development of ergs. Geographical Journal, v. 137, Pt. 2, pp. 180-199.

[5] Glennie, K.W. 1970. Desert sedimentary environments: Developments in sedimentology 14, Enclosure 4. New York: American Elsevier Publishing Co.

[6] Breed, C.S., and T. Grow. 1979. Morphology and distribution of dunes in sand seas observed by remote sensing. In A study of global sand seas, edited by E.D. McKee. U.S. Geological Survey Professional Paper 1052, pp. 253-302.

[7] Breed, C.S., S.G. Fryberger, S. Andrews, C.K. McCauley, F. Lennartz, D. Gebel, and K. Horstman. 1979. Regional studies of sand seas using Landsat (ERTS) imagery. In A study of global sand seas, edited by E.D. McKee. U.S. Geological Survey Pro fessional Paper 1052, pp. 305-397.

[8] Greeley, R., et al. (1992), Aeolian features on Venus: Preliminary Magellan results Archiválva 2008. június 15-i dátummal a Wayback Machine-ben, J. Geophys. Res., 97(E8), 13,319–13,345.

[9] Britt, Robert Roy (2003. november 10.). "Sand Dunes on Mars Reach Dizzying Heights". Space.com. 2004. február 18. dátummal az eredeti címről archiválva.

[10] Stiles, Lori (2006. május 4.). "Titan's Seas Are Sand". UA News. University of Arizona. 2007. április 21. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2008. július 17.