Aiszóposz

Aiszóposz (Ezópusz)
SzületettKr. e. 620 körül
Amorium, Kis-Ázsia
ElhunytKr. e. 564 körül
Delphoi
Nemzetiségegörög
Foglalkozása
  • meseíró
  • mitográfus
  • filozófus
  • író
Írói pályafutása
Jellemző műfajokfabula
Fontosabb műveiMesék
A Wikimédia Commons tartalmaz Aiszóposz (Ezópusz) témájú médiaállományokat.
Aiszóposz elképzelt alakja egy 15. századi metszeten
Aiszóposz egyik meséjének illusztrációja egy 273-ból származó ravennai templomi padlómozaikon
Aiszóposz mesefigurái, Perugia, 1275
A tücsök és a hangya, Milo Winter illusztrációja (1919)

Aiszóposz (ógörögül: Αἴσωπος, átírásban: Aísōpos; latinul: Aesopus), magyaros formában Ezópus(z) (Amorium, Kis-Ázsia, Kr. e. 620 körül – Delphoi, Kr. e. 564 körül) híres ókori görög meseköltő, a „mesék Homérosza”. Európa számára ő a meseirodalom alapítója. Neve és számos meséje önállóan is fogalommá vált.

Élete

Hérodotosz és Arisztotelész szerint az i. e. 6. század első felében élt Szamosz szigetén, Xanthosz, majd Iadmon rabszolgájaként, aki végül felszabadította. Kortársa volt Szapphó is. Hérakleidész Lembosz szerint trák volt. A hagyomány szerint azonban fríg rabszolga: alacsony termetű, púpos ember volt, aki szellemi képességeivel kiemelkedett kortársai közül, s gazdája szabad emberré tette.

Mesemondó tehetségével nagy népszerűségre tett szert, és hamarosan bekapcsolódott a kor politikai életébe is. A hagyomány szerint eljutott Kroiszosz lüd király udvarába, aki diplomáciai feladatokkal különböző utakra küldte. Így jutott el Delphoiba, ott azonban – amint arról Arisztophanész tudósít – összeütközésbe került a helyi papokkal, akik istenkáromlás miatt megölték i. e. 564-ben.

A delphoiak később jóvátétel gyanánt vérdíjat fizettek, amit volt gazdájának unokája, a hasonló nevű Iadmon kapott meg.

Művei

Az állatmese (fabula) műfaja ősidők óta általánosan ismert volt a nép körében. Az addig csak szájhagyomány útján terjedő és fennmaradó mesék megjelennek már Hésziodosz, Arkhilokhosz, Szimónidész műveiben is, de Aiszóposz foglalta írásba az akkor és abban a kultúrkörben ismert mesekincs – valószínűleg – legnagyobb részét. A mesélők ajkán minden bizonnyal sokkal hosszabb történeteket Aiszóposz tömör prózában rögzítette.

Utóélete

Élettörténete a századok során számtalan legendával bővült (például az alvilágot is meglátogatta és visszatért onnan), és a középkorban önálló regénnyé vált (Aiszóposz-regény).

Az általa gyűjtött és rögzített mesék az európai kultúrkör mesevilágának alapját képezik, kissé eltérve például a sumér mesevilágnak ezekkel csak távoli hasonlóságot mutató történeteitől. Az indiai Pancsatantra mesegyűjteménnyel, ami a perzsa és arab mesevilág alapját képezi, Aiszóposz történetei közül csak kettő hozható összefüggésbe.

Meséit a középkorban a kolostori iskolákban gyakran olvasták erkölcsi tartalmai miatt.

A könyvnyomtatás feltalálása után hamarosan számos kiadásban jelent meg. Kiemelkedően szép volt az 1476-ban Ulmban megjelent munka, gyönyörű fametszetei miatt.

A 17. és 18. századokban Jean de La Fontaine (1621–1695) és Gotthold Ephraim Lessing (1729–1781) írták újra korszerű formában Aiszóposz meséit.

Magyarra is sokszor lefordították:

A mai európai nyelvekben, így a magyarban is számos olyan fordulat él, ami közvetlenül Aiszóposztól származik (egy fecske nem csinál nyarat, más tollával ékeskedik és sok más).

Magyarul (válogatás)

1849-ig

1850–1919

1920–1944

1945–1989

1990–

Jegyzetek

  1. ↑ Államéletrajzok Héraklidész Lembosz, 65. o.

Források

További információk

Kapcsolódó szócikkek

  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap