Extensive

eXtensive
Információk
EredetMagyarország
Aktív évek2012–
Műfajpop, rock, punk
Tagok
Héjja Krisztián (kiki) – ének, gitár
Horvay Máté (matt) – ének, basszusgitár
Vass Márton – ének, dob
Korábbi tagok
Dolmán Attila

Az eXtensive weboldala

Az eXtensive magyar pop-rock-punk zenekar 2012 júniusában alakult meg. A háromtagú együttest Héjja Krisztián énekes-gitáros, Horvay Máté énekes-basszusgitáros és Vass Márton dobos alkotja. Első középlemezük, a hat számból álló eXtensive 2013. június 30-án jelent meg, s kizárólag angol nyelvű dalokat tartalmaz.

Az együttes számait főleg Héjja Krisztián írja, a működés első évében huszonöt szerzemény született, közülük a legismertebb a Duck, amelyet 2013. augusztus 18-án a Class FM rádió is lejátszott. Első koncertjüket 2012. augusztus 4-én adták. 2012. október 30-án a budapesti Dürer kertben az amerikai There For Tomorrow, valamint az angol Kyoto Drive együttesek előzenekaraként léptek fel.

2014-ben az együttes bekerült A Dal 2014 eurovíziós nemzeti dalválasztó show elődöntőjébe Help Me című dalukkal.

2015 januárjában Dolmán Attilát Vass Márton váltotta a dobnál.

Jegyzetek

  1. 1 2 3 4 "eXtensive". zene.hu. 2013. szeptember 2. Hozzáférés: 2013. október 22.
  2. 1 2 3 4 5 "Lüktető, intenzív, eXtensive!". Kultúrprojekt Online Magazin. 2013. október 10. 2013. október 23. dátummal / az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2013. október 22. {{cite web}}: Check |url= value (súgó)
  3. ↑ "eXtensive – Duck". ClassFM.hu. 2013. október 23. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2013. október 22.
  4. ↑ "A Dal: Megvan a 30 magyar elődöntős". 2013. december 14. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2013. december 14.
  5. ↑ KLIPPREMIER - eXtensive

További információk