Fendrik Ferenc

Fendrik Ferenc
SzületettFendrik Ferenc Gyula József
1911. augusztus 24.
Zalaegerszeg
Elhunyt1985. október 29. (74 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
HázastársaBulla Elma
Foglalkozása
SírhelyeFarkasréti temető (25-1-52)
A Wikimédia Commons tartalmaz Fendrik Ferenc témájú médiaállományokat.

Fendrik Ferenc Gyula József (Zalaegerszeg, 1911. augusztus 24. – Budapest, 1985. október 29.) író, újságíró. Bulla Elma özvegye.

Életútja

Fendrik József (1878–1930) városi számvevő, és Szalay Jolán római katolikus szülők fiaként született. Zenésznek készült, azonban inkább az újságírói pályát választotta. Első sikerét 1935-ben a Volt egyszer egy asszony című vígjátékának köszönhette. Négy évig élt Párizsban, ahol egy lapot is kiadott. 1945–1951 között a Magyar Nemzet szerkesztője volt, az újságban több színikritikája és novellája is megjelent. Írt vígjátékokat és szórakoztató regényeket, valamint számos drámáját színre vitték. 1985. október 29-én délben hunyt el súlyos betegség következtében.

Bulla Elma és Fendrik Ferenc sírja Budapesten. Farkasréti temető: 25-1-52.

Művei

Jegyzetek

  1. ↑ "PIM-névtér-azonosító". Hozzáférés: 2020. június 28.
  2. ↑ "epa.oszk.hu/00000/00003/00030/adattar.html".
  3. ↑ "epa.oszk.hu/00000/00003/00030/nevmutato.html".
  4. ↑ Születése bejegyezve a zalaegerszegi állami születési akv. 160/1911. folyószáma alatt.
  5. ↑ "familysearch.org – Zalaegerszeg – polgári anyakönyvek – halottak – Fendrik József".
  6. ↑ Más források szerint 1949-1950-ben.
  7. ↑ Film Színház Muzsika, 1985. november 9. / 45. szám.

Források

További információk