| Fujara | |
 | |
| Besorolás | |
| aerofon → fúvós → ajaksípos → dugós furulya | |
| Sachs–Hornbostel-féle osztályozás | 421.211.12 |
| Csőhossz | G hangolású: 170 cm |
| Rokon hangszerek | hatlyukú furulya, egykezes furulya, hosszú furulya, tilinkó |
| Hangszerjátékos | fujarás |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Fujara témájú médiaállományokat. | |
| Fujara | |||
| |||
 | |||
| Adatok | |||
| Ország |  Szlovákia | ||
| Felvétel éve | 2008 | ||
| UNESCO azonosító | |||
A Wikimédia Commons tartalmaz Fujara témájú médiaállományokat. | |||
A fujara szlovák népi ajaksípos hangszer. A 12–13. században jól ismert és Európában széles körben elterjedt háromlyukú basszusfurulyára hasonlít. A szlovák fujaraszakértők szerint a hangszer származási helye Besztercebányától északra nyúló terület, egészen Zólyomlipcse környékéig. Úgy gondolják, hogy a háromlyukú basszusfurulya a török háborúk idején jutott el erre a területre, amikor egy nyugat-európai zsoldos ezred tartózkodott Zólyomlipcse közelében.
A nagyjából ember magasságú hangszeren három hanglyuk található, melyek közül a legfelsőt a bal kéz hüvelykujjával, a középsőt a bal kéz középső ujjával és a legalsót a jobb kéz középső ujjával nyit vagy zár a játékos.
A fujarát juhászok használták nyájuk legeltetése közben, továbbá különböző ünnepi alkalmakkor és szomorú eseményeken is. Használták még jelzőeszközként is. A fujarás énekkel váltotta fel játékát.
A fujarát Polyánahegyalja területén, mintegy 500 km²-n használják. Dallamos hangzását a szlovák zeneszerzők (Svetozár Stračina és mások) is felhasználták zenéjükben.
A fujarát és a fujarazenét az UNESCO 2008-ban felvette az emberiség szellemi kulturális örökségének listájára.
