Életútja
Zsidó származású családban született, de az 1929-es Magyar zsidó lexikon már kikeresztelkedettként tartotta számon. A kolozsvári Református Kollégiumban tett érettségi vizsga után előbb Budapesten orvostanhallgató, majd tanulmányait megszakítva a kolozsvári egyetemre iratkozott át, ahol 1891-ben magyar és francia nyelv- és irodalomból szerzett doktorátust.
Miután már 1882-től a kolozsvári Magyar Polgár és különböző budapesti lapok külső munkatársa, Petelei István 1886 áprilisában a Kolozsvári Közlönyhöz szerződtette, itt tanulta meg az újságírást, s később is barátság fűzte mesteréhez. Rövid ideig a Magyarság éjjeli, majd ennek megszűnte után az Erdélyi Híradó segédszerkesztője volt; 1891-ben a kolozsvári Egyetemi Könyvtárhoz kapott kinevezést. 1892 és 1902 között sajtó alá rendezte a könyvtár szakcímjegyzékét.
Az 1890-es évek végén hosszabb tanulmányúton meglátogatta Németország, Svájc, Franciaország, Anglia, Belgium, Hollandia és Ausztria nevezetesebb közkönyvtárait. Tapasztalatait a Külföldi szakkönyvtárakról című könyvében (Kolozsvár, 1900) összegezte: ezeket felhasználták a kolozsvári Egyetemi Könyvtár új épületének tervezési munkálataiban. 1901-től tizennyolc éven át mint egyetemi magántanár a könyvtártudomány tárgyköréből tartott előadásokat a kolozsvári egyetemen, s főként a köz- és népkönyvtárak hálózatának kérdésével foglalkozott. A brüsszeli Institut International de Bibliographie tagjává választották, 1911-ben pedig Erdélyi Páltól átvette a könyvtár igazgatását, megtartva tisztségét 1926-os nyugdíjaztatásáig.
1893-ban vette feleségül Brachfeld Gizellát, aki egy gazdag fővárosi kereskedő leánya volt. Egy leányuk és egy fiuk született. A művészien hegedülő, majd az 1910-es évek óta idegbeteg asszony 1914 márciusában nagy visszhangot keltve öngyilkosságot követett el, a 3. emeletről levetette magát. Feleségének a Házsongárdi temető régi zsidó temető parcellájában hegedűt tartó nő szobrával síremléket készíttetett Kolozsvári Szeszák Ferenccel. Ez a sír 2009-ben még állt, de Gyalui Farkas és a vele együtt nyugvó Gyalui Jenő, 21 évesen morfiummal öngyilkossá lett fiának sírja (III. B. parcella) a szomszédos új sír betonozási munkái miatt 2003-ban megsemmisült.
Munkássága
Kapcsolata a hírlapírással könyvtárosi működése idején sem szakadt meg. Művelődési, irodalmi vonatkozású cikkei, franciából, angolból és németből készített műfordításai továbbra is megjelentek a lapokban; Guy de Maupassant első erdélyi magyar tolmácsolói közé tartozott. 1906-ban az egyetemi tanárok alapította Erdélyi Hírlap egyik szerkesztője volt. Mint Rákosi Jenő lapjának, a Budapesti Hírlapnak kolozsvári levelezője 1916-ban szinte párbajjal végződő sajtóvitába keveredett Ady Endrével.
Nyugalomba vonulása után fokozott irodalmi tevékenységbe kezdett. Cikkei, tanulmányai főként a romániai magyar időszaki sajtóban jelentek meg, rendszeresen tartott előadásokat a különböző irodalmi és közművelődési társaságok felolvasó ülésein. Munkásságáért az EIT – amelynek alapításában részt vett – 1937-ben tiszteletbeli elnökévé választotta. A KZST, a Romániai Pen Club Erdélyi Magyar Tagozata, a Károli Gáspár Irodalmi Társaság, valamint a budapesti Petőfi Társaság tagja volt. Sokat tett Kolozsvár és környéke irodalmi emlékeinek megmentéséért; hagyatékából kerültek közgyűjteménybe a Hesdáton készített román népi fametszetek eredeti dúcai.
Mint szépíró a századvég tárcanovella műfajának franciás könnyedségű művelője volt. Írt színpadi műveket is, ezek jobbára Kolozsvárt kerültek színpadra az 1890-es években. Maradandóbb értékű Petelei István addig kiadatlan novelláinak megjelentetése két kötetben (1912), Jókai Kolozsvárt című hatrészes cikke a Keleti Újságban (1925) s az Ellenzék 1927–29. évfolyamaiban megjelent A régi Kolozsvár című emlékezéssorozata. Több százra rúgó cikkeinek, műfordításainak és eredeti szépirodalmi műveinek hozzávetőlegesen teljes jegyzékét az Irodalmi munkásságom 1882–1923 és Hatvanéves irodalmi munkám 1882–1942 című önkönyvészeti kiadványaiban sorolta fel.
.svg){kind=small}