Hartvik (Chartuitius, Carthvitus, Cartvicus, Chartvirgus, Hartvicus, Hartwick) 1088–1105 között győri püspök, akinek legfőbb műve egy Kálmán korában 1112 és 1116 között készült egyházi legenda. III. Ince pápa 1201-es rendelkezése óta, amikor némi módosítással jóváhagyta a szövegét, Szent István hivatalos életrajza. Történeti forrásértékét elsősorban megírásának célja határozza meg.
Czvittinger Dávid magyarnak mondja s korát Timon után a tizenegyedik századba helyezi; Kálmán hercegnek, II. András fiának nevelője volt. A legáltalánosabb vélemény úgy tartja, hogy német származású. Előbb magdeburgi, majd 1105-től 1126-ig regensburgi püspök volt. Utóbbi minőségében jött Magyarországra V. Henrik császárral és itt két évig tartózkodott. A magyar királyi házzal is rokonságban állt, és Könyves Kálmán király meghagyásából Székesfehérváron írta Szent István király életének történetét és azt Kálmán királynak ajánlotta. Pauler Gyula győri püspöknek tartja, akinek a neve Arduin volt, és akit Kálmán király 1097-ben feleségért Szicíliába küldött, 1103-ban pedig Seraphin érsek oldalánál szerepelt.

Kálmán király kérésére Hartvik püspök a nagyobb és a kisebb legenda után egy másik életrajzot szerkesztett Szent István királyról. Az írásmű szinte szó szerint átvette az addig készült két korábbi István legenda szövegét. Amit Hartvik püspök hozzáadott az előző legendák szövegéhez, az a királynak a pápától történt koronakérésérõl szóló fejezet volt. A 800 éves legenda szerint a koronát, II. Szilveszter pápa küldte Asztrik érsek révén I. Istvánnak koronázására. E legenda alapja Hartvik legendája, amelyet (Könyves) Kálmán kérésére írt. Mivel Hartvik legendája 1200 körül megjelent a magyarországi breviáriumokban és liturgiai művekben, a történet az egész keresztény világban elterjedt. Ennek alapján a korona népszerű neve Magyarországon és sokfelé máshol „Szent István koronája”.
A korabeli források azonban más képet rajzolnak elénk. A korábbi Nagyobbik Legenda ugyanis, amelyet I. István kanonizálása idején, 1083. körül állítottak össze, ezzel kapcsolatban ezt tartalmazza:
"Atyja halála után az ötödik évben - így akarta az isteni kegyelem - elhozták az apostoli áldás levelét, s miközben a püspökök és a papság, az ispánok és a nép egybehangzó magasztalásukat fennen kiáltozták, Isten kedveltje, István, királlyá választatott, s az olajkenettel felkenve a királyi méltóság diadémájával szerencsésen megkoronáztatott."
Hartvik püspök legendája így írja le részletesen, a korona Magyarországra érkezésének történetét:
Épp ez időben fogadta el Miesko, a lengyelek fejedelme övéivel a keresztény hitet, s a római szék elöljárójához követeket küldve kérte, hogy apostoli áldással támogassák, és királyi diadémával koszorúzzák. Kérésére a pápa rábólintott, és már egy jeles mívű koronát csináltatott, melyet néki áldásával s a királyi dicső ranggal elküldeni szándékozott. De mivel ismeri az Úr, kik az övéi – hiszen mikor az apostolok kettőt jelöltek ki az apostoli szolgálatra, Mátyást részesítette előnyben, és vele töltötte be az apostolok számát (vö. ApCsel 1,23-26) –, elhatározta, hogy sokkal inkább választottját, Istvánt ékesíti szerencsésen e világi koronával, majd azután ugyancsak őt díszíti fel még szerencsésebben az örökkévalóval. Tehát a kijelölt napon, melyen a már elkészített koronát a lengyelek fejedelmének kellett volna küldeni, illetve a megelőző éjszakán, a pápának látomásában megjelent Isten küldöttje, és ezt mondta: „Tudd meg, hogy a holnapi napon, a nap első órájában hozzád ismeretlen nemzet követei jönnek, akik tőled fejedelmüknek az apostoli áldás ajándékával egyetemben királyi koronát követelnek. A koronát hát, melyet csináltattál, fejedelmüknek, miként kérik, eljuttatni ne habozzál. Mert tudd meg, hogy ez néki a dicső királyi ranggal együtt élete érdemeiért jár.”E látomás rendje szerint a következő nap megszabott órájában Asrik püspök a pápához ért, a rárótt feladatot bölcsen ellátva, a szent fejedelem viselt dolgait rendben előadva kérte az apostoli széktől az említett kitüntetéseket; kimutatta, hogy méltó ilyen tisztességre s méltóságra, mert Isten segítségével meghódított több nemzetet, s hatalma által sok hitetlent az Úrhoz térített. Ezek hallatára nagyon megörült a római főpap, mindent megadott jóságosan, ahogy kérték. Azonfelül keresztet küldetett a királynak, mintegy az apostolság jeleként, így szólván: „Én apostoli vagyok, ő viszont méltán Krisztus apostola, ha Krisztus annyi népet térített meg általa. Ezért rendelkezésére bízzuk, miként az isteni kegyelem őt oktatja, az egyházaknak s népeiknek mindkét törvény alapján történő igazgatását.” Elnyervén hát mindent, amit kért, Asrik püspök vígan tért vissza hazájába, magával vitt mindent, amiért a vállalt utat végigjárta.
Elhozták hát az apostoli áldás levelét a koronával és a kereszttel együtt, s miközben a püspökök és a papság, az ispánok és a nép egybehangzó magasztalásukat fennen kiáltozták, Isten kedveltjét, István királyt az olajkenettel felkenve a királyi méltóság diadémjával szerencsésen megkoronázták.
A Nagyobb Legenda bizonyára nem hagyta volna említés nélkül, ha ez a korona a pápától érkezett volna.
Hartvik legendáját az magyarázhatja, hogy az ő idejében a székesfehérvári királyi kincstár már tartalmazhatott egy koronát, amelyről úgy tudták, hogy a pápától érkezett, vagy legalábbis I. Istváné volt.
Hartvik Árpád-kori legendák közé tartozó művének fő forrásául István király kisebb és nagyobb legendáját használta. Történészek véleménye szerint István király életéről írt legendáknak politikai vetületük is volt, ezért elképzelhetőnek tartják, hogy Hartvik püspök torzíthatta az eseményeket. Szent István király Hartvik püspök legendájának leírása szerint “…Szellemének fiatalkorában felvett szigorát élete végéig megőrizte. Alig nyílt ajka nevetésre…” Természetesen a forrásokban szegény történelmi időszakok minden apró töredékének, oklevélrészletnek, a krónikák, geszták, legendák valamennyi igazolható adatának kiemelkedő szerepe lehet a történészek számára.
Vita Stephani regis Hungariae. Cracoviae, 1540. (Legelső kiadása Velencében 1498-ban Legendae Sanctorum regni Hungariae című gyűjteményben jelent meg; már ekkor fölhasználta volt Temesvári Pelbárt Pomerium sermonum de sanctis pars aestivalis című gyűjteményében, mely 1489-ben jelent meg először; a velencei első kiadást Surius Lőrinc karthauzi barát is fölvette 1578-ban nagy legendagyűjteményébe; azonban ennél sokkal jobb a Bongarsius-féle kiadás a Rerum Hung. Script. Varii című gyűjteményben 1600; jeles kiadás a Schwandtner-féle 1746-ból Scriptoresei közt; Endlicher Rerum Hung. Monumenta, Sangalli 1849, című gyűjteményében szintén fölvette; a jobbak közé tartozik még a Podhradczky-féle 1836 budai kiadás, Hartvik életrajzával, bíráló jegyzésekkel és hasonmással; kiadta még Érdy János magyar fordításban Pesten 1854.) A legjobb kiadás Mátyás Flóriáné (Pécs, 1881.)
A legenda legrégibb alakban egy 12. századbeli kódexben maradt fenn, mely 1814-ig Majna-Frankfurt város birtokában volt és ezt a városi tanács József nádor közbenjárására a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. Schwartz Gottfried iglói superintendens, Halléban kiadott munkájában kétségbe vonta Hartvik jelen művének hitelességét, melyet aztán Stiltingius János jezsuita védelmezett Győrben 1747-ben következő kiadásában: Vita S. Stephani regis Hungariae ex latinis et graecis aliorumque gentium monumentis collecta, digesta commentariis et observationibus illustrata, in qua Joannis Schwartzii Hungari heterodoxi adversus initia religionis apud Hungaros christianae et Anglicam Regni Hungariae coronam calumniae refutantur.
Hartvik hitelessége kétséges, mivel a legendák műfaji sajátosságaik miatt, forrásértéküket tekintve megkérdőjelezhetőek; fő forrásul a szent király kisebb és nagyobb legendáját s a Szent István országlása alatt írt királyi könyvet használta.