A Hexapla egyik legismertebb töredéke a kairói genizából, a Zsoltárok könyvének részletével. A töredék különösen fontos, mert a párhuzamos hasábos elrendezésből is megőrzött elemeket.Hexaplarikus töredék modern kiadásban. A Hexapla-töredékek jelentősége nemcsak a görög fordítások történetében, hanem a héber bibliai szöveg kiejtési és továbbadási történetében is nagy.
A Hexapla (ógörögül: Ἑξαπλᾶ, „hatszoros”, „hathasábos”) Órigenész nagyszabású, párhuzamos hasábokba rendezett Ószövetség-kiadása volt. A mű a héber bibliai szöveget és több ókori görög fordítást állított egymás mellé, hogy láthatóvá tegye a Septuaginta, a korabeli héber szövegformák és a zsidó görög revíziók közötti viszonyt. A Hexapla nem önálló bibliafordítás volt, hanem filológiai és szövegkritikai munka: a bibliai szövegváltozatok összehasonlítására, a keresztény exegézis megalapozására és a görög Ószövetség vitás olvasatainak jelölésére szolgált.
A hagyományos leírás szerint a mű hat fő hasábja a következő volt: 1. a héber szöveg héber betűkkel; 2. ugyanennek görög betűs átírása; 3. Aquila görög fordítása; 4. Szümmakhosz fordítása; 5. a Septuaginta Órigenész kritikai jeleivel; 6. Theodotion fordítása. Egyes könyveknél további görög szövegváltozatok is szerepeltek, amelyeket a források Quinta, Sexta és ritkábban Septima néven említenek. Emiatt az ókori és középkori hagyományban a Tetrapla, Pentapla, Heptapla és Octapla elnevezések is előfordulnak, de a teljes mű legelterjedtebb neve a Hexapla maradt.
A Hexapla eredeti kézirata elveszett. A mű szövegéből és szerkezetéből csak töredékek, egyházi írók idézetei, kézirati széljegyzetek, catena-hagyományok és a szírSyro-Hexapla révén maradt fenn jelentős anyag. A 19. század óta a Hexapla rekonstrukciója a Septuaginta-kutatás egyik külön területe; Frederick Field 1875-ös kiadása sokáig alapvető gyűjteménynek számított, a 21. században pedig új kritikai kiadási program indult a fennmaradt hexaplarikus töredékek feldolgozására.
Elnevezése
A Hexapla szó a görög ἑξαπλοῦς („hatszoros”) melléknévből ered, és a mű alapelrendezésére, vagyis a hat párhuzamos szöveghasábra utal. A név nem azt jelenti, hogy Órigenész hat különálló bibliát készített, hanem azt, hogy egyetlen monumentális összehasonlító kiadásban egymás mellé rendezte a héber szöveget, annak kiejtési átírását és négy görög fordítási hagyományt.
A forrásokban a következő elnevezések is előfordulnak:
Tetrapla – a négy görög fordítás, vagyis Aquila, Szümmakhosz, a Septuaginta és Theodotion szövege héber hasábok nélkül; a kutatásban vitatott, hogy ez Órigenész külön műve volt-e, vagy a Hexapla kivonatolt formája.
Pentapla – olyan elrendezés, amelyben öt hasáb szerepelt.
Heptapla és Octapla – olyan könyvek vagy szakaszok megjelölése, amelyekben az alap hat hasábon túl egy vagy két további görög fordítás is helyet kapott.
Az ókori források a Hexapla nevet a teljes vállalkozás általános megnevezéseként használták, akkor is, ha egyes könyvek tényleges hasábszáma eltért a hattól. Az Enneapla („kilencszeres”) név az antik forrásokban nem vált bevett megnevezéssé, noha bizonyos könyvek esetében a fő hat hasáb mellett akár három további görög tanú is szerepelhetett.
Történeti háttér
A görög Ószövetség szöveghelyzete
Órigenész korára a görög nyelvű keresztény közösségekben az Ószövetség legfontosabb szövege a Septuaginta volt. A Septuaginta azonban nem egységes fordításként jött létre: különböző könyvei eltérő időben, eltérő fordítói módszerekkel és részben eltérő héber szövegalapokból készültek. A Kr. u. 2–3. századra a keresztény kézirathagyományban a Septuaginta szövege is változatossá vált, miközben a zsidó közösségekben egyre nagyobb súlyt kapott a későbbi maszoréta szöveghez közel álló héber hagyomány.
A Hexapla hátteréhez tartozik, hogy a Septuaginta és a héber szöveg között számos eltérés volt: egyes görög könyvek rövidebbek vagy hosszabbak voltak a későbbi maszoréta szövegnél, másutt eltérő sorrendet, más szövegváltozatot vagy értelmező fordítást képviseltek. Ilyen eltérések különösen feltűnők például Jeremiás, Jób, Dániel, Eszter és a Zsoltárok esetében. A különbségek nem magyarázhatók egyszerűen „hibás fordítással”: modern szövegkritikai kutatások szerint több esetben valóban eltérő héber szövegformák álltak a görög fordítások mögött.
Órigenész munkája ezért a mai értelemben vett bibliai szövegkritika egyik korai nagy előzménye volt. Célja nem a Septuaginta egyszerű elvetése vagy lecserélése volt, hanem a különbségek pontos megjelölése és a görög szöveg olvasóinak tájékoztatása arról, hogy mely részek felelnek meg a korabeli héber szövegnek, melyek hiányoznak abból, és melyeket kellett más görög fordításból pótolni.
A zsidó görög fordítások szerepe
A Hexapla négy görög hasábja közül három nem a régi Septuaginta-fordítást, hanem későbbi zsidó görög fordításokat vagy revíziókat tartalmazott. Ezek a fordítások különböző módon viszonyultak a héber szöveghez és a görög nyelvhez.
Aquila fordítása a 2. században készült, és rendkívüli szó szerinti pontosságra törekedett. A görög nyelvi természetesség rovására is igyekezett a héber szöveg alaki sajátosságait követni. Emiatt Aquila fordítása a héber szöveg rekonstrukciója szempontjából különösen értékes, de önálló görög olvasmányként nehézkes lehetett.
Szümmakhosz fordítása ezzel szemben jóval idiomatikusabb, gördülékenyebb görög szöveget képvisel. Az ókori egyházi szerzők eltérően írnak származásáról és felekezeti hovatartozásáról; a modern kutatás ezért óvatosan kezeli az ilyen azonosításokat. Fordítása a Hexapla egyik fontos tanúja volt annak, hogyan lehet a héber bibliai szöveget görögül érthetőbben és stilárisan elegánsabban visszaadni.
Theodotion fordítása vagy revíziója közelebb állt a Septuaginta-hagyományhoz, mint Aquila vagy Szümmakhosz. Különösen Dániel esetében vált jelentőssé, mivel a keresztény hagyományban Dániel görög szövegének Theodotion-féle formája széles körben kiszorította a régebbi görög változatot.
Órigenész számára ezek a fordítások nem önmagukban „versengő Bibliák” voltak, hanem tanúk: segítségükkel meg lehetett állapítani, hogyan értelmezték a 2–3. századi zsidó fordítók a héber szöveget, és hol tér el a Septuaginta a korabeli héber hagyománytól.
Órigenész és a Hexapla keletkezése
Órigenész (kb. 185–253/254) az ókeresztény tudományosság egyik legjelentősebb alakja volt. Alexandriában működött, majd a 230-as évektől Caesareában folytatta tanítói és exegetikai munkáját. Kiterjedt kommentárirodalmat, homíliákat és apologetikai műveket írt, és a bibliai szöveg értelmezését szorosan összekapcsolta a szöveg filológiai vizsgálatával.
A Hexapla pontos keletkezési ideje nem állapítható meg teljes bizonyossággal. A kutatás általában a 3. század első felére, különösen Órigenész caesareai működésének időszakára teszi a munka fő szakaszát. A mű egyes részei valószínűleg hosszú évek alatt készültek, és a teljes vállalkozás befejezése a 240-es évekre tehető. Az ókori beszámolók és a mű terjedelme alapján valószínű, hogy Órigenész mellett írnokok és tanítványok is részt vettek a másolási és rendezési munkában.
A régebbi magyar szócikkben szereplő állítást, miszerint a Hexapla elkészítéséhez Órigenész „a Zsoltárok könyve egyik ősi kéziratát” használta volna, pontosítani kell. Kaiszareiai Euszebiosz beszámolója szerint Órigenész egyes további görög fordításokat talált, illetve szerzett meg; ezek közül egyet a hagyomány szerint Jerikó közelében, agyagkorsóban fedeztek fel. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a teljes Hexapla egyetlen ilyen kéziratra épült volna. A Hexapla lényege éppen az volt, hogy több szövegtanút, fordítást és revíziót rendezett összehasonlítható formába.
Célja és módszertani jelentősége
Órigenész saját szövegkritikai módszerére több helyen utal, különösen Sextus Julius Africanushoz írt levelében és Máté evangéliumához írt kommentárjában. Ezek alapján a Hexapla célja kettős volt: egyrészt a görög egyházi használatban lévő Septuaginta szövegének ellenőrzése, másrészt a héber szöveghez képest mutatkozó eltérések nyílt és tudományos jelölése.
Órigenész a Septuagintát nem törölte vagy cserélte le egy új fordítással. A keresztény közösségekben használt görög szöveget tekintette kiindulópontnak, de annak ötödik hasábját kritikai jelekkel látta el. Ezekkel jelezte, hol van olyan szöveg a Septuagintában, amely a héber hasáb szerint nem található meg, illetve hol pótolt be olyan részeket más görög fordításokból, amelyek a héber szövegben megvoltak, de a Septuaginta ismert formájából hiányoztak.
A modern szakirodalomban vita van arról, hogy Órigenész elsődlegesen „javítani” akarta-e a Septuagintát a héber alapján, vagy inkább egy olyan tudós eszközt akart létrehozni, amelyben az eltérő hagyományok egyszerre láthatók. A mai értelmezések általában hangsúlyozzák, hogy a Hexapla nem egyszerűen felekezeti vitairat, hanem komplex filológiai vállalkozás volt. Használható volt zsidó–keresztény vitákban, de ennél tágabb értelemben a bibliai szöveg pontosabb megértését és az exegézis tudományos megalapozását szolgálta.
Felépítése
A Hexapla klasszikus formája hat párhuzamos hasábból állt. A hasábok azonos bibliai szakaszokat rendeztek egymás mellé, lehetőleg úgy, hogy a megfelelő héber és görög elemek egy sorba kerüljenek. Ez az elrendezés a mai párhuzamos kritikai kiadások egyik ókori előzményének tekinthető.
A Hexapla hat fő hasábja
Hasáb
Tartalom
Jelentősége
1.
Héber szöveg héber betűkkel
A korabeli héber bibliai szöveg egyik tanúja; a későbbi maszoréta hagyományhoz közel álló, de nem azonos módon rögzített szövegforma.
2.
Héber szöveg görög betűs átírásban
Fontos tanú a héber kiejtés történetéhez, mert a maszoréta magánhangzójelek előtti korszakból őrizhet kiejtési adatokat.
3.
Aquila görög fordítása
Rendkívül szó szerinti, héberhez kötött görög fordítás; különösen értékes a héber alapszöveg visszakövetéséhez.
4.
Szümmakhosz görög fordítása
Idiomatikusabb, görögösebb fordítás; a héber szöveg értelmezőbb görög visszaadását képviseli.
5.
Septuaginta Órigenész kritikai jeleivel
A keresztény használatban lévő görög Ószövetség kritikai ellenőrzött szövege; a Hexapla legnagyobb hatású hasábja.
6.
Theodotion görög fordítása
A Septuagintához közeli revíziós hagyomány; egyes könyvekben, különösen Dánielnél, rendkívül fontos.
A hasábok sorrendje nem pusztán időrend. Aquila azért került közvetlenül a héber szöveg mellé, mert fordítása a leginkább szó szerinti módon követte a hébert. Szümmakhosz görögösebb fordítása Aquila után állt, míg Theodotion a Septuaginta után kapott helyet, mert szövege sok esetben a Septuaginta-hagyományhoz közelebb állt, illetve annak revíziójaként értelmezhető.
A fizikai elrendezés rendkívül nagy terjedelmet eredményezhetett. A töredékek alapján egy-egy sorban gyakran csak egy vagy két héber szó állt, amelyhez a párhuzamos hasábokban a megfelelő görög szavakat igazították. A görög szórend emiatt néha mesterségesen a héber szerkezethez igazodhatott. A mű terjedelmét a régebbi kutatás több ezer pergamen- vagy papiruszlapra becsülte; akár ötven kötetből is állhatott. Ez magyarázza, hogy teljes egészében valószínűleg soha nem másolták gyakran, és fennmaradása a későbbi kivonatoktól, idézetektől és töredékektől függött.
A kritikai jelek rendszere
Órigenész az alexandriai filológiai hagyományból ismert kritikai jeleket alkalmazta. Ezeket korábban a homéroszi és más klasszikus szövegek tudós kiadásaiban is használták. A bibliai szövegkritikában Órigenész e jelek segítségével tette láthatóvá a Septuaginta és a héber szöveg viszonyát.
A legfontosabb jelek a következők voltak:
Asteriscus vagy csillag (※, *) – olyan szakaszok jelölésére szolgált, amelyek a héber szövegben szerepeltek, de a Septuaginta adott formájából hiányoztak. Órigenész ezeket többnyire Theodotionból vagy más görög fordításból pótolta.
Obelos vagy obelusz (÷, —) – olyan szövegegységek megjelölésére szolgált, amelyek a Septuagintában szerepeltek, de a héber hasáb szerint nem volt megfelelőjük.
Metobelos – a jelölt szakasz végét mutató lezáró jel; arra szolgált, hogy az olvasó tudja, meddig tart a csillaggal vagy obelosszal jelölt rész.
Órigenész módszere mérsékelt volt: az obelosszal jelölt részeket nem törölte a Septuagintából, hanem meghagyta, csak jelezte, hogy nem találta meg őket a héber hasábban. Ez fontos különbség: a Hexapla nem egyszerűen „megtisztított” görög Ószövetség, hanem apparátussal ellátott tudós kiadás volt. A későbbi másolás során azonban a kritikai jelek gyakran lekoptak, félrekerültek vagy elmaradtak. Ez jelentős szövegtörténeti következményekkel járt, mert a pótlások és jelölések időnként beolvadtak a Septuaginta kézirathagyományába.
A további görög változatok: Quinta, Sexta és Septima
Egyes könyvek esetében Órigenész nem elégedett meg a hat fő hasábbal. Az ókori források szerint további görög fordításokat is beillesztett, amelyeket a hasábsorrend alapján Quinta („ötödik”), Sexta („hatodik”) és ritkábban Septima („hetedik”) néven említettek. Ezek neve nem azt jelenti, hogy a teljes Hexapla ötödik vagy hatodik hasábjáról volna szó, hanem azt, hogy a görög fordítások sorában további változatokként szerepeltek.
Eusebius szerint Órigenész egyes ilyen fordításokat régi, addig ismeretlen kéziratokból ismert meg. A hagyomány említ egy példányt, amelyet Jerikó közelében, agyagkorsóban találtak, valamint más leleteket is. A beszámolók részleteit a kutatás óvatosan kezeli, de abban általában egyetértés van, hogy Órigenész a rendelkezésére álló görög zsidó fordítási hagyományokat a lehető legszélesebb körben igyekezett összegyűjteni.
A Quinta és a Sexta különösen a Zsoltárok, Jób, Példabeszédek és az Énekek éneke hagyományában tűnik fel. A Septima jellege még kevésbé világos: lehetett önálló fordítás, de az is elképzelhető, hogy csak töredékes variánsgyűjteményt jelölt. A modern rekonstrukciók ezért a különböző töredékeket könyvenként és forrástípusonként értékelik, nem tekintik automatikusan egységes, teljes fordítások maradványainak.
A Hexapla és a Tetrapla
A források a Hexapla mellett Tetrapla néven is említenek egy négyoszlopos összeállítást. Ennek oszlopai feltehetően a négy görög változatot tartalmazták: Aquilát, Szümmakhoszt, a Septuagintát és Theodotiont, a héber szöveg és a görög betűs átírás nélkül.
A kutatásban nem teljesen tisztázott, hogy a Tetrapla Órigenész különálló műve volt-e, a Hexapla kivonata, vagy későbbi használati forma. A négy görög fordítás egymás mellé állítása mindenesetre gyakorlati szempontból érthető: sok olvasó számára a héber hasábok nélkül is hasznos volt a görög változatok összehasonlítása. A Tetrapla említése arra is utal, hogy a Hexapla nem pusztán egyetlen statikus kéziratként, hanem többféle másolási és használati formában élhetett tovább.
A Hexapla fizikai megjelenése
Az eredeti Hexapla a késő ókori könyvkultúra egyik legnagyobb vállalkozása lehetett. A párhuzamos hasábos elrendezés miatt a lapoknak szélesnek kellett lenniük, miközben a hasábok keskenyek maradtak. A szövegek nem folyamatos olvasásra, hanem összehasonlító vizsgálatra voltak alkalmasak. A munka inkább könyvtári és tudósi eszköz lehetett, mint liturgikus használatra szánt kódex.
A fennmaradt töredékek azt mutatják, hogy a hasábokban a megfelelő szövegegységeket igyekeztek egymáshoz igazítani. Ez sokszor csak úgy volt lehetséges, hogy a görög szavak sorrendjét vagy tördelését a héberhez igazították. A görög betűs héber átírás különösen értékes, mert a héber magánhangzó-jelölés rögzítése előtti időből őrizhet fonetikai adatokat. A Hexapla ezért nemcsak a Septuaginta, hanem a héber nyelvtörténet és a bibliai héber kiejtéstörténet számára is fontos forrás.
A caesareai könyvtár és a mű elveszése
A Hexapla eredeti példányát a hagyomány a caesareai keresztény könyvtárhoz kapcsolja. Órigenész Caesareában jelentős iskolát és könyvtári környezetet alakított ki; a későbbi nemzedékben Pamphilosz és Kaiszareiai Euszebiosz is e könyvtári hagyományban dolgozott. A Hexapla a caesareai tudományos műhely egyik legértékesebb darabja lehetett.
A mű teljes példánya valószínűleg terjedelme és használati nehézségei miatt ritkán készült másolatban. A későbbi századokban elsősorban az ötödik hasáb, vagyis a kritikai jelekkel ellátott Septuaginta-szöveg hatott a kéziratokra. A teljes, többhasábos összeállítás fokozatosan eltűnt. Gyakori feltételezés, hogy a 7. századi politikai és katonai változások, különösen Caesarea arab elfoglalása után az eredeti példány már nem maradt fenn; ezt azonban nem lehet közvetlen bizonyítékkal igazolni. Biztosan csak annyi mondható, hogy a középkorra a Hexapla teljes szövege elveszett, és csak közvetett hagyományból ismert.
A Syro-Hexapla
A Hexapla rekonstrukciójának egyik legfontosabb forrása a Syro-Hexapla, vagyis a Septuaginta hexaplarikus ötödik hasábjának szír fordítása. A hagyomány szerint Tellai Pál (Paul of Tella) a 7. század elején, 616–617 körül készítette Alexandriához közeli szerzetesi környezetben. Fordítása rendkívül szó szerinti, és nagy értéke, hogy sok helyen megőrizte Órigenész kritikai jeleit is.
A Syro-Hexapla azért különösen fontos, mert a görög Hexapla eredeti példánya elveszett, a szír fordítás viszont sok esetben olyan görög olvasatokat és apparátusjeleket őriz, amelyek más forrásból csak töredékesen ismertek. A Septuaginta kritikai kiadásaiban ezért a Syro-Hexapla tanúságtétele gyakran alapvető jelentőségű a hexaplarikus réteg azonosításában.
A Syro-Hexapla nem az egész Hexapla fordítása volt, hanem elsősorban az ötödik hasáb, vagyis az Órigenész által jelölt görög Septuaginta-szöveg szír megfelelője. Ezért nem helyes a Syro-Hexaplát úgy értelmezni, mint az egész hathasábos mű fennmaradt szír másolatát. Jelentősége abban áll, hogy közvetíti a Hexapla legnagyobb hatású hasábját.
Fennmaradt töredékek
A Hexapla közvetlen töredékei kevés számban maradtak fenn, de ezek különösen fontosak, mert képet adnak a mű tényleges elrendezéséről. A legismertebb töredékek közé tartoznak a Zsoltárok könyvéhez kapcsolódó leletek.
1896-ban Giovanni Mercati a milánói Biblioteca Ambrosianában palimpszeszt töredékeket azonosított, amelyek több zsoltár hexaplarikus hagyományát őrizték. Ugyanebben az időszakban a kairói geniza anyagából is előkerültek zsoltártöredékek. Ezek között különösen nevezetes a 22. zsoltárhoz kapcsolódó töredék, amely a hasábos elrendezésből is megőrzött részleteket. A kairói geniza leletei azért is figyelemre méltók, mert zsidó kéziratgyűjteményből származnak, és a Hexapla utóéletének összetett, felekezeti határokon átívelő szövegtörténetére utalnak.
A közvetett források még fontosabbak. A Hexapla olvasatai fennmaradhattak:
görög Septuaginta-kéziratok széljegyzeteiben;
bibliai catena-kommentárokban;
egyházatyák idézeteiben;
a Syro-Hexapla szír fordításában;
örmény, latin és más fordítási hagyományok közvetítésében;
későbbi kritikai apparátusokban és kézirati scholionokban.
A modern kutatás ezekből a szétszórt tanúkból igyekszik rekonstruálni a Hexapla egyes olvasatait. Ez rendkívül összetett feladat, mert a töredékek gyakran rövidek, a források attribúciói bizonytalanok, és nem mindig világos, hogy egy adott olvasat Órigenész hasábjából, valamelyik zsidó görög fordításból, későbbi revízióból vagy kézirati hagyományból ered-e.
Hatása a Septuaginta szöveghagyományára
A Hexapla legnagyobb hatása az ötödik hasábon keresztül érvényesült. Ez a hasáb a Septuaginta olyan formáját tartalmazta, amelyet Órigenész a héber szöveg és a többi görög fordítás alapján jelölt meg. A későbbi másolók gyakran az ötödik hasábot használták, de nem mindig őrizték meg pontosan az apparátusjeleket. Így az Órigenész által csak jelölt pótlások idővel a Septuaginta szövegének részévé válhattak.
Ezt a jelenséget a kutatás hexaplarikus recenzióként vagy hexaplarikus hatásként írja le. Nem mindig könnyű eldönteni, hogy egy Septuaginta-kézirat olvasata a régi görög fordítás eredeti rétegéhez tartozik-e, vagy később, Órigenész munkájának hatására került bele. A Göttingeni Septuaginta és más modern kritikai kiadások ezért nagy figyelmet fordítanak a hexaplarikus jelekre, a Syro-Hexapla tanúságára és a kéziratok közötti kapcsolatokra.
A Hexapla tehát egyszerre segítette és bonyolította a Septuaginta továbbhagyományozását. Segítette, mert megőrzött sok értékes olvasatot, és átláthatóvá tette a héber és görög szöveg közötti különbségeket. Bonyolította, mert a kritikai jelek elvesztése után az eredetileg megkülönböztetett rétegek összekeveredhettek.
Jelentősége a héber bibliai szöveg kutatásában
A Hexapla nemcsak a görög Biblia története miatt fontos. A második hasáb, a héber szöveg görög betűs átírása, rendkívül értékes lehet a bibliai héber kiejtéstörténet számára. Mivel a maszoréta magánhangzójelölés csak jóval később rögzült, Órigenész görög átírása korábbi kiejtési hagyományokról is tanúskodhat.
A Hexapla héber hasábja ugyanakkor nem azonos egyszerűen a későbbi maszoréta szöveggel. A 20. századi qumráni leletek óta világosabbá vált, hogy a Kr. e. és Kr. u. első századokban több héber szövegforma létezett egymás mellett. A Hexapla ezért a protomaszoréta hagyomány történetének egyik fontos, de közvetett tanúja. Az Órigenész által használt héber szöveg általában a későbbi rabbinikus-maszoréta hagyományhoz közel állhatott, de nem szabad egyszerűen azonosítani a középkori maszoréta kódexekkel.
Teológiai és felekezeti recepció
A Hexapla jelentősége nem felekezeti állításokban, hanem a bibliai szöveg történetének feltárásában áll. Órigenész keresztény teológus volt, de a Hexapla módszere filológiai: egymás mellé állítja a tanúkat, jelöli az eltéréseket, és nem rejti el a görög egyházi szöveg és a héber hagyomány közötti különbségeket.
A keresztény hagyományban a Hexapla azért volt fontos, mert a Septuaginta tekintélyét nem kritikátlanul, hanem szövegileg ellenőrzött formában védte és használta. Órigenész nem tagadta a Septuaginta egyházi szerepét, de elismerte, hogy a görög szöveg és a héber hagyomány között valódi különbségek vannak. Ez a magatartás egyszerre volt apologetikai és tudományos: lehetővé tette, hogy a keresztény értelmezők vitákban pontosan lássák, mely olvasatok állnak a héber szövegben, és melyek a görög hagyomány sajátosságai.
A zsidó szöveghagyomány szempontjából a Hexapla azért fontos, mert több, önállóan alig fennmaradt zsidó görög fordításból őrzött meg részleteket. Aquila, Szümmakhosz és Theodotion művei teljes egészükben elvesztek, de a Hexapla és az abból származó idézetek nélkül sokkal kevesebbet tudnánk róluk. A Hexapla ezért nemcsak keresztény, hanem zsidó hellenisztikus és rabbinikus kori fordítástörténeti forrás is.
A Hexapla a modern kutatásban
A Hexapla modern kutatása több tudományterület metszéspontján áll:
Septuaginta-kutatás: a régi görög fordítások és későbbi revíziók elkülönítése;
héber szövegkritika: a protomaszoréta és más héber szövegformák története;
patrisztika: Órigenész, Euszebiosz, Jeromos és más egyházi írók szöveghasználata;
szír filológia: a Syro-Hexapla és a keleti keresztény fordításhagyomány vizsgálata;
könyv- és kézirattörténet: a párhuzamos hasábos tudós könyvformák rekonstrukciója.
A 19. században Frederick Field monumentális kétkötetes gyűjteménye rendszerezte a rendelkezésre álló hexaplarikus töredékeket. Ez a kiadás ma már sok ponton kiegészítésre és korrekcióra szorul, de történeti jelentősége továbbra is nagy. A 20. század végén Alison Salvesen szerkesztésében jelent meg az Origen’s Hexapla and Fragments című tanulmánykötet, amely a modern Hexapla-kutatás újraindításának egyik fontos állomása volt.
A 21. században a Hexapla Institute és az IOSCS-hez kapcsolódó kutatók új kritikai kiadás elkészítésén dolgoznak. A sorozat első megjelent kötete John D. Meade kritikai kiadása Jób könyve 22–42. fejezeteinek hexaplarikus töredékeiről. Ez a kiadás nem folyamatos Hexapla-szöveget közöl, hanem a fennmaradt görög, szír, latin, örmény és egyéb tanúk alapján rekonstruálható töredékeket rendezi kritikai apparátussal.
Kiadástörténet
A Hexapla elveszett szövegének kiadása mindig töredékkiadás. A főbb mérföldkövek a következők:
Flaminius Nobilius és korai újkori kutatók gyűjtései – a Hexapla-töredékek első rendszerezési kísérletei a kora újkori bibliafilológiában.
Bernard de Montfaucon (1713) – a korábbi gyűjtésekhez képest jelentős bővítés és rendszerezés.
Frederick Field (1875) – a 19. századi alapkiadás, amely görög, latin és szír tanúk alapján rendezte a töredékeket.
Alison Salvesen szerkesztett kötete (1998) – a modern Hexapla-kutatás fontos módszertani és történeti tanulmánygyűjteménye.
John D. Meade kritikai kiadása (2020) – az új kritikai sorozat első kötete, Jób 22–42 hexaplarikus töredékeivel.
A modern kutatás célja nem pusztán Field kiadásának újranyomása, hanem a teljes forrásanyag újraértékelése: a kéziratok, fordítások, patrisztikus idézetek, catena-hagyományok és szír tanúk összevetése.
Kapcsolata más ókori bibliakiadásokkal
A Hexapla egyedülálló, de nem előzmény nélküli mű. Az alexandriai könyvtári filológia korábban is alkalmazott kritikai jeleket a görög klasszikusok, különösen Homérosz szövegének vizsgálatára. Órigenész ezt a tudós módszert alkalmazta a bibliai szövegre. A Hexapla ezért a hellenisztikus filológia és a keresztény bibliaértelmezés találkozási pontja.
A későbbi többnyelvű bibliai kiadások, például a Complutensiai poliglott Biblia vagy a London Polyglot, más történeti helyzetben készültek, de bizonyos értelemben a Hexapla örökségét folytatták: több nyelvű vagy több szövegváltozatú bibliai anyagot rendeztek összehasonlítható formába. A különbség az, hogy Órigenész munkája elsősorban a héber és a görög ószövetségi szövegek viszonyát vizsgálta, míg a kora újkori poliglották már nyomtatott, humanista és orientalisztikai tudományos környezetben működtek.
Értékelése
A Hexapla a késő ókor egyik legnagyobb filológiai vállalkozása volt. Jelentőségét több tényező adja:
megőrizte három fontos zsidó görög fordítás, Aquila, Szümmakhosz és Theodotion számos töredékét;
dokumentálta a Septuaginta és a korabeli héber szöveg közötti eltéréseket;
a héber kiejtéstörténet számára értékes görög betűs átírást tartalmazott;
hatott a Septuaginta későbbi keresztény kézirathagyományára;
a bibliai szövegkritika történetének egyik legkorábbi nagy rendszerező munkája lett;
a késő ókori keresztény, zsidó és hellenisztikus filológiai hagyományok találkozását képviseli.
A mű elvesztése miatt a Hexapla csak töredékesen ismert, de hatása aránytalanul nagy. A modern Septuaginta-kritika sokszor éppen azt igyekszik meghatározni, hogy egy adott görög olvasat mennyiben őriz régi fordítási hagyományt, és mennyiben tükröz későbbi, hexaplarikus beavatkozást. Emiatt a Hexapla kutatása ma sem lezárt terület, hanem a bibliai szövegtörténet egyik élő problémája.
123Salvesen, Alison, ed. (1998). Origen’s Hexapla and Fragments: Papers Presented at the Rich Seminar on the Hexapla, Oxford Centre for Hebrew and Jewish Studies, 25th July – 3rd August 1994. Texts and Studies in Ancient Judaism. Vol.58. Tübingen: Mohr Siebeck.
↑Kamesar, Adam; Law, T. M. (2021). "Origen's Hexapla and the textual criticism of the Greek Bible". In Gentry, Peter J.; Aitken, James K. (eds.). The Oxford Handbook of the Septuagint. Oxford: Oxford University Press.
↑"Syro-Hexapla". Gorgias Encyclopedic Dictionary of the Syriac Heritage. Hozzáférés: 2026. május 21.
↑Meade, John D. (2020). A Critical Edition of the Hexaplaric Fragments of Job 22–42. Origen’s Hexapla: A Critical Edition of the Extant Fragments. Vol.1. Leuven: Peeters.
Salvesen, Alison, ed. (1998). Origen’s Hexapla and Fragments: Papers Presented at the Rich Seminar on the Hexapla, Oxford Centre for Hebrew and Jewish Studies, 25th July – 3rd August 1994. Texts and Studies in Ancient Judaism. Vol.58. Tübingen: Mohr Siebeck.
Meade, John D. (2020). A Critical Edition of the Hexaplaric Fragments of Job 22–42. Origen’s Hexapla: A Critical Edition of the Extant Fragments. Vol.1. Leuven: Peeters.
Albrecht, Felix (2015). "Hexapla of Origen". The Encyclopedia of the Bible and Its Reception. Vol.11. Berlin: De Gruyter.{{cite book}}: Unknown parameter |columns= ignored (súgó)
Law, T. Michael (2007). "A History of Research on Origen's Hexapla: From Masius to the Hexapla Project". Bulletin of the International Organization for Septuagint and Cognate Studies. 40: 30–48.
