Hipobromit

Hipobromit
IUPAC-névhipobromit
Kémiai azonosítók
PubChem5460626
ChemSpider4574121
ChEBI29250
SMILES
[O-]Br
InChIKeyJGJLWPGRMCADHB-UHFFFAOYSA-N
Gmelin1040
Kémiai és fizikai tulajdonságok
Kémiai képletBrO−
Moláris tömeg95,904 g/mol
Ha másként nem jelöljük, az adatok az anyag standardállapotára (100 kPa) és 25 °C-os hőmérsékletre vonatkoznak.

A hipobromit szervetlen anion, melynek képlete BrO−. Benne a bróm oxidációs száma +1. Analóg a hipoklorittal. A hipoklorithoz hasonlóan használják csíraölőként és parazitaellenes szerként, és az immunsejtekben is megtalálható. A hipobromitok a hipobrómossav sói.

Előállítása

Bróm és vízben oldott hidroxid (például nátrium- vagy kálium-hidroxid) reakciójával:

Br2 + 2OH− → Br− + BrO− + H2O

A fenti reakcióban a bróm diszproporcionálódik.

A másodlagos reakcióban a hipobromit spontán diszproporcionálódik bromiddá (oxidációs száma −1) és bromáttá (oxidációs száma +5), a reakció gyorsan játszódik le 20 °C-on, és lassan 0 °C-on:

3BrO− → 2Br− + BrO−3

A reakció analóg a hipoklorit klorid és kloráttá bomlásához.

A hipobromit sókat ki lehet kristályosítani:

Előfordulása

Jelen van a vérben az eozinofil sejtekben, parazitaellenes szerként, többsejtű paraziták ellen. Egyszerű bromid sókban (például nátrium-bromid) használják gyógyfürdőkben fertőtlenítő szerként, amikből oxidálószer például hidrogén-peroxid hatására hipobromit keletkezik. Használják a laboratóriumokban reagensként a Hofmann-lebontásnál, amikben karboxamidokból primer aminok keletkeznek.

Kapcsolódó szócikkek

Jegyzetek

  1. ↑ Kneen; Rogers; Simpson (1972). "The Halogens". Chemistry. Facts, Patterns and Principles. Addison-Wesley. ISBN 0-201-03779-3.
  2. ↑ Mayeno AF, Curran AJ, Roberts RL, Foote CS (1989. április 5.). "Eosinophils preferentially use bromide to generate halogenating agents". Journal of Biological Chemistry. 264 (10): 5660–5668. 2021. március 7. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2024. január 29.{{cite journal}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
  3. ↑ Siegfried Hauptmann: Organische Chemie, Verlag Harry Deutsch, Thun (1985) S. 423, ISBN 3-87144-902-4.

Fordítás