A hjangga (hangul: 향가, handzsa: 鄕歌, RR: hyangga) koreai irodalmi lírai műfaj, mely jobbára a Silla-korabeli népdalokat jelöli a 6. és a 10. század között. Csupán 25 hjangga () szövege maradt fenn az utókorra.
A hjangga (hangul: 향가, handzsa: 鄕歌, RR: hyangga) koreai irodalmi lírai műfaj, mely jobbára a Silla-korabeli népdalokat jelöli a 6. és a 10. század között. Csupán 25 hjangga () szövege maradt fenn az utókorra.
A kínaiak már elég korán feljegyezték, hogy a koreaiak szeretnek táncolni és énekelni, olyan kötetekben, mint a Szan kuo cse () (三國志, „A három királyság története”, 3. század) vagy a Hou Han su () (後漢書, „A kései Han-dinasztia könyve”, 5. század). A kínaiakat meglepte, hogy a koreai államokban mennyire gyakran tartanak táncos-zenés ünnepeket, sámánisztikus rituálékat. A 7. századtól az idu írás bevezetésével a korábban szájhagyomány útján terjedő dalokat le is jegyezték. A 9. század végén, 888-ban Szamdemok () (삼대목, 三代目) címmel hjangga ()gyűjtemény is készült Sillában, azonban a 13. századi mongol invázió idején sok más feljegyzéssel együtt ez is elpusztult. Mára csupán néhány korabeli hjangga () maradt fenn. Korabeli leírások szerint az átíráshoz használt kínai írásjegy alapú rendszert a kínaiak nem tudták elolvasni. A mai koreai nyelvészek számára is kihívást jelent az értelmezése, nem csak a rendszerről rendelkezésre álló kevés információ, de a koreai nyelv akkori állapotának hiányos ismerete és a fennmaradt leírásokban a korabeli írnokok által vétett hibák miatt is.
A hjanggák () jó része szájhagyomány útján terjedt, más részüket hjangcshal () (향찰) írással írták le, ami kínai írásjegyekkel próbálta meg visszaadni a koreai nyelv kiejtését. A hjangga () nem tekinthető egységes, általános szabályok szerint leírható műfajnak, mind formai, mind tartalmi tekintetben nagy változatosságot mutatnak a művek. A fennmaradt hjanggák () között vannak négy-, nyolc- és tízsoros költemények. Kutatók szerint a sorok növekedése a forma fejlődését mutatja, azonban ezek a változatok nem egymás után, hanem egymás mellett léteztek. A fennmaradt tízsoros költeményeket kivétel nélkül egy-egy személy írta, míg a négy- és nyolcsorosak között vannak népdalok és sámánénekek is. Az általános vélekedés szerint a népi eredetű négysoros hjanggák ()kal szemben a tízsorosakat szinte biztosan felsőbb osztálybeliek írták, például hvarang ()ok és buddhista szerzetesek, az utolsó két sorban ugyanis inkább a felsőbb osztályokra jellemző érzelmek és érdekek jelennek meg. A tízsorosak esetében az első négy sor a téma megjelölése, a következő négy az érzelem elmélyítése, az utolsó kettő pedig mély érzelmekkel telt felkiáltás erőteljes befejezéssel. Az utolsó két sor üteme is megváltozik. Ilyen például a Volmjong (월명, ) szerzetesnek tulajdonított Cse mangmega () (제망매가, „Óda elhunyt húgomhoz”, c. 742–765) című költemény is:
A hjanggákat () énekelve adták elő, így a forma a dallamhoz igazodik. Egy-egy időmértékes szegmens három vagy négy szótagból áll.
Az utókorra fennmaradt hjanggák ():
| Szerző | Cím átírva | Cím koreaiul | Keletkezés dátuma |
|---|---|---|---|
| Mu pekcsei király | Szodongjo () | 서동요 | c. 600 |
| Jungcshon (융천, ) mester | Hjeszongga () | 혜성가 | 594 |
| ismeretlen | Phungjo () | 풍요 | c. 635 |
| Kvangdok (광덕, ) vagy a felesége | Von vangszengga () | 원왕생가 | c. 661–681 |
| Tugo (득오, ) | Mo csukcsirangga () | 모죽지랑가 | c. 692–702 |
| öreg pásztor | Honhvaga () | 헌화가 | c. 702–737 |
| Sincshung (신충, ) | Vonga () | 원가 | 737 |
| Volmjong (월명, ) mester | Toszolga () | 도솔가 | 760 |
| Volmjong () mester | Cse mangmega () | 제망매가 | c. 742–765 |
| Cshungdam (충담, ) mester | Anminga | 안민가 | 765 |
| Cshungdam () mester | Cshan kipharangga () | 찬기파랑가 | c. 742–765 |
| Himjong (희명, ) | To cshonszu kvanumga () | 도천수관음가 | c. 762–765 |
| Jongdzse (영재, ) mester | Udzsokka () | 우적가 | c. 785–798 |
| Cshojong () | Cshojongga () | 처용가 | 879 |
| Kjunjo (균여, ) nagymester | Pohjon sibvonga () (11 dalból álló gyűjtemény) | 보현십원가 | 923–973 |
