Legismertebb műve, a kétkötetes Die Grundlagen des neunzehnten Jahrhunderts (A 19. század alapjai) (wd), amely 1899-ben jelent meg, nagy hatást gyakorolt a 20. század eleji pángermán népi mozgalomra (Völkisch-mozgalom), majd később a náci fajpolitika antiszemitizmusára. „HitlerKeresztelő Jánosaként” is emlegették.
Élete
Az anyja nem sokkal a születése után meghalt. Chamberlain és testvérei a következő tíz évet Versailles-ban töltötték nagymamájukkal és egy nagynénjükkel. 1866-ban visszatért Nagy-Britanniába. 1869-ben egészségügyi problémák miatt visszatért Franciaországba, és a következő kilenc évben nagynénjével Európán keresztül utazott.
1874 telén Cannes-ban találkozott leendő első feleségével, Anna Horsttal. 1878-ban, apja halála után, ketten összeházasodtak, és több hónapig utaztak Európán, mígnem 1879-ben Genfben telepedtek le. Természettudományokat kezdett tanulni a Genfi Egyetemen. 1884 őszén egy súlyos idegösszeomlás évekig tartó megszakításhoz vezetett tudományos kutatásában. Majd Drezdába költöztek. 1888 első német nyelvű cikke.
1908-ban gyors, békés válás után feleségül vette Eva Freiin von Bülow-t (1867−1942), Richard és Cosima Wagner lányát.
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Művei
Németül megjelent főbb művei
Das Drama Richard Wagners. Eine Anregung. Breitkopf & Härtel, Wien, 1892
Paul Pretzsch (szerk.): Cosima Wagner und Houston Stewart Chamberlain im Briefwechsel 1888–1908. Reclam, Leipzig, 1934
Rasse und Persönlichkeit. F. Bruckmann A.-G, München, 1925
Magyarul
Parsifal mesék; ford. Papp Zoltán; Rózsavölgyi, Budapest, 1923
A zsidók megjelenése a nyugati történelemben; ford., előszó F. Papp Zoltán; Bethlen Ny., Budapest, 1944 (A Zsidókérdéskutató Magyar Intézet könyvei) – hasonmásban: 2001
↑Mitcham, Samuel W. Jr.. Why Hitler?: The Genesis of the Nazi Reich.Westport, Connecticut:Praeger, 82. o.(1996). ISBN 978-0-275-95485-7; citing Forman, James D. (1978) Nazism, New York. p. 14.
↑Chamberlain, Anna, in: Gudrun Wedel: Autobiographien von Frauen: ein Lexikon. Köln: Böhlau, 2010, 150. oldatól
További információk
Erdélyi Gyula: A zsidók betévedése a történetbe. Chamberlaine nyomán; Buzárovits Gusztáv kny., Esztergom, 1909
Ez a német személy életrajzát bemutató lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!