Imre Samu

Imre Samu
Született	1917. október 31. Felsőőr
Elhunyt	1990. november 6. (73 évesen) Budapest
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Foglalkozása	nyelvész, nyelvjáráskutató
Iskolái	Debreceni Magyar Királyi Tisza István Tudományegyetem (–1942)
Sírhelye	Farkasréti temető (20. körönd-5. fülke)
A Wikimédia Commons tartalmaz Imre Samu témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Imre Samu (Felsőőr, 1917. október 31. – Budapest, 1990. november 6.) állami díjas nyelvész, nyelvjáráskutató, a nyelvtudományok kandidátusa (1956), majd doktora (1969). Az 1960-as–1970-es évek magyar dialektológiai kutatásainak, a magyar nyelvjárási atlasz munkálatainak egyik szervezője volt. 1976-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1985-től rendes tagja.

Élete

Középiskolába a Pápai Református Gimnáziumba járt, majd a debreceni Tisza István Tudományegyetem magyar–latin szakát végezte 1937–1942 között. 1941-ben rövid ideig tanított a Debreceni Református Kollégiumban. Bölcsészdoktori oklevelét 1941-ben szerezte meg a kolozsvári egyetemen, s 1941–1942-ben az egyetem magyar nyelvtudományi intézetében dolgozott díjas gyakornokként. Ezzel párhuzamosan a Kolozsvári Református Kollégiumban is oktatott óraadó tanárként, az Erdélyi Tudományos Intézetben pedig beosztott gimnáziumi tanárként. 1942-ben a debreceni egyetemen megszerezte magyar–latin szakos tanári oklevelét, majd katonai szolgálatteljesítésre bevonult a hadseregbe. 1944 májusa után a második világháború keleti frontján harcolt. 1945 januárjában szovjet hadifogságba esett, és csak 1948 augusztusában tért haza Magyarországra. Először két éven keresztül a budapesti úttörőmozgalom szervezőosztályán dolgozott, majd az 1950/1951-es tanévben a Pest megyei Kartalon volt általános iskolai tanár. 1951-ben mint tudományos munkatárs került alkalmazásba az MTA Nyelvtudományi Intézetében. 1952-től az intézmény tudományos titkára, majd osztályvezetője, 1970-től igazgatóhelyettese, 1987-től haláláig pedig ügyvezető igazgatója volt. Sírja a Farkasréti temető Urnaházában található (5-ös számú urnafülke).

Munkássága

Életművének középpontjában a magyar nyelvjárásokkal kapcsolatos kutatásai álltak. Már egyetemista korában végzett tájnyelvi – főleg a helynévanyagra és a szókincsre vonatkozó – gyűjtéseket szűkebb pátriájában, a Felsőőrségben, illetve Debrecen és Kolozsvár környékén egyaránt. Egyik gyűjtője és szerkesztője volt az 1968–1977 között megjelent, a magyar dialektusokról átfogó képet nyújtó alapvető forrásmunkának, A magyar nyelvjárások atlaszának (MNyA). Ennek alapján készült nagyszabású dialektológiai elemzésében, A mai magyar nyelvjárások rendszerében a magyarság nyelvterületén 18 tiszta és 10 keverék nyelvjárástípust különített el, pusztán nyelvészeti kritériumok alapján. Ebből az is kiderül, hogy az általa megállapított egyes nyelvjárási csoportok többnyire nem feleltethetők meg a Kárpát-medence történeti-néprajzi csoportjainak. Az 1960-as évektől az Atlas Linguarum Europae (ALE) magyar nemzeti bizottságának elnökeként, Deme Lászlóval együtt szervezte a magyar nyelvjárási gyűjtőmunkálatokat, az ellenőrző gyűjtéseket, és koordinálta a beérkezett adatok értékelését. Foglalkozott helyesírás- és nyelvtörténeti kérdésekkel is, ő bizonyította be az 1476 utánra datált  históriás ének, a Szabács viadala hitelességét. 1970-től szerkesztette a Nyelvünk és Kultúránk című hungarológiai folyóiratot, 1971-ben pedig ő indította útjára a burgenlandi magyarság Őrség című kulturális folyóiratát. Tagja volt a Magyar Nyelv és az Acta Linguistica című folyóiratok szerkesztőbizottságának.

Főbb díjai, elismerései

Tudományos eredményei elismeréseképpen 1964-ben az Állami Díj első fokozatában részesült. 1976-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1985-ben rendes tagjává választották, emellett az Akadémiai Kiadói Tanács elnöki tisztét is betöltötte. 1969-ben Deme Lászlóval együtt a Magyar Nyelvtudományi Társaság Révai Miklós-emlékérmének díjazottja volt, 1986-ban a Magyar Néprajzi Társaság tiszteletbeli tagjává választották, 1989-ben pedig Déry Tibor-díjat kapott.

Tiszteletére és emlékezetére az ő nevét vette fel a szülővárosában, a burgenlandi Felsőőrben 2007-ben megalakult regionális nyelvészeti tudományos műhely, az Imre Samu Nyelvi Intézet (Imre Samu Sprachkompetenzzentrum). 

Főbb művei

• Felsőőr helynevei, Magyar Népnyelv 2. 1940: 147–180. (Különnyomatként: Dolgozatok a Debreceni Tisza István Tudományegyetem Magyar Népnyelvkutató Intézetéből 8., Debrecen, 1940.)  
• A felsőőri földművelés, Dolgozatok a M. Kir. Ferenc József Tudományegyetem Magyar Nyelvtudományi Intézetéből 3., Debrecen, 1941.
• Az é hangok állapota a felsőőri nép nyelvében, Magyar Népnyelv 3. 1941: 115–129.
• A kolozsvári fazekasság műszókincse, Erdélyi Tudományos Intézet 1940–41. évi évkönyve; szerk. Tamás Lajos; Kolozsvár, 1942. 47–118.
• Német kölcsönszók a felsőőri magyarság nyelvében, Magyar Népnyelv 4. Debrecen–Kolozsvár, 1942: 183–195.
• A Szabács viadala, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958.
• A magyar huszita helyesírás néhány kérdése, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964.
• A magyar nyelvjárások atlasza, I–VI. köt.; szerk. Deme Lászlóval; Akadémiai Kiadó, Budapest, 1968–1977.
• A felsőőri nyelvjárás, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971.
• A mai magyar nyelvjárások rendszere, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971.
• Hungarian Dialects. In: The Hungarian Language. Eds. Loránd Benkő – Samu Imre. Akadémiai Kiadó – Mouton, Budapest – The Hague, Paris, 1972. 299–326.
• Early Hungarian Texts. In: The Hungarian Language. Eds. Loránd Benkő – Samu Imre. Akadémiai Kiadó – Mouton, Budapest – The Hague, Paris, 1972. 327–348
• Felsőőri tájszótár, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973.
• Nyelvjárásaink ma, Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, Budapest, 1973.
• A magyar nyelvjárások atlaszának elméleti-módszertani kérdései, szerk. Deme Lászlóval; Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975.
• Mutató a magyar nyelvjárások atlasza I–VI. kötetéhez, szerk. Balogh Lajossal és Deme Lászlóval; Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980.
• Tudománytörténeti kérdések a magyar dialektológiában. Az MTA I. Osztályának Közleményei 30. 1986: 139–153. (Levelező tagsági akadémiai székfoglaló.)
• Nyelvjárási szókészletünk néhány szerkezeti kérdése a magyar nyelvatlasz anyaga alapján, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1987. (Akadémiai tagsági székfoglaló.)
• Az Anyanyelvi Konferencia tanácskozásainak összefoglalása. Veszprém, 1985. augusztus 5-10.; szerk. Imre Samu; Múzsák Kiadó, Budapest, 1987.

Források

• Imre Samu. Összeáll. Köbölkuti Katalin. Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár, Szombathely, 1997. (Vasi életrajzi bibliográfiák XXXV.)
• Magyar életrajzi lexikon IV: 1978–1991 (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994.   
• Magyar nagylexikon IX. (Gyer–Iq). Főszerk. Bárány Lászlóné. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1999. 813.   
• Új magyar életrajzi lexikon III. (H–K). Főszerk. Markó László. Magyar Könyvklub, Budapest, 2002. 468–469.  
• Életrajza az Imre Samu Nyelvi Intézet honlapján Archiválva 2021. május 7-i dátummal a Wayback Machine-ben

További irodalom

• Benkő Loránd: Imre Samu köszöntése születésének 70. évfordulóján. Magyar Nyelv 84. 1988: 378–382.  
• Herman József: Imre Samu. 1917–1990. Magyar Tudomány 36. 1991: 474–475.
• Benkő Loránd: Búcsú Imre Samutól. Magyar Nyelv 87. 1991: 247–249.
• „Nagyon nem szerettem a nyelvtant.” A nyelvészetről – egyes szám első személyben. Szerk. Bakró-Nagy Marianne – Kontra Miklós. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 1991. 95–105.
• Imre Samu (1917–1990). ELTE Fonetikai Tanszék, Budapest, 1994. (A hetvenes évek magyar nyelvészei. Pályaképek és önvallomások 24.)
• Juhász Dezső: Szinkrónia és diakrónia a magyar nyelvatlaszok anyagában: emlékezés a nyelvjárástörténész Imre Samura. In: Magyar nyelvjárások napja 2020. Örökség és jövőkép. Szerk. Pomozi Péter – Rási Szilvia – Tóth Zsolt. Magyarságkutató Intézet, Budapest, 2021. 81–93.