Jail

Kanye West
Jail
dal a Donda albumról
Megjelent2021. augusztus 29.
Stílus
Hossz4:57
Kiadó
Szerző
Producer
Donda dal-kronológia
Donda ChantJailGod Breathed

A Jail Kanye West amerikai rapper dala, Donda (2021) című, tizedik stúdióalbumáról. A dalon közreműködik Jay-Z. Az album végén hallható a dal második verziója, a Jail, Pt. 2 amelyen a közreműködő előadó DaBaby amerikai rapper és Marilyn Manson énekes.

A Jail pozitív és negatív reakciókat is váltott ki zenekritikusokból. A produceri munkát méltatták, néhányan a lemez legjobb dalának választották, míg mások kritizálták DaBaby és Manson szereplését, tekintve, hogy mindketten botrányokba keveredtek az album megjelenése előtti időszakban, mint homofóbia és szexuális erőszakkal kapcsolatos vádak. Többen is a 2013-as Black Skinhead dalhoz hasonlították.

Háttér

2001-ben West dolgozott producerként Jay-Z hatodik stúdióalbumán, a The Blueprinten, amellyel elkezdődött kiépülni a páros közötti munkakapcsolat. Azóta több Jay-Z-albumon is dolgozott, míg a New York-i rapper közreműködött West több albumán is, mint a 2010-es My Beautiful Dark Twisted Fantasyn (2010). West és Jay-Z ezek mellett kiadták a Watch the Throne közreműködési albumot, 2011-ben. Öt évvel később megromlott a kapcsolatuk, mikor West rosszakat mondott róla a Saint Pablo Tour közben. Jay-Z a 4:44 (2017) albumának intrójában beszélt a kapcsolatukról és azt mondta, hogy beszélnie kell Westtel a „családi ügy megoldásáért.” Az első problémák a kapcsolatukban West és Kim Kardashian esküvője után jelentek meg. 2021. július 22-én West a Donda első albumbemutatóját a Mercedes-Benz Stadionban egy olyan dal lejátszásával zárta, amelyen lehetett hallani Jay-Z-t. A dal címe Jail volt, amely a harmadik bemutató közben derült ki, a chicagói Soldier Fielden. Az ekkor lejátszott verzión nem lehetett hallani Jay-Z-t, csak DaBabyt. A változtatást általános elítélték a rajongói, annak következtében, hogy DaBaby éppen egy homofóbiával kapcsolatos botrányban volt. A végső verzión ismét szerepelt Jay-Z és eltávolították róla DaBabyt. Ez volt az első alkalom 2016 óta, hogy West és Carter egy dalon szerepeltek.

Fogadtatás

A Jail fogadtatása pozitív és negatív is volt. Thomas Hobbs (The Guardian) szerint West dalszövegei a dalon tompák voltak korábbi munkájához képest, és a dal zenei oldalát is kritizálta. Paul Thompson (Rolling Stone) viszont azt írta, hogy a dal tiszta katarzis és tökéletesen átlátja, hogy milyen veszélyt jelent a rendőrség, kiemelve, mint az egyik dal az albumról, ami őszinte sötétséget mutat. Chris Willman (Variety) szerint egy „kellemes, stílusokon átívelő meglepetés [...] himnusszerű refrénnel és erőteljes akkordokkal, amelyet akár az Imagine Dragons is kiadhatott volna.”

Jay-Z szereplése se győzött meg minden kritikust. Thomas szerint a verzéje borzasztóan volt megírva és „úgy hangzik, mint egy próbafelvétel.” David Aaron Brake (HipHopDX) Jay-Z karrierjének egyik legrosszabb közreműködésének nevezte és azt mondta, hogy olyan, mintha "West felébresztette volna egy pihenésből és kevesebb, mint 30 perc alatt kért volna tőle néhány sort." Ezzel ellentétben Nina Hernandez (The A.V. Club) szerint az elmúlt évek egyik legjobb Jay-Z-vendégszereplését hallhattuk a Jailen és a dal a Donda egyik egyértelmű fénypontja. Riley Wallace (Exclaim!) ehhez hasonlóan azt mondta, hogy Jay-Z adta az album egyik „csillogó ékkövét.”

Pt. 2

A dal második része, a Jail, Pt. 2 a Donda 24. dala volt és utólag, 2021. augusztus 31-én került fel az albumra. Eredetileg csak a lemez Spotifyon megjelent verzió számlistáján szerepelt és nem volt lejátszható. West Instagramon posztolt képernyőképeket beszélgetésekről, menedzserével, amelyből kiderült, hogy DaBaby képviselői miatt nem jelenhetett meg a dal. A rapper ezekben a beszélgetésekben a következőt mondta: „Nem veszem le a testvéremet. Ő volt az egyetlen, aki nyilvánosan azt mondta, hogy rám fog szavazni.” Ezek mellett azt mondta, hogy a Universal Music Group az ő tudomása nélkül adta ki az albumot és megakadályozták a Jail, Pt. 2 kiadását. Kiadón belüli források ezt tagadták.

Slágerlisták

Jail

Slágerlista (2021) Legmagasabb

pozíció

Ausztrália (ARIA) 5
Ausztria (Ö3 Austria Top 40) 37
Kanada (Canadian Hot 100) 9
Csehország (Singles Digitál Top 100) 53
Dánia (Tracklisten) 7
Global 200 (Billboard) 6
Izland (Plötutíðindi) 8
Írország (IRMA) 9
Olaszország (FIMI) 56
Litvánia (AGATA) 21
Hollandia (Single Top 100) 39
Új-Zéland (Recorded Music NZ) 6
Norvégia (VG-lista) 12
Szlovákia (Singles Digitál Top 100) 32
Svédország (Sverigetopplistan) 19
Svájc (Schweizer Hitparade) 23
Brit kislemezlista (OCC) 11
Brit R&B-lista (OCC) 3
US Billboard Hot 100 10
US Christian Songs (Billboard) 2
US Hot R&B/Hip-Hop Songs (Billboard) 8

Jail, Pt. 2

Slágerlista (2021) Legmagasabb

pozíció

Ausztrália (ARIA) 61
Kanada (Canadian Hot 100) 60
Global 200 (Billboard) 60
US Billboard Hot 100 63
US Christian Songs (Billboard) 19
US Hot R&B/Hip-Hop Songs (Billboard) 31

Jegyzetek

  1. ↑ "Marilyn Manson overshadows everything about Kanye West's Donda – review". The Independent (angol nyelven). 2021. augusztus 30. Hozzáférés: 2021. szeptember 9.
  2. 1 2 3 4 Nast, Condé (2021. július 23.). "Kanye West and Jay-Z Finally Reunite On a New Song". GQ (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2021. szeptember 9.
  3. 1 2 "Kanye West and Jay-Z Reunite on New 'Donda' Song - Rolling Stone". web.archive.org. 2021. július 23. 2021. július 23. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2021. szeptember 9.
  4. 1 2 3 Dazed (2021. augusztus 29.). "Kanye West finally drops Donda, and the Jay-Z verse is here to stay". Dazed (angol nyelven). Hozzáférés: 2021. szeptember 9.
  5. ↑ "Kanye West: Donda review – misfiring lyricism from a diminished figure". the Guardian (angol nyelven). 2021. augusztus 30. Hozzáférés: 2021. szeptember 9.
  6. 1 2 Thompson, Paul (2021. szeptember 1.). "Kanye West Searches for Meaning on the Muddled, Grandiose 'Donda'". Rolling Stone (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2021. szeptember 9. {{cite web}}: More than one of |author= és |last= specified (súgó)
  7. ↑ Willman, Chris (2021. augusztus 30.). "Kanye West Obsesses About Jesus, Kim, His Mother, Himself and Drake in Overstuffed, Fascinating 'Donda': Album Review". Variety (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2021. szeptember 9. {{cite web}}: More than one of |author= és |last= specified (súgó)
  8. ↑ https://hiphopdx.com, HipHopDX- (2021. szeptember 2.). "Kanye West's Ego Overshadows Glimpses Of Hip Hop Excellence On Bloated 'Donda' Album". HipHopDX. Hozzáférés: 2021. szeptember 9. {{cite web}}: External link in |last= (súgó)
  9. ↑ Hernandez, Nina. "Kanye West's Donda is a bloated, incoherent mess". The A.V. Club (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2021. szeptember 9.
  10. ↑ "Kanye West's Bloated 'Donda' Has Glimpses of Classic Yeezy | Exclaim!". exclaim.ca (kanadai angol nyelven). Hozzáférés: 2021. szeptember 9.
  11. ↑ "Donda - Kanye West | Songs, Reviews, Credits | AllMusic" (angol nyelven). {{cite journal}}: Cite journal requires |journal= (súgó)
  12. 1 2 "Kanye West Says Universal Released 'Donda' Without His Approval, Blocked "Jail Pt 2" (UPDATE)". Complex (angol nyelven). Hozzáférés: 2021. szeptember 9.
  13. ↑ Aswad, Jem (2021. augusztus 29.). "Kanye West Finally Releases 'Donda' Album". Variety (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2021. szeptember 9. {{cite web}}: More than one of |author= és |last= specified (súgó)
  14. 1 2 3 Nast, Condé (2021. augusztus 29.). "Kanye West Finally Releases New Album Donda". Pitchfork (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2021. szeptember 9.
  15. 1 2 "Kanye West claims Universal released long-awaited 'Donda' album without his permission". EW.com (angol nyelven). Hozzáférés: 2021. szeptember 9.
  16. ↑ "ARIA Top 50 Singles Chart". www.aria.com.au (angol nyelven). Hozzáférés: 2021. szeptember 9.
  17. ↑ Hung, Steffen. "Kanye West - Jail". austriancharts.at. Hozzáférés: 2021. szeptember 9.
  18. 1 2 "Kanye West | Canadian Hot 100". Billboard. Hozzáférés: 2021. szeptember 9.
  19. 1 2 "ČNS IFPI". hitparada.ifpicr.cz. Hozzáférés: 2021. szeptember 9.
  20. ↑ "Hitlisten.NU". Hitlisten.NU. Hozzáférés: 2021. szeptember 9.
  21. 1 2 "Kanye West | Global 200". Billboard. Hozzáférés: 2021. szeptember 9.
  22. ↑ "Plötutíðindi". archive.ph. 2021. szeptember 6. Hozzáférés: 2021. szeptember 9.{{cite web}}: CS1 karbantartás: elavult archiválási szolgáltatás (link)
  23. ↑ "Official Irish Singles Chart Top 50 | Official Charts Company". www.officialcharts.com (angol nyelven). Hozzáférés: 2021. szeptember 9.
  24. ↑ "Classifiche - FIMI". www.fimi.it (olasz nyelven). Hozzáférés: 2021. szeptember 9.
  25. ↑ "2021 35-os savaitės klausomiausi (TOP 100)". Agata (litván nyelven). 2021. szeptember 3. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2021. szeptember 9.
  26. ↑ Hung, Steffen. "Kanye West - Jail". hitparade.ch. Hozzáférés: 2021. szeptember 9.
  27. ↑ "The Official New Zealand Music Chart". THE OFFICIAL NZ MUSIC CHART (angol nyelven). 2021. március 24. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2021. szeptember 9.
  28. ↑ "Singel 2021 uke 35". topplista.no. Hozzáférés: 2021. szeptember 9.
  29. ↑ "Veckolista Singlar, vecka 35 | Sverigetopplistan". Sverigetopplistan (svéd nyelven). Hozzáférés: 2021. szeptember 9.
  30. ↑ "Kanye West - Jail - hitparade.ch". swisscharts.com. Hozzáférés: 2021. szeptember 9.
  31. ↑ "Official Singles Chart Top 100 | Official Charts Company". www.officialcharts.com (angol nyelven). Hozzáférés: 2021. szeptember 9.
  32. ↑ "Official Hip Hop and R&B Singles Chart Top 40 | Official Charts Company". www.officialcharts.com (angol nyelven). Hozzáférés: 2021. szeptember 9.
  33. 1 2 "Kanye West | Billboard Hot 100". Billboard. Hozzáférés: 2021. szeptember 9.
  34. 1 2 "Kanye West | Christian Songs". Billboard. Hozzáférés: 2021. szeptember 9. {{cite web}}: no-break space character in |title= at position 13 (súgó)
  35. 1 2 "Kanye West | Hot R&B/Hip-Hop Songs". Billboard. Hozzáférés: 2021. szeptember 9. {{cite web}}: no-break space character in |title= at position 13 (súgó)