Életútja
Pályája korán kezdődött: 23 éves korában már történelemtanár volt a Collège Rollinban. 1826-ban jelent meg első könyve.
A júliusi forradalom után a nemzeti levéltárban a történelmi osztály főnökévé tették, majd egyidejűleg François Guizot helyettesének hívták meg a Sorbonnehoz, Lajos Fülöp pedig Klementina hercegnő (a későbbi I. Ferdinánd bolgár cár édesanyja) történelemtanárává nevezte ki. Ezen időtől kezdve egymást követték történelmi művei.1838-ban az akadémiába választották és egyúttal a történelemtanár lett a Collège de France-ban.
Elkötelezett demokratikus és köztársasági nézetei miatt sok kellemetlenségnek és üldöztetésnek volt kitéve. 1850-ben elvesztette tanszékét, később, miután vonakodott az 1852. január 14-ei alkotmányra megesküdni, felmentették ama hivatalától is, melyet a levéltárban viselt.
Ettől kezdve többnyire Bretagne-ban élt visszavonultan és nagyobb műveinek kidolgozásával elfoglalva. Itt rendezte sajtó alá két legjelentősebb művét: Histoire de France és Histoire de la Révolution française (Páris 1853, 7 köt., és 1879, 9 köt.). 1870-ben Olaszországba utazott és a Franciaország vereségével végződő porosz–francia háború hatása alatt pesszimisztikus érzéssel szemlélte hazája megaláztatását.
