Katna

Paloták

Az úgynevezett 8. épület az i. e. 3. és 2. évezred fordulóján épült, és a középső bronzkor II. szakaszának végén, az i. e. 1800 és 1600 közötti időszak vége felé hagyták el. Fennmaradt falai 7,5 méter magasak és 4 méter vastagok. Rendeltetése nem ismert, de monumentális méretei, a felsőváros legmagasabb pontján elfoglalt helye és a benne talált két királyszobor alapján királyi palota lehetett. Építése megelőzte a nagy királyi palotáét. Az 1970-es években a modern falu vízellátására beton víztornyot emeltek itt, amely elpusztította az épület keleti és északi falait.

A királyi palota az akropolisz északi részén, egy felhagyott temető fölött épült. Építésének ideje vitatott. Daniele Morandi Bonacossi a középső és a késő bronzkor fordulójára, i. e. 1600 körülre keltezte. Pfälzner 2019-es összefoglalása az i. e. 1790 és 1760 közötti időszakot javasolja: értelmezése szerint a palotát Ishi-Addu és Amut-pí-El király építtette a királyság hatalmának csúcspontján, politikai erejének kifejezésére. Az épület fő vonásaiban változatlan maradt az i. e. 1340 körüli pusztulásáig.

A palota területét Pfälzner 2019-ben 18 000 négyzetméterben adta meg, és földszintjén 101 helyiséget különített el. Ezzel a bronzkori Szíria és Mezopotámia legnagyobb palotái közé tartozott. Északkeleti része kétszintes volt. Az északnyugati szárnyban két szint maradt fenn; fölöttük egy harmadik is rekonstruálható. Az 1999 és 2010 között dolgozó szíriai, szíriai–olasz és szíriai–német ásatási csoportok feltárták a teljes alaprajzot. Eredményeik alapján több helyiség rendeltetését másként értelmezték, mint az 1920-as években kutató Robert du Mesnil du Buisson.

A palota központját három nagy, fedett terem alkotta. A C terem feltehetően lakomák és fogadások helyszíne volt; a B teremhez igazgatási, az A teremhez vallási feladatok kapcsolódhattak. Elrendezésüket Pfälzner a „kettős csarnok” típusába sorolta: két egymással párhuzamos, téglalap alakú terem, az A és a B előtt helyezkedett el a nagyobb, négyzetes C terem. A C termet korábban Bélet-Ékallim, más néven Ninegal templomának tartották. Alapterületét korábban 1300 négyzetméterre becsülték; a 2019-es rekonstrukció 39 × 39 méteres, mintegy 1520 négyzetméteres csarnokot mutat. Mennyezetét négy, egymástól 12 méterre álló faoszlop tartotta. A 46 méter hosszú és 14,6 méter széles B teremben az uralkodó feltehetően a számadásokkal, az áruk forgalmával és a személyzet munkájának ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat látta el. A 41 × 20 méteres, vagyis 820 négyzetméteres A terem valószínűleg az ősök tiszteletének és a dinasztikus kultusznak adott helyet. Innen vezetett folyosó a királyi sírbolthoz. A belső támaszok nélküli terem mennyezetét feltehetően hosszú cédrusgerendákkal hidalták át. A három terem így a királyi hatalom politikai, gazdasági és vallási feladatait egyaránt szolgálhatta.

A déli palota közvetlenül a királyi palotától délre állt. Legalább húsz helyisége volt, padlóit betonszerű anyaggal burkolták. Erősen megrongálódott, ezért építésének idejét nehéz meghatározni.

A keleti palota a felsővárosban, a királyi palotától keletre helyezkedett el. A középső bronzkor II. szakaszában alakították ki két korábbi, az I–II. szakaszból származó épület, az úgynevezett északi és déli épület összevonásával. Az új I. udvar mellett két új helyiségsort emeltek. A két korábbi épület eltérő padlószintje miatt mélyebb alapozásra és helyenként teraszos szintkiegyenlítésre volt szükség. Ebben különösen fontos szerepet kapott az új E helyiség. A palotából huszonhét helyiséget tártak fel. Esetleges nyugati szárnyának maradványait egy, a késő bronzkor II. szakaszából származó nagy gödör pusztíthatta el. A gödröt a 17 × 10 méteres, kaviccsal burkolt udvartól közvetlenül nyugatra ásták.

A feltárások 2011-es megszakadásakor az épület vizsgálata még nem fejeződött be, különösen a délkeleti részen maradtak feltáratlan helyiségek. Az egyes termek rendeltetéséről ezért csak előzetes következtetéseket lehetett levonni. Az A és a C helyiség bejáratként szolgálhatott. A P helyiségben a padló ismételt javításai, a kemencék nyomai és az előkerült fémtöredékek fémművesműhelyre utalnak; ez a használat a palota későbbi, késő bronzkori újratelepüléséhez tartozott. Az épület elnyújtott alaprajza és a részeit összekötő, oldalt elhelyezkedő nyitott udvar az ószír palotaépítészet hagyományát követte. Az eblai nyugati palotával és Jarimlím alalahi palotájával való összehasonlítás alapján tróntermet és előteret is feltételeztek benne. A keleti palotát feltehetően a középső bronzkor végén hagyták el. Iamoni a későbbi keltezés alapján lehetségesnek tartotta, hogy ez a királyi palota építésével függött össze; a két palota egyidejű használata azonban nem tisztázott. Felhagyásában az épület szerkezeti gyengeségei és a felsőváros átrendezése is szerepet játszhatott.

Az alsóvárosi palota az alsóváros északi részén állt. Az i. e. 16. században épült, és legalább hatvan helyisége volt.

Sírok

A IV. sírt az 1920-as években Robert du Mesnil du Buisson tárta fel. Ő i. e. 2500 és 2400 közé keltezte, Claude Frédéric-Armand Schaeffer viszont az i. e. 2200 és 1900 közötti időszakra tette. Többkamrás aknasír, a városban feltárt sírok között az egyetlen ilyen típusú temetkezés.

A középső bronzkori temető a felsőváros északi szélén helyezkedett el. A fölé épített királyi palota jelentősen megrongálta. Háromféle temetkezés került elő: téglákkal szegélyezett egyszerű sírok, főzőedényekbe helyezett temetkezések és sziklába vágott aknasírok. Az utóbbiak közül az I., II., III. és V. sír a legjelentősebb.

A királyi sírbolt, vagyis a VI. sír a királyi palota északi széle alatt, mintegy 12 méteres mélységben helyezkedik el. Négy, az alapkőzetbe vájt kamrából áll. A palota A termével 40 méter hosszú folyosó köti össze. A négy ajtóval tagolt folyosó keletnek fordul, majd hirtelen véget ér. Innen falétrán lehetett lejutni az öt méterrel lejjebb fekvő előkamrába, amelyből ajtó nyílik a sírkamrákba. A sírboltot több évszázadon át használták: Pfälzner 2007-es becslése ezt az időszakot 300–350 évre tette, 2017-es összefoglalása pedig az i. e. 18. század közepétől a 14. század közepéig tartó, mintegy négyszáz éves használattal számolt. Férfiakat és nőket, különböző korú elhunytakat egyaránt eltemettek benne. Az azonosítható személyek minimális számát 19–24-re becsülték.

A VII. sírt a szíriai–német ásatási csoport 2009-ben fedezte fel a királyi palota északnyugati szárnya alatt, majd 2010-ben is folytatta feltárását. Előkamrából és egy vese alakú kettős sírkamrából áll, amelyet közvetlenül az alapkőzetbe vágtak. Legalább 79 személy maradványait találták benne, jóval többét, mint a nagyobb VI. sírban. Pfälzner értelmezése szerint újratemetkezések helyszíne lehetett: a hosszú időn át használt királyi sírboltból időnként átszállíthatták ide a régebbi maradványokat, hogy újabb temetkezéseknek adjanak helyet. A kamrákban emberi csontok, kerámia és kőedények sűrű együttese került elő; a leletek elrendezése az emberi maradványok másodlagos elhelyezésére utal. A sír a királyi temetkezésekhez kapcsolódó leletegyüttes részeként szolgáltat adatokat a katnai előkelők temetkezési szokásairól és az ősök maradványainak kezeléséről.

Egyéb építmények

A várost hatalmas sánc vette körül, amely helyenként elérte a 18 méteres magasságot; szélessége a tövénél 60–90 méter volt. Több kapu tagolta. Egy katnai agyagtábla „a palota városkapuja” néven említi az egyiket. A királyi palota a nyugati sánc kapujától keletre állt, így elképzelhető, hogy a tábla erre az épületre utal.

A Misrifa-tó, amelynek partján Katna kialakult, a bronzkor végére, i. e. 1200 körülre teljesen kiszáradt. A védművek kiépítésekor az északi és a nyugati sáncrészt a tóba építették. Így a vizet két részre osztották: a falakon belüli tavat a felsőváros északi lábánál fakadó forrás táplálta, míg a nagyobb, falakon kívüli rész a lakosság víztározójaként szolgált.

A kora bronzkor III. szakasza

Több évszázados szünet után, i. e. 2800 körül, a kora bronzkor III. szakaszában a terület ismét benépesült.

A kora bronzkor IV. szakasza

Az i. e. 3. évezred utolsó két évszázadában Szíria városi településhálózata jelentős visszaesést élt át, és számos várost elhagytak. Katna azonban kivételnek látszik, mivel tovább növekedett. A kora bronzkor IV. szakaszában a kör alaprajzú város területe elérte a 25 hektárt. Sűrűn beépített lakónegyed, valamint gabonatároló és -feldolgozó létesítmények tartoztak hozzá; ezek közül különösen jelentős volt a Tell-Bejdarban feltárthoz hasonló, nagy, többhelyiséges magtár. A város az Ibal-szövetség egyik városi központja lehetett, és talán király vagy fejedelem székhelyéül szolgált. A korai város az akropoliszon feküdt; az alsóvárosban ebből az időszakból nem kerültek elő maradványok. A Katna környékén fekvő, egy-két hektáros kis települések többsége ekkor alakult ki, ami összefügghetett egy központi intézmény létrejöttével a városban.

A Katnai Királyság kialakulása

A Katnai Királyság a középső bronzkorban, i. e. 2000 körül jött létre. A középső bronzkor I. szakaszának elején a város területe 110 hektárra növekedett. Ezzel párhuzamosan csökkent a környékbeli kis települések száma, mert lakóik a terjeszkedő nagyvárosba költöztek. Valószínűleg ugyanebből az időszakból származik Katna nevének legkorábbi említése is. Thomas Schneider szerint a Szinuhe története című egyiptomi elbeszélés egyik vitatott szöveghelyén szereplő Kedem város nagy valószínűséggel Katnával azonosítható. A mű a XII. dinasztia korának elejére, az i. e. 20. század kezdetére keltezhető. Kedem nevét az egyiptomi szöveg „Qdm” alakban írja, míg Katna egyiptomi írásmódja „Qdn”. Ha Schneider értelmezése helyes, ez a város legkorábbi ismert írásos említése. A szöveg az uralkodó címeként a mekim vagy mekum szót is megadja, amely Eblából ismert királyi cím. Schneider elmélete vitatott. Az elbeszélésben Szinuhe Büblosz elérése után visszafordul Kedem felé. Joachim Friedrich Quack rámutatott, hogy a szövegben szereplő egyiptomi ḥs ̯i igét olyan expedíciókra használták, amelyek elérték végcéljukat, és visszaindultak Egyiptomba. Ez arra utalna, hogy Kedem Büblosztól délre feküdt, Katna viszont attól északra található.

Fénykora

Katna következő említései a Szinuhe története után Mári i. e. 18. századi irataiból, Ishi-Addu katnai király uralkodásának idejéből származnak. Egy Tuttulban talált agyagtábla azonban, amely Jahdun-Lim mári király uralkodásának elejére, az i. e. 18. század kezdetére keltezhető, említ egy I. Amut-pí-El nevű királyt. Ő nagy valószínűséggel Ishi-Addu apja volt, és így Katna legkorábbi ismert uralkodójának tekinthető. Az aleppói központú Jamhad királyság és uralkodója, Szumuepuh szintén Jahdun-Lim idején jelenik meg először Mári írott forrásaiban.

Katna és Jamhad viszonya már korán ellenséges volt. I. Amut-pí-El Jahdun-Limmel és a feltehetően Tuttulban uralkodó Hammu-Nabihhal szövetkezve megtámadta az aleppói királyi család magánbirtokához tartozó jamhadi Tuba városát, és nagy zsákmányt szerzett. Jahdun-Lim később expedíciót vezetett a Földközi-tengerhez. Az utat ideológiai célokra is felhasználták: Gilgames tetteihez kívánták hasonlítani. A Katnával kötött szövetséget figyelembe véve azonban az expedíciónak valószínűleg ki nem mondott politikai céljai is voltak. Mári és Katna szövetsége, amelyet feltehetően dinasztikus házasság is megerősített, minden bizonnyal kiváltotta Jamhad ellenlépését: felkeléseket támogatott Máriban, hogy Jahdun-Limet saját országának gondjai kössék le. A feszültségek és az összecsapások ellenére a Jamhaddal szembeni ellenségeskedés nem szélesedett általános háborúvá.

Katna Ishi-Addu uralkodása alatt érte el hatalma csúcspontját. Márit ekkor meghódította I. Samsi-Adad, Felső-Mezopotámia uralkodója, és fiát, Jaszmah-Adadot tette meg királyává. Ishi-Addu szövetségre lépett Samsi-Adaddal. Márival folytatott levelezése a körülbelül i. e. 1783 és 1778 közötti hat évből ismert. A királyság legnagyobb kiterjedése idején az Orontész felső völgyétől dél felé Kádesig terjedt, legkeletibb városa pedig Palmüra volt. Északon Jamhaddal volt határos, délen pedig Katna vazallusa, Hacór volt a meghatározó hatalom. Nyugaton Amurru kisebb királyságai határolták, amelyek a levantei partvidék Büblosz és Ugarit közötti középső szakaszát ellenőrizték, és Ishi-Addu vazallusai közé tartoztak. Katna fennhatósága alá tartoztak a Bekaa-völgy egyes városai, valamint a mai Damaszkuszi-oázis területén fekvő Apum városai is.

A királyságot időnként nomádok veszélyeztették. Egy Jaszmah-Adadnak küldött levél arról számol be, hogy kétezer szuteus hajtott végre rajtaütést Katna ellen. Ishi-Addu idején tovább romlott a viszony Jamhaddal, és a konfliktus határ menti harcokká fajult. Katna egy időre elfoglalta a Hamát környékén fekvő Parga városát, de Szumuepuh visszafoglalta. Délen Ishi-Addunak kiterjedt felkeléssel kellett szembenéznie. Samsi-Adaddal kötött szövetségét i. e. 1782 körül lánya és Jaszmah-Adad házassága erősítette meg. A következő évben Katna kérésére Samsi-Adad sereget küldött Ishi-Addu segítségére a felkelés leveréséhez. A felső-mezopotámiai csapatok kerülték az összecsapást Jamhaddal, és nem vettek részt annak Katna ellen vívott háborújában. Ishi-Addu Kádesbe helyezte át székhelyét, hogy onnan irányítsa a felkelés leverését; a lázadókat a jelek szerint Jamhad támogatta. Samsi-Adad négy év után hazarendelte csapatait. Döntése összefügghetett a közte és Szumuepuh fia, I. Jarimlím között létrejött békével. Ez súlyos csapást jelentett Ishi-Addu számára, aki korábban kijelentette: „Még ha Samsi-Adad békét köt is Szumuepuhhal, én soha nem kötök békét Szumuepuhhal, amíg élek!” Mári forrásai nem árulják el, miként kezelte a király a helyzetet. Mire i. e. 1772 körül ismét említik Katnát, Ishi-Addu már nem élt, és fia, II. Amut-pí-El követte a trónon.

Hanyatlása

II. Amut-pí-El uralkodása idején gyökeresen megváltoztak a térség politikai és katonai erőviszonyai. I. Samsi-Adad i. e. 1775 körül meghalt, birodalma szétesett, Jaszmah-Adadot pedig letaszították trónjáról, és Zimrí-Lim lépett a helyére. I. Jarimlím fölénybe került, királyságát a Levante vezető hatalmává tette; Katna kénytelen volt tiszteletben tartani Jamhad határait és érdekeit. A Jarimlím pártfogását élvező Zimrí-Lim feleségül vette II. Amut-pí-El lánytestvérét, Jaszmah-Adad özvegyét, Dam-Hurászit. Ez a jelek szerint megfelelt Katna királyának, mert kapcsolata Márival nem vált ellenségessé. I. e. 1772-ben a jaminiták törzsei fellázadtak Zimrí-Lim ellen, aki Katna segítségét kérte. II. Amut-pí-El csapatokat küldött Dúr-Jahdun-Limbe, feltehetően a mai Deir-ez-Zórba, Mári támogatására. Amikor azonban később ő kért katonai segítséget Máritól, Zimrí-Lim vonakodott, mert I. Jarimlím kifejezetten ellenezte a csapatküldést. Katna ezt követően Esnunnával próbált szövetséget kötni, ám az Esnunnával háborúban álló Mári feltartóztatta a követeket. Zimrí-Lim arra hivatkozott, hogy félti a biztonságukat; valójában feltehetően Jamhad érdekében akarta megakadályozni a szövetség létrejöttét.

Mári levéltára egy Katna elleni támadás tervét is megőrizte, amelyben Zimrí-Lim, Karkemis királya és a Márival időközben békét kötő Esnunna uralkodója vett volna részt. Ilyen szövetség aligha jöhetett volna létre Jamhad nélkül, amelynek Mári és Karkemis is alá volt rendelve. A tervet végül nem hajtották végre, és Jarimlím uralkodásának utolsó éveiben enyhült a feszültség Katna és Jamhad között. I. Jarimlím egy Zimrí-Limnek írt levelében késznek mutatkozott békét kötni Katnával, amennyiben II. Amut-pí-El személyesen elmegy Aleppóba, és ezzel elismeri Jamhad fölényét. Nem bizonyítható, hogy a két király valóban találkozott. Röviddel i. e. 1765-ben bekövetkezett halála előtt Jarimlím összehívta vazallusait. Zimrí-Lim Aleppóba utazott, ahol Katna és Hacór követeivel találkozott. Ez arra utal, hogy II. Amut-pí-El ekkor már kezdte elismerni Jarimlím fölényét, és Katna vazallusa, Hacór is Jamhadnak engedelmeskedett. Jarimlím utóda, I. Hammurapi békét kötött Katnával; a megállapodás valószínűleg már nem követelte meg a katnai király személyes aleppói látogatását, de Jamhad elsőbbségének elismerését igen. A behódolás azonban inkább formálisnak tűnik: Katna nem mondott le hatalmi törekvéseiről. Ez Zimrí-Lim uralkodásának tizedik évében, az elámiak mezopotámiai hadjárata idején is megmutatkozott. Egy elámi követ Emarba érkezett, és onnan három szolgáját Katnába küldte. Jamhad királya, I. Hammurapi értesült erről, és katonákat küldött, hogy visszaútjukon elfogják őket. A szolgákat elfogták és kihallgatták. Vallomásukból kiderült, hogy II. Amut-pí-El ezt üzente általuk uralkodójuknak: „Az ország a kezedbe adatott, jöjj fel hozzám! Ha feljössz, nem ér meglepetés.” A katnai király két követet is küldött Elámba, de őket feltehetően Babilonban elfogták.

Jamhad hegemóniája Katna gazdaságát is érintette. A Mezopotámiát és Márit Palmürán keresztül Katnával összekötő kereskedelmi út veszített jelentőségéből, a Földközi-tenger és Mezopotámia közötti útvonalak pedig teljesen Aleppó ellenőrzése alá kerültek. Mindez hozzájárult Katna elszegényedéséhez. Miután a babiloni Hammurapi i. e. 1761 körül elpusztította Márit, Katnáról is megritkulnak az értesülések. Az i. e. 17. század végén, III. Jarimlím uralkodása alatt Jamhad megtámadta és legyőzte Katnát. A város politikai és kereskedelmi jelentősége a késő bronzkor I. szakaszában, i. e. 1600 körül, az egyiptomi és mitanni befolyás növekedésével gyorsan csökkent. A térségben számos kisebb állam alakult ki és szakadt el Katnától.

Mitanni fennhatósága alatt

Nem ismert, hogy Katna pontosan mikor veszítette el függetlenségét. Az i. e. 16. században Mitanni vazallusává vált, de saját levéltára tanúsága szerint még történetének utolsó, i. e. 14. századi szakaszában is megőrzött bizonyos fokú önállóságot. Az első egyiptomi hadjáratok I. Thotmesz uralkodása idején, i. e. 1506 és 1493 között érték el a térséget. A Karnakban talált egyik töredékes kapufelirat, amely az ő uralkodásának idejére keltezhető, egy észak-levantei hadjárattal kapcsolatban említi Kedem nevét. A felirat arra utal, hogy a felsorolt városok behódoltak a királynak. A földrajzi nevek sorrendje: Kedem („Qdm”), Tunip („Twnjp”), majd „Ḏjꜣwny”, amely talán Szijannuval azonos. Katna egyiptomi neve, a „Qdn” jobban illene ebbe a földrajzi sorrendbe, ezért Alexander Ahrens felvetette, hogy a felirat valójában Katnára utalhatott. A levantei uralkodók esetleges hűségesküi I. Thotmesz halála után feledésbe merültek. Az egyiptomiak III. Thotmesz vezetésével tértek vissza: a fáraó nyolcadik ázsiai hadjáratán, i. e. 1446 körül érte el Katnát. Közvetlen egyiptomi uralmat nem vezetett be, hanem vazallusi kapcsolatot létesített a várossal, és a katnai királlyal együtt íjászversenyen vett részt.

III. Thotmesz uralkodásának végén a szíriai államok Mitanni hatására elpártoltak Egyiptomtól. Utóda, II. Amenhotep ezért uralkodásának hetedik évében északra vonult, és Katna közelében a város csapataival ütközött meg. A hettita fenyegetés békekötésre ösztönözte Mitanni királyát: I. Artatama szövetséget kezdeményezett II. Amenhoteppel, és hosszas tárgyalások kezdődtek. Ezek Amenhotep halála után is folytatódtak. Végül utóda, IV. Thotmesz – aki i. e. 1401/1397 és 1391/1388 között uralkodott – megkötötte a Levantét a két hatalom között felosztó szerződést. Katna és az északabbra fekvő államok, köztük Nuhasse, Mitanni érdekszférájába kerültek. Katna csökkent jelentősége ellenére az i. e. 14. században még a tőle 80 kilométerre fekvő Libanoni-hegységet is ellenőrizte.

Nuhasséhoz tartozásának kérdése

Elképzelhető, hogy Katna az i. e. 14. században, Adad-nirári nuhassei király uralkodása alatt annak királyságához került. Michael Astour 1977-ben Katnát Nuhasse területéhez sorolta, és a szintén Adad-nirárinak nevezett katnai királyt azonosította Nuhasse uralkodójával. Ezt az értelmezést 2002-ben Thomas Richter is átvette: Katnát a nuhassei király egyik másodlagos jelentőségű városának tekintette. A katnai táblákon említett Lullu nevű sakkanakku, vagyis katonai kormányzó szerinte Nuhasse tisztviselője volt. Richter feltevése vitatott. Több kutató, köztük Peter Pfälzner, elfogadja; Pfälzner azt is felvetette, hogy a nuhassei király a katnai királyi palotában lakhatott. Richter Nuhasse királyának katnai uralmát I. Szuppiluliumasz első szíriai háborúja elé helyezte. Ebben a háborúban Adad-nirári szembeszállt a hettitákkal és vereséget szenvedett; Richter szerint királyságát ezután több hettita bábfejedelem, köztük a katnai Idanda között osztották fel.

Gernot Wilhelm nem látta megalapozottnak a nuhassei és a katnai uralkodó azonosítását. Az azonosítás azon a feltevésen nyugszik, hogy Katna földrajzilag Nuhasse térségéhez tartozott, ezt azonban Elena Devecchi szerint nem támasztják alá szilárd bizonyítékok. Darja Gromova értelmezése szerint a hettiták és Mitanni közötti Sattivaza-szerződés az első szíriai háború eseményeinek ismertetésekor Nuhassétól különálló királyságként említi Katnát. Érvelése szerint ha Katna a nuhassei királyság része lett volna, a szerződés nem emelte volna ki külön a hettitáknak való behódolását. Az első háború idején Katnában Idanda uralkodott, a hettita iratok pedig nem említenek Szuppiluliumasz által végrehajtott uralkodóváltást. Gromova ezért nem látott okot annak feltételezésére, hogy Idanda a háború következtében jutott trónra. Jacques Freu ugyancsak elutasította Richter feltevését. Más érvek alapján arra jutott, hogy a nuhassei Adad-nirári a katnai Adad-nirári utódjának, Idandának volt a kortársa.

I. Szuppiluliumasz hadjáratai

Uralkodása elején I. Szuppiluliumasz hettita király – az itt követett keltezés szerint i. e. 1350 körültől 1319-ig uralkodott – Mitanni Eufrátesztől nyugatra fekvő területeinek meghódítására törekedett. Ennek érdekében több hadjáratot vezetett, amelyeket a szakirodalom első és második szíriai betörésként, illetve első és második szíriai háborúként különböztet meg. Katna hettita alávetésének eseményei és időrendje szintén vitatottak. Idanda király hettita vazallus volt. Hanutti hettita hadvezér egyik levele a város megerősítésére szólította fel. Freu szerint Idanda Szuppiluliumasz első szíriai betörése nyomán fordult el Mitannitól, és állt a hettiták oldalára. Freu rekonstrukciójában Mitanni királya, Tusratta megtorlásul betört Katnába, és felégette a királyi palotát. A palota pusztulását i. e. 1340 körülre keltezik. Wilhelm ezzel szemben úgy vélte, hogy Idanda az első szíriai háború következtében hódolt be a hettitáknak.

A királyság bukása

A királyi palota lerombolása nem jelentette az egész város pusztulását. Az első szíriai háború eseményeit ismertető Sattivaza-szerződés szerint Katnát a háború során megtámadták és elpusztították, lakóit pedig elhurcolták. Idanda utóda, Akizzi azonban Ehnaton fáraó uralkodásának második felében, az első szíriai háború után, más keltezés szerint röviddel a második szíriai háború előtt uralkodott. Az ellentmondás feloldható, ha a szerződés nem időrendben ismerteti az eseményeket. Több kutató, köztük Wilhelm szerint a szerző a tárgyi összefüggések alapján rendezte el mondanivalóját, nem az események sorrendjét követte.

„Most azonban Hatti királya lángba borította őket [vagyis a templomokat].
Hatti királya elvitte Katna isteneit és harcosait.”
– Részlet Akizzi katnai király EA 55 jelű leveléből, amelyben királysága pusztulásáról számol be.

Akizzi felvette a kapcsolatot Egyiptommal, és a fáraó szolgájának vallotta magát. Valószínűleg az ő szervezésében hettitaellenes szövetség alakult. Szuppiluliumasz diplomáciai úton próbálta rendezni a konfliktust, de Akizzi elutasította a közeledést. Hamarosan hettita katonai beavatkozás következett. Akizzi csapatokat kért Egyiptomtól, de nem kapott segítséget. Szuppiluliumasz személyesen vonult Katnához, Amurru uralkodója, Aziru támogatásával. A hettita király magával vitte a napisten szobrát, amelyet Ehnaton egyik elődje ajándékozott Katnának. Ez a királyság végső behódolását jelképezte.

Akizzi túlélte városa pusztulását, és egy ideig továbbra is kapcsolatban állt a fáraóval. Az EA 55 jelű amarnai levélben beszámolt Ehnatonnak Szuppiluliumasz tetteiről és Katna kifosztásáról. E rekonstrukció szerint Katna végső feldúlása a királyi palota i. e. 1340 körüli pusztulása után, de a levél címzettje, Ehnaton i. e. 1334 körül bekövetkezett halála előtt történt. Trevor Bryce felvetette, hogy Akizzi később ismét elismerhette a hettita fennhatóságot. Mindenesetre ő Katna utolsó ismert királya. A kifosztott város elveszítette jelentőségét, és korábbi rangját többé nem nyerte vissza.

A pusztulás utáni időszak

A királyi palota lerombolása törést jelentett Katna történetében. A többi palotát is elhagyták, és a politikai berendezkedés összeomlott. A déli palota helyén fazekasműhely létesült, az alsóvárosi palotát pedig két egymás melletti, fallal körülvett udvar váltotta fel. A régészeti adatok jóval kisebb, térségi szerep nélküli településre utalnak. Az i. e. 13. század utáni időből nincs régészeti bizonyíték a város lakottságára, Katna neve sem fordul elő többé. A következő településréteg az i. e. 10. század végéről származik, ami mintegy három évszázados lakatlan időszakra utal.

A szír–hettita államok kora és az azt követő időszak

Az i. e. 10. század végén és a 9. század elején a lelőhely ismét benépesült, de a település akkori neve ismeretlen. Három bazaltból faragott emberfejet tártak fel, amelyeket valószínűleg az i. e. 9. század közepén készítettek. A térség ekkor feltehetően Palasztin ellenőrzése alatt állt. Katna Hamát fennhatósága alá tartozott; maga Hamát valószínűleg Palasztin része volt. A bazaltfejek hasonlítanak egy Palasztin fővárosában előkerült szoborhoz, de nincs elég adat ahhoz, hogy Palasztin határait meg lehessen határozni, vagy biztosan állítani lehessen, hogy uralma Katnára is kiterjedt. A település kicsi volt. Nagyobb épületei egyszerre szolgáltak lakóhelyként és műhelyként.

Az i. e. 8. században újabb fellendülés következett: a város növekedett, sok lakóházat, középületet és raktárat emeltek. A kibővült település jelentősen különbözött az i. e. 10–9. századitól. A közigazgatási épületek és a környékén létrejött számos kisebb település arra utal, hogy Katna helyi központtá vált Hamát királyságában. A középületek erőszakos pusztítás áldozatai lettek, valószínűleg a térséget i. e. 720-ban birodalmához csatoló II. Sarrukín asszír király – i. e. 722–705 – hadjáratában. Az asszír pusztítás után, a vaskor III. szakaszában a terület továbbra is lakott maradt, de a település erősen összezsugorodott: az akropolisz központi részére szoruló faluvá vált. Az i. e. 6. század közepén elhagyták.

A 19. század közepén az ókori lelőhelyen felépült a mai Tell el-Misrifa falu. Házai a királyi palota padlói fölé kerültek; ezekben bizonyos károkat okoztak, ugyanakkor az alattuk fekvő romokat meg is óvták. A szíriai Régészeti és Múzeumi Főigazgatóság 1982-ben a lakosságot a tell mellett felépített új faluba költöztette, így lehetővé vált a lelőhely korszerű régészeti kutatása.

Istenkultuszok

Bélet-Ékallim, más néven Ninegal, Katna fontos istensége volt. A palota C termében talált áldozatiajándék-jegyzékek tanúsága szerint jelentős szerepet töltött be az udvari szertartásokban. „A palota úrnőjének” és „Bélet Katnának”, vagyis Katna úrnőjének nevezték, így gyakorlatilag a város istennőjének számított. A palotában azonban nem találtak egyértelmű templom- vagy szentélymaradványt. A leltárakban szereplő „király istenei” kifejezés értelmezése vitatott: utalhatott istenségekre vagy a királyi ősökre is. Jean Bottéro Samas napistennel azonosította őket, akit Akizzi az Ehnatonnak írt levelében „atyám istenének” nevezett. Gregorio del Olmo Lete Samast a katnai dinasztia istenének tartotta, de a „király istenei” feltehetően más istenségeket is magukban foglaltak. Jean-Marie Durand Addut tekinti a város istenének, mert Ishi-Addu uralkodásának idejéből ismert egy pecsét, amely így nevezi meg. A mári levéltár további adatokat szolgáltat Katna istenkultuszairól: Ishi-Addu leányát Istárnak szentelték, Zimrí-Lim pedig egyszer Máriba hívta II. Amut-pí-Elt az istennő szertartásaira. Mindez Istár kultuszának jelentőségére utal Katnában.

A szent kövek kultusza

A mári szövegek szerint Nyugat-Szíriában elterjedt volt a kövek, különösen a sikkanum néven említett szent kövek, a baitüloszok tisztelete; feltehetően Katnában is gyakorolták ezt a kultuszt. Du Mesnil du Buisson a királyi palota F helyiségét „Haut-Lieu”-nek, vagyis magaslati kultuszhelynek nevezte, és Asera szentélyének tartotta. Az 1999 után végzett kutatások ezt az elképzelést elvetették, és fürdőhelyiségként határozták meg a termet; a további vizsgálatok azonban ezt az értelmezést is megcáfolták. Pfälzner szerint a helyiség kialakítása alkalmas lehetett szent kövek elhelyezésére, ezért az F termet a baitüloszkultusz palotai szentélyének vélte. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az építészeti párhuzam nem bizonyítja végérvényesen a helyiség rendeltetését, és azt sem lehet megállapítani, mely istenségnek szentelhették a feltételezett kultuszhelyet.

A királyi ősök tisztelete

Katnában tisztelték az ősöket. A föld alatti királyi sírbolt számos adatot szolgáltat e kultuszról és a hozzá kapcsolódó szertartásokról. A temetkezés két fő szakaszát különítik el. Az elsődleges temetés célja a halott túlvilágra juttatása volt, a másodlagos temetésé pedig az, hogy elnyerje végleges, ősként tisztelt alakját. A királyi sírboltban a másodlagos temetés szertartásainak is vannak nyomai: a csontvázak hiányosak voltak, és többségükhöz nem tartozott koponya. A koponyák elporladása nem magyarázza a hiányt, mert a fogak ebben az esetben is megmaradtak volna, belőlük viszont alig került elő. Pfälzner ezt úgy értelmezte, hogy a koponyákat más helyre vitték, és ott tiszteletben részesítették.

A másodlagos temetés során a csontokat anatómiai rendjükre való tekintet nélkül helyezték el. Elrendezésük feltehetően olyan jelképes szertartásokhoz kapcsolódott, amelyek az elhunyt megváltozott szerepét és a királyi ősök közösségébe való befogadását fejezték ki. A maradványok mellé és fölé agyagedényeket tettek; a bennük megmaradt szerves anyag feltehetően ételáldozatokból származott. Ez a kiszpu szertartásának nyoma lehet: az ősökről rendszeresen biztosított étellel és itallal gondoskodtak. A felhalmozott edények százai arra utalnak, hogy az élők részt vettek az ősök tiszteletére rendezett közös étkezéseken. Pfälzner egy harmadik temetkezési szakaszt is elkülönít, amelyet harmadlagos temetésnek nevez. A sírbolt keleti kamrája csontkamraként szolgált: az emberi maradványokat és a kiszpu során hátramaradt állatcsontokat összekeverve halmozták fel benne. Értelmezése szerint azokat a csontokat vitték ide végső nyughelyükre, amelyeknek már nem volt szerepük a temetési szertartásokban. Az egyes emberek csontjait nem tartották együtt, ami az elhunytaknak az ősök közösségébe való beolvadására utal. Ez azonban nem jelentette a róluk való gondoskodás megszűnését: a kamrában talált számos tál szerint az ételáldozatokat továbbra is bemutatták nekik.

Pfälzner szerint egy utolsó, negyedlagos temetkezési szakasz is felismerhető. A VII. sírban nagy valószínűséggel a királyi sírboltból áthozott maradványok nyugodtak. Úgy tűnik, ide kerültek azoknak az elhunytaknak a csontjai, akiknek kiszpuszertartásait már befejezték; ebben a sírban ugyanis igen kevés tálat találtak. Pfälzner szerint a kiszpu az uralkodó hatalmának jogszerűségét is kifejezte, ezért bizonyos alkalmakkor nagyobb közönség előtt végezték. Feltevése szerint a nyilvános szertartások helyszíne a királyi palota A terme volt, a sírbolt előkamrájában pedig a király, közvetlen kísérete és őseinek szellemei számára tartott szűk körű kiszpu zajlott.