Kedvesem

Kedvesem
Wéber Helga (vokál), ByeAlex (ének) és Kővágó Dániel (gitár) Malmőben
Wéber Helga (vokál), ByeAlex (ének) és Kővágó Dániel (gitár) Malmőben
Adatok
Év2013
OrszágMagyarország Magyarország
Előadó(k)ének: ByeAlex
vokál: Wéber Helga
gitár: Kővágó Dániel
Nyelvmagyar
DalszerzőMárta Alex, Palásti Kovács Zoltán „Zoohacker”
SzövegíróMárta Alex
Dalszövegdiggiloo.net
Eredmények
Elődöntő8. hely, 66 pont
Döntő10. hely, 84 pont
Kronológia
Előző◄ Sound of Our Hearts (2012)
KövetkezőRunning (2014) ►

A Kedvesem című alternatív dal képviselte Magyarországot a malmői 2013-as Eurovíziós Dalfesztiválon ByeAlex előadásában. A dal a 2013. március 2-án rendezett magyar nemzeti döntőben nyerte el az indulás jogát, ahol egy szakmai zsűri és a nézők szavazatai alakították ki a végeredményt.

A Dal 2013

A magyar nemzeti döntő fináléjába összesen nyolc előadó jutott be. Az élő műsorban előadott Kedvesem című dal háttér animációjának képeit ByeAlex testvére, a grafikus Márta Amarilla Amiizmus rajzolta. ByeAlex dala – amit a zsűri különlegesnek és furának nevezett – 16 pontot kapott, így – utolsóként – került be a négyes szuperfináléba. Meglepetésre azonban, a döntést követő közönségszavazás lezárása után kiderült, hogy a több mint 244 000 SMS szavazat közül mégis a legtöbbet a Kedvesem című dal kapta, így ByeAlex nyerte a 2013-as válogatót és ő képviseli Magyarországot a malmői Eurovíziós Dalverseny második elődöntőjében. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az éppen tévézők 28,9 százaléka választotta A Dal döntőjét az M1-en és a Duna World csatornán, ami 1,3 millió nézőt jelentett.

A sokakat meglepő győzelem után a dal szerzője és előadója Márta Alex így nyilatkozott: "Nekem az a fontos, hogy jó dalokat írjak, és azt hiszem, hogy ez sikerült, erre fogok a továbbiakban is koncentrálni".

2013-as Eurovíziós Dalfesztivál

ByeAlex a dalt Malmőben magyar és svéd kevert nyelven adta volna elő, de mivel nem adták le ezt a verziót a delegációvezetők találkozójáig, így a malmői versenyen teljes egészében magyarul csendült fel, először a május 16-i második elődöntőben, majd a május 18-i döntőben.

A következő magyar induló Kállay-Saunders András Running című dala volt a 2014-es Eurovíziós Dalfesztiválon.

Slágerlistás helyezések

Lista (2013) Legjobb
helyezés
Ausztria (Ö3 Austria Top 40)59
Belgium (Ultratip Flanders)36
Belgium (Ultratip Wallonia)44
Finnország (The Official Finnish Download Chart) 22
Hollandia (Single Top 100)35
Izland (Tonlist) 18
Magyarország (Rádiós Top 40)1
Magyarország (Single Top 40)1
Németország (Media Control Charts)39
Svájc (Schweizer Hitparade)40
Svédország (DigiListan) 10

Dalszöveg

„ Mert nekem nincs most más,

csak a kedvesem, az én kedvesem.
Ő bárhol jár,
az úgy jó nekem, az úgy jó nekem.
Mert mindig rám talál
az én kedvesem, az én kedvesem.
Úgy dúdolnám:
ez így jó nekem, ez így jó nekem
ez a dal.

”
– A Kedvesem című dal refrénje

Egyéb változatok

Jegyzetek

  1. ↑ Kedvesemmel a középdöntőben Archiválva 2013. október 29-i dátummal a Wayback Machine-ben, szon.hu
  2. ↑ ByeAlex, a meglepetésember[halott link], estihirlap.hu
  3. ↑ "Itt van ByeAlex szakáll és szemüveg nélkül" (magyar nyelven). Origo. 2013. március 2. Hozzáférés: 2013. március 3.
  4. ↑ "A Dal: ByeAlex győzött" (magyar nyelven). hirado.hu. 2013. március 2. 2013. március 4. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2013. március 3.
  5. ↑ A Dal - Több mint 1,3 millióan nézték a döntőt, hvg.hu
  6. ↑ ByAlex nem volt biztos benne, hogy neveznie kellene az Eurovízióra[halott link]
  7. ↑ "ByeAlex svédül is fog énekelni!" (magyar nyelven). mosaiconline.hu. 2013. március 6. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2013. március 3.
  8. ↑ "ByeAlex két nyelven énekli a "Kedvesemet" Malmőben!" (angol nyelven). escxtra.com!. 2013. március 26. 2013. március 23. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2013. március 26.{{cite web}}: CS1 karbantartás: ismeretlen nyelvkód (link)
  9. ↑ "ByeAlex – Kedvesem – Austriancharts.at" (német nyelven). Ö3 Austria Top 40.
  10. ↑ "Ultratop.be – ByeAlex – Kedvesem" (holland nyelven). Ultratip.
  11. ↑ "Ultratop.be – ByeAlex – Kedvesem" (francia nyelven). Ultratip.
  12. ↑ "Latauslista.fi - Pop-musiikki Suomessa ja sen suosio". www.latauslista.fi. Hozzáférés: 2025. december 23.
  13. ↑ "Dutchcharts.nl – ByeAlex – Kedvesem" (holland nyelven). Single Top 100.
  14. ↑ "Icelandic Singles Chart". Tonlist.is. 2013. szeptember 4. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2013. május 28.
  15. ↑ "MAHASZ Rádiós Top 40 játszási lista. 2013/15. hét". Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége.
  16. ↑ "MAHASZ Single Top 40 lista. 2013/11. hét". Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége.
  17. ↑ "Germancharts.de – ByeAlex – Kedvesem" (német nyelven). Media Control Charts. PhonoNet GmbH.
  18. ↑ "ByeAlex – Kedvesem – swisscharts.com". Swiss Singles Chart.
  19. ↑ "DigiListan 2013-05-26". Sveriges Radio. Hozzáférés: 2014. május 26.
  20. ↑ "Kedvesem" (magyar nyelven). zeneszoveg.hu. Hozzáférés: 2013. március 3.

Források

További információk