Korai történelme
A Lamprechtsofen évszázadokon át a kincsvadászok célpontja volt, akik azt gyanították, hogy Lamprecht lovag kincseit itt rejtették el. A bejárathoz közeli folyosókon és termekben talált korai csontvázak arról tanúskodnak, hogy néhányan közülük életüket vesztették a kutatás során. A kincsvadászat miatt még az érseki hatóságokat is értesíteni kellett. A saalfeldeni esperes, Jakob Zäller 1722-ben felkérte a világi hatóságokat, hogy gondoskodjanak arról, hogy a barlangot a közeljövőben teljesen befalazzák. Ez 1723-ban meg is történt, de a kincsvadászoknak így is sikerült újra és újra bejutniuk. 1833-ban v. Ferchl erdész szemlét tartott a barlangban. Hogy könnyebben megtalálják a visszaútvonalat, egy zsineget fektetett le és elkészítette az első vázlatokat.
Modern kutatások
A Lamprechtsofenloch tudományos feltárása 1878-ban kezdődött Anton von Posselt-Czorich (1854-1911) barlangkutató munkásságával.
A 20. század elején a salzburgi Landesverein für Höhlenkunde tagjai először szisztematikusan feltárták és felmérték a Lamprechtsofent. 1899-ben a Deutscher und Österreichischer Alpenverein egyesületének passaui szekciója bérbe vette a barlangot, és 1904-ben kutatóházat építettek a barlang előtt. 700 métert a barlangból a nagyközönség számára is hozzáférhetővé tettek, és 1905. július 30-án megnyitották a kiállítási részt. Akkoriban szenzációnak számított a 280 színes izzóval működő elektromos világítás. Az ehhez szükséges áramot egy kis erőműből nyerték, amely a Stainerhalle felső végénél, a barlangi patak kis gátja alatt 52 méterrel egy kis szivattyúcsővel volt felszerelve. A barlangot aztán 1974-75-ben rákapcsolták a közüzemi elektromos hálózatra. Lofer polgármestere, Johann Stainer († 1937) támogatta a további feltárást, és a Stainerhalle termet róla nevezték el.
Sokáig a Bocksee, egy szifon tó képezte a megközelíthető terület végét. Csak 1962-ben sikerült a Salzburgi Barlangászegyesület búvárainak leküzdeniük ezt az akadályt. A barlang további feltárása érdekében először a Bocksee szifonjának mennyezetét robbantották le. Mivel azonban a beavatkozás megváltoztatta a barlang klímáját, a szifont később újraépítették, és egy rövid, lezárható alagúttal megkerülték.
A következő évtizedekben számos expedíció során a barlang több új részét fedezték fel, tárták fel és mérték fel. Ez egyre nagyobb technikai kihívásnak bizonyult, mivel a Lamprechtsofen bejárata szinte a barlang legalacsonyabb pontja, és onnan többnyire felfelé vezet az út. Számos falépcsőt, szakadékot és aknát kell alulról leküzdeni, néhány tavon és patakon való átkeléshez felfújható csónakokra van szükség, a szifonok leküzdéséhez pedig búvárfelszerelésre. A Lamprechtsofen a bejárattól mért több mint 1000 méteres szintemelkedésével a világ legmagasabb barlangjának számított. A végpontokat csak többnapos túrákkal lehetett megközelíteni, ami a további kutatásokat megnehezítette, különösen a fáradságos anyagszállítás miatt. Ezért úgy döntöttek, hogy a Leoganger Steinberge fennsíkjáról keresnek egy második bejáratot. Az 1990-es években elsősorban lengyel kutatócsoportok többhetes expedíciókkal igyekeztek egy ilyen bejáratot megtalálni, ennek során több tucat expedíciót indítottak a cél érdekében. 1998-ban az Andrzej Ciszewski vezette lengyel csapat az Ebersbergkaron sikerrel találta meg a második bejáratot. Több mint 1600 méteres magasságkülönbségével a Lamprechtsofen 2001-ig a világ legmélyebb barlangjának számított. A felülről történő átmászás több napot vesz igénybe, és a felszerelt kötelek ellenére nehéz és veszélyes. A kutatás még nem fejeződött be.
Ausztria
é. sz. 47° 31′ 34″, k. h. 12° 44′ 20″47.526111°N 12.738889°EKoordináták: é. sz. 47° 31′ 34″, k. h. 12° 44′ 20″47.526111°N 12.738889°E
