A hím a talegallatyúk kakasához hasonlóan gödröt ás, és afölé növényi anyagokból költőhalmot épít. Ebbe a tyúk 2-34 tojást rak, majd többé nem is törődik velük. A tojásokat a kakas gondozza, és ehhez először is homoréteggel takarja be őket, majd rendszeresen ellenőrzi környezetük hőmérsékletét. A tojásokat a levelek rothadásából felszabaduló hő kelti ki – ha a hőmérséklet 34°C-nál alacsonyabb, összekapargatja az anyagot, ha magasabb, akkor pedig szétteregeti. Ez gyakorlatilag állandó elfoglaltságot biztosít a kakasoknak, mert Ausztrália félsivatagos vidékein a napi hőingás gyakran 40°C-nál is több.
A költési idő az időjárás függvényében akár több hónapig is elhúzódhat – ennek alapján állítható, hogy a lábastyúk kakasa az év 11 hónapjában idejének jelentős részét a költődomb gondozására fordítja. A költődomb megépítése önmagában legalább négy hónapos munka, az ásótyúk élőhelyén ugyanis kevés a rothadni képes szerves anyag. Ezért a téli hónapokban, amikor hidegebb van és viszonylag sokat esik az eső, a leendő költőhalom mintegy 20m-es körzetben összeszedik és mélyen a földbe kaparják az ágakat és leveleket, hogy azok nedvesek maradjanak, különben tavasszal, a halom összekotrásának idején nem kezdenek el rothadni. Ősszel, amikorra az összehordott szerves anyag már jórészt elrothadt, és kevesebb hőt termel, a kakas kénytelen fokozottan a nap fűtő hatására hagyatkozni: ilyenkor reggel szétteregeti a domb tetejének anyagát, hogy az felmelegedjen, majd est újra összekupacolja az egészet, hogy a tojásokat az éjszakai lehűléstől megóvja.
A feltételezések szerint a máleók előre megjósolják az időjárást, mert előbb kezdik el a fészek megváltoztatását, minthogy az időjárás változna. A kikelt fiókák kiássák magukat a fészekből, melyből kifejlett tollazattal jönnek elő és szüleikkel nem is találkozva, azonnal önálló életet kezdenek.
