Pályafutása
Bell hatévesen kezdett gitározni. Csodagyerek volt. Tinédzser korában már a chicagói blues legendáival, köztük Eddy Clearwaterrel, Big Walter Hortonnal és Eddie Taylorral lépett fel. Az 1970-es évek közepén csatlakozott a Koko Taylor's Blues Machine-hez, és négy évig velük turnézott. 1977-ben apja „Heartaches and Pain” című albumán debütált, továbbá Eddie C. Campbell „King of the Jungle” című lemezén is játszott. Ekkortájt alapította meg a The Sons of Blues együttest FFBilly Branch]] szájharmonikással. A zenekar felvételei közül három szám szerepelt az Alligator Records Living Chicago Blues Vol. című válogatásban, amelyet 1978-ban adták ki.
1989-ben jelent meg első önálló munkája, az „Everybody Wants To Win” (JSP Records). Bár Bell karrierje jó irányba haladt, és a blues fiatal csodagyerekeként felhívta a bluesrajongók figyelmét világszerte, sok éven át küzdött érzelmi problémákkal és a kábítószerrel. 1995-ben állt talpra a sikeres „Mercurial Son” című albummal. Ezt követően albumok sorozatát adta ki, és egyre gyakrabban kezdett fellépni chicagoi klubokban és a bluesfesztiválokon.
Bell szerepel a Gettin' Up – Live at Buddy Guy's Legends, Rosa and Lurrie's Home című 2007-es CD- és DVD-kiadásban, ahol apjával, Carey-vel játszik. Nem sokkal a megjelenés után Carey Bell meghalt (2007).
