| Luttor Ferenc | |
| Született | 1886. március 26. Székesfehérvár |
| Elhunyt | 1953. április 28. (67 évesen) |
| Állampolgársága | magyar |
| Foglalkozása | katolikus pap |
Luttor Ferenc (Székesfehérvár, 1886. március 26. – Buenos Aires, 1953. április 28.) apostoli protonotárius, követségi tanácsos.
Veszprémben kezdett teológiát tanulni, majd 1904-től a Pázmáneum növendéke lett. 1908-ban pappá szentelték és Bécsben lett karkáplán. Az Augustineumban tanult tovább. 1909-ben teológiából doktorált Bécsben. 1910-től Pápán káplán, 1912-től a Collegium Germanicum Hungaricum növendékeként Rómában az Institutum Teutonicumban történelmet és régészetet tanult. 1913-tól Veszprémben püspöki könyvtáros volt, 1914-től várlelkész, 1915-től a szeminárium történelem és kánonjogi tanára. 1918-ban Balatonfüreden lett plébános. 1926-1927 között ő építtette a kéttornyú neoromán templomot. 1929-1944 között a vatikáni magyar követségen az egyházi ügyek és a kánonjog tanácsosa. 1943-tól nagyváradi kanonok.
1948-ban Argentínába ment. A Centro Hungarónak és a Córdobai Magyar Körnek eszmei alapítója. Plátanos községben a magyar Angolkisasszonyok Intézetének első lelkiigazgatója és nagy segítője. Az intézet Magyarok Nagyasszonya-kápolnájának oldalánál nyugszik.
1911-1912-ben a Veszprémi Hírlap, 1923-1925 között a Balatonfüred hetilap felelős szerkesztője, majd 1926-1928 között főszerkesztője.