Apja Mannheimban egy vasnagykereskedés társtulajdonosa volt. Noether 14 éves korában gyermekbénulás következtében mozgáskorlátozottá vált. Néhány évig magánúton tanult és rengeteget olvasott. 1865-ben Heidelbergben elkezdte matematikatanulmányait, de előtte a mannheimi csillagvizsgálóban töltött el egy évet. Gustav Kirchhoffnál tanítványaként főleg elméleti fizikával és saját megfogalmazása szerint ebből az irányból érkezett Bernhard Riemann műveihez, illetve az algebrai geometriához. 1868-ban végzett egy csillagászati tárgyú dolgozattal, amelyet még annak idején a csillagvizsgálóban készített. Ezt követően Gießenbe ment Alfred Clebschhez, aki a Riemann-iskola követőjeként a függvényelméletet és az Abel-tételt az algebrai görbékre alkalmazta. Itt ismerkedett meg Alexander von Brillel, akivel utóbb hosszú éveken át dolgoztak együtt. 1869-ben Clebschet követve Göttingenbe ment át. 1870-ben habilitált. 1875-ben rendkívüli professzori állást kapott Erlangenben, és élete végéig ott is maradt. 1880-ban feleségül vette Ida Amalia Kaufmant. 1888 és 1919 között Erlangenben rendes professzorként tevékenykedett. 1887-ben a Bajor Tudományos Akadémia levelező tagja lett és 1903-ban a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja lett.
1899-ben a német matematikusok egyesületének (Deutsche Mathematiker-Vereinigung) elnök volt.
Munkássága
Max Noether az algebrai geometria és az algebrai függvények területén tevékenykedett.
1873-ban bebizonyította az algebrai függvények alaptételét, amelyet róla neveztek el.[forrás?] Megadta annak feltételét, hogy két algebrai síkgörbéhez ( és ), amelyek n pontban metszik egymást, létezzen egy olyan síkgörbe, amely átmegy az n metszésponton ( és polinomok).
Brillel közösen megalapozta az algebrai görbék elméletének tisztán algebrai megközelítését (Über die algebraischen Funktionen und ihre Anwendung in der Geometrie, Mathematische Annalen Bd.7, 1874). Többek között tisztán algebrai úton bebizonyították a Riemann-Roch-tételt. Noether foglalkozott az algebrai térgörbék osztályozásával is, részben a francia Georges Halphennel párhuzamosan.
Zur Grundlegung der Theorie der algebraischen Raumcurven, Berlin 1883
Zur Erinnerung an Karl Georg Christian von Staudt, Erlangen 1901
Über die singulären Elemente der algebraischen Curven, Erlangen 1902
Abriß einer Theorie der algebraischen Funktionen, Leipzig 1911 (társszerző)
Értekezései
Zur Theorie des eindeutigen Entsprechens algebraischer Gebilde von beliebig vielen Dimensionen, Mathematische Annalen (MA) Band 2 (1870) S.293
Ueber Flächen, welche Schaaren rationaler Curven besitzen, MA Band 3 (1871) S.161
Ueber die eindeutigen Raumtransformationen, insbesondere in ihrer Anwendung auf die Abbildung algebraischer Flächen, MA Band 3 (1871) S.547
Zur Theorie der eindeutigen Ebenentransformationen, MA Band 5 (1872) S.635
Ueber einen Satz aus der Theorie der algebraischen Functionen, MA Band 6 (1873) S.351 (online elérhetőség[halott link])
Zur Theorie der Thetafunctionen von vier Argumenten, MA Band 14 (1879) S.248
Ueber die Gleichungen achten Grades und ihr Auftreten in der Theorie der Curven vierter Ordnung, MA Band 15 (1879) S.89
Ueber die Schnittpunktsysteme einer algebraischen Curve mit nicht-adjungirten Curven, MA Band 15 (1879) S.507
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Max Noether című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
