Moonwalk

A moonwalk egy olyan táncforma, amely azt a hatást kelti, mintha a táncost hátrafelé húznák, miközben előrefelé szeretne menni. A break tánc mozdulatok közé tartozik. A tánc első formája az 1930-as években lett filmre felvéve, majd egyre gyakoribb lett az 1970-es években, és végül akkor vált népszerűvé a világon, amikor Michael Jackson 1983. március 25-én a Motown 25: Yesterday, Today, Forever című koncerten bemutatta. Ez a mozdulat azóta a védjegyévé vált, és mostanra az egyik legismertebb táncmozdulat a világon.

A táncforma

Az illúzió

Az illúzió az, hogy a táncos csúszik hátrafelé. A figyelmet felkelti azzal, hogy felkapja a lábát, aztán a háta mögé csúsztatja és súlyt helyez rá, majd ugyanezt megcsinálja a másik lábával is, amit addig ismétel folyamatosan, amíg létre nem jön maga a moonwalk tánc.

Michael Jackson

A tánc a nagyérdeműnek 1983-ban lett bemutatva, amikor Michael Jackson szerepelt egy televíziós különkiadásban, a Motown 25: Yesterday, Today, Forever koncertben, március 25-én. Ian Inglis megírta, hogy Jackson tánca sok afroamerikai elemet tartalmazott a koncert során. A közönség felzúdult amikor meglátta a tánclépést. Nelson George szerint Jackson táncjátéka „egyesítette Jackie Wilson atlétikai tehetségét James Brown tevejárásával.”

Jegyzetek

  1. ↑ Banes, Sally. Writing Dancing in the Age of Postmodernism, Wesleyan University Press, 1994, p. 139.
  2. ↑ "Cab Calloway". {{cite journal}}: Cite journal requires |journal= (súgó)
  3. ↑ "sssssSnake in the Grasssss". {{cite journal}}: Cite journal requires |journal= (súgó)
  4. ↑ ""The Moonwalk" on H.R. Pufnstuf". web.archive.org. 2014. február 22. 2014. február 22. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2021. augusztus 13.
  5. ↑ Suddath, Claire. "How to Moonwalk like Michael" Archiválva 2013. augusztus 26-i dátummal a Wayback Machine-ben, TIME, June 25, 2009.
  6. ↑ Thriller 25: The Book, ML Publishing Group Ltd, 2008. ISBN 978-0-9768891-9-9.
  7. ↑ Inglis, Ian. Performance and popular music, Ashgate Publishing, 2006, p. 122.

Fordítás

  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap