A kora középkori Skóciában a mormaer regionális vagy tartományi uralkodó gael megnevezése volt, elméletileg csak a skótok királya állt fölötte, ugyanakkor a törzsfőnél (tòiseach) magasabb rangot jelentett. A mormaer az angol earlnek vagy a kontinentális grófnak felelt meg.
A mormaer (többes számban mormaír) és az earl a tisztség gael, illetve skót nyelvű elnevezése volt. Latinul ugyanezt a pozíciót comesnek (többes számban comites) hívták, amely eredetileg „társat” jelentett. Hogy a mormaer és a comes azonos értelmű volt, jól mutatja a mar-i Ruadrí esete, akit egy 1130-ban vagy 1131-ben, gael nyelven rögzített okiratban tanúként mormaerként említenek, míg egy 1127 és 1131 között latinul kiállított oklevélben comesként szerepelt. Az earl szó egyre inkább kiszorította a mormaert, ahogy a XII. század vége és a XIII. század eleje között a skót vált a gael helyett uralkodó köznyelvvé, és a késő középkorban Skócián belül kizárólag az earl megnevezést használták a comes fordítására, amikor a skót nyelv lett az oklevelek és feljegyzések nyelve. Ez a fokozatos nyelvcsere a gaelről a skótra azonban nem azt jelentette, hogy az earl új cím lett volna, és nem is függött össze a comes szerepének ugyanebben az időszakban végbemenő változásaival.
A mormaer szó feltehetően egy fennmaradt, összetett pikt kifejezés, mert bár gael formájú, kizárólag az Alba Királyság egykori pikt területeinek nemeseire használták, írországira sohasem alkalmazták. Még a XV. században is előfordult, hogy ír források a skót grófokra a mormaer szót használták az iarla helyett, amelyet az ír vagy angol grófokra alkalmaztak.
A mormaer második eleme a gael vagy pikt maer szóból ered, jelentése „udvarmester”, „tisztviselő”, de az első elem lehet „nagy” (gael mór vagy pikt már), illetve a „tenger” szavának birtokos alakja is (gael moro vagy pikt mor). A mormaer ezért jelentheti azt is, hogy „nagy udvarmester”, illetve azt is, hogy „tengeri udvarmester”, vélhetően az előbbi értelemben használták.
A mormaer tisztsége először a 918-as corbridge-i csata kapcsán bukkan fel, ahol az Ulsteri évkönyvek azt írják, hogy az Alba Királyság emberei „nem veszítettek sem királyt, sem mormaert”. A Tigernach-évkönyvek 976-nál további három mormaert is megneveznek, bár a tartományaikat nem jelölik meg, őket úgy említik, mint akik Írországban harcoltak. Az első név szerint ismert mormaer Dubacan of Angus volt, II. Konstantin skót király fia, Amlaib egyik kísérője. Dubacan 937-ben a brunanburhi csatában bekövetkezett halálát az Alba királyainak krónikája rögzíti, ahol Angus mormaerjeként írják le (gaelül: Mormair Oengusa, illetve Mormaer Óengus). Ő az első mormaer, akit dokumentáltan egy konkrét tartománnyal hoznak összefüggésbe. Domnall mac Eimínről az Ulsteri évkönyvek azt jegyzik fel, hogy Mar mormaerje volt, halálát az 1014-es clontarfi csata kapcsán jegyezték fel.
A X. századra a mormaer már az Alba Királyság tartományainak vezető alakjaként megszilárdult. Ez maradt a fő szerepe, katonai, fiskális és igazságszolgáltatási elemekkel kiegészülve, egészen a XII. század végéig. A mormaer feladata volt a tartomány seregének összehívása és vezetése, a tartományon belül élők védelme a rokonsági csoportjaik által nyújtott védelemnél tágabb keretben, a lopással kapcsolatos vádak meghallgatása és elbírálása, továbbá joga volt a tartomány településeitől adót, illetve sarcot (càin) szedni, amely a tevékenységei bevételi forrásául szolgált. Bár a mormaer a tartományi közösség legfőbb vezetője volt, hatalma nem volt korlátlan, csak más, helyben befolyásos szereplőkkel – thane-ek, püspökök és a tòiseach-ok, a nagy erejű helyi rokoni csoportok vezetőivel – együttműködve gyakorolhatta, A mormaer szerepe ebben az időben nem tűnik örökletesnek, bár időnként a fiak követték apjukat. A tisztséget inkább egy tartomány legerősebb rokoni csoportjának legbefolyásosabb tagja töltötte be, olykor ugyanazon család különböző ágai között váltakozva, vagy akár különböző rokoni csoportok között is cserélődve.
A Leges inter Brettos et Scottos, a X. vagy XI. századi Alba Királyság szokásait tükröző törvénygyűjtemény, felsorolja a társadalmi rangokat és azok cro-ját, vagyis az adott rangú áldozat megölése esetén az áldozat rokonságának járó, szarvasmarhában fizetendő kártérítést. a skótok királya ezer, a király fia, illetve a mormaer százötven, a thane száz szarvasmarhát „ért“. Ez arra utal, hogy rangban a mormaer a skótok királya mögött állt, és azt is megmutatja, hogy státusza közelebb volt a thane-éhez, mint a királyéhoz. A mormaert és a thane-t nemesi rangnak tekintették, egyikük sem voltpusztán királyi tisztviselő.
Bár a mormaer a tartományon belül a vezető hatalmat jelentette, ez nem feltétlenül járt azzal, hogy a tartomány földjeinek nagy részét saját jogán birtokolta. A király is birtokolt földeket, világi vazallusoknak is adományozott, továbbá nagy egyházi alapítások vagy más befolyásos urak is tarthattak kézben birtokokat. A mormaer földbirtoklása származhatott egyrészt a mormaeri rangjából, másrészt abból, hogy rokoni csoportjának vezetője volt. Latin nyelven a mormaer provincia-ja, vagyis a királyság azon tágabb regionális egysége, amelyet vezetett, elkülönült a comitatus-ától, vagyis attól a földtől, amelyet közvetlenül ellenőrzött.
A mormaer szerepe a XII. század vége folyamán drámaian megváltozott, és a XIII. század elejére a tisztség öröklődővé alakult, rendszerint férfiági rendben, hatalma pedig nagyrészt egy területi „earldomra”, vagyis grófságra szűkült, ami amely nem esett egybe az azonos nevű tartománnyal. Ezt más földesurakhoz hasonló módon igazgatott és hasznosított. A XIII. században az is megfigyelhető, hogy a skót nyelvű earl kifejezést egyre gyakrabban használták a gael mormaer rovására, ahogy a skót nyelv fokozatosan átvette a gael helyét uralkodó köznyelvként.
1221-re a mormaerek a grófságukat a királytól kapták, és a grófsághoz kapcsolódó hatalmukat nem gyakorolhatták más földesúr területén. Kivételt Fife grófja esetében tettek, de ezt a jogot kifejezetten elkülönítették a mormaeri szerepétől. A férfiági öröklés térnyerése azt eredményezte, hogy a mormaerség öröklése lineárissá és stabillá vált. A mormaer birtokait, amelyek korábban megoszlottak a rokoni csoport fejeként ellenőrzött földek és a mormaeri minőségében birtokolt földek között, ekkortól kezdték egyetlen egységként kezdték felfogni, a világi hatalom fő meghatározója a rokonság helyett a földbirtok lett. Annak aránya, hogy egy tartományból mennyit ellenőrzött közvetlenül a mormaer, jelentősen változhatott. 1286-ra például az Atholl grófság Atholl nagy részét lefedte, míg Angus grófság csak Angus kis hányadát.
Az egyes tartományok legkorábbi mormaerjei általában legfeljebb homályosan ismertek, ha egyáltalán, egészen a XII. századig, amikorra a mormaert a latin nyelvű okiratokban már comesként említik. A XII. század előtt négy „ősinek” tekintett mormaer-dinasztia létezett: Cataidh/Caithness, Charraig/Carrick, Dunbarra/Dunbar és Moireabh/Moray. A XII. század után további nyolc dinasztiáról tudjuk, hogy öröklődő, folytonos volt, és a forrásokban többé nem töredékesen jelenik meg.
A mormaerség (mormaerdom) nem egyszerűen regionális uradalom volt, hanem olyan regionális uralom, amelyhez hivatalos grófi (comital) rang társult. Ezért más, sokszor ennél is hatalmasabb uradalmakat, például Galloway, Argyll és Innse Gall urainak birtokait, nem nevezték, és korábban sem nevezték mormaerségnek vagy grófságnak.
Orkney norvég grófság volt, és csak a XV. században került skót uralom alá. Sutherland esetleg bekerülhetne a moarmerségek közé, de csak 1230 körül hozták létre – feltehetően idegen eredetű – család számára, lásd Sutherland grófját.
{{cite encyclopedia}}: |access-date= requires |url= (súgó){{cite book}}: |access-date= requires |url= (súgó){{cite book}}: |edition= has extra text (súgó); Unknown parameter |others-reprint= ignored (súgó); Unknown parameter |year2= ignored (súgó)