A Myotragus-fajok a Földközi-tenger nyugati részén levő Baleár-szigetekhez tartozó Mallorca és Menorca szigetek jellegzetes növényevő állatai voltak. A kövületekből ítélve, egyszerre talán sosem élt egy-két fajnál több ugyanabban az időben. Az első faj talán Európából jött a szigetekre, az úgynevezett Messinai sókrízis vége felé, amikor is a Földközi-tenger szintje jóval alacsonyabb volt; ez körülbelül a kora pliocén korszakban történt, 5,3millió évvel ezelőtt. A legkésőbbi és egyben a legismertebb faj a Myotragus balearicus, amely a holocén közepén, körülbelül 5000évvel ezelőtt tanúja volt az ember megérkezésének eme szigetekre.
A szigeteken a legelő állatokból bokorevő állatok alakultak ki.Nem sokkal ezután a faj és vele együtt a Myotragus emlősnem kihalt.
A Myotragus balearicus érdekes módon képes volt előrenézni; azaz a szemei más kecskékhez képest nem annyira oldalt, hanem inkább előrébb ültek. Marmagassága 50centiméter és testtömege 50-70kilogramm lehetett. Egyes elméletek szerint az ideérkezett emberek elkezdték háziasítani, azonban erre még nincs bizonyíték.
Rendszerezés
A nembe az alábbi 6 faj tartozik (a fajok ABC-sorrendben vannak, nem pedig kifejlődésük szerint):
↑Damià Ramis; Pere Bover (2001). "A Review of the Evidence for Domestication of Myotragus balearicus Bate 1909 (Artiodactyla, Caprinae) in the Balearic Islands". Journal of Archaeological Science. 28 (3): 265–282. doi:10.1006/jasc.2000.0548. hdl:10261/54367.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Myotragus című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További információk
Bover P., Quintana J., Alcover J. A. (2010) A new species of Myotragus Bate, 1909 (Artiodactyla, Caprinae) from the Early Pliocene of Mallorca (Balearic Islands, western Mediterranean). Geological Magazine. 147(6):871–885. DOI: 10.1017/S0016756810000336