| Éta Carinae-köd | |
| Megfigyelési adatok | |
| Csillagkép | Carina |
| Rektaszcenzió | 10h 45m 08s |
| Deklináció | –59° 52′ |
| Távolság | 7500-10 000 fé, 2300 pc |
| Látszó méret (V) | 120 × 120 |
| Látszólagos magnitúdó (V) | +1,0 |
| Fizikai tulajdonságok | |
| Sugár | 30-35 fényév |
| Más elnevezések | Caldwell 92, NGC 3372 |
Az Éta Carinae-köd (más néven Caldwell 92) egy diffúz köd a Hajógerinc csillagképben (Carina). Csak a déli félgömbről figyelhető meg, Magyarországról nem látható. Nevét a Tejútrendszer egyik legnagyobb tömegű és legnagyobb abszolút fényességű csillagáról, a köd közepén lévő, és azt sugárzásra gerjesztő η Carinae-ről kapta.
A ködöt Nicolas-Louis de Lacaille fedezte fel 1751-ben.




A Éta Carinae-köd a Tejútrendszer legfényesebb területén található. Átmérője körülbelül 300 fényév. Több nagyméretű csillag otthona (kb: 50-100 db). Mérete miatt több kisebb ködre is felosztják, legnagyobb a Kulcslyuk-köd. Maga a köd egy porból és gázból álló felhő, mely durván 1900 milliárd km hosszan terül el a Tejúton. A Tejútrendszer egyik legaktívabb területe. Első csillagai mintegy 3 milliárd évesek és egy hideg molekulafelhő összesűrűsödése révén jöttek létre. A ködösség középső részén egy buborékszerű táguló üreg keletkezett, melynek kifelé haladó fala úgynevezett globulákat (kisebb és sűrűbb anyagcsomókat) "körbefolyva" furcsa alakúvá formálja azokat. A kisebb felhők formálódásában egy másik mozgatórugó, az úgynevezett fotoevaporáció is szerepet játszik. Ennek folyamán a nagy tömegű égitestek (csillagok) sugárzása "párologtatja" a kis felhők anyagát, és a felforrósodott gáz könnyen eltávozik. Mivel ezek a területek sűrűbbek a környezetüknél, lassan elválnak a köd többi részétől.
Ez a ködösség foglalja magába égboltunk egykor második legfényesebb csillagát, az Éta Carinae-t, mely Napunknál körülbelül 100-szor nagyobb tömegű. Közel áll ciklusa végéhez, így szabad szemmel már nem is látható. A tudósok szerint néhány millió év múlva szupernóvává alakulhat.
A 19. század elején négymilliószor erősebb volt a fénye a Napunkénál, mígnem 1843-ban bekövetkezett óriás kitörése, melyben a Napunk tömegének 12-szeresét vetette le magáról. A 650 km/s sebességgel ledobódó anyag 1043 J nagyságú mozgási energiát hordozott.
A Tejútrendszer egyik legfényesebb csillaga.
Az elnevezés a 19. században született, és John Herschel csillagásztól ered. A kulcslyuk-szerkezet átmérője hozzávetőlegesen 7 fényév.
