| NGC 4993 | |
| Megfigyelési adatok | |
| Csillagkép | |
| Rektaszcenzió |
13h 09m 47,2s |
| Deklináció |
-23° 23′ 4″ |
| Vöröseltolódás |
0,009 |
| Típus |
E/S0 |
| Látszólagos magnitúdó (V) |
12,4 |

Az NGC 4993 (NGC 4994 jelöléssel is katalogizálva) elliptikus galaxist, avagy lentikuláris galaxist a Hydra csillagképben, William Herschel fedezte fel 1789-ben. 2017 augusztusában csillagászok bejelentették, hogy egy rövid gamma-kitörést észleltek, amit GRB 170817A-val jelöltek, ezt két neutroncsillag ütközése váltotta ki, ami ebben a galaxisban történt.
2017. október 16-án a LIGO és a Virgo interferométer együttműködés hivatalosan is bejelentette, hogy az érzékelők gravitációs hullámot jeleztek, amit GW170817-vel jelölnek, ez két neutroncsillag összeolvadásához társítható. A gravitációs hullám esemény közvetlen megerősítést ad arra, hogy a bináris neutroncsillag ütközések rövid gammasugár-kitörést hoznak létre.
A 2017gfo (úgy is ismert, mint SSS17a) átmeneti csillagászati esemény (amiről úgy vélik, hogy egy kilonóva) megfigyelhető volt az NGC 4993 galaxisban 2017. augusztus 17-én.
A GW170817 gravitációs hullám jelet megfigyelte a LIGO/Virgo együttműködés 2017. augusztus 17-én. Ez indította el a keresést egy megfelelő elektromágneses jel után, aminek a felfedezése az első ilyen alkalom volt. A gravitációs hullám jel, amelynek időtartama körülbelül 100 másodperc, az első olyan gravitációs hullám kimutatás, amit két neutroncsillag egyesülése váltott ki, ezeket az GRB 170817A objektumhoz társítják.
A GRB 170817A gamma-kitörést (gamma-ray burst - GRB), a NASA Fermi gamma-sugár űrtávcsőe, és az ESA INTEGRAL észlelte 2017. augusztus 17-én. Bár ez az égi terület nagy, úgy gondolják, hogy az megfelel a másik két észlelésnek, részben annak érkezési ideje alapján, ami 1,7 másodperc volt a GW esemény után.
A két LIGO detektor adatai alapján a neutroncsillagok helyzetét 190 négyzetfoknyi területre sikerült behatárolni (ez a telihold területének kb. 950-szerese). Az Olaszországban működő Virgo detektor adataival a gravitációs hullám forrásának helyzetét tovább lehetett pontosítani. Így 28 négyzetfokra, tehát az eredeti terület 14,7%-ára sikerült redukálni azt a területet, ahonnan a gravitációs hullámok elindulhattak.
Egy ekkora szögtartományon belül nagyjából 130 millió fényévre tőlünk több galaxisban is megbújhat a jelek forrása. Hogy pontosan melyikben, annak meghatározásában segítséget jelentett az ELTE kutatóinak épp ilyen célokra kifejlesztett galaxiskatalógusa, a GLADE. Nem véletlen, hogy az ELTE LIGO-tagcsoportja volt az első, amely a gravitációshullám-forráshoz azonosított égterület és becsült forrástávolság alapján közzétette a lehetséges forrásgalaxisok listáját.
{{cite journal}}: More than one of |author= és |last= specified (súgó){{cite journal}}: Explicit use of et al. in: |first= (súgó)NGC 4993: a DSS2, az SDSS Data Release 1, 3, 4, 5, 6 és az IRAS képein, Hidrogén α, Röntgen- és ultraibolya tartományban, Asztrofotókon és Csillagtérképen. További cikkek és képek az objektumról WikiSky-on.