
Az orvos egészségügyi végzettséggel rendelkező, hivatásos szakember, aki a betegségek megelőzésével, felismerésével, gyógyításával és az egészség helyreállításával foglalkozik. Tevékenysége kiterjed a diagnosztikai vizsgálatokra, terápiás beavatkozásokra, a betegek gondozására és egészségnevelésére.
Az orvosi hivatás gyakorlása legtöbb országban felsőfokú orvosi diploma megszerzéséhez és hatósági engedélyhez kötött. Magyarországon a szakmai tevékenységet az 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről és kapcsolódó jogszabályok szabályozzák, az orvosok országos nyilvántartásba vételével együtt.
Világszerte többféle orvosi képesítés létezik, például az M.D. (Doctor of Medicine), az M.B.B.S. (Bachelor of Medicine, Bachelor of Surgery) vagy az D.O. (Doctor of Osteopathy), amelyek jogosultságai országonként eltérhetnek. Az orvosi szakma a Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a szakmai kamarák által meghatározott etikai normák és irányelvek szerint működik.
„Bénul a nyelv s duzzad; szárad forró lehelettől s tátog a száj: a nehéz levegőt kapkodja magába. Sem takarót, se ruhát nem tudnak tűrni a testek, meztelenül teritik magukat le a földre, s a földtől nem lesz hűvös a test, de a testtől forran a föld föl. Orvosoló nem akad, s aki mégis gyógyit, a kórság arra vadul rácsap, tudományuk lesz veszedelmük: áll mennél közelebb, gyógyít mennél nemesebben, hull annál hamarabb a halálba.” Publius Ovidius Naso: Metamorphoses, VII. 523–613.


Az orvoslás története az emberiség hajnaláig nyúlik vissza, amikor a gyógyítás feladata az őskori közösségekben a sámánok, varázslók és gyógyítók kezében volt. E korai gyógyítók gyógynövényeket, sebészi beavatkozások kezdetleges formáit és vallási rítusokat alkalmaztak a betegségek kezelésére.
Az ókori Egyiptomban az orvostudomány intézményes formát öltött. A fáraók udvarában szolgáló orvosok, például Imhotep, fejlett sebészeti, fogászati és gyógyszerészeti ismeretekkel rendelkeztek, melyeket papirusztekercseken, így az Ebers-papiruszon is megörökítettek.
Az ókori Görögországban a gyógyítás világi hivatássá vált. Hippokratész (i. e. 460–377) rendszerezte a korábbi tudást és megalkotta a hippokratészi esküt, amely az orvosi hivatás etikai alapjává vált. Az ókor végén Galénosz munkái meghatározták az európai és közel-keleti orvosi gyakorlatot évszázadokon át.
A Római Birodalomban a katonaság és a városi lakosság egészségügyi ellátását is megszervezték. A birodalom bukása után a középkori Európában a kolostorok falai közé szorult vissza a gyógyítás, ahol a szerzetesek ápolták a betegeket, másolták és megőrizték az antik orvosi műveket.
A középkori iszlám világban az orvostudomány virágzását olyan tudósok munkássága fémjelezte, mint Ar-Rázi és Avicenna. Avicenna Kánon című enciklopédiája a középkori Európa egyetemein is alapvető tankönyv volt.
A reneszánsz idején az emberi anatómia ismerete jelentősen bővült, különösen Andreas Vesalius 1543-ban megjelent De humani corporis fabrica című művének köszönhetően. A 17. században William Harvey felfedezte a vérkeringés mechanizmusát, ami mérföldkőnek számított az élettanban.
A 19. század a modern orvostudomány kialakulásának kora volt: a mikrobiológia fejlődése (pl. Louis Pasteur, Robert Koch) feltárta a fertőző betegségek okait, míg az anesztézia és az antiszepszis bevezetése forradalmasította a sebészetet.
A 20. században a vakcinák, az antibiotikumok, az orvosi képalkotás (röntgen, CT, MRI) és a szervátültetés új korszakot nyitott. A század második felében a bizonyítékokon alapuló orvoslás vált meghatározóvá, és az orvosi specializáció tovább mélyült.
Magyarországon a középkorban a gyógyítást a kolostorok mellett a városokban megjelenő orvosok és felcserek végezték. A 18. században Mária Terézia megszervezte az országos egészségügyi igazgatást, és 1769-ben megalapította a mai Semmelweis Egyetem jogelődjét Kolozsváron. A 19. században olyan magyar orvosok váltak világhírűvé, mint Semmelweis Ignác, Korányi Frigyes vagy Markusovszky Lajos.
A 21. században az orvoslás globális kihívásokkal néz szembe, beleértve az öregedő társadalomot, az új fertőző betegségeket és a krónikus betegségek növekvő terhét. A modern orvos feladatai közé tartozik a betegközpontú ellátás, az interdiszciplináris csapatmunka és az egészségmegőrzés előmozdítása.
Magyarországon orvosi tevékenységet csak az a személy végezhet, aki szerepel az orvosok országos nyilvántartásában, és rendelkezik a Nemzeti Népegészségügyi Központ által kiállított, érvényes működési engedéllyel.
A külföldön szerzett orvosi diploma birtokában a nyilvántartásba vétel csak akkor lehetséges, ha az oklevelet valamely magyarországi orvostudományi egyetem elismeri, vagy ha azt honosítási (nosztrifikációs) eljárás keretében érvényesítik.
Az orvosok szakterületüknek megfelelően dolgozhatnak állami vagy magán fenntartású egészségügyi intézményekben, valamint saját orvosi praxisban. Munkájuk során rendszeres kapcsolatot kell tartaniuk az egészségügy irányításáért és felügyeletéért felelős szervezetekkel, többek között a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel (NEAK), a Nemzeti Népegészségügyi Központtal (NNK) és az Országos Kórházi Főigazgatósággal (OKFŐ).
Az orvosi hivatás gyakorlását és etikai kereteit Magyarországon több jogszabály és szakmai irányelv határozza meg, amelyek az egészségügyi ellátás minőségének biztosítását, valamint a betegek jogainak védelmét szolgálják.
Foglalkozási szempontból a FEOR megkülönböztet általános orvost és szakorvost.
Az általános orvos (FEOR-száma: 2211) alkalmazza a modern orvostudomány elveit és eljárásait. Praxisuk nem korlátozódik bizonyos betegségcsoportokra vagy kezelési módszerekre, egyszerűbb tanácsadó, diagnosztikai gyógyászati és megelőző orvosi szolgáltatásokat nyújt.
Feladatai közé tartozik a tanácsadás és szűrés a lakosság részére, közegészségügyi-járványügyi feladatok ellátása, egészségügyi felvilágosítás, a beteg vizsgálata, gyógykezelése, egészségi állapotának ellenőrzése, betegek és családtagjaik tájékoztatása a kezelésről, gondozásról és szükség esetén szakorvosi vizsgálatra, vagy fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásra utalása, orvosi rehabilitálás végzése, laboratóriumi vizsgálatok, röntgen és egyéb diagnosztikai eljárások elrendelése és eredményük elemzése, betegek egészségügyi adatainak nyilvántartása és továbbítása, egészségügyi statisztikák készítése, ügyeleti szolgálat ellátása, látlelet kiadása és halottvizsgálat.
A szakorvos (FEOR-száma: 2212) A modern orvostudomány elveit és eljárásait alkalmazza bizonyos betegségcsoportokra, betegségtípusokra, kezelési módokra specializálódva szakvizsgálatokat végezve, diagnosztikai, orvosi, sebészeti, fizikai és pszichológiai technikákat alkalmazva (megelőzi, diagnosztizálja és kezeli a humán betegségeket és sérüléseket). Szakterületén orvosi kutatást és oktatást végez.
Feladataihoz sorolhatók a szakorvosi kezelések, a betegek más szakorvosi kezelésekre utalása, betegek egészségügyi adatainak nyilvántartása és továbbítása, laboratóriumi vizsgálatok, röntgen és egyéb diagnosztikai eljárások elrendelése és eredményük elemzése, páciensek és családtagjaik tájékoztatása a kezelésről és gondozásról, egészségügyi statisztikák készítése, ügyeleti szolgálat ellátása, orvosszakértői tevékenység végzése, halottvizsgálat, valamint tudományos kutatás és ahhoz kapcsolódó közlemények készítése.
Az orvosi eskü szövege Magyarországon:
Az orvosi titoktartás az orvos hivatásának alapvető etikai és jogi kötelezettsége, amely kiterjed minden olyan információra, amely a beteg egészségi állapotára, személyes adataira vagy magánéletére vonatkozik, és amelyet az orvos a gyógyítás során tudomására jutott.
A titoktartási kötelezettség alól a beteg írásbeli hozzájárulása vagy törvényben meghatározott esetek adhatnak felmentést. Ilyen kivétel például:
Magyarországon a titoktartás megszegése jogi következményekkel járhat, amelyek polgári, fegyelmi vagy büntetőjogi felelősségre vonást vonhatnak maguk után.
Az orvosi eskü és az etikai kódex egyaránt előírja, hogy a titoktartási kötelezettség a beteg halála után is fennmarad, kivéve, ha a nyilvánosságra hozatal tudományos vagy történeti kutatás célját szolgálja, és jogszabály ezt lehetővé teszi.
Az Egészségügyért felelős Minisztérium irányítása alatti közalkalmazott esetében (ha nem oktató) a 356/2008 Kormányrendelet szerinti munkakörök:
Intézményi hatáskörben az alábbi beosztások alkalmazása az általános:
Magyarországon ahhoz, hogy egy orvos dolgozhasson vagy kutathasson egy adott szakterületen, le kell tennie legalább egy orvosi szakvizsgát. Általában a rezidens évek után vizsgáznak az általános orvosok, utána válik belőlük szakorvos. A higiénikus orvosok, akiket a Szovjetunió fennállása idejében képeztek, szintén tehetnek Magyarországon orvosi szakvizsgát - csakúgy, mint az általános orvosi végzettségűek.
| Szakképzés | Képzési idő |
| Aneszteziológia és intenzív terápia | 60 hónap |
| Arc-, állcsont-, és szájsebészet | 70 hónap |
| Belgyógyászat | 60 hónap |
| Belgyógyászati angiológia | 55 hónap |
| Bőr-, nemigyógyászat és kozmetológia | 60 hónap |
| Csecsemő- és gyermekgyógyászat | 52 hónap |
| Érsebészet | 71 hónap |
| Foglalkozás-orvostan | 50 hónap |
| Fül-orr-gégegyógyászat | 60 hónap |
| Gasztroenterológia | 60 hónap |
| Geriátria | 58 hónap |
| Gyermek- és ifjúságpszichiátria | 59 hónap |
| Gyermeksebészet | 75 hónap |
| Háziorvostan | 39 hónap |
| Hematológia | 48 hónap |
| Idegsebészet | 72 hónap |
| Igazságügyi orvostan | 57 hónap |
| Infektológia | 55 hónap |
| Kardiológia | 60 hónap |
| Klinikai genetika | 51 hónap |
| Klinikai laboratóriumi genetika | 51 hónap |
| Klinikai onkológia | 60 hónap |
| Megelőző orvostan és népegészségtan | 48 hónap |
| Mellkassebészet | 60 hónap |
| Nefrológia | 60 hónap |
| Neurológia | 54 hónap |
| Nukleáris medicina | 57 hónap |
| Ortopédia és traumatológia | 72 hónap |
| Orvosi laboratóriumi diagnosztika | 54 hónap |
| Orvosi mikrobiológia | 58 hónap |
| Oxyológia és sürgősségi orvostan | 60 hónap |
| Patológia | 62 hónap |
| Plasztikai és égés-sebészet | 73 hónap |
| Pszichiátria | 59 hónap |
| Radiológia | 62 hónap |
| Rehabilitációs medicina | 52 hónap |
| Reumatológia | 60 hónap |
| Sebészet | 72 hónap |
| Sugárterápia | 58 hónap |
| Szemészet | 51 hónap |
| Szívsebészet | 75 hónap |
| Szülészet-nőgyógyászat | 53 hónap |
| Transzfuziológia | 39 hónap |
| Tüdőgyógyászat | 58 hónap |
| Urológia | 60 hónap |
| Szakképzés | Képzési idő | Bemeneti követelmény |
| Addiktológia | 25 hónap | gyermek- és ifjúságpszichiátria, pszichiátria, aneszteziológia és intenzív terápia, belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, háziorvostan, neurológia, oxyológia és sürgősségi orvostan, tüdőgyógyászat |
| Allergológia és klinikai immunológia | 24 hónap | belgyógyászat, bőrgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, fül-orr- gégegyógyászat, infektológia, neurológia, reumatológia, sebészet, szemészet, szülészet-nőgyógyászat, transzfuziológia, tüdőgyógyászat |
| Andrológia | 24-48 hónap | urológia, belgyógyászat, bőrgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, szülészet-nőgyógyászat |
| Audiológia | 24 hónap | fül-orr-gégegyógyászat |
| Csecsemő- és gyermek fül-orr-gégegyógyászat | 24 hónap | fül-orr-gégegyógyászat |
| Csecsemő- és gyermekgyógyászati intenzív terápia | 24 hónap | aneszteziológia és intenzív terápia, csecsemő- és gyermekgyógyászat |
| Csecsemő- és gyermek-kardiológia | 36 hónap | csecsemő- és gyermekgyógyászat |
| Diagnosztikus cytológia | 24 hónap | patológia |
| Egészségbiztosítás | 24 hónap | bármely alap szakképesítés |
| Endokrinológia és anyagcsere-betegségek | 24 hónap | belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, szülészet-nőgyógyászat |
| Gyermek gasztroenterológia | 24 hónap | csecsemő- és gyermekgyógyászat |
| Gyermek hemato-onkológia | 36 hónap | csecsemő- és gyermekgyógyászat |
| Gyermek-neurológia | 24 hónap | csecsemő- és gyermekgyógyászat, neurológia |
| Gyermek-nőgyógyászat | 36 hónap | szülészet-nőgyógyászat |
| Gyermek-radiológia | 24-30 hónap | radiológia, csecsemő- és gyermekgyógyászat |
| Gyermeksürgősségi orvostan | 24 hónap | csecsemő- és gyermekgyógyászat, oxyológia és sürgősségi orvostan |
| Gyermektraumatológia | 24 hónap | gyermeksebészet, ortopédia és traumatológia |
| Gyermek-tüdőgyógyászat | 25 hónap | csecsemő- és gyermekgyógyászat |
| Honvéd-, katasztrófa- és rendvédelem-orvostan | 24 hónap | aneszteziológia és intenzív terápia, belgyógyászat, foglalkozás-orvostan, háziorvostan, igazságügyi orvostan, infektológia, megelőző orvostan és népegészségtan, neurológia, ortopédia és traumatológia, oxyológia és sürgősségi orvostan, plasztikai és égés-sebészet, sebészet, szívsebészet, repülőorvostan, urológia |
| Igazságügyi pszichiátria | 24 hónap | pszichiátria, gyermek- és ifjúságpszichiátria |
| Intenzív terápia | 24 hónap | belgyógyászat, kardiológia, neurológia, tüdőgyógyászat |
| Iskola-egészségtan és ifjúságvédelem | 24-33 hónap | belgyógyászat, foglalkozás-orvostan, csecsemő- és gyermekgyógyászat, háziorvostan |
| Kézsebészet | 24 hónap | ortopédia és traumatológia |
| Klinikai farmakológia | 25 hónap | bármely alap szakképesítés |
| Klinikai neurofiziológia | 24 hónap | aneszteziológia és intenzív terápia, csecsemő- és gyermekgyógyászat, gyermek- és ifjúság-pszichiátria, idegsebészet, neurológia, pszichiátria |
| Laboratóriumi hematológia és immunológia | 24 hónap | orvosi laboratóriumi diagnosztika, transzfuziológia |
| Molekuláris genetikai diagnosztika | 24 hónap | igazságügyi orvostan, klinikai genetika, orvosi laboratóriumi diagnosztika, orvosi mikrobiológia, patológia |
| Munkahigiéné | 24 hónap | foglalkozás orvostan, megelőző orvostan és népegészségtan |
| Neonatológia | 24 hónap | csecsemő- és gyermekgyógyászat |
| Neuro-nukleáris medicina | 27 hónap | nukleáris medicina |
| Neuroradiológia | 24 hónap | radiológia |
| Nőgyógyászati daganatsebészet | 36 hónap | szülészet-nőgyógyászat |
| Orvosi rehabilitáció | 24-25 hónap | kardiológia, csecsemő- és gyermekgyógyászat, gyermek- és ifjúságpszichiátria, pszichiátria, tüdőgyógyászat |
| Pszichoterápia | 24-36 hónap | bármely alap szakképesítés |
| Repülőorvostan | 24 hónap | aneszteziológia és intenzív terápia, belgyógyászat, foglalkozás-orvostan, fül-orr-gégegyógyászat, háziorvostan, honvéd-, katasztrófa- és rendvédelem-orvostan, kardiológia, neurológia, ortopédia és traumatológia, oxyológia és sürgősségi orvostan, szemészet, tüdőgyógyászat |
| Reproduktív medicina | 24 hónap | szülészet-nőgyógyászat |
| Sportorvostan | 24 hónap | bármely alap szakképesítés |
| Trópusi betegségek | 24 hónap | belgyógyászat, infektológia |
Az orvos által kiadott dokumentumok hivatalos okiratnak minősülnek, amelyek joghatással bírnak és bizonyító erejük van a hatósági, bírósági és biztosítási eljárásokban. A bizonyítványok és igazolások kiállítása során az orvos köteles a valóságnak megfelelő adatokat rögzíteni, a szakmai szabályok betartásával.
Magyarországon minden hivatalos orvosi dokumentumot az orvos saját kezű aláírásával és körbélyegzőjével kell hitelesíteni. A dokumentumok hamisítása, meghamisítása vagy jogosulatlan kiadása büntetőjogi következményekkel járhat.
Az orvosi bizonyítványok leggyakoribb típusai:
Az orvos felelőssége kiterjed a szakmai kompetenciáján belül végzett tevékenység minden elemére, beleértve a diagnózis felállítását, a kezelés megtervezését és végrehajtását, valamint a beteg tájékoztatását. Az orvosnak biztosítania kell a beteg biztonságát, a beavatkozások szakmai szabályoknak megfelelő kivitelezését, és figyelemmel kell lennie a kollégáival, valamint az egészségügyi team többi tagjával való együttműködésre.
A felelősség három fő területre osztható:
Az orvosi műhiba olyan szakmai hiba vagy mulasztás, amely az orvosi beavatkozás során, a szakmai szabályok megszegése vagy gondatlanság következtében a beteg egészségkárosodását, állapotromlását vagy halálát okozza.
Az orvosi beavatkozások minden esetben kockázattal járnak, ezért a műhiba megállapításához szükséges, hogy a kár egyértelműen a szakmai szabályok megszegéséből fakadjon. Ilyen esetben a vizsgálatot betegjogi képviselő, igazságügyi orvosszakértő és szükség esetén bíróság folytatja le.
A műhibák jogkövetkezményei lehetnek:
A műhibák megelőzésében kiemelt szerepe van a folyamatos szakmai továbbképzésnek, a dokumentáció pontos vezetésének és a beteggel való nyílt kommunikációnak.
Az orvosképzés az orvostudományi egyetemek feladata, amely magában foglalja az elméleti ismeretek, a gyakorlati készségek és a szakmai etika elsajátítását. A középkorban az orvoslás viszonylag korán elkülönült más tudományterületektől, gyakorlati fontossága miatt azonban az oktatás sokáig egyházi keretek között zajlott. A sebészet a középkor elején nem képezte az orvosi tananyag részét, azt többnyire felcserek és borbélyok gyakorolták.
Magyarországon a mai Semmelweis Egyetem jogelődjét 1769-ben alapították Kolozsvárott, majd 1777-ben Budára helyezték át. Jelenleg négy orvostudományi egyetem működik az országban: Budapesten, Debrecenben, Pécsett és Szegeden.
A magyar orvosképzés hatéves, és négy fő képzési blokkra oszlik:
A magyar általános orvosi diploma nemzetközi besorolás szerint MD (Doctor of Medicine) képesítésnek minősül, és az Európai Unióban automatikusan elismert a 2005/36/EK irányelv alapján.
A legtöbb országban az általános orvosképzés felépítése hasonló a magyar modellhez, azonban időtartama, a belépési követelmények és a képesítések elnevezése eltérhet. Magyarország elismeri az EU/EGT-országokban szerzett orvosi diplomákat, valamint bizonyos harmadik országok okleveleit, amennyiben azok honosítási eljáráson esnek át.
Egyes országokban sajátos orvosi képesítések is léteznek:
Korábban Magyarországon létezett **higiénikus orvos** képzés is (1950–1992 között, pl. Leningrádban és Marosvásárhelyen), amely jogilag egyenértékű volt az általános orvosi diplomával, de ma már nem szerezhető meg.
{{cite book}}: Check |isbn= value: checksum (súgó)