Paul Delvaux

Paul Delvaux
Paul Delvaux dedikál, Brüsszel, 1972
Paul Delvaux dedikál,
Brüsszel, 1972
Született1897. szeptember 23.
Antheit, Belgium
Elhunyt1994. július 20. (96 évesen)
Veurne, Belgium
Állampolgárságabelga
Nemzetiségebelga
Foglalkozása
  • festőművész
  • illusztrátor
  • rajzoló
  • gravírozó
  • akvarellista
  • szobrász
  • falfestményfestő
  • grafikusművész
IskoláiRoyal Academy of Fine Arts of Brussels
KitüntetéseiFrancia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének parancsnoka (1986. február 3.)
SírhelyeVeurne Communal Cemetery
Festői pályafutása
Stílusaszürrealista
A Wikimédia Commons tartalmaz Paul Delvaux témájú médiaállományokat.

Paul Delvaux (teljes nevén: Paul François Ernest Delvaux, családnevének kiejtése: [dɛlvo]; Antheit, Belgium, 1897. szeptember 23. – Veurne, Belgium, 1994. július 20.) belga posztimpresszionista, expresszionista, szürrealista festő.

Festészete szürreális, néhol emellett antik környezetbe helyezett, jellegzetes, már-már hipnotizáltnak tűnő, álmos tekintetű, távolba révedő női aktjairól nevezetes.

Életének és művészetének kezdeti szakasza

Delvaux Antheitben, Liège belga tartományban született módos ügyvéd családba.

Fiatal korában zenei tanulmányokat folytatott, ógörögül és latinul tanult.

Gyerekkorában lenyűgözték Jules Verne fantasztikus regényei és Homérosz költészete. Műveire kezdetben ezek az olvasmányélményei gyakoroltak erős hatást. Legkorábbi rajzai mitológiai jeleneteket ábrázoltak.

Tanulmányait a brüsszeli Királyi Szépművészeti Akadémián (Académie Royale des Beaux-Arts) folytatta, bár szülei némileg nehezteltek amiatt, hogy építészet helyett festőművésznek tanult. Ennek ellenére folytathatta a tanulmányait Constant Montald és Jean Delville irányítása mellett. Idősebb kortársai, Frans Courtens és Alfred Bastien festők is ösztönözték Delvaux-t, akinek témái ebben az első időszakban leginkább naturalisztikus tájképek voltak.

1920 és 1925 között mintegy 80 képet festett, amelyeket első egyéni kiállításán mutatta be.

Művészete

Delvaux festményein az 1920-as évek végén és az 1930-as évek elején jelenik meg az akt a tájban, ami a flamand expresszionisták, valamint Constant Permeke és Gustave De Smet erős hatását mutatják művészetére. Stílusának 1933 körüli megváltozása Giorgio de Chirico metafizikai művészetének hatását tükrözi, amellyel először 1926-ban vagy 1927-ben találkozott. Különösen Az utca titka és melankóliája (1914) című festménye ragadta meg érdeklődését. Delvaux is elismerte de Chirico hatását művészetére: „Általa jöttem rá annak mikéntjére, hogyan lehet a légkört kialakítani a néma utcákon emberek árnyaival, akik nem is láthatók, soha nem kérdezve magamtól, hogy ez szürrealista-e vagy sem.”

Bár Delvaux egy időben kapcsolatban állt a belga szürrealisták csoportjával, nem tartotta magát „szürrealistának a szó skolasztikus értelmében”. Ahogy Marc Rombaut írta róla: „Delvaux-nak ... mindig is bensőséges és különleges kapcsolata volt gyermekkorához, amely a háttérből motiválta munkáját, és mindig ez vezérelte a felszín alatt. Ez a »gyermekkor« élénken él benne, s ez hozza létre a költői dimenziót művészetében.”

Az 1930-as években Delvaux további ihletet nyert a Brüsszeli Vásáron tett látogatása alkalmával, ahol a némileg elborzasztó és inkább horrorisztikus látványosságnak mint ismeretterjesztőnek szánt Dr. Spitzner féle Anatómia Múzeumban különféle orvosi érdekességeket bemutató kiállításon csontvázak és egy ún. anatómiai Vénusz keltette fel a figyelmét. A látvány rabul ejtette Delvaux-t, s ennek következtében ezek a motívumok – csontvázak, és az anatómiai Vénusz pózához hasonló beállításban heverő női akt – egész későbbi munkáiban újra és újra felbukkannak.

Még a 30-as években kezdte el kölcsönözni a szintén belga René Magritte néhány motívumát, valamint azt a kifejezési módot, hogy látszólag minden fontolgatás nélkül helyezi a legváratlanabbul, legmeghökkentőbben egymás mellé az egyébként teljesen hétköznapi tárgyakat. Az elbeszélő (Le Récitant, 1937) című festményében látható képen utalás található Magritte Erőszak (Le Viol, 1934) című festményére, Magritte A fenyegetett gyilkos (L'assassin menacé, 1927) című képén pedig mintha Delvaux valamelyik kanapén heverő aktja egyikének pózát látnánk viszont.

Magritte és De Chirico táj és épületábrázolásával szemben, akik inkább eltúlzott, torzított perspektívát ábrázoltak, Delvaux-nál a már-már merev, mechanikus, építészeti távlati rajzszerű, műszaki rajz jellegű pontosság látható. Ennek hatására tárgyaiban van valami makettszerűség, a vonatokban és épületekben is valami vasútmodell illetve terepasztal modellszerűség. Aminek a kombinálásával az éjjeli utcákon, vasútállomásokon realisztikus, de éles, átmenet nélküli fény-árnyék játékkal szintén valóságon túli benyomást kelt.

Ennek a későbbi, utánozhatatlan és összetéveszthetetlen stílusának egyik legelső képviselője talán az 1931-es Noktürnök (Nockturns). Ezen a képén már együtt szerepel a későbbről jól ismert stílusú aktábrázolás és az említett perspektíva és épületábrázolás.

1938-ban Párizsban mutatta be műveit a szürrealisták kiállításán.

Visszatérő motívuma önmaga egész alakos, karikírozott, bábuszerű ábrázolása a női aktokéhoz hasonló, a természetesnél nagyobb szemekkel. Néhol csaknem teljesen azonos, visszatérő módon. Egyes festményein René Magritte hasonlóan bábuszerű, híres keménykalapos alakjával,. (A kongresszus, 1941, A hold fázisai III (Les Phases de la Lune III, 1942), A kutatók iskolája, 1958)

Az 1950-es években festett néhány olyan éjszakai jelenetet, amelyek nem tartalmaznak semmilyen kifejezetten szürreális elemet, a holdfényes, álomszerű ábrázolás nyomán mégis kialakul a szemlélőben valamiféle hallucinációra emlékeztető, de legalábbis álomszerű benyomás. A villamosok, vonatok témája egyébként mindig is erősen foglalkoztatták Delvaux-t (A régi Luxemburg pályaudvar, 1922), ugyanis gyermekkorában elbűvölte az első villamosok látványa Brüsszelben.

A Paul Delvaux Múzeum Saint-Idesbaldban

Delvaux-nál ritkán szokták szimbólumai mélyebb jelentését feszegetni. Ez részben szerencséje is. Egyes képeinek (például az Ecce homo keresztre feszített csontváza) formalizmusa mögé tekintve ugyanis akár súlyos kereszténységet vagy legalábbis teológiájának sarkalatos pontjait tagadó üzenetet is vélelmezhetnénk. (Nevezetesen: hogy sem Jézus sem más nem győzedelmeskedhet a halálon.)

Készített nagyméretű falfestményeket is, mint például az oostendei Kursaal Kaszinó, a brüsszeli Kongresszusi Palota, továbbá a Liège-i Zoológiai Intézet számára.

Olajfestményei mellett számtalan vázlata, vízfestékkel készített terve is fennmaradt, amelyek szintén az aukciók máig legnagyobb érdeklődést kiváltó darabjai.

Baráti köréhez tartozott Albert Claude Nobel-díjas sejtbiológus, orvos.

1965-ben nevezték ki a Királyi Szépművészeti Akadémia (Académie Royale des Beaux-Arts) igazgatójává.

1982-ben Paul Delvaux Múzeum nyílt Saint-Idesbaldban.

Hosszú életét és sok évtizedes munkásságát tekintetbe véve is hatalmas életművet hátrahagyva távozott el 1994-ben a szürrealista festészet egyik legnagyobb alakjaként.

Néhány ismertebb festménye (nem teljes lista)

(Olaj és vászon, kivéve a másként jelzettek)

Jegyzetek

  1. ↑ "Museum of Modern Art online collection" (angol nyelven). Hozzáférés: 2019. december 4.
  2. ↑ Sok esetben egyenesen művészien kidolgozott, általában színezett, fekvő női szobor, amely a kihajtogatható anatómiai ábrák mintájára felnyitható, és kivető, élethű belső szerveket tartalmaz.
  3. ↑ Jellegzetes arccsontja és hosszú, keskeny orra köszön vissza az 1939-es A látogatás (La Visite) című festményén a fiú arcán, más képein pedig több férfialakén, néhol különböző életkorból egy képen.
  4. ↑ Például: Egyedüllét, 1956, vagy Az éjszakai vonat, 1957, Erdei állomás (Station forestière, 1960)
  5. ↑ A brüsszeli Gare de Bruxelles-Luxembourg
  6. ↑ A Meuse folyó.

Források