Peter Sellars

Peter Sellars
Született1957. szeptember 27. (69 éves)
Pittsburgh
Állampolgárságaamerikai
Foglalkozása
Iskolái
Kitüntetései

A Wikimédia Commons tartalmaz Peter Sellars témájú médiaállományokat.

Peter Sellars (Pittsburgh, Pennsylvania, 1957. szeptember 27. –) amerikai rendező, a klasszikus és kortárs színházi művek (kiemelten operák) egyedi színrevitelével vált híressé. Az UCLA (University of California, Los Angeles) egyetemi oktatója, ahol két kurzus kötődik a nevéhez: művészet, mint szociális cselekvés és művészet, mint morális cselekvés.

Diákévek

A Phillips Academyn folytatott tanulmányai után a Harvard Egyetemen szerzett diplomát 1980-ban. Még egyetemistaként részt vett Wagner A Nibelung gyűrűje nyomán rendezett bábjátékban, valamint megrendezte a Három nővér egy minimalista változatát. Az ő nevéhez fűződik Shakespeare Antonius és Kleopátrájának bemutatása a harvardi Adams Ház uszodájában. A darab felkeltette a campuson kívüli sajtó figyelmét is. Hasonló érdeklődést váltott ki a Lear király, melyben egy Lincoln Continentalt is felvonultatott a színen.

Utolsó éves hallgatóként színpadra vitte Gogol Revizorát, a Cambridge-i (Massachusetts) American Repertory Theaterben.

Később tanulmányokat folytatott Japánban, Kínában és Indiában is.

Karrier

♦ 1980 nyara – Don Giovanni (opera, Mozart):

A darab a manchester-i (New Hampshire) Monadnock Music Festival keretein belül jutott érvényre. Egy blaxploitation film („fekete film”) hangulatát elevenítette fel, melyben a címszereplő majdnem teljesen meztelenül heroint adagolt be magának. Az Opera News kritikája szerint az említett alkotás egy „művészi vandalizmus”.

♦ 1980 tél – Orlando (opera, Händel):

Az American Repertory Theater-ben került megrendezésre. Országos figyelmet nyert vele, valószínűleg a különleges, űrben játszódó koncepciónak köszönhetően.

♦ 1983/84-es évad – a Boston Shakespeare Company rendezője

A legnagyobb hatást keltő darabjai:

♦ 1984-1986 – a Washington-beli American National Theater rendezője és művészeti vezetője

˜ fontosabb szereplők: Richard Thomas, Patti LuPone és Zakes Mokae

˜ díszlettervező: George Tsypin

˜jelmeztervező: Dunya Ramicova

˜fénytechnika: James F. Ingalls

♦ 1990-1993 – a Los Angeles Festivals művészeti igazgatója, ahol olyan tehetséges művészek mutatkoztak be, mint az iráni származású Reza Abdoh, vagy Frank Ambriz, író.

♦ 1993 – az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztiválra megrendezte a Perzsákat (Aeiszkhülosz), melyet válasznak szánt a ’90-91-es Öbölháborúra.

♦ 2006 augusztus – Zaide (Mozart befejezetlen operája alapján)

Az előadás a Mostly Mozart Fesztiválon került bemutatásra (Lincoln Center, New York). A koncertet megelőző megbeszéléseken szó volt a kortárs rabszolgaságról és annak felszámolásáról, valamint Mozart egalitarista nézeteiről is.

♦ 2006. év vége – Bécsben megszervezte a New Crowned Hope Fesztivált (a „Mozart Év” részeként), ahol megrendezte az A Flowering Tree-t, John Adams akkori legújabb operáját, és Kaija Saariaho oratóriumát, a La Passion de Simon-t.

♦ 2007. ápr. 29. – az ötvenedik San Francisco-i Nemzetközi Filmfesztiválon neki köszönhetően kerültek levetítésre:

- Daratt, a száraz évszak (Mahamat Saleh Haroun)

- Opera Jawa (Garin Nugroho)

- Wonders are many (Jon H. Else) … dokumentumfilm Sellars és Adams munkájáról a Doctor Atomic kapcsán

♦ 2009. év eleje – társkurátora volt a kaliforniai Santa Monica Művészeti Múzeumban [Santa Monica Museum of Art] megrendezett kortárs kiállításnak, mely Elias Simé, etióp művész munkáit sorakoztatta fel.

♦ 2009 ősze – a New York City Public Theater-ben bemutatásra került az Othello (Shakespeare), Sellars rendezésében. Iago szerepében Philip Seymour Hoffman-t láthattuk.

♦ 2011 – a Nixon Kínában (opera, Adams) megrendezése a Metropolitan Operában (New York)

Február 12-én a világ több színházában is levetítésre került. A színfalak mögötti interjúban, Sellars utalt Hosni Mubarak elnök előző napi kairói bukására, amit összehasonlított azzal a fontos eseménnyel, mikor Richard Nixon először találkozott Mao Ce-tunggal Pekingben, hogy teret nyissanak a diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatoknak a két ország között.

♦ 2011 nyár – Griselda (Vivaldi) megrendezése a Santa Fe Operában (Új-Mexikó)

♦ 2017 november – debütált Adams Girls of the Golden West című operája, melynek Sellars írta a librettóját. Az inspirációt Puccini, A Nyugat lánya című darabja tanulmányozása közben kapta.

Egyéb munkái

♦ Az Emmanuel Music-kal (és annak vezetőjével, Craig Smith-el) együttműködve született egy Mozart-sorozat, melyben feldolgozásra került:

Ezeket az ORF által megörökített (1989.), kritikusok által is sikeresnek nyilvánított alkotásokat később a PBS sugározta.

♦ Sellars meghívást kapott a Salzburg- és a Glyndebourne-i Opera Fesztiválra, ahol különféle XX. századi operákat emelt magasabb szintekre:

♦ Egyéb projektek, melyek alkotófolyamatában részt vett:

Film

♦ Lear király (Jean-Luc Godard)- szereplő, társíró /1987./

♦ apró epizódszerepek tv-sorozatokban:

♦ The Cabinet of Dr. Ramirez (színes zenés némafilm) – rendező

főbb szerepekben: Joan Cusack, Peter Gallagher, Ron Vawter és Mikhail Baryshnikov /1991./

♦ Wonders Are Many – szereplő, dokumentumfilm /2007./

Könyv

Munkásságát John Freeman örökítette meg: The Greatest Shows on Earth: World Theatre from Peter Brook to the Sydney Olympics

Díjak

♦ 1983 – MacArthur Fellowship

(a „zseni-díjnak” becézett ösztöndíját tehetséges és ígéretes pálya előtt álló alkotóművészek és kutatók kapják)

♦ 1998 – Erasmus-díj

(az amerikai és az európai kulturális hagyományok elegyítésére tett törekvéseiért, operákon és színdarabokon keresztül)

♦ 2001 – Harvard Arts Medal

(olyan személy, aki kiemelkedően hozzájárult a közjó érdekéhez művészeti, vagy oktatási területen) 

♦ 2005 – The Dorothy and Lillian Gish-díj

(évente osztják „annak a férfinek vagy nőnek, aki leginkább hozzájárult a világ szépségéhez, az emberiség boldogságához és az élet megértéséhez”)

♦ 2014 – a svéd Polar Music-díj

(svéd nemzetközi díj, melyet évente osztanak olyan zenészeknek, zenekaroknak, melyek különösképp elősegítette a zene fejlődését)

Kritikák

♦ Sellars-t sok kritika érte amiatt, hogy túl szabadon kezelte a zeneszerzői szándékokat. Ligeti Györgyöt mélyen megdöbbentette és felzaklatta a saját művével, a Le Grand Macabre-val való találkozás (Salzburg Fesztivál, 1997.). Megemlítendő azonban, hogy Ligeti a próbák többségén jelen volt, mégis csak néhány nappal a nyitás előtt hallatta panaszát a sajtónak azzal, ami magával vonja annak gyanúját, hogy csak nyilvánosságra törekedett.

♦ Másfelől Kaija Saariaho nyilítkozata szerint, Sellars és a saját elgondolása a L'Amour de loin-ról tökéletes összhangban állt.

A két művész a későbbiekben is dolgozott még együtt 2006-ban (Párizs) és 2008-ban (Helsinki és Santa Fe), mely munka során Sellars megrendezte a zeneszerzőnő második operáját, az Adriana Mater-t.

„Egy TV-interjú során Saariaho, az előadás hősének nevezte Sellars-t. A keserű és erőszakos háborús eseményeket Sellars a remény dimenziójába helyezte, ami változtatott az eredeti terveken.”

♦ 2001-ben rövid ideig az Adelaide Művészeti Fesztivál (Dél-Ausztrália) igazgatója volt. Ezen időszakot tartják a legvitatottabbnak a fesztivál történelmében. Elmondása szerint a hirtelen távozás indoka az volt, hogy „akadályozza a fesztivál fejlődését”.

Carolyn Ann Pickles, ausztrál politikus szerint: "Peter Sellars arra kérte fel a közösséget, hogy feltétlen bizalommal fogadja az ő sajátos tematikus fesztiválját. (…) Hittel követtük és ringattuk az álmát, de hamar nyilvánvalóvá vált, hogy … a császárnak nincs ruhája. A kritikusok negatív véleménye, a fesztivál bizottság kitaszító döntéséhez vezetett.”

♦ Elisabeth Schwarzkopf, híres német szoprán így nyilatkozott róla: „Vannak nevek, melyek említésének nincs helye a házamban. Ne ejtsétek ki a nevét az én jelenlétemben. Láttam, mit művelt: bűn. Ahogy a férjem mondta, ez idáig még senki nem merészelt behatolni a Louvre-ba, hogy össze-graffitizze a Mona Lisa-t. De íme, vannak olyan rendezők, akik mernek graffitit fújni igazi mesterművekre.”

Jegyzetek

  1. ↑ Német Nemzeti Könyvtár. "Gemeinsame Normdatei". Integrált katalógustár (Németország) (német nyelven). Hozzáférés: 2014. május 11.
  2. ↑ "SNAC" (angol nyelven). Hozzáférés: 2017. október 9.
  3. ↑ "Encyclopædia Britannica". Encyclopædia Britannica Online (angol nyelven). Hozzáférés: 2017. október 9.
  4. ↑ "filmportal.de". Hozzáférés: 2017. október 9.
  5. ↑ "Brockhaus Enzyklopädie". Brockhaus (német nyelven). F.A. Brockhaus. Hozzáférés: 2017. október 9.
  6. ↑ Német Nemzeti Könyvtár. "Gemeinsame Normdatei". Integrált katalógustár (Németország) (német nyelven). Hozzáférés: 2014. december 21.
  7. ↑ "erasmusprijs.org/prijswinnaars/peter-sellars/". Hozzáférés: 2025. január 28.
  8. ↑ Attilio Favorini. Memory in Play: from Aeschylus to Sam Shepard, pp. 56–58 (2008)
  9. ↑ Press release, San Francisco Opera to Present World Premiere of "Girls of the Golden West" Archived 2016-06-17 at the Wayback Machine, San Francisco Opera, 14 June 2016, accessed 15 June 2016
  10. ↑ Rockwell, John (July 18, 1985). "Opéra: Mozart's 'Cosi fan titte'". New York Times. Retrieved 3 February 2019.
  11. ↑ Rockwell, John (July 15, 1988). "A Sellarized 'Figaro' in First Performance". New York Times. Retrieved 3 February 2019
  12. ↑ "Archivált másolat". 2017. június 5. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2019. május 5.
  13. ↑ "History of the Harvard Arts Medal". Harvard University Office for the Arts. Retrieved 23 February 2019.
  14. ↑ The Dorothy and Lillian Gish Prize Archived 2013-10-06 at the Wayback Machine, official website.
  15. ↑ "Tom Service, "Ligeti's Riot Through History", The Guardian (London), August 27, 2009".
  16. ↑ Kaija Saariaho. Interview in Bonus materials of L'Amour de Loin. Deutsche Grammophone, 2005. DVD.
  17. ↑ "Adriana Mater opera's world première is big success in Paris", Helsingen Sanomat(Finland), 4 April 2006
  18. ↑ ""Peter Sellars resigns from Adelaide Festival", Gramophone.co.uk, November 13, 2001".
  19. ↑ "The Hon. Carolyn Pickles – Opposition Arts Spokesperson for South Australia speaks on ABC's Radio National program Perspective (transcript)".
  20. ↑ "Newsweek interview, 15 October 1990".

Források

Fordítás