A pipilek közép-amerikai őslakos népcsoport, amely a mai Salvador nyugati, és Nicaragua középső területein él. Nagy valószínűséggel az ősi toltékok leszármazottai. A szélesebb körű nahua etnikai csoport egyik alcsoportját képezik. Nyelvük a nahuat vagy pipil nyelv, amely szorosan kapcsolódik a közép-mexikói nahuatl (azték) nyelvhez. Ma kb. 11 ezer pipil él Salvadorban, de csak 500-an beszélik anyanyelvüket. Ez betudható a salvadori hadsereg által elkövetett 1932-es La Matanza (mészárlás) nevű irtóhadjáratnak, amelynek során 40 ezer, többségében pipil nemzetiségű földművest gyilkoltak le, mivel támogatták a Farabundo Marti vezette felkelést Nyugat-Salvadorban.
A spanyol hódítás idején a pipilek a guatemalai Escuintla környékén és Honduras különböző részein is éltek. A nahuat nyelv ezekben az országokban már kihalt, de Honduras keleti részén él egy kicsi nahua népcsoport, illetve erőfeszítéseket tesznek nyelvük újjáélesztésére.
A „nahua” kulturális és etnikai kifejezés, amelyet a nahua nyelvet beszélő csoportokra használnak. Ennek ellenére a pipil megnevezés fordul elő a leggyakrabban az antropológiai és nyelvészeti szakirodalomban. Ez az elnevezés a nahua nyelvhez szorosan kapcsolódó navatl (azték) nyelvűpil szóból származik (jelentése: „fiú”). A pipil kifejezés eredetét gyakran úgy magyarázzák, hogy az aztékok által használt lealacsonyító megnevezésből ered, akik a nahuat nyelvet a saját nyelvük gyerekes változatának tekintették. A nép önmagát azonban nem pipilnek, hanem nahuának nevezi. Bizonyítékok vannak arra, hogy a pipilek értették az aztékok nyelvét, mivel a hódító spanyolok navatl nyelven beszéltek velük. Akkoriban az azték nyelv fontos közvetítőnyelv volt a területen, így az egymás nyelvét nem értő csoportok is tudtak kommunikálni. A navatl nyelvtől eltérően azonban a pipil nyelvben a vallási fogalmak megnevezései nem tartalmaznak tiszteletteljes kifejezéseket, amelyeket főnevekhez, elöljárószavakhoz és igékhez adnak hozzá. Ez lehetett az oka annak, hogy az aztékok úgy gondolták, hogy a nahuák a navatl nyelv egy leegyszerűsített változatát beszélik. Emiatt amikor a spanyol katolikushittérítők a területre érkeztek, a pipilek nem értették őket. Ez megnehezítette a kereszténységre való áttérítésüket, és arra kényszerítette a szerzeteseket, hogy megtanulják a pipilek sajátos nyelvezetét.
William Fowler régész megjegyzi, hogy a „pipil” kifejezés „nemes” jelentéssel is lefordítható, és feltételezi, hogy a spanyol hódítók és tlaxcalai indián segítőik ezt a nevet a nép elitjére, a pipiltinekre utalva használták. A pipiltinek földbirtokosok voltak, és a tolték terjeszkedés idején létrehoztak egy független államot.
A legtöbb szerző a pipil vagy nahua (navat) kifejezést csak Közép-Amerika egy bizonyos nyelvére használja (Mexikót kivéve). A kifejezést (a keleti nahua nyelvváltozattal együtt) azonban a mexikói déli államokban, Veracruzban, Tabascóban és Chiapasban is használják a nahua nyelvjárásokra, amelyekben – hasonlóan a salvadori navat nyelvhez – a korábbi /tl/ hang /t/-re változott. A három területen beszélt változatok nagyobb hasonlóságot mutatnak a salvadori navat nyelvvel, mint a többi nahua nyelvváltozat, ami szorosabb kapcsolatra utal; Lyle Campbell amerikai nyelvész 1985-ben végzett kutatásaiban azonban ezt a nyelvet elég másnak tartja ahhoz, hogy elkülönüljön a nahua nyelvcsaládtól, így elutasítja a navat nyelvet is magában foglaló keleti navatl nyelvcsalád érvényességét.
A nahua nyelvjárások a következők (a nyelvjárások településnevek alapján azonosítva, így a felsorolásban települések, pueblók nevei állnak, elsősorban spanyol helyesírással):
Izalco
Nahuizalco
Panchimalco (nahua: Pantichimalku)
Cuisnahuat (nahuat: Kwisnawat)
Santo Domingo de Guzmán
Santa Catarina Mazagua
Teotepeque (nahuat: Tiutepet)
Tacuba
Ataco (eredeti nahuat szó)
Jicalapa
Comazagua
Chiltiupan
Ma a nahuat nyelvet a megközelítőleg 11 ezer főt számláló pipil népesség csak ritkán használja, leginkább vidéki területeken, főként háztartásokban, például Sonsonate és Ahuachapán megyékben. Cuisnahuat és Santo Domingo de Guzmán területén él a legtöbb beszélője. Campbell 1985-ös becslése (1970-1976 közötti terepmunka) szerint 200 nahuat nyelvű beszélő maradt, bár a hivatalos mexikói jelentésekben 2000-et regisztráltak. Ifjabb Raymond Gordon (Raymond G. Gordon jr) nyelvész 2005-ös jelentései szerint a szám 20-ra csökkent (1987-ből). Azon őslakosok pontos számát akik beszélik anyanyelvüket, nehéz meghatározni, mert sokan nem akarták felfedni kilétüket, ami a salvadori őslakosok történelmi kormányzati elnyomásának tudható be. A legismertebb példa erre az 1932-es mészárlás (la matanza), amikor a salvadori hadsereg a kormány parancsára becslések szerint 40 000 salvadori őslakost gyilkolt le. Ezen esemény miatt sok túlélő salvadori őslakos abbahagyta anyanyelvének, hagyományainak és egyéb kulturális szokásainak átadását utódainak. Sokan felhagytak hagyományos ruházatuk (népviselet) viselésével is.
A spanyol krónikás Gonzalo Francisco de Oviedo által rögzített őslakos beszámolók szerint az el salvadori pipilek a mai Mexikóból vándoroltak ki jelenlegi lakóhelyükre, körülbelül az időszámításunk szerinti 8. században. A mai Mexikó középső részéről a Mexikói-öböl partjára utaztak. Rövid idő után dél felé indultak a Tehuantepec-földszoroson át, és útjukat a salvadori Balzsam-parton (Costa del Bálsamo) fejezték be. Miután letelepedtek a területen, megalapították Kūskatan városállamát, amely már korábban is különböző csoportok, köztük a lenka, xinca (m. sinka), csorti (s. chʼortiʼ) és a pokomamok otthona volt. Körülbelül ugyanebben az időszakban egy pipil csoport tovább vándorolt dél felé, és letelepedett Nicaragua és Costa RicaGran Nicoya régiójában, ahol ez a pipil alcsoport végül nikaraók néven vált ismertté.
A nahua, egy több közép-mexikói kultúrát egyesítő csoport, állítólag a késő klasszikus és a korai posztklasszikus időszakban vándorolt Közép-Amerikába. A nahua nyelvileg az aztékokhoz kötődik, ezért valószínű, hogy mindkét nép a toltékoktól származik. A tizedik, tizenegyedik és tizenkettedik században a nahua közösségek elterjedtek Közép-Amerikában, közéjük tartoztak a pipilek is.
A pipilek létrehozták a Kūskatan konföderációt, amely legalább kettő központosított városállamból állt, amelyek kisebb fejedelemségekre oszlottak. A nahua társadalmak közös jellemzője az volt, hogy a települések szimmetrikus kapcsolatban álltak egymással, nem volt közöttük egy vezető városállam. Kiválóan értettek a pamutszövetek készítéséhez, és kiterjedt kereskedelmi hálózatot építettek ki a szőttesek és a mezőgazdasági termékek számára. Különösen jövedelmező volt a kakaótermesztés, amelynek központja az Izalco térség volt, és amelyhez hatalmas, kifinomult öntözőrendszer tartozott. Kereskedelmük északon Teotihuacanig, délen pedig Costa Ricáig terjedt.
A part közelében pamutot és indigót, valamint kakaót termeltek. Azonban a cutuhil (s. tz'utujil) és kicse népek szövetsége, mely állam a nahuák vetélytársa lett, elkezdett letelepedni a területen, szándékosan megkísérelve erőforrásainak ellenőrzését. Ez lehet az oka annak, hogy a pipilek folyamatos jelenlétére utaló régészeti leletek hiányoznak, szemben más kultúrákkal, amelyek tartósabban letelepedtek ugyanazon a területen.
Amikor a spanyolok a 16. században dokumentálták őket, „pipil” néven hivatkoztak rájuk, és Salvador nyugati részén, valamint Guatemala délkeleti részén találták meg őket. A pokomam maja települések Chalchuapa környékén voltak szétszórva.
A pipilek Salvadorba történő vándorlásának becsült útvonala.
Néhány pipil város modern városokká fejlődött, mint például Sonsonate és Ahuachapán. Az aguilaresi és a Guazapa vulkán közelében található romokat nahua településeknek tartják.
A 16. század elején a spanyol hódítók az akkor Új-Spanyolország néven ismert spanyol gyarmatról indultak Közép-Amerikába. Miután harcok és szövetségek révén leigázták a hegyvidéki maja városállamokat, a spanyolok igyekeztek kiterjeszteni uralmukat a nahuák alsó-csendes-óceáni területeire, amelyet akkor a hatalmas Cuscatlán városállam uralt. Pedro de Alvarado, Hernán Cortés hadnagya vezette az első spanyol inváziót 1524 júniusában. Több ezer tlaxcalai és cakchiquel szövetséges kísérte, akik régóta riválisai voltak Cuzcatlan-nek a gazdag kakaótermelő régió feletti ellenőrzésért. A nahua harcosok két nagy nyílt csatában találkoztak a spanyol erőkkel, visszavonulásra kényszerítették az idegeneket a mai Guatemala területére. A spanyolok végül erősítéssel tértek vissza. A túlélő cuscatlán-i erők a hegyekbe vonultak vissza, ahol gerilla háborút folytattak a spanyolok és szövetségeseil ellen, akik elfoglalták Cuscatlán városát. Mivel nem tudták felszámolni ezt az ellenállást, és Pedro de Alvarado az első csatában, az Acajutla-parton egy nyíl által fájdalmas lábsérülést szenvedett, Diego de Alvarado volt kénytelen vezetni a hódítás hátralévő részét. Két további spanyol expedícióra volt szükség Cuzcatan teljes legyőzéséhez, 1525-ben és 1528-ban.
A legenda szerint két kacika, Atlácatl és Atonal vezette a pipil seregeket, amikor először találkoztak a spanyolokkal. A leghíresebb csata az Atonal vezette Acajutla-i csata volt. A Cakchiquels krónikái említik a „Pan Atacat” (vízi emberek) megnevezést a part menti nahua népekre (ez lehetett a hadvezérek vagy a part menti területeken élő harcosok címe).
A gyarmatosítás kezdetén a pipilek a spanyol hódítás után bizonyos értelemben folytatták saját életmódjukat. Ez a spanyolok által Salvadorban bevezetett gazdasági rendszernek volt köszönhető. Főként El Salvador nyugati részén telepedtek le, és beépítették az őslakosokat új társadalmi és politikai berendezkedésükbe. A spanyolok gyűjtötték és értékesítették az őslakosok által előállított termékeket, mivel az őslakosok sokkal jobban értettek a régióban őshonos növények, különösen a jövedelmező kakaóültetvények termesztéséhez. Városaik azonban kénytelenek voltak átalakulni a spanyol szokásoknak megfelelő négyzetrácsos szerkezetű városokká. Ciudad Vieja-ban, egy olyan településen, ahol sok pipil és spanyol élt, számos pipil kerámiát és obszidián tárgyat találtak, valamint egyértelműen spanyol eredetű fémművészeti alkotásokat. A sűrű, rácsos szerkezetű települést a spanyolok irányították, de a ott élő sok pipil olyan életet élt, amelyben továbbra is megtartották ősi szokásaikat. A spanyol uralom alatt maradt pipil népesség kénytelen volt felhagyni a hagyományos növénytermesztéssel, és kakaótermesztésbe kezdett. A spanyolok adót vetettek ki a családfőknek a kakaóra, és 1590-re a pipil népesség a hódítás előtti létszám 20%-ára csökkent.
Míg néhány pipil továbbra is erődítményekben élt El Salvador nyugati és középső részén, 1892-re a jelentések szerint a terület lakosságának többsége spanyolul beszélt. Ez annak volt köszönhető, hogy a lakosok inkább megtanultak spanyolul és beilleszkedtek, inkább hátrahagyták saját közösségeiket ahelyett, hogy elnyomó adók és munka alatt éljenek.
A spanyolok sok krónikát készítettek a meghódított népekről, ennek megfelelően részletesen írtak a pipilekről is. Azonban sok forrás nem megbízható, mivel az információk eredete ismeretlen, mások pedig elfogultak. Ennek ellenére több krónika is tartalmaz jó információkat, amelyeket a történészek felhasználhatnak az eredeti kéziratok hiányában, amelyek közül sokakat a spanyolok megsemmisítettek.
A spanyol győzelem után a kuskatani nahuák a spanyol korona vazallusaivá váltak, és a spanyolok már nem pipilnek, hanem egyszerűen indios-oknak (indiánok) nevezték őket, összhangban a Vatikán „felfedezési doktrínájával”. A pipil kifejezés ezért a salvadori közbeszédben továbbra is a hódítás előtti őslakos kultúrához kapcsolódik. Ma a tudósok azért használják ezt a kifejezést, hogy megkülönböztessék El Salvador őslakos népességét más nahua nyelvű csoportoktól (pl. Nicaraguában). Azonban sem az önmagukra őslakosokként gondoló népesség, sem az elmúlt évtizedekben újjáéledt politikai mozgalom nem használja a „pipil” megnevezést, hanem olyan kifejezéseket használnak, mint „nawataketza” (a nawat nyelvet beszélők) vagy egyszerűen „indígenas” (őslakosok).
Pipil ellenállások a 19 és 20 században
1881-ben több kisebb lázadás is kitört, miután a salvadori kormány rendeletet hozott az ejido rendszer és a közös földek (tieras comunales) eltörléséről: ezeken a területeken a pipilek továbbra is megművelhették saját földjeiket, így a kormánynak fizetendő adó mellett szert tehettek egy kis bevételre. A két új rendelkezés gyakorlatilag az összes pipilt szegénységbe taszította, mivel többé nem tudtak gazdálkodni.
La Matanza: 1932-ben a pipilek és a kommunisták (főként földreformot követelő salvadori parasztok) lázadást robbantottak ki a salvadori kormány és annak jól kiképzett, felfegyverzett hadserege ellen. A kormány néhány nap alatt 30-40 ezer bennszülöttet mészárolt le válogatás nélkül. A felkelőket összegyűjtötték, hátrakötötték a kezüket, és lelőtték őket. A mészárlást tanulmányozó amerikai történész, Thomas Andeson így írt: „A kiirtás olyan hatalmas volt, hogy nem tudták elég gyorsan eltemetni őket, és a rothadó hús bűze áthatotta El Salvador nyugati részének levegőjét.”
Ma a pipil nép továbbra is ellenáll az elnyomásnak azzal, hogy ápolja kulturális hagyományait.
Pipil régészet
A közép-amerikai nahua népek régészeti kutatása széles körű és alapos. A kifejezetten a pipilekre vonatkozó tanulmányok azonban ritkábbak, de mégis fontosak.
A pipilekre összpontosító régészeti kutatások nagy része a pipilek Mexikó középső részéről El Salvadorba vezető pontos vándorlási útvonalának és első letelepedésük helyének a megfejtésére irányult. Ez magában foglalja a Mexikói-öböl partjáig vezető útjuk nyomon követését a navat nyelv beszélőinek segítségével, valamint a Mexikói-földnyelven való átkelést. A témával kapcsolatos kutatások nagy része arra is kereste a választ, hogy miért választották a balzsam-part nyugati részét célállomásul, és egyáltalán miért vándoroltak el. Escamilla Rodriguez azt állította, hogy bizonyos mértékben a salvadori balzsam-parton tanulmányozott korai pipil lelőhelyeket a telepesek megváltoztatták és kisajátították a vándorlás részeként, és a táj megváltoztatásával őrizték meg identitásukat.
A pipil művészet régészeti kutatása, különösen a 16. és 17. században, szintén alapos volt. A hagyományos művészet tanulmányozása mellett a régészek a spanyol gyarmatosítás alatt a pipil kézművesség fejlődését is vizsgálták. A spanyol gyarmatosítás idején, amikor a pipil kézművesek az idegenek szolgálatába álltak, a kutatások kimutatták, hogy hagyományos kerámiáik nagy része a spanyolok által behozott európai divat hatását tükrözte. Az elemzések kimutatták, hogy bár a pipil művészek által készített kerámiák hagyományos őslakos díszítéssel voltak ellátva, a darabok formája gyakran európai volt. Jeb Card ezt a művészeti hatást a spanyolok hosszú uralma alatt végbement egyesülés bizonyítékaként említi.
A pipil írásos emlékeket nyelvészeti elemzés mellett régészeti szempontból is tanulmányozták, mint a pipil kultúra alapvető részét. Az írásokat elemző régészek felfedezték, hogy azok nagy hangsúlyt fektetnek a pénzre és az árukra, ami egy gazdaságilag fejlett, gyarmati előtti kultúrára utal. Kathryn Sempeck és mások a pipilek egyedi írásmódját, különösen a politikával és a gazdasággal kapcsolatos feljegyzéseket, a pipilek függetlenségének és az aztékoktól és mixtékektől való kulturális elszakadásának szándékos demonstrációjaként tartják számon, akikkel földrajzilag azonos területről származnak.
Modern pipil kultúra
A nahua nép szájhagyományai nagy hatással voltak Salvador nemzeti identitására, és nagy népszerűségre tettek szert az idők során. a lakosság nagy része pipil és más csoportok leszármazottjának tartja magát. A mai salvadoriak mintegy 86%-a meszticnek (őslakos és európai eredetű kevert nép) tartja magát. Kis százalékuk (a kormány becslése szerint 1%, az UNESCO szerint 2%, tudományos kutatások szerint 2-4%) kizárólag vagy szinte csakis őslakos felmenőkkel rendelkezik, bár a számok politikai okokból vitatottak. Még mindig vannak olyan őslakosok, akik navat (nahuat) nyelven beszélnek és hagyományos életmódot folytatnak. Főként az ország délnyugati részén, kis falvakban élnek, de számos önmagát őslakosnak valló népcsoport él más területeken is, például a fővárostól délre a nonualcók, keleten pedig a lenkák.
A pipileken kívül a többi önmagukat őslakosnak valló salvadori kultúra közé tartoznak a lenka, pokoman, csorti és ulva népek. A pipilek azonban az aztékokat alkotó közép-mexikói népek leszármazottai, ami kulturális történelmükben egyedülállóvá teszi őket a jelenleg Salvadorban élő többi őslakos néphez képest. A pipilek továbbra is az egyetlen jelentős közép-mexikói eredetű népcsoport az országban.
Az 1900-as évek közepén El Salvador lakosságának többsége úgy vélte, hogy az országban már nincsenek őslakos népek, mivel Közép-Amerikában az oktatás nagy része egy vegyes mesztic kultúrát részesített előnyben, amely a fejlődés és a polgárháborúk küzdelmei révén egyesíthette az országokat. Bár a fővárosban, San Salvadorban a legtöbb ember úgy vélte, hogy az országban már nem élnek őslakosok, ez nem volt igaz, mivel 1975-ben az őslakosok becsült száma körülbelül 500 ezer volt, ami az akkori salvadori lakosság körülbelül 10 százalékát tette ki. Ebben az időszakban a régészek és antropológusok El Salvador őslakosait láthatatlan népnek nevezték, hasonlóan ahhoz, ahogyan az Egyesült Államokban a feketéket kezelték.
Az El Diario de Hoy különleges riportja szerint a különböző nonprofit szervezetek és több egyetem közös megőrzési erőfeszítéseinek, valamint a polgárháború utáni nahua identitás újjáéledésének köszönhetően a navat nyelvet beszélők száma az 1980-as években felmért 200 főről 2009-re 3000 főre nőtt. Ezeknek a beszélőknek a túlnyomó többsége fiatal, ami lehetővé teheti, hogy a nyelv megmeneküljön a kihalás széléről. A navat (nahuat) nyelv újjáéledésére irányuló erőfeszítések jelenleg is folynak Salvadorban és azon kívül.
Újra megélénkült az érdeklődés a hagyományos őslakos szokások és egyéb kulturális gyakorlatok megőrzése iránt, és a salvadori őslakos közösségek is nagyobb hajlandóságot mutatnak arra, hogy nyilvánosan tartsák meg szertartásaikat, és viseljék hagyományos ruháikat anélkül, hogy félniük kellene a kormányzati elnyomástól. A hagyományos pipil konyha egyre népszerűbbé válik, amely egyedülálló ízkombinációiról és természetes alapanyagairól, például a kukoricáról, zöld paradicsomról és csilipaprikáról ismert, ideértve a pupuszát és az atol de elote-t is.
↑Fowler, William R. (1989). The cultural evolution of ancient Nahua civilizations: the Pipil-Nicarao of Central America. Norman: University of Oklahoma Press.
↑Van Akkeren, Ruud (1998). "Getting Acquainted with the Pipils from the Pacific Coast of Guatemala: an Ethno historic Study of Indigenous Documents and of the General Archive of Central America. Forrás: http://www.famsi.org/reports/03101/99ruud/99ruud.pdf
↑Fuentes y Guzmán, Francisco Antonio de (1967) [1951]. Recordación florida: discurso historial, demostración material, militar y política del reyno de Goathemala: libros primero, segundo y tercero de la primera parte de la obra. Editorial "José de Pineda Ibarra".
↑Card, Jeb (Oct 22, 2013). Italianate Pipil Potters: Mesoamerican Transformation of Renaissance of Material Culture in Early Spanish Colonial San Salvador.
David Carrasco Editor in chief. The Oxford encyclopedia of Mesoamerican cultures: the civilizations of Mexico and Central America, in four volumes. Oxfordi egyetem, New York, 2001
Lyle Campbell (1978). Middle American languages. in L. Campbell & Marianne Mithun (Eds.), The languages of native America: Historical and comparative assessment (pp.902–1000). Austin, Texasi egyetem
Lyle Campbell (1985). The Pipil language of El Salvador. Mouton grammar library (No. 1). Berlin: Mouton Publishers
Lyle Campbell (1997). American Indian languages: The historical linguistics of Native America. Oxfordi egyetem, New York
Anne Chapman (1960). Los nicarao y los chorotega según las fuentes históricas. Publicaciones de la Universidad de Costa Rica, Serie historia y geografía 4. San José: Ciudad Universitaria
William Fowler (1981), The Pipil-Nicarao of Central America
William Fowler (1983). La distribución prehistórica e histórica de los pipiles
Francisco Antonio de Fuentes y Guzmán: Recordación Florida: Discurso historial y demostración natural, material, militar y política del Reyno de Guatemala. J. A. Villacorta, R. A. Salazar, & S. Aguilar
Raymond Gordon Jr (2005) Ethnologue. Dallas, Texas
Yolanda Lastra 1986. Las áreas dialectales del náhuatl modern. Mexico: Instituto de Investigaciones Antropológicas, Universidad Nacional Autónoma de México
Miguel León-Portilla (1972). Religión de los nicaraos: Análisis y comparación de tradiciones culturales Nahua. Mexico: Instituto de Investigaciones Históricas, Universidad Nacional Autónoma de México
Ephraim George Squier (1858). The States of Central America: Their Geography, Topography, Climate, Population, Resources, Productions, Commerce, Political Organization, Aborigines, etc., etc., Comprising Chapters on Honduras, San Salvador, Nicaragua, Costa Rica, Guatemala, Belize, the Bay Islands, the Mosquito Shore, and the Honduras Inter-Oceanic Railway
Otto Stoll: Zur Ethnographie der Republik Guatemala (Etnografía de Guatemala)
