A preterizmus a bibliai apokalipszis egyik keresztény magyarázati elve. A latin ige jelentése: elmegy, elhagy, elmúlik (preatereó), elöljárószóként: valami mellett, valamin túl (praeter),, azaz az újszövetségi jövendölések már megtörténtek.
A preterizmus élesen szemben áll a futurista és más fő nézőpontokkal. Nem kötődik szorosan egyetlen egyházhoz sem, ám szemléletmódját a legkülönfélébb felekezetek írásmagyarázói tették magukévá. Néhány elemét a nagy egyházak teológusai is evidenciának tekintik. A szakirodalom kétféle irányzatról beszél teljes és részleges preterizmusról. A preterizmus azt tanítja, hogy Jézus Olajfák-hegyi beszéde teljesen (teljes preterizmus), illetve annak többsége (részleges preterizmus) az 1. században, 70-re megvalósult. A végidőkről szóló jövendölések így nem a világ végét, hanem csak az ószövetségi kor végét, a jeruzsálemi templomnak és magának a városnak i.sz. 70-ben bekövetkező pusztulását jelezték előre. A bizonyításban kiemelt szerepet juttat Josephus Flavius zsidó történetíró A zsidó háború című művének, valamint az apokaliptikus próféciák történelmi tényekkel való egybevetésének.
A preterista szemlélet egyes elemei megtalálhatóak már az egyházatyák írásaiban is, de első rendszerezett összefoglalása egy Luis del Alcasar nevű spanyol jezsuita teológus Nyomozás az Apokalipszis titkos jelentése után című munkájában olvasható, mely 1614-ben jelent meg. Az elkövetkező évtizedekben a protestánsok közül többen magukévá tették Alcasar gondolatait. Hugo Grotius protestáns filozófus és jogász 1640-ben adta ki írását az Antikrisztusokkal foglalkozó bizonyos szövegek kommentárja címmel. Egy évre rá Az újszövetség kommentárja című munkájában fejtette ki részletesebben preterista nézeteit. 1645-ben Thomas Hayne angol teológus Krisztus Királysága a Földön című könyvében állította, hogy Dániel könyvének próféciái mind az 1. században teljesültek. 1650-ben Joseph Hall írt hasonló szemléletű könyvet. 1730-ban Firmin Abuzit francia teológus Az apokalipszis tanítása címmel adta ki a preterizmus eszméit népszerűsítő könyvét. A 19. század végén egy skót származású, angol kongregacionalista lelkész, James Stuart Russel elevenítette fel a régi tanítást. 1878-ban adta ki forradalminak szánt művét, melynek címe: The Parousia: A Critical Inquiry into the New Testament Doctrine of Our Lord Christ's Second Coming (A parúzia: A mi urunk Krisztus második eljöveteléről szóló újszövetségi tanítás kritikus vizsgálata). Bár nagy visszhangot nem váltott ki, 1887-ben megjelent a második kiadása is. A saját egyházában kedvelt lelkipásztor írása széles körben csak a 20. század második felében vált ismertté. Bár művét preterista körökben alapműnek tekintik, bátran nyúlnak hozzá, formálják, alakítják az aktuális történelmi, teológiai ismereteknek megfelelően.
A kis apokalipszisnek is nevezett evangéliumi részekben (Máté 24., Márk 13., Lukács 21.) Jézus a világ végét megelőző jelekről és az Ő eljöveteléről beszél. A preterizmus kiindulási pontnak tekinti, hogy itt konkrét jövendölés olvasható a templomnak, ill. egész Jeruzsálemnek a pusztulásáról (Máté 24,2; Lukács 21,20), ez pedig, véli a preterizmus, meghatározza a prófécia időkeretét, ami az 1. század. A preterizmus Jézusnak több kijelentését is idézi, melyekben arról beszél, hogy a gonosszá vált Jeruzsálem feletti ítélet és az Emberfia eljövetele még az ő nemzedékében fog megtörténni: Máté 10,23 Máté 16,28 Máté 23,34-36 Máté 24,34 Márk 9,1. Továbbá Pál apostol is a közeli eljövetelre számított: pl. 1Thessalonika 4,15-17.
A preterista értelmezésben az „utolsó idők”, az „utolsó óra” és a „világ vége” kifejezések nem az ismert világ pusztulására, a Föld és az univerzum megszűnésére vagy a történelem végére utalnak, hanem az ószövetség korszak végére vonatkoznak. A görög szavak szünteleia tou aionos (συντελείας τοῦ αἰῶνος) szó szerinti fordítása: a korszak beteljesedése, bevégződése. A kifejezés jelentésének meghatározását azonban nem csupán nyelvészeti kérdésnek tekintik. Több bibliai helyet idéznek, melyek szerintük azt igazolják, hogy az első keresztények az „utolsó idők” alatt nem ezer évekkel későbbi időkre gondoltak, hanem a saját korukra: ApCsel 2,16-17; 1Kor. 10.11; 1János 2,18; Zsidók 1,1; 9,26; Júdás 1,12-18.
A preterizmus úgy látja, hogy Jézus a kis apokalipszisben az ószövetségi korszak lezárulását jövendölte meg. Próféciái pedig Jeruzsálemnek i.sz. 70-ben bekövetkezett pusztulásában teljesedtek be, amikor a templom elpusztult, megszűnt az áldozatbemutatási rendszer, s vele együtt a zsidó vallásnak addig gyakorolt formája. A preterizmus szerint ennek a katartikus ítéletnek az előjeleiről beszél Jézus az említett helyeken. Ezért ezeket az előjeleket nem a 20-21. században, hanem az 1. század közepe táján kell keresni, közvetlenül Jeruzsálem pusztulását megelőző időkben.
Az alábbiak rövid összefoglalását adják annak, hogy a preterizmus miként magyarázza a jézusi próféciák beteljesedését.
(Mát 24,4-5, 11, 23-26).
A preterista teológusok számos bibliai szövegre hivatkoznak annak igazolására, hogy Jézus után álmessiások és hamis próféták sokasága működött Izrael földjén: I.János 2,18; 4,3.; II. János 1,7. De ezek mellett Biblián kívüli forrásokat is citálnak. Rámutatnak Iréneuszra, aki a Bibliából ismert Simon mágus ténykedéséről ír részletesen, aki saját magára úgy tekintett, mint a zsidóság közé leszállott Fiú, Fenséges erény és Szent Szellem. Jusztinusz állítja, hogy "az Úr mennybemenetele után a démonok elküldtek néhány embert, akik isteneknek adták ki magukat, és akiket nemhogy nem űztek el, de még tiszteletben is részesítették." Az említett Simonnak szobrot állítottak Rómában a következő felirattal: Simonnak, a szent Istennek. Josephus Flavius olyan csalókról ír, akik az isteni küldetés ürügyével, varázslással ámították a népet, vallási rajongásba vitték őket, kicsalogatták a pusztába, hogy lázadásra bírják. Néhányukat név szerint is megemlíti. Beszámol egy egyiptomi hamis prófétáról, aki 30.000 embert „csődített maga köré”, valamint egy Dositheus nevű zsidóról, aki a római háború idején munkálkodott a jeruzsálemi nép között, és sok követőjének halálát okozta. Josephus említ még egy Teudás nevű hamis prófétát is, akinek Cuspius Fadus (kb. Kr. u. 44–46) római helytartó idején sok követője támadt. Azzal hitette a népet, hogy kettéválasztja a Jordánt, és szárazon átvezeti a híveit. „Szemfényvesztésével sok embert félrevezetett” – írja Flavius. Ezért a rómaiak óvatosságból kivégezték. Mindezek a történések – mondja a preterizmus – fellelhetőek Jézus próféciájában: Máté 24,23-26.
(Máté 24,6).
A preterista teológusok kedvelt módszere a történelmi források egybevetése a bibliai próféciákkal. Ez látható a háborúk híreiről szóló jézusi jövendölések magyarázatában is. Hivatkoznak Flaviusra, aki Jeruzsálem pusztulását megelőző időket így jellemzi: „… a római államot nagy megrázkódtatások érték.” Hivatkoznak továbbá Publius Cornelius Tacitus római történetíróra, aki Annales című könyvében a század közepe táján számos lázadásról, zavargásról és háborúról tudósít. De közvetlenül a Jeruzsálem pusztulása előtti időszakot is megrázó képekkel festi le olvasójának. Korunk története c. művében folyamatos polgárháborúkról, külső ellenségről és lázadásokról ír.
(Máté, 24,7)
"Lesznek éhínségek és döghalálok..." – mondja Jézus. A preterizmus szerint Jeruzsálem pusztulását megelőző időszak egyik nagy éhínségéről maga a Biblia is beszámol: "Felkelvén pedig egy azok közül, név szerint Agabus, megjelenté a Lélek által, hogy az egész föld kerekségén nagy éhség lesz; amely meg is lőn Klaudius császár idejében." (Apcsel. 11.28). Suetonius Néró idején (54-68) szintén „általános éhínségről” ír. Jospehus pedig arról tudósít, hogy közvetlenül Jeruzsálem pusztulása előtt a zsidók fővárosában dögvész és éhínség pusztított.
(Máté, 24,7)
Az 1. század 40-es, 50-es, 60-as éveiben több nagy földrengést is feljegyeztek a római történetírók, Tacitus, Seneca és Suetonius: Kréta (46 vagy 47), Róma (51), Apameia (53), Laodicea (60), Campania (62 vagy 63). De a zsidók saját maguk is tapasztalhattak egy "hátborzongató dübörgéssel kísért földrengés"-t az ostrom előtt, amiről Flavius is megemlékezik. A preterista irodalom ezekben a történelmi feljegyzésekben is a jézusi jövendölések beteljesedését látja.
(Máté, 24,8-10)
Jézus az ő követőinek üldözését többször megjósolta, s bár ilyen erőszakos megnyilvánulások mindig voltak a történelem során, ám – véli a preterizmus – a Jézus által használt kifejezések az 1. századra vonatkoztathatók. Korának vallási vezetőihez így szól: „Ezért íme, küldök hozzátok prófétákat, bölcseket és írástudókat: egyeseket közülük megöltök és keresztre feszítetek majd, másokat megkorbácsoltok zsinagógáitokban, és városról városra üldöztök.” (Máté 23,34)
Itt a preterizmus szerint a keresztre feszítés, valamint a zsinagóga említése utal az 1. századi beteljesedésre, és ez utóbbi a zsidók általi üldözésre (ld. még Márk 13,9; 2Korinthus 11,24), ami viszont a későbbi századokban nem volt jellemző, és a jövőben sem várható, hogy a zsidóság korbáccsal verje ki a keresztényeket a zsinagógákból, és keresztre feszítse őket. De a Római Birodalom is üldözte a keresztényeket. Különösen Néró idején voltak ilyenek, s ő többek között keresztre feszítéssel büntette Jézus követőit. Néró „Halálbüntetést szabott a keresztényekre, erre a káros, új babonának hódoló népségre” – írja Suetonius. Bővebben adja elő Néró kegyetlenkedéseit Tacitus Annales című könyvében. (ld. Keresztényüldözés)
(Máté 24,14)
A görög szöveg az "egész világ" kifejezésnél az ökumené (οἰκουμένῃ) szót használja, mely – vallják a preterista teológusok – a bibliai szóhasználatban az akkor ismert világot jelentette, jobbára a Római Birodalmat. Tehát nem a mai értelemben vett egész Földet. Ennek igazolására idézik Lukács evangéliumát: "És lőn azokban a napokban, Augusztus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeirattassék." (Lukács 2,1), valamint az ApCsel 11,28-at. A preterizmus szerint Jézus szavai már az 1. század közepe táján beteljesedtek, és az evangéliumot az „egész földön”, vagyis az akkor ismert világon hirdették. Pál apostolt idézik, aki a római gyülekezetnek írott levelében több helyen is ilyen értelemben ír: Róma 1,8; 10,18; 16,26.
(Máté 24,15)
Jézus arról beszélt, hogy amikor a tanítványok meglátják a "pusztító utálatosságot állni a szent helyen", akkor azonnal meneküljenek el ne csak Jeruzsálemből, de még Júdeából is. A preterista teológia szerint, ami Máténál "pusztító utálatosság" (Máté 24,15), az Lukács evangéliumában a "Jeruzsálemet körbevevő hadsereg" (Lukács 21,20). A zsidó nép fővárosát a próféták szent helyként is említik (Ezekkel 45,1; Joel 4,17; Abdiás 1,17). A preterizmus Josephus Flaviusra hivatkozva állítja, hogy előbb Cestius 66-ban, majd Vespasiánus 69-ben vette körbe seregeivel Jeruzsálemet. A római légiók mindkét alkalommal visszavonultak. Ekkor nyílt esély arra, hogy a városban tartózkodó keresztények elmeneküljenek. Ám amikor a római hadsereg Titus vezetésével 70 tavaszán visszatért, és ostrom alá vette a fővárost, végleg bezárult a menekülés lehetősége. A preterizmus mindezt az első századok egyházatyáinak írásaiból is igazolva látja. Chrysostom (i.sz. 347 – i.sz. 407) így ír:
"Úgy tűnik számomra, hogy a pusztító utálatosság azokat a hadseregeket jelenti, melyek végül elpusztították Jeruzsálemet. … Ezért meg fogom kérdezni őket, elküldte-e prófétáit és bölcseit? Megölték őket zsinagógáikban? Elhagyottá lett a házuk? Érte bosszú azt a generációt? Ez teljesen világos, hogy igen, így történt, és ezt senki sem tagadhatja le.”
Eusébius pedig a következőket jegyzi meg:
„Ezek az események pedig pontosan így következtek be, Vespansianus uralkodásának második évében,amint Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus jövendöléseiben előre jelezte. ... Ha pedig valaki összehasonlítja Üdvözítőnk szavait azokkal a történetekkel, amiket a történetíró az egész háborúról írt, hogyne esne ámulatba és ismerné el, hogy Üdvözítőnk előretudása valóban természetfeletti módon isteni csoda volt.
Jézus azonban figyelmeztetést is fűz a meneküléshez: „Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen, se szombat napon” (Máté 24,20) Ez az intés is – véli a preterizmus – bizonyítja az 1. századi beteljesedést, hiszen a téli esők miatt az utak járhatatlanok voltak, az éjszakák a hegyekben nagyon hidegek, szombaton pedig a vallási törvény tiltotta a zsidóknak a hosszabb utazást, ilyenkor a város kapuit be is zárták.
Menekülés a hegyekbe
(Máté 24,15-18)
Jézus szavai szerint a pusztító utálatosság látványa jel lesz a menekülésre. "Akkor azok, akik Júdeában lesznek, meneküljenek a hegyekbe, aki a ház tetején lesz, ne szálljon le, hogy kihozzon valamit, és aki a mezőn lesz, ne térjen vissza, hogy elhozza felsőruháját." (Máté 24,16-18) A preterista szemléletmód szerint az "azok, akik Júdeában lesznek" kitétel is egyértelműen az 1. századi viszonyokra és konkrétan a zsidókeresztényekre utal. Hasonlóképpen szerintük a hegyekbe való menekülésnek sincs értelme a mai korban, annál inkább az 1. században. A római hadsereg ugyanis főleg a városokat, utak menti sík területeket ellenőrizte. A menekülők a hegyvidéki utakon és településeken keresztül vonulva kerülhették el az ellenséget. Teológusok rámutatnak arra is, hogy a zsidók történelmében szokás volt a hegyekbe menekülni (1Mózes 19:17,30; 1Királyok 19:3–9; 1Mak 2:28–30; 2Makkabeusok 6:11; 1Sámuel 22; 23:14 stb), így Jézus szavai nagyon is érthetőek voltak kortársai számára.
A háztetőről való leszállás tiltása, valamint a felsőruha otthagyása egyértelműen sürgető felszólítás és a gyors menekülésre való utasítás. Euszebiusz egyházatya, a 4. században arról írt, hogy a jeruzsálemi gyülekezet tagjai a város ostroma előtt elhagyták Jeruzsálemet, és egy Pella nevű városban találtak menedéket. Pella városa Jeruzsálemtől északra, a Jordántól keletre eső hegyvidék szélén fekszik (nem tévesztendő össze a görög Pellával).
(Máté 24,19-22)
"... akkor nagy nyomorúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta..." (Máté 24,21). A futurista szemlélet egy globális, az egész Földgolyót érintő nyomorúságot feltételez. A preterista nézet szerint azonban itt is korabeli eseményre kell gondolni. Hivatkoznak a szinoptikus evangéliumokra: amit Máté nagy nyomorúságként említ, azt Lukács evangéliuma a "bosszúállás napjának" nevezi, amely rászakad "erre a népre." A 24. versben Jézus konkrétan Jeruzsálemről és a zsidó népről beszél, mint akik elszenvedői lesznek mindezeknek (Lukács 21,22-24). A teljes preterizmus hívei szerint a „nagy nyomorúság” és a „bosszúállás napjai” (lukács 21,22) Jézus beszédeiben elsősorban a Kr. u. 70-ben bekövetkezett jeruzsálemi ostromra utalnak, valamint az ahhoz kapcsolódó, a zsidó lakosságot érintő súlyos megpróbáltatásokra. Hosszan idézik Flavius leírását. Az író milliós nagyságrendűre teszi az ostrom áldozatainak számát, akiket részben a rómaiak katonák öltek meg, részben pedig a városban portyázó gyilkos lázadó bandák. A holttesteket a bent lévők kidobálták a városfalon kívülre. A kannibalizmus is felütötte a fejét az éhező városban. De Jézusnak a fiatal asszonyokra vonatkozó szavai is szó szerint beteljesedtek. „Jaj pedig a terhes és szoptató asszonyoknak azokon a napokon.” (Máté 24,19) Flavius hosszan ír az ostromlott városban uralkodó rettenetes nyomorúságról, majd így fejezi be: "Véleményem szerint ennél szörnyűbb kegyetlenség még nem sújtotta a zsidókat.”
(Máté 24,29)
„A nap elsötétül, a hold nem fénylik, a csillagok az égről lehullanak…” A futurista teológiák a jövőben bekövetkező kozmikus katasztrófák képeit vélik felismerni Jézus szavaiban, amely előhírnöke lesz az Ő második eljövetelének. A preterizmus a Nap és a Hold elsötétülését, valamint a csillagok lehullását jelképes kifejezéseknek tekinti. Szerintük nem szabad szó szerint venni ezeket a képeket, mivel az ószövetségi próféták is hasonló jelképekben jövendölték meg a nagy történelmi fordulatokat, pl. egy-egy Istenellenes hatalom pusztulását. Ezékiel és Ézsaiás próféta könyveire utalnak: Ezekiel 32,2,7-8 Ézsaiás 13,10; 34,4-5. Egyiptom, Babilon és Edom elpusztult, de csillagászati katasztrófák nem kísérték bukásukat – véli a preterizmus. Szerintük a jelképes, apokaliptikus kifejezésekkel a próféta mindig Istennek a történelemben véghezvitt cselekedetét, ítéletét harangozza be.
(Máté 24,30)
„... és akkor meglátják az Embernek fiát eljönni…” (Máté 24,30) A preterizmus megosztott az „Emberfia eljövetele” kérdésében. Eredetileg a büntető Isten képe határozta meg az álláspontjukat. A hamis bíró példázata alapján (Lukács 18,1-8) J. S. Russel azt feltételezte, hogy Jézus eljövetele Jeruzsálem elpusztításában öltött testet. Ám más teológusok (modern preterizmus) Jézus eljövetelét összetett, spirituális kérdésnek tekintik. Nem tagadják az isteni igazságszolgáltatást, melyről Jézus beszélt, de magát az eljövetelt tágabb kontextusban, nem egyetlen időpontban bekövetkező eseményként értelmezik. Ők a hívő szívében megszülető Krisztusban, valamint a Szentlélek megszentelő, gyülekezetet építő, önmagát csodákkal igazoló munkájában vélik felismerni a parúziát, és a feltámadás, ill. pünkösd misztériumával, valamint a kereszténység robbanásszerű elterjedésével, vagyis az Egyház megjelenésével hozzák összefüggésbe (Máté 16,28 vö. Márk 9,1). Herbert Haag római katolikus teológus és Bibliatudós a következőképp összegzi véleményét Jézus eljöveteléről, írt tanulmányában:
„Krisztus visszajövetele, amelyre úgy számítottak az apostolok, hogy nemsokára bekövetkezik, a feltámadásban már valósággá lett. Ez egyértelműen mutatja, hogy János evangéliumában a hangsúly áttevődik az ember testi feltámadásáról a lelki feltámadására, és ezzel párhuzamosan a látványos eszkatologikus parúzia is spirituális jelleget ölt, amely már bekövetkezett, és még mindig folyamatban van. … Amikor tehát Jézus arról beszélt, hogy parúziáját a hívőknek már az első nemzedéke megéli (Mt 10,23;16,28; 26,64), akkor dicsőségének olyan kinyilatkoztatására gondolt, amely nem esik okvetlenül egybe ennek a világnak a végével, hanem ugyanolyan jól, sőt még jobban egybevág a közvetlen jövő eseményeivel: a zsidó állam megszűntével, Jeruzsálem pusztulásával, ezzel párhuzamosan az Egyház terjedésével és megerősödésével.”
(Máté 24,30; Lukács 21,25-27)
Máté és Márk evangéliumában annyi olvasható, hogy az Emberfia eljövetelkor "a föld minden nemzetsége sírni fog." Lukácsnál színesebb leírással találkozunk: Jézus a tenger habjainak zúgásáról és a pogány népek szorongásáról beszél, akik a világra váró eseményektől való félelemükben fuldokolnak. A futurista teológiai irányzatok többsége e szakasz beteljesedését napjainkban vagy a közeljövőben várja, és a pogányok szorongását és félelmeit a modern kor fenyegetéseivel magyarázza, például természeti katasztrófákkal, járványokkal, a politika által gerjesztett létbizonytalansággal vagy akár egy atomháború lehetőségével.
A preterista nézet szerint Jézus szavainak megértéséhez először meg kell ismerni azokat az ószövetségi helyeket, ahol hasonló képekről olvashatunk. A bibliai szövegekben ugyanis gyakran visszatérő kép a tenger zúgása és a hullámok morajlása, amely több jelentéssíkot is hordoz. A teológusok, függetlenül a preterista nézetektől, a következő magyarázatokat adják: A tenger a káosz és a rendezetlenség jelképe. A 46. Zsoltárban a háborgó tenger Isten rendjével áll szemben. Míg a hullámok és a népek zúgnak, Isten városa szilárdan áll, és ő lecsendesíti a káoszt. Ézsaiásnál (57,20) a háborgó tenger a gonoszok belső békétlenségét és erkölcsi zavarát jelképezi. Máshol a pogányok harciasságát fejezi ki (Jeremiás 6,23; 50,42; Ezekiel 26,3-4).
A modern preterista szemléletmódban amikor Jézus az Emberfia megjelenéséről beszél, akkor ezalatt az Isten országának földi kiteljesedését érti (Máté 16,28 vö. Márk 9,1). Így a tenger háborgásáról, a hullámok zúgásáról és a népek szorongásáról szóló apokaliptikus vízió az Egyház létrejöttét kísérő jelenségként értelmezendő. Nem egy pontosan meghatározható történelmi eseménysor, hanem a pogány népek zavara, félelme és ellenállása Isten uralmának eljövetelével szemben. Ebben a megközelítésben a hangsúly nem konkrét eseményeken van hanem a pogányok lelki–szellemi állapotán.
Mások konkrét történelmi eseményeket is felfedezni vélnek ebben a szakaszban. Néró halálát követően (68) ugyanis a birodalomban polgárháborús viszonyok uralkodtak. A zavargások és lázadások a provinciákban is elterjedtek. Flavius a zsidó-római háború idején Palesztina, Szíria és Egyiptom pogány lakosai között "irtózatos izgalom"-ról, "remegés"-ről és "általános szorongás"-ról ír.
(Máté 24,31)
A preterista értelmezés szerint Máté 24,31 Ézsaiás jövendölésének megismétlése (Ézsaiás 27,12–13). Ezen a helyen a próféta Izrael szétszóródott tagjainak összegyűjtését jövendöli meg az Eufrátes folyótól Egyiptom földjéig. A preterizmus ezt az eseményt állítja párhuzamba Kajafás főpap szavaival (János 11,49-52). Úgy gondolják, hogy ez az összegyűjtés nem csupán a zsidó kiválasztottakról szól: a trombita és az angyalok motívuma az ószövetségi apokaliptikát idézi, de a beteljesedés a Krisztus által indított evangélium terjedéséhez köthető. A preterista szemléletmódban a választottak összegyűjtése a keresztény közösségek és végső soron az egyház létrejöttével van összefüggésben.
(Máté 24,34)
A futurista teológiák szerint amikor Jézus a végidők jeleinek a felsorolása után arról beszélt, hogy "el nem múlik ez a nemzedék, míg mindezek be nem teljesednek", akkor nem a saját korának nemzedékére gondolt, hanem egy jövőbeli nemzedékre, amely az utolsó idők eseményeit éli meg. E nézet szerint Jézus szavai arra utalnak, hogy a végidők összes jele ennek a jövőbeli nemzedéknek az életében fognak jelentkezni.
Ezzel szemben a teljes preterizmus azt állítja, hogy Jézus nem egy évezredekkel későbbi nemzedékre utalt, hanem a saját nemzedékére. Ennek igazolására a következő állításokat fogalmazzák meg:
(Mát 24,40-41)
A futurista teológia szerint az elragadtatás az idők végének rendkívüli eseménye, mely során az igaz keresztényeket Isten elragadja a Földről, és ettől kezdve az Ő jelenlétében fogják tölteni az örökkévalóságot. Közben a Földön megkezdődik a nagy nyomorúság időszaka, amikor Isten igazságos ítélete fogja sújtani a hátrahagyott emberiséget.
A preterista teológia ezt a kérdést is másként látja. "Akkor ketten lesznek a mezőn, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik." Nyelvészeti érveik között a görög kifejezések szótári alakjaira hivatkoznak, ami szerintük árnyalja hagyományos fordítást és magyarázatot: a paralamvánete (παραλαμβάνεται) jelentése nem fölvitetik, hanem magához vétetik vagy elvitetik. Nincs benne felfelé irányuló mozgásra utalás. Szerintük, ha az evangélium szerzője a mennybe való elragadtatásra vagy a mennybe való felvitelre akart volna utalni, akkor azt az igét használta volna, ami a felfelé való mozgásra utal, és amit a mennybevitelre használ az Újszövetség. Az analambánó (ἀνελήμφθη) jelentése: felkap, felvesz (Márk 16,19; ApCsel 1,2,11,22; 10,16; 1Timóteus 3,16). A preterista nézet – az angol fordításokhoz igazodva – a következőképp fordítaná ezt a mondatot: „Akkor ketten lesznek a mezőn; az egyiket elviszik, a másikat ott hagyják.”
A preteristák szerint, mivel Jézus közvetlenül ezt megelőzően az özönvízhez hasonlítja az ő eljövetelét és annak hatását, itt sem akar többet mondani annál, mint amit az özönvíz hasonlatában sugallt: Jeruzsálem lakossága hamis biztonságban éli az életét, mit sem sejtve a közelgő végről (esznek, isznak, házasodnak), ám amikor a római seregek megtámadják a várost, mindannyian elpusztulnak (Mt 24,16-21; Luk 21,34-36). Ők azok, akiket "otthagynak." Jézus követői azonban az Úr segítségével megmenekülnek (Mt 23,34-37; Luk 21,22-24; Luk 23,28-31). Vagyis nem eltűnnek a földről, hanem az isteni gondviselés által egy biztonságos helyre kerülnek. Ők azok, akiket "elvisznek."
A Pál apostol által említett "... elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe ..." (1Thessz 4,17) kijelentés szó szerinti értelmezése is megkérdőjeleződik a preterista teológiában. Arra hivatkoznak, hogy Pál azon kortársai közé sorolta magát, akik meg fogják élni testben az Úr eljövetelét (1Thesszalonika 4,15), és elragadtatnak. Ám ő és az akkor élő keresztények mindannyian meghaltak anélkül, hogy Jézus szó szerint elragadta volna őket "a felhőkön a levegőégbe." A preterista gondolkodás szerint, mivel Pál korának apokaliptikus szókészletét használja a végső dolgok kifejezésére (arkangyal szózata, isteni harsona, elragadtatás a felhőkön), ezért ezeket a szavakat nem szabad szó szerint venni.
A preterista teológusok körében többféle értelmezés született az elragadtatás kérdésével kapcsolatban. Az egyik legkoherensebb megközelítés Pál kijelentéseit Jézusnak az utolsó vacsora alkalmával elhangzott tanításával hozza összefüggésbe. Jézus ekkor arról beszél tanítványainak, hogy elmegy helyet készíteni számukra, majd visszatér, és magához veszi övéit, hogy ahol ő van, ott legyenek ők is (János 14,2–3). E megközelítés szerint Pál ennek a krisztusi ígéretnek a tartalmát fogalmazza újra apokaliptikus és eszkatológiai nyelvezettel.
A preterista értelmezés szerint azonban Pál későbbi leveleiben az eszkatológiai eseményekre vonatkozó képes és apokaliptikus nyelvezet helyett egyre közvetlenebb módon beszél a hívő ember halál utáni állapotáról. A 2Korinthus 5,1-ben például a földi testet „sátorhoz” hasonlítja, és annak elmúlásával szembeállítja az Istentől származó, „nem kézzel csinált, örökkévaló hajlékot” a mennyben. Néhány verssel később pedig így fogalmaz: „inkább szeretnénk kiköltözni a testből, és hazaköltözni az Úrhoz” (2Korinthus 5,6–8). Hasonló gondolat jelenik meg a Filippi 1,21–24-ben is, ahol Pál saját halálának lehetőségéről szólva kijelenti, hogy „kívánok elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb”.
E szövegek alapján a preterista értelmezés egyik változata az elragadtatás fogalmát nem egy, a történelem végén bekövetkező, különálló kozmikus eseményként értelmezi, hanem a hívő ember testi halálával bekövetkező, Krisztussal való közvetlen közösségre, vagyis az Úrhoz való „hazaköltözésre” vonatkoztatja.
(Máté 16,28; Márk 9,1)
A preterista szemléletben az Isten országa, (szó szerint: Isten királyi uralma) nem a távoli jövőben, a Földön létrejövő teokráciára utal, hanem fokozatosan megvalósuló, többrétegű, spirituális jelentéssel bír, ami szoros összefüggésben van az Emberfia eljövetelével. A preterizmus szerint Isten országa:
A preterista szemlélet szerint a teológiának minden esetben figyelembe kell venni, hogy az adott bibliai szakasz, tanítás, prófécia milyen történelmi helyzetben hangzott el, és kik voltak a hallgatói. Szerintük a Jelenések elsődleges célja az 1. században élő, üldözött keresztények vigasztalása volt. Ennek eszköze az apokaliptikus jelképrendszer. Az üzenetet a könyv szerzője rejtjelezve, – vagyis képi szimbólumok mögé rejtve – közölte a gyülekezettel. Preterista nézőpontból a Jelenések üzenete így hangzik: az üldöző hatalmak elnyerik méltó büntetésüket, míg az igazak a sok nyomorúság után élvezni fogják az örök életet. Egyes teológusok szerint a Jelenések könyve egy valódi prófécia, mely az 1. század 60-as éveiben született. Mások szerint csak formálisan prófécia, valójában az események bekövetkezte után, apokaliptikus formában megírt vigasztaló írás, mely sajátosan ötvözi a korban már ismert zsidó apokaliptika és más apokrif iratok egyes elemeit. (Hénok könyve, Jubileumok könyve stb.).
A preterizmus szerint a Jelenések könyvében megjelenő jelképek mögött a következő történeti valóság húzódik meg. A pecsétek, a trombiták és a poharak által jelzett katasztrófák és démonikus jelenségek mögött a zsidó-római háború eseményeire és főképpen Jeruzsálem ostromának körülményeire kell gondolnunk. A katasztrófák közepette megjelenő "Napba öltözött asszony, tizenkét csillaggal a fején" (Jelenések 12,1), aki fiút szül (Jelenések 12,4) a választott népet, annak 12 törzsét jelöli, akitől származik a Krisztus. A fiút elpusztítani akaró sárkány a mennyből a földre vettetett Istenellenes szellemi hatalom mitologikus képe, amely Baruch apokalipszisében is megjelenik, s aki messiás születésétől kezdve, annak elpusztításán munkálkodik. A fenevad nem más mint a Római Birodalom. Hét feje van, ami arra a hét hegyre utal, amin felépült Róma (Jelenések 17,9). A fenevad száma, ami embernek a száma 666. (Jelenések 13,18) Ez a szám úgy jön ki, hogy a Néró császár kifejezést héberül kell leírni, és a héber betűk számértékének összege kiadja a 666-ot. „Babilon, ama nagy város” (Jelenések 18,21) „amely lélek szerint Sodomának és Égyiptomnak hivatik, ahol a mi Urunk is megfeszíttetett.” (Jelenések 11,8) nem más, mint a hitehagyott Jeruzsálem vagy másként: a keresztényüldöző zsidó vallási elit. Ez a fenevaddal a szellemi eltévelyedés terén egységbe olvad (Jelenések 17,3), mindketten a szentek ellen viaskodnak (Jelenések 13,7; 17,6), ám a fenevad meggyűlöli Babilont, a nagy paráznát, szétmarcangolja és tűzzel égeti meg (Jeruzsálem pusztulása – Jelenések 17,16). Miután Isten így bosszút állt az apostolok és próféták vérén (Máté 23,34-36. ill. Jelenések 17,17; 18,8), a fenevadra is pusztulás fog várni. (Egyes teológusok a fenevad és a nagy Babilon mitikus alakjai mögött egyaránt a Római Birodalmat értik.)
A könyv utolsó fejezeteiben – vallják a részleges preterizmus követői – már örök érvényű és jövőbe mutató vigasztalás található, amennyiben az Új Jeruzsálem minden emberi értelmet felülhaladó örömet és boldogságot fog hozni azoknak, akik neve fel van írva az Élet könyvében. Mivel azonban a preterizmus nem egy egységes teológia, hanem inkább szemléletmód, így ebben a kérdésben is megoszlanak a vélemények. A mennyei Jeruzsálem – a teljes preterizmus hívei szerint – nem a jövőben várható, hanem egy szellemi állapot, mely a Szentlélek kitöltése óta Krisztus szövetségében áll fenn.
{{cite book}}: Cite has empty unknown parameter: |subtitle= (súgó){{cite book}}: Unknown parameter |coauthors= ignored (|author= suggested) (súgó)