| Rob Hubbard | |
| Született | 1955 (71 éves) Kingston upon Hull |
| Állampolgársága | brit |
| Foglalkozása |
|
Rob Hubbard (Kingston upon Hull, Anglia, 1955 –) brit zeneszerző, aki leginkább az 1980-as évek számítógépes játékaira írt zenéiről ismert, melyek jelentős része a Commodore 64-es játékok legismertebb zenéit foglalta magában.
Hubbard hétévesen kezdett zenélni. Már iskolás korában több együttesben zenélt és lépett fel. A középiskola befejezése után zenei főiskolára ment.
Az 1970-es évek végén – még a videójátékok megjelenése előtt – profi stúdiózenészként dolgozott. A személyi számítógépek (főképp a Commodore 64) megjelenésekor úgy döntött, hogy megtanulja a BASIC és assembly programozási nyelveket.
1985-ben felkereste a Gremlin Graphics céget egy általa írt zenei oktatóprogrammal és pár demo számmal, de a Gremlint sokkal jobban érdekelték a zenéi mint a programja. Megkérték, hogy a Thing on a Spring („egy bigyó egy rugón”) nevű platformjátékukhoz készítsen zenéket.
Hubbard hamarosan több, mint 75 játékhoz írt vagy dolgozott fel zenéket, számos kiadónak 1985 és 1989 között, mint amilyen a Monty on the Run, Crazy Comets, Master of Magic vagy a Commando voltak. A népszerűbb zenéi között megtalálhatjuk a Warhawk, Delta, Thrust, Lightforce, Spellbound, Sanxion, Auf Wiedersehen Monty és az International Karate játékokhoz írtakat. A Knucklebusters játékban található Hubbard leghosszabb zenéje: egy 17 perc hosszú opusz. Hubbard személyes kedvencei a Kentilla, W.A.R. és a Sanxion voltak; míg a Samantha Fox Strip Poker volt az, melyre legkevésbé büszke: elmondása szerint ezt tényleg csak a pénzért készítette és a szerzők között is csak John York-ként szerepelt. Bevallása szerint zenei stílusát számos szerző, többek között Jean Michel Jarre és Larry Fast művei alakították, számos szintetikus-zenét játszó együttes mellett.
Leginkább a Commodore 64 SID hangchipjére írt zenéket. Általában szabadúszóként dolgozott és számos céget elutasított, akik azt akarták hogy dolgozzon náluk.
Miután több különböző vállalatnál dolgozott, 1988-ban elhagyta Newcastle-t, és választhatott, hogy az Electronic Artsnak vagy a Microsoftnak dolgozik. Hubbard az EA-t választotta a játékiparban betöltött kiemelkedő szerepük miatt, mivel a Microsoftnak (még) nem volt játékplatformja. Az amerikai Electronic Artsnál zeneszerzőként dolgozott, ő volt az első ember, aki az EA-nál a hangokkal és a zenével foglalkozott, és az alacsony szintű programozástól kezdve a zeneszerzésig mindent csinált. Az EA-nél töltött időszakának egyik leghíresebb kompozíciója a Skate or Die Commodore 64-es verziójának betöltőjében szereplő zene, amely több elektromos gitár hangmintát és orgona akkordokat tartalmaz. A minták lejátszását a SID hangszintetizátor chip egy hibájának kihasználásával oldotta meg: a hangerő regiszter megváltoztatása egy hallható kattanást eredményezett, így a regiszter másodpercenként több ezer alkalommal történő megváltoztatása lehetővé tette a hangminták lejátszásának egy viszonylag kezdetleges (de a nyolcbites számítógépek számára meglepően tiszta és kifinomult) formáját. Végül Audio Technical Director lett, ami inkább adminisztratív feladat volt: ő dönthette el, hogy mely technológiákat használják a játékokban, és melyeket fejlesszék tovább. A Commodore 64-es időszak után írt néhány hangsávot olyan játékokhoz, amelyek az Amigán, az Atari ST-n, az IBM PC-n és a Sega Mega Drive-on jelentek meg.
Hubbard 2002-ben elhagyta az EA-t, és visszatért Angliába. Újra elkezdett zenekarban játszani és koncerteken újra elővette korábbi játékzenei munkáit. Legutóbbi kompozíciói között mobiltelefonos játékokhoz készült zenék is szerepelnek.
2005-ben az International Karate című játék zenéjét élőben adta elő egy teljes zenekar a harmadik Symphonic Game Music Concerten. Az eseményre a németországi Lipcsében került sor. Hubbard hangszerelte és adta elő a darabot.
2014-ben Hubbard szerepelt és komponált zenét a From Bedrooms to Billions című dokumentumfilmhez, amely a brit videojáték-ipar történetét meséli el.
2016 novemberében Hubbard tiszteletbeli diplomát kapott az Abertay Egyetemtől az 1980-as években a videojátékok zenéjéhez való hozzájárulásáért.
Hubbard hozzájárult Chris Abbott Back in Time Live című C64-es tribute-játékához, melyben témáinak néhány átdolgozását adta elő. Hubbard többször fellépett a dán PRESS PLAY ON TAPE C64 coverbandával, akik számos korai dallamát feldolgozták teljes rockzenekari hangszerelésben. Hubbard régi zenéit zongorán is előadta Mark Knight hegedűművész és chiptune-zeneszerző társának támogatásával.
| Év | Cím | Megjegyzések |
|---|---|---|
| 1985 | Commando | Tamayo Kawamoto Commando arcade játékának zenéje alapján |
| Rasputin | hagyományos orosz dalok | |
| Monty on the Run | részben a Devil's Galop-on alapul by Charles Williams | |
| Thing on a Spring | ||
| Confuzion | A Private Property zenekar Confuzion dalának feldolgozása, amely a játék kazettájának B oldalán is szerepelt | |
| Crazy Comets | New Order és funkzene ihlette | |
| Chimera | ||
| Master of Magic | részben a Synergy Audion című albumának Shibolet és An End to History számai alapján | |
| The Last V8 | ||
| Action Biker | ||
| Formula 1 Simulator | a The Human League Hard Times számának interpretációja | |
| Hunter Patrol | ||
| One Man and His Droid | ||
| Battle of Britain | ||
| Harvey Smith Showjumping | ||
| Up, Up and Away | The 5th Dimension-dal feldolgozása | |
| 1986 | Deep Strike | |
| Bump Set Spike | ||
| Ninja | ||
| Gerry the Germ | ||
| Proteus | John Keating Space Experience albumának két különálló dala (The Unknown Planet és Space Agent) alapján | |
| Thrust | ||
| Warhawk | the same song as "Proteus", just an intro added | |
| Lightforce | ||
| Geoff Capes Strongman Challenge | ||
| Samantha Fox Strip Poker | John York néven; bevallása szerint „[ez] egy annyira giccses kreálmány volt, és azt akarták, hogy béna giccses zenét adjak hozzá – nem akartam beismerni, hogy csak a pénzért csináltam.” Tartalmazza Scott Joplin The Entertainer és David Rose The Stripper című számait. | |
| Tarzan | az 1960-as Tarzan tévéjáték főcímdalának alapján | |
| W.A.R. | ||
| Zoids | a Synergy Audion című albumának Ancestors száma alapján | |
| Flash Gordon | ||
| Spellbound | ||
| Hollywood or Bust | A 12th Street Rag (Euday L. Bowman) és a Dill Pickles Rag (Charles L. Johnson) feldolgozásai | |
| Human Race | ||
| Kentilla | ||
| Phantoms of the Asteroid | ||
| Chicken Song | From the TV show Spitting Image | |
| Video Poker | tartalmazza Scott Joplin Easy Winners című számát | |
| Knucklebusters | Hubbard's longest composition, lasting 17 minutes | |
| International Karate | Szakamoto Rjúicsi zenéje alapján készült pastiche | |
| Sanxion | Hubbard híres töltőzenéje mellett tartalmazza a Lovagi táncot Prokofjev Rómeó és Júlia balettjéből | |
| 1987 | Jet Set Willy | Atari 800 verzió |
| ACE II | ||
| BMX Kids | a "Go!" felkiáltás maga Hubbard hangja | |
| Saboteur II | ||
| Sigma 7 | Commodore 64-es feldolgozás Hubbardtól; Amstrad eredeti Julian Breeze-től | |
| Thanatos | Commodore 64-es feldolgozás Hubbardtól; Amstrad eredeti Julian Breeze-től | |
| Thundercats | ||
| Arcade Classics | ||
| I-Ball | a Cabaret Voltaire Whip Blow és I Want You számai nyomán | |
| Hydrofool | ||
| Shockway Rider | ||
| Auf Wiedersehen Monty | Ben Daglishsal | |
| Chain Reaction | ||
| Mega Apocalypse | Crazy Comets-átdolgozás | |
| Nemesis the Warlock | ||
| Wiz | ||
| Bangkok Knights | ||
| International Karate plus | ||
| Dragons Lair Part II | ||
| Star Paws | ||
| Delta | The music is inspired by the Koyaanisqatsi soundtrack by Philip Glass. Also inspired by Pink Floyd | |
| Trans Atlantic Balloon Challenge | ||
| Goldrunner | ugyanazt a dalt tartalmazza, mint a Human Race | |
| 1988 | 19 Part One: Boot Camp | Paul Hardcastle 19 című dalának feldolgozása |
| Jordan vs. Bird: One on One | ||
| Kings of the Beach | ||
| One-on-One 2 | ||
| Power Play Hockey | ||
| Skate or Die! | ||
| Pandora | ||
| Ricochet | ||
| 1989 | 688 Attack Sub | |
| Budokan: The Martial Spirit | ||
| Indianapolis 500: The Simulation | ||
| Keef the Thief | ||
| Kings of the Beach | ||
| Lakers vs. Celtics and the NBA Playoffs | ||
| Populous | ||
| 1990 | Low Blow | |
| Ski or Die | ||
| The Immortal | ||
| John Madden Football | ||
| Skate or Die 2: The Search for Double Trouble | ||
| 1991 | PGA Tour Golf | |
| Road Rash | Michael Bartlow-val | |
| Desert Strike: Return to the Gulf | Brian L. Schmidttel | |
| 1992 | Road Rash 2 | Don Vecával és Tony Berkeley-vel |
| The Lost Files of Sherlock Holmes: The Case of the Serrated Scalpel | ||
| John Madden Football '93 | ||
| 1994 | NHL Hockey '95 | |
| 1996 | The Lost Files of Sherlock Holmes: The Case of the Rose Tattoo | |
| 2014 | From Bedrooms to Billions | |
| 2018 | Go Go Dash |