Robert Recorde

Robert Recorde
Született1510
Tenby
Elhunyt1558 (47-48 évesen)
London
Állampolgárságawalesi
Foglalkozása
Iskolái
SírhelyeSt Mary's Church, Tenby
A Wikimédia Commons tartalmaz Robert Recorde témájú médiaállományokat.

Robert Recorde (1510 k. – 1558) walesi matematikus és orvos. Ő vezette be az egyenlőségjelet (=), és angol nyelven először használta a már létező pluszjelet (+) egy 1557-ben megjelent könyvében.

Az egyenlőségi reláció jelöléséül választott két vonalat azzal indokolta, hogy „kettőnél több dolog nem lehet egyenlő” (értsd: ez egy kétváltozós reláció).

Egy tiszteletreméltó családból származott a walesi Tenbyből. 1525 körül felvették az oxfordi egyetemre, később meg is választották az ottani All Souls College tagjává. Ezt követően a cambridge-i egyetemre ment, ahol orvosi diplomát szerzett 1545-ben. Visszatért Oxfordba, ahol matematikát tanított. Valószínűleg ezt követően Londonba költözött, ahol VI. Eduárd és I. Katolikus Mária orvosaként is működött. A Királyi Pénzverdében is dolgozott mint számvevő. Egy politikai ellensége beperelte becsületsértésért, ezért be is börtönözték, és 1558-ban a King's Bench börtönben halt meg.

Publikált néhány matematikai témájú művet, ezek többségét dialógus formájában írta, mely a mester és a tanítványa között zajlik.

Jegyzetek

  1. 1 2 "MacTutor History of Mathematics archive". Hozzáférés: 2017. augusztus 22.
  2. ↑ "Store norske leksikon". Great Norwegian Encyclopedia (norvég (bokmål) nyelven).
  3. ↑ "National Library of Portugal".
  4. ↑ "Sapere enciklopédia" (olasz nyelven). De Agostini Editore. 2001.
  5. 1 2 3 Complete Dictionary of Scientific Biography
  6. ↑ "Dictionary of Welsh Biography" (angol nyelven). 1997. július 1.
  7. ↑ A Short History of Astronomy
  8. ↑ "Oxford Dictionary of National Biography" (angol nyelven). Oxford University Press. 2004.
  9. 1 2 "Store norske leksikon". Great Norwegian Encyclopedia (norvég (bokmål) nyelven). Hozzáférés: 2026. október 18.
  10. ↑ "MacTutor History of Mathematics archive".
  11. ↑ "The Galileo Project" (angol nyelven).
  12. ↑ "www.bbc.co.uk/blogs/wales/authors/BBC_Wales_History/page/8".
  13. ↑ "Find a Grave". Find a Grave (angol nyelven).
  14. ↑ Filep: A tudományok királynője, 139. o.
  15. ↑ John Gribbin: A tudomány története 1543-tól napjainkig (Akkord Kiadó, Budapest, 2004 - ISBN 963-9429-56-2)