Rotacizmus

A rotacizmus vagy rotacizálódás terminus (alapja a görög ρ betű ῥῶ ’ro’ neve) olyan hangtani változást nevez meg, melynek során valamilyen mássalhangzó [r]-ré alakul. Különböző nyelvekben ez a jelenség különböző mássalhangzókat érinthet, és főleg diakrón jellegű, azaz hangtani fejlődéshez tartozik, de lehet szinkrón jellegű is, vagyis a nyelv aktuális állapotában a ragozásban nyilvánul meg, de ugyancsak történeti az eredete. A rotacizmus korlátozódhat csak nem sztenderd nyelvváltozatra is.

Nyelvek történetében

Például az archaikus latin nyelvből a klasszikus latinba való fejlődés során a magánhangzók közötti [s] előbb [z]-be ment át, majd rotacizálódott. A jelenséget megemlíti Titus Livius a Furius tulajdonnév kapcsán, amelyről megjegyzi, hogy Fusiusnak is írják. Az igék terén a főnévi igenév képzője -se volt, majd -re lett: amare ’szeretni’, legere ’olvasni’, audire ’hallani’.

A latinból egyes újlatin nyelvekbe való fejlődés során is előfordult rotacizálódás. Ilyen például az [l]-é a keleti újlatin nyelvekben, például lat. molam ’malom’ > román moară, aromán moarã, meglenoromán moară, isztroromán morę. Analóg jelenség a magánhangzók közötti protogermán [z] rotacizálódása a nyugati germán nyelvekben (vö. gót maiza > óangol māra > modern angol more ’több’).

Egyes már megalakult újlatin nyelvekben is történt rotacizálódás utólagos fejlődésük során. A spanyolban példa erre az hombre ’ember’ szó. Fejlődése a latin homine(m)-ból indult, mely az óspanyolban az [i] kiesésével *homne lett, majd az [n] elhasonult az [m]-től és [r] lett (> *homre), mivel két egymás melletti nazális mássalhangzót nem tudtak kiejteni, és végül az elhasonulást megerősítette egy ejtéskönnyítő [b] betoldása.

Egyes nyelvek esetében csak bizonyos nyelvjárásokban volt, és esetleg megmaradt a rotacizmus. 15. század végi és 16. század eleji román szövegek igazolják, hogy Erdély és Moldva északi részén rotacizálódott a latin magánhangzók közötti [n]: lat. bene ’jól’ > rom. bine > bire, lat. pane(m) ’kenyér’ > rom. pâne (vö. sztenderd pâine) > pâre. Ez a rotacizmus jellegzetesen megvan az isztrorománban (bire ’jól’, spure ’mondani’) és a románban elszigetelten egyes falvakban az Erdélyi-középhegységben: găiră vs. găină ’tyúk’, lură vs. lună ’hold’.

Számos olaszországi területi nyelvváltozatban (Piemontban, Lombardiában, Liguriában, Romagnában, Calabriában stb.) is megvan az [l] rotacizmusa: Milánóban hallható gora ’torok’ a sztenderd olasz gola helyett, vagy fiora ’lánygyermek’ vs. figliola; Luccában mignoro vs. mignolo ’kisujj’, vagy pentora vs. pentola ’fazék’; a lazioi Sorában [tawǝra] vs. tavola ’asztal’; Rómában er vs. il ’a(z)’ (hímnem egyes számú névelő).

A ragozásban

Egyes nyelvekben a ragozásban van szinkrón jelenségként megjelenő rotacizmus. Például a klasszikus latin 3. ragozású főnevek egyes szám alanyesetében megmaradt az archaikus -s rag, amely a többi esetben -r-re vált: arbos ’(élő) fa’ – birtokos eset arboris, genus ’nem’ – generis.

Ilyesfajta rotacizmus nyilvánul meg az angol nyelvben is, a be létige paradigmájában: was ’voltam, volt’ vs. were ’voltál, voltunk, voltatok, voltak’.

Jegyzetek

  1. ↑ (latinul) Consules inde A. Postumius Albus Sp. Furius Fusus. Furios Fusios scripsere quidam. ’A következő években konzulok voltak Aulus Postumius Albus és Spurius Furius Fuscus. Furius-t olykor Fusius-nak is írják.’ (Ab urbe condita, 3. könyv, [4]) (Hozzáférés: 2018. március 31).
  2. 1 2 Dubois 2002, 412. o.
  3. ↑ Sala 1989, 275. o.
  4. 1 2 Bussmann 1998, 1010. o.
  5. ↑ A szó előtti * feltételezett alakot jelöl.
  6. ↑ DEEL, hombre szócikk.
  7. ↑ Constantinescu-Dobridor 1998, rotacism szócikk.
  8. ↑ Sala 1989, 158. o.
  9. ↑ Bennett 1918, 7. o.

Források