Az SM U 9 a Német Császári Haditengerészet egyik petróleum-elektromos hajtású tengeralattjárója volt az első világháború idején. Ez az egység volt egy négy hajóból álló osztály névadója (U 9-osztály), melyhez az U10, az U11 és az U12 tartozott még.
Ezen a tengeralattjárón sikerült először alámerülve újratölteni a torpedóvetőcsöveket 1914 júliusában és Otto Weddigen sorhajóhadnagy parancsnoksága alatt ez a tengeralattjáró süllyesztette el 1914. szeptember 22-én a brit Aboukir, Hogue és Cressy páncélos cirkálókat a holland partok közelében, mely akciót a tengeralattjárók által elért egyik legnagyobb hadi sikerként tartanak számon. Az eset után a világ összes haditengerészeténél újraértékelték a tengeralattjárók alkalmazhatóságát. Az U9 a háború alatt öt ellenséges hadihajót süllyesztett el, többet, mint bármelyik más tengeralattjáró a konfliktus alatt.
A háború második felében kiképzési célokra alkalmazott U9-et Nagy-Britanniának adták át a háború után, ahol hamarosan lebontották.
Technikai leírás
A kettős hajótestű, nyílt tengeri használatra épült tengeralattjáró hossza 57,38m, szélessége 6,00m, merülése 3,13m, vízkiszorítása a felszínen 493t, alámerülve 611t, a nyomásálló test átmérője 3,65m volt. A legnagyobb merülési mélysége 50m volt és 50-90 másodperc alatt tudott eddig a mélységig eljutni.
Meghajtásáról a felszínen két nyolchengeres és két hathengeres, kétütemű Körtling petróleummotor, a víz alatt két Siemens-Schückert kettős működésű elektromotor és további kettő elektromotor gondoskodott.
A petróleummotorok teljesítménye 1000le, az elektromotorok teljesítménye 1160le volt, amikkel a felszínen 14,2csomó, víz alatt 8,1csomó volt a csúcssebessége.
A tengeralattjáró orrában és tatjában két-két torpedóvetőcsővel rendelkezett és hat torpedót tudott magával vinni. A háború előtti fegyverzetéhez tartozott még egy géppuska, ami mellé a háború kitörésekor kapott egy 3,7 cm űrméretű Hotchkiss gépágyút is. 1915-ben egy 5 cm-es löveget is kapott ezek mellé. Az 1916-os modernizálásakor két aknarakó sínt is kapott és 12 akna szállítására lett alkalmas. Az aknarakó felszereléseit 1916 decemberében eltávolították. A hajón 4 tiszt és 31 sorállományú teljesített szolgálatot.
Szolgálata
Az U 9-et az osztályának első egységeként 1908. július 15-én rendelték meg és a Kaiserliche Werft Danzigban lévő hajógyára építette meg. A vízrebocsátására 1910. február22-én került sor és 1910. április18-án adták át az elkészült hajót a haditengerészetnek. 1914. július16-án az U9 volt az első tengeralattjáró, melynek legénységének sikerült alámerült állapotban újratöltenie a torpedóvető csöveket.
Az U 9 frissen kitüntetett legénysége (az ülő sorban balról a harmadik Weddigen)
Az első világháború kitörésekor, 1914. augusztus 1-én új parancsnokot kapott Otto Weddigen sorhajóhadnagy személyében. A tengeralattjáró vele érte el a legnagyobb sikerét a második bevetése alkalmával, 1914. szeptember22-én (Lásd: 1914. szeptember 22-ei ütközet). Eredetileg Angliából Franciaországba tartó csapatszállító hajók ellen küldték ki a La Manche irányába, de út közben a rombolók biztosítása nélkül hajózó brit 7.cirkálóraj három óvatlanul haladó páncélos cirkálóját észlelte és támadást intézett ellenük. Mintegy 90 perc leforgása alatt mind a hármat (Aboukirt, Hogue, Cressy) elsüllyesztette a hat torpedójának felhasználásával Hoek van Hollandtól 50 km távolságra északra. Ezt tartják minden idők egyik legsikeresebb tengeralattjáró-akciójának. A brit admiralitás berkein belül eddig a tengeralattjárókat egyszerű játékszereknek tekintették, de ezután már senki nem volt ilyen véleménnyel róluk. A brit hajók legénységéből 1459 fő életét veszítette, 837 hajótöröttet az arra járó holland és brit kereskedelmi hajók mentettek ki.
A következő bevetése alkalmával október15-én Aberdeen előtt a brit Hawke védett cirkálót süllyesztette el. Ezúttal magát a tengeralattjárót is kitüntették olyan formában, hogy tornyán egy felfestett Vaskeresztet viselhetett. Ebben a megtiszteltetésben egyedül az EmdenII könnyűcirkáló (kiscirkáló) részesült, mely elődjének, az Emdennek az Indiai-óceánon nyújtott teljesítménye után viselhette az orrára festett Vaskeresztet.
1915. január 12-én Otto Weddigent az eddigi első őrtiszt, Johannes Spieß váltotta a tengeralattjáró parancsnokaként, akivel a tengeralattjáró 10 kisebb halászhajót és két gőzhajót süllyesztett el az Északi-tengeren május első napjaiban. 1915. július 7-ével áthelyezték a Balti-tengerre, ahol aknarakóvá építették át. Az U9 augusztus folyamán már itt, a Worms sziget közelében süllyesztette el a brit Serbino gőzhajót torpedóval. 1915. november5-én egy orosz aknakeresőt süllyesztett el, ami az ötödik hadihajó volt, amit megsemmisített. Spieß a tengeralattjárót 1916. április19-ig parancsnokolta. Ezután iskolahajóként alkalmazták Kielben a háború végéig. A háború végén, 1918. november26-án Nagy-Britanniának adták át és 1919-ben a Lancaschire-beli Morecambe-ben lebontották.
Szolgálata alatt az U9 hét bevetést teljesített és ezek során öt hadihajót (44 174t vízkiszorítással) és 13 kereskedelmi hajót (8636BRT hajótérrel) süllyesztett el. Az első világháború alatt egyetlen más tengeralattjáró sem süllyesztett el ilyen sok hadihajót.
Az U9 sikerei
Az U9 bevetésre indul
A Cressy, Houge és Aboukir páncélos cirkálók elsüllyesztése az U9 által (Hans Bohrdt rajza)
↑A hajónév előtt álló két betű (SM; S. M. ) a német Seiner Majestät rövidítése. Jelentése az U-betűvel kiegészülve: Őfelsége Tengeralattjárója.
↑A kereskedelmi hajók mérete a hajóterük (BRT), a hadihajók a vízkiszorításuk (t) alapján szerepelnek a táblázatban.
Jegyzetek
↑Lynn, Hugh and David (1978). Kriegsschiffe von 1900 bis heute Technik und Einsatz. location= Köln. Buch und Zeit Verlagsgesellschaft mbH.{{cite book}}: Missing pipe in: |others= (súgó)
Ez a szócikk részben vagy egészben a SM U 9 című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben a SM U-9 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Irodalom
Német nyelvű szócikk forrásai
Johannes Spieß: Sechs Jahre U-Bootfahrten. R. Hobbing, Berlin 1925.
Johannes Spieß: U-Boot-Abenteuer. 6 Jahre U-Boot-Fahrten. Verlag Tradition Kolk, Berlin 1932 (Unter dem Stahlhelm 6, ZDB-ID 1157399-5), (Neubearbeitete Auflage: Wir jagten Panzerkreuzer. Kriegsabenteuer eines U-Boot-Offiziers. Steiniger, Berlin 1938).
Bodo Herzog, Günter Schomaekers: Ritter der Tiefe, graue Wölfe. Die erfolgreichsten U-Bootkommandanten der Welt. 2. bővített kiadás, Verlag Welsermühl, Wels u. a. 1976, ISBN3-85339-136-2.
Bodo Herzog: Deutsche U-Boote 1906–1966. Lizenzausgabe. Pawlak Verlag, Herrsching 1990, ISBN3-88199-687-7.
Koerver, Hans Joachim (2008). Room 40: German Naval Warfare 1914–1918. Vol I., The Fleet in Action. Steinbach: LIS Reinisch. ISBN978-3-902433-76-3.
Koerver, Hans Joachim (2009). Room 40: German Naval Warfare 1914–1918. Vol II., The Fleet in Being. Steinbach: LIS Reinisch. ISBN978-3-902433-77-0.
Rössler, Eberhard (1985). U-Bootbau bis Ende des 1. Weltkriegs, Konstruktionen für das Ausland und die Jahre 1935–1945 (német nyelven). Vol.I. Koblenz: Bernard & Graefe. ISBN3-7637-5213-7.{{cite book}}: |work= ignored (súgó)
Roessler, Eberhard (1997). Die Unterseeboote der Kaiserlichen Marine. Bonn: Bernard & Graefe. ISBN978-3-7637-5963-7.
Schroeder, Joachim (2002). Die U-Boote des Kaisers. Bonn: Bernard & Graefe. ISBN978-3-7637-6235-4.
Spindler, Arno (1966) [1932]. Der Handelskrieg mit U-Booten. 5 Vols. Berlin: Mittler & Sohn. Vols. 4+5, dealing with 1917+18, are very hard to find: Guildhall Library, London, has them all, also Vol. 1–3 in an English translation: The submarine war against commerce.
.svg){kind=small}
Német Császári Haditengerészet
.png){kind=small}