Securitate

Kolozsvár, 1945 és 1990 között a román Securitate helyi központja. 1990 óta a román Nemzetbiztonsági Hivatal és a Rendőrség használja

Az Állambiztonsági Osztály (románul: Departamentul Securității statului), közkeletű nevén a Securitate, a román kommunista diktatúra titkosszolgálata volt. 1948. augusztus 30-án alapították a korábbi titkosrendőrségből, a Siguranțából, szovjet segítséggel. A lakosság arányához mért létszámát tekintve a szovjet blokk legnépesebb titkosrendőrsége volt: működésének csúcsán tizenötezer ügynöke és félmilliós besúgói hálózata volt. Az 1989-es romániai forradalmat követően a Securitatét feloszlatták, feladatköreit más intézmények között osztották szét.

Története

Alapítása

1948. augusztus 30-án jött létre, mint Országos Népbiztonsági Igazgatóság (Direcția Generală a Securității Poporului – DGSP). Hivatkozással az 1944. augusztus 23-án történt román kiugrásra a második világháborúból, a törvényben deklarált célja az volt, hogy megvédje a demokratikus vívmányokat és garantálja a Román Népköztársaság biztonságát úgy a külső, mint a belső ellenségekkel szemben. Létrehozásában segítséget nyújtott a szovjet kémelhárítás, a SZMERS is, az első igazgatója az NKVD egyik tábornoka, Gheorghe Pintilie lett.

A securitate nemzetiségi összetétele 1948-ban összesen: 3973 fő volt, ebből: 3334 román, 338 zsidó, 247 magyar, 24 orosz, 13 jugoszláv, 5 német, 5 cseh, 3 örmény, 3 bolgár és 1 olasz. Kezdetben legtöbb ügynökük a román királyi titkosrendőrségtől érkezett, de egy idő után Pantiușa utasítására letartóztattak küzülük mindenkit, a helyükre pedig a Román Kommunista Párt delegáltjai érkeztek, akiknek hűségéhez nem férhetett kétség.

1951. március 30-án újjászervezték Országos Állambiztonsági Igazgatóság (Direcția Generală a Securității Statului-DGSS) néven. 1956. július 11-én újjászervezték a román Belügyminisztériumot, ennek keretében a Securitatét is.

1967. szeptember 13-án újra átalakították a Securitate szervezetét Állambiztonsági Főigazgatóság (DS – Departamentul Securității) néven. 1972. április 19-én ismét újjászervezték a Securitatét Állambiztonsági Igazgatóságok (Direcțiile de Securitate – DS) néven. 1973. június 27-én újra átszervezték a Securitatét.

Módszereik

A Securitate tőbbféleképpen dolgozott: volt általános és kiemelt hírszerzési funkciója, egyéni megfigyelések és egyes szervezett csoportokkal szembeni célzott fellépés. Különösen az 1980-as években volt jellemző, hogy erőszakosan léptek fel az elégedetlenkedőkkel szemben Romániában, hogy koholt vádakkal próbáltak ellenérzéseket kelteni (pl. állítólagos nyugati hírszerző szervezetekkel való kapcsolat), lejárató kampányokat folytattak, feszültséget keltettek a társadalom egyes csoportjai között, nyilvánosan megszégyenítették a disszidenseket, bekeményítették a cenzúrát, az értelmiségiek legkisebb függetlenségi törekvéseit pedig csírájában és durván elfojtották. Az értelmiségi egyfajta szitokszó lett, amit disszidensekre használtak, akiknek magasabb iskolai végzettsége volt - jellemzően egyetemi hallgatók, írók, rendezők, tudósok, akik ellenezték a kommunista párt programját. Céljaik elérése érdekében nem állt tőlük távol a merénylet sem, többek között a magas rangú tisztként disszidált Ion Mihai Pacepával szemben, akinek a fejére vérdíjat tűztek ki.

Egyik bevett módszerük volt az otthonok és az irodák bepoloskázása, hogy így szerezzenek információkat. A telefonos beszélgetéseket lehallgatták, a faxokat átolvasták. 1977-ben, amikor a Zsil-völgyi bányászok sztrájkoltak, némely vezetőik idő előtt haltak meg, ugyanis a beépített orvosaik szándékosan nagyobb sugárterhelésnek tették ki őket egy röntgenvizsgálatnál, hogy rákot idézzenek elő náluk. Miután a születésszám visszaesett, Securitate-ügynökök kerültek a nőgyógyászati osztályokra, hogy figyeljék, ki kezdeményez terhességmegszakítást.

Létszámukat tekintve átlagosan egy ügynök vagy informátor jutott 43 román állampolgárra. A román állam erre még rá is játszott, és azt a látszatot keltette, hogy még ennél is sokkal többen vannak, és a félelem keltette engedelmességre építettek.

Bukása

Miután Ceaușescu 1989 végén elvesztette a hatalmát, 1989. december 30-ával feloszlatták a Securitatét. Funkcióit több utódszervezet között osztották szét.

Magyar vonatkozások

„Ceaușescu, mint a többi diktátor, kitűnően értett a nacionalizmusnak mint érzelmi fegyvernek a használatához. Az első dolog, ami az akkor még ismeretlen Ceaușescut országos politikai dimenzióba emelte, Magyarország szovjet megszállása volt 1956-ban. Ő abban az időben a párt Központi Bizottságának titkára volt, Románia fegyveres és biztonsági erőit irányította. Azzal az ürüggyel, hogy az akkori belügyminiszter felesége (Márta Czikó-Draghici) magyar származású, tehát nem megbízható, Ceaușescu kezébe vette ezt a funkciót, és ő irányította azt a nagyon kifinomult kémakciót, amelyet Románia Magyarország szovjet megszállásának támogatására indított. Azt az akciót is ő irányította, amellyel kicsalták Nagy Imre magyar miniszterelnököt a jugoszláv nagykövetségről, elrabolták, és Romániába vitték. Ceaușescu felügyelte Nagy Imre szovjet és román belügyesek által végzett kihallgatását Bukarest egyik külvárosának egy eldugott házában, majd Budapestre szállítását. Trónra kerülése után egyre jobban kezdett félni attól, hogy e politikai bűntettnek meg kell majd fizetnie az árát. Ezért mindent megtett, hogy megsemmisítsen minden írásbeli dokumentumot, és megpróbált megszabadulni azoktól az emberektől, akik be tudták volna bizonyítani Nagy Imre kivégzésében játszott személyes szerepét.” – Duna Televízió, 2000. augusztus 15. (Pacepa-interjú)

A Securitate felépítése 1989 decemberében

Igazgatói

Források

  1. ↑ Smith, Craig S. (2006. december 12.). "Eastern Europe Struggles to Purge Security Services". The New York Times (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2026. augusztus 29.
  2. ↑ http://www.itcnet.ro/history/archive/mi1998/current10/mi24.htm
  3. ↑ Dumitru, Irena (2014. szeptember 1.). "Building an Intelligence Culture From Within: The SRI and Romanian Society". International Journal of Intelligence and CounterIntelligence. 27 (3). Routledge: 569–589. doi:10.1080/08850607.2014.900298. ISSN 0885-0607. Hozzáférés: 2026. augusztus 29.
  4. ↑ Dennis Deletant: Teroarea comunista in Romania. Gheorghiu-Dej si statul politienesc. 1948–1965. (Gheorghiu-Dej és a rendőrállam, 1948–1965). Bucuresti, Polirom, 2001.
  5. ↑ "Prevenirea ca metoda de represiune a Securitatii". Observator Cultural (román nyelven). Hozzáférés: 2026. augusztus 29.
  6. ↑ Victor Sebestyen: Revolution 1989. Internet Archive. 2009. ISBN 978-0-375-42532-5 Hozzáférés: 2026. augusztus 29.
  7. ↑ https://web.archive.org/web/20180814040137/http://www.cdep.ro/pls/legis/legis_pck.htp_act?ida=43

Irodalom

További információk